2009. szeptember 4. péntek

szept. 4
7:39
Befejező szakaszba ért az észak-koreai urándúsítás (Infostart)
Befejező szakaszába lépett az észak-koreai urándúsítási program - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. Az Egyesült Államok régóta gyanítja, hogy Észak-Korea titokban atomfegyvergyártás céljából urándúsítási programot folytat. Szakértők azonban mindeddig úgy vélték, Phenjan messze jár attól, hogy az urándúsítás végső fázisát is elérje.
szept. 4
8:06
Kétséges a lisszaboni szerződés sorsa Írországban (Metropol)
Csökkent Írországban a négy hét múlva népszavazásra kerülő lisszaboni szerződés támogatottsága - derült ki egy csütörtökön közzétett felmérésből.
szept. 4
8:06
Washington feloldotta a kubai emigránsok utazási korlátozását (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok feloldotta helyi idő szerint csütörtökön a kubai emigránsokra vonatkozó több évtizedes utazási korlátozást: azok az amerikaiak, akiknek közeli hozzátartozóik élnek Kubában, ezentúl akármilyen gyakran és tetszőleges időtartamra a szigetországba látogathatnak.
szept. 4
8:08
A misszióvezető szerint véget ért a háború Dárfúrban (Metropol)
Véget ért a háború a nyugat-szudáni Dárfúrban az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó missziójának (UNAMID) leköszönő vezetője szerint.
szept. 4
8:24
Befejező szakaszba ért az észak-koreai urándúsítás (Kripto Akadémia)
Befejező szakaszába lépett az észak-koreai urándúsítási program - jelentette pénteken a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
szept. 4
9:18
Csökkent a lisszaboni szerződés támogatottsága Írországban (Kripto Akadémia)
Csökkent Írországban a négy hét múlva népszavazásra kerülő lisszaboni szerződés támogatottsága - derült ki egy csütörtökön közzétett felmérésből.
szept. 4
9:20
Véget ért a háború Dárfúrban? (Kripto Akadémia)
Véget ért a háború a nyugat-szudáni Dárfúrban az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó missziójának (UNAMID) leköszönő vezetője szerint.
szept. 4
9:36
Folytatódhat a ciszjordániai zsidó telepek bővítése? (Kripto Akadémia)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hajlandó megfontolni a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének több hónapra történő felfüggesztését, de előbb jóváhagyja több száz még újabb lakás építését - közölte pénteken a kormányfő egy neve elhallgatását kérő munkatársa.
szept. 4
9:45
Berlusconi: Superman vagyok! (Infostart)
Az olasz kormányfő Supermannek tartja magát, és saját teljesítményét dicsérte, miután példátlan kirohanást intézett az unió bizottsága ellen. Berlusconi feltehetőleg azért lendült ellentámadásba, hogy a nemrég nyilvánosságra került nőügyeiről és botrányairól elterelje a figyelmet.
szept. 4
9:54
Mianmarban befogadták Aung Szan Szú Kji fellebbezési kérelmét (Kripto Akadémia)
Befogadta az illetékes bíróság Mianmarban (Burma) Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető fellebbezési kérelmét - közölték pénteken a házi őrizetben lévő polgárjogi harcos védői.
szept. 4
11:42
Líbia bíróság elé állítja a fogva tartott svájci állampolgárokat (Metropol)
A Líbiában fogva tartott két svájci állampolgárt bíróság elé állítják - jelentette ki egy brit újságnak nyilatkozva az észak-afrikai állam külügyminisztere. Músza Kusza a londoni The Timesnak beszélt a több mint egy éve líbiai őrizetben lévő két svájci férfi perbe fogásáról, szavait pénteken idézte a svájci televízió. A vád egyebek közt a líbiai beutazási szabályok megsértése.
szept. 4
11:51
FAZ-interjú a magyar és a szlovák államfő is a másik felet vádolja (Infostart)
Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák elnökkel közölt párhuzamos interjút pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap bevezetőjében azt írta: a két ország közötti kapcsolatok továbbra is és egészen a legmagasabb szintig feszültek. A két ország államfője egyaránt a másik felet teszi felelőssé a rossz viszonyért.
szept. 4
12:00
Tajvan ebben az évben nem kéri felvételét az ENSZ-be (Kripto Akadémia)
Tajvan az idén nem kéri felvételét az ENSZ-be, hogy ezzel is elősegítse a Peking és Tajvan közötti kapcsolatok javulását - jelentette be pénteken a tajvani külügyminisztérium.
szept. 4
12:18
Trichet: korai lenne még a válság végét jelezni (Metropol)
Korai lenne még a válság végét jelezni, a gazdasági kilábalás valószínűleg "inkább egyenetlen" lesz - jelentette ki pénteken Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, a bank által szervezett konferencián.
szept. 4
12:54
Több tucatnyi halálos áldozata van egy afganisztáni NATO-légicsapásnak (Metropol)
Egyes források szerint negyven, mások szerint több, akár kilencven halálos áldozata is lehet annak a légicsapásnak, amelyet tálibok által elrabolt két tartálykocsi ellen hajtott végre a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) pénteken az észak-afganisztáni Kunduz tartományban - közölték különböző tisztségviselők.
szept. 4
13:48
"A szlovák nyelvet nem adjuk!" (Kripto Akadémia)
Aláírásgyűjtést indított a szeptember elsején életbe lépett államnyelvtörvény-módosítás támogatása érdekében a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - jelentették be pénteken Pozsonyban.
szept. 4
14:06
Hágai perének elhalasztását kéri Karadzsics (Metropol)
Hágában esedékes perének 10 hónappal történő elhalasztását kérte pénteken a boszniai szerbek egykori politikai vezére.
szept. 4
14:06
Karadzic perhalasztást kér, mert még el kell olvasnia egymillió oldalt (Kripto Akadémia)
Hágában esedékes perének 10 hónappal történő elhalasztását kérte pénteken a boszniai szerbek egykori politikai vezére.
szept. 4
15:09
Felgyújtottak és kiraboltak egy magyar kamiont Szlovákiában (Infostart)
Kiraboltak, majd felgyújtottak egy magyar felségjelzésű kamiont Közép-Szlovákiában, sofőrjeit pedig megkötözve elvitték, majd 30 km-rel odébb kilökték az ismeretlen gépjárműből az elkövetők - mondta az InfoRádiónak a Besztercebánya Megyei Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján a Magyar Koalíció Pártja rimaszombati szervezetének elnöke. Auxt Ferenc hozzátette: a szlovák hatóságok nagy erőkkel…
szept. 4
15:18
A magyarság "résztulajdonosa" Romániának (Kripto Akadémia)
A romániai magyarság "résztulajdonosa" Romániának, Erdélynek, Székelyföldnek - e gondolat jegyében szólt a pénteken Csíkszeredában összegyűlt székelyföldi önkormányzati vezetőkhoz Markó Béla.
szept. 4
15:20
Magyar-szlovák találka: bizakodó a nagykövet (Kripto Akadémia)
A feszültségek enyhülését várja Szlovákia budapesti nagykövete a jövő heti magyar-szlovák miniszterelnöki találkozótól. Peter Weiss pénteken újságírókkal közölte: vissza kell térni a párbeszédhez, nem megoldás a problémák nemzetközi szintre vitele.
szept. 4
16:12
Energiafüzet termelnek a Székelyföldön (Metropol)
Egyre több gazda érdeklődik a Székelyföldön az energiafűz néven ismert növény termesztése iránt. Az energiafűz (Salix viminalis energo) az egyik olyan energiaforrás, amely hosszú távon felválthatja a hagyományos fűtőanyagokat.
szept. 4
16:30
Külföldön is nyomoznának a Rózsa Flores-ügyben (Metropol)
A bolíviai belügyminisztérium és a külügyminisztérium megállapodott, hogy megpróbálja kiterjeszteni külföldre a nyomozást az úgynevezett Rózsa-ügyben, amelyet lényegében államellenes terrorista összeesküvésnek tekintenek.
szept. 4
16:39
Orosz milliárdosok luxusüdülőhelye épül Nizza mellett (Infostart)
Saját luxusüdülőhelyet akarnak maguknak a francia Riviérán az orosz szupergazdagok: az orosz Vedomosztyi tudósítása szerint a milliárdosok La Chaume környékén már 400 hektárnyi területet szereztek meg erre acélra. Az építési költségeket 200 millió euróra becslik és magánvagyonokból finanszírozzák.
szept. 4
17:06
Brüsszeli igen a 4-es metró első szakaszára (Metropol)
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását a 4-es metró I. szakaszának fejlesztésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
szept. 4
17:42
Brüsszeli igen a 4-es metró első szakaszára (Metropol)
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását a 4-es metró I. szakaszának fejlesztésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
szept. 4
18:18
Tárgyalásra kényszerítené Iránt az EU (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió pénteken ismételten arra kérte Iránt, hogy tárgyaljon a külvilággal nukleáris programjáról, ellenkező esetben az eddiginél is szigorúbb szankciókkal kell számolnia.
szept. 4
18:27
Az "angol Schindler" százévesen fogadta az emlékvonatot (Infostart)
Hetven év után ismét megérkezett Londonba a Winton-vonat, vagyis azoknak a szerelvényeknek egy felújított mása, amelyekkel annak idején az utolsó pillanatban menekítettek Nagy-Britanniába több száz kelet-európai zsidó kisgyereket a fenyegető holokauszt elől.
szept. 4
18:36
Kirúghatják a kabuli amerikai nagykövetség bulizó őreit (Metropol)
Prostituáltakat és alkoholt vittek be a szállásukra az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének őrzésével megbízott magán biztonsági cég emberei; viselkedésük miatt az amerikai külügyminiszter is felháborodásának adott hangot.
szept. 4
18:54
Rio de Janeiro a legboldogabb város (Metropol)
Rio de Janeiro a világ "legboldogabb városa" - állította egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás nyomán a Forbes magazin, melynek online kiadása az első tíz helyezettről készített "boldogsági toplistát".
szept. 4
19:48
Solana a zsidó telepbővítés leállítását követeli (Metropol)
A megszállt palesztin területeken lévő zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a hírre reagálva, amely szerint Izrael a felfüggesztés előtt még az építkezések felgyorsítását tervezi.
szept. 4
19:57
Bolívia külföldön is nyomoztatna a Rózsa-ügyben (Infostart)
A bolíviai belügyminisztérium és a külügyminisztérium megállapodott abban, hogy megpróbálja kiterjeszteni külföldre a nyomozást az úgynevezett Rózsa-ügyben, amelyet lényegében államellenes terrorista összeesküvésnek tekintenek - jelentette pénteken a bolíviai sajtó.
szept. 4
20:15
Barack Obama nyilvánosságra hozza a Fehér Ház látogatóinak listáját (Infostart)
Az átlátható kormányzás elvét hirdető Barack Obama szakított elődei politikájával és nyilvánosságra hozza a Fehér Ház látogatóinak listáját - erről maga az elnök tett bejelentést.
szept. 4
20:17
Területi autonómiát akarnak a székelyföldi magyarok (Infostart)
A romániai magyarság számára csak a területi autonómia jelentheti a megnyugtató megoldást - hangsúlyozták Csíkszeredában elfogadott kiáltványukban a székelyföldi magyar önkormányzati vezetők.
szept. 4
20:42
Az USA is dorgálja meg Szlovákiát! (Kripto Akadémia)
Az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) és több más amerikai magyar szervezet azon dolgozik, hogy a washingtoni képviselőház határozatban ítélje el a szlovák nyelvtörvény módosítását - mondta el Max Teleki HAC-elnök.
szept. 4
21:18
Amerikai magyar szervezetek a szlovák nyelvtörvény ellen (Metropol)
Az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) és több más amerikai magyar szervezet azon dolgozik, hogy a washingtoni képviselőház határozatban ítélje el a szlovák nyelvtörvény módosítását - nyilatkozta Max Teleki HAC-elnök.
szept. 4
21:54
Elkészült Észak-Korea atomfegyvere (Metropol)
Befejező szakaszába lépett az észak-koreai urándúsítási program, az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozása, és zajlik a reaktorból ily módon kinyert plutónium felhasználása atomfegyver előállítására. A bejelentés Moszkva és Washington aggodalmát váltotta ki.
szept. 4
21:54
Csalással vádolja Washingtont Irán (Kripto Akadémia)
Irán egy bizalmas levélben azzal gyanúsította meg az Egyesült Államokat, hogy "hamisított dokumentumokat" és más fortélyokat alkalmaz azon vádjának alátámasztására, miszerint Teherán nukleáris fegyver megépítésére törekszik.
szept. 4
22:03
Vérfürdő az elvonón (Infostart)
Egy nap alatt 40 embert öltek meg Mexikóban a kábítószerrel összefüggő bűncselekményekben, egy drogelvonó klinikán például szabályos kivégzést rendeztek.

Keresés