Feltétel nélküli fegyverletételt jelentett be csütörtökön este az ETA baszk szeparatista szervezet. Két baszk nyelvű lap internetes oldalán közzétett írásos és videóüzenetben közölték, hogy készek közvetlen tárgyalásokat kezdeni a spanyol és a francia kormánnyal a börtönben és illegalitásban élő ETA-tagok helyzetének rendezéséről (a fegyverek átadását nem említették).
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tegnap felszólította Pakisztánt, tegyen lépéseket a terrorizmus visszaszorítására, a tálibokat pedig ösztönözzék, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a béke elérése érdekében. Az amerikai külügyi tárca vezetője azután mondott beszédet Iszlámábádban, hogy a pakisztáni külügyminiszterrel tartott megbeszélést.
Egy észak-franciaországi prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás során kiderült, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatója részt vehetett azokon a prostituáltak részvételével Párizsban rendezett partikon, amelyeket nagyvállalkozók finanszíroztak - adták hírül pénteken a francia napilapok.
Pakisztánt, Marokkót, Guatemalát és Togót megválasztották pénteken a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjának az ENSZ-közgyűlésben tartott szavazáson. Magyarország kapta a legvesebb szavazatot, és nem jutott túl az első fordulón.
Elhunyt Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös, aki a világ legnagyobb olajtermelőjének számító sivatagi királyság védelmi miniszteri tisztségét is betöltötte.
Magyarország pozitív, etikus és takarékos kampányt folytatott és annak ellenére is folytatja fogja a globális nyitás külpolitikáját, hogy nem választották be az ENSZ Biztonsági Tanácsába - jelentette ki pénteken New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.
Elhunyt Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös, aki a világ legnagyobb olajtermelőjének számító sivatagi királyság védelmi miniszteri tisztségét is betöltötte - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.
Magyarország pozitív, etikus és takarékos kampányt folytatott és annak ellenére is folytatni fogja a globális nyitás külpolitikáját, hogy nem választották be az ENSZ Biztonsági Tanácsába - jelentette ki pénteken New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) felszólította pénteken a jemeni elnököt, hogy írja alá a hatalomból való távozásáról szóló megállapodást, és vessen véget a kormányellenes tüntetések véres elfojtásának.
A bankok feltőkésítésének szükségességét, az euróövezeti adósságválság kiterjedésének megakadályozását emelték ki az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatok közül a tagországok szombaton Brüsszelben nyilatkozó pénzügyminiszterei.
Az utóbbi három napban immár két alkalommal próbálták meg eltávolítani az útakadályokat a nemzetközi békefenntartók (KFOR) egységei Zubin Potok észak-koszovói község területén, hogy szabaddá tegyék az utat a brnjaki átkelő felé.
Egyetértenek az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei uniós források szerint abban, hogy százmilliárd euró körüli nagyságrendű újratőkésítésre van szükség az európai bankágazatban az adósságválság biztonságos kezeléséhez.
A horvát tőkepiaci felügyelet feljelentése alapján büntetőeljárás indított a horvát főügyészség a Mol néhány vezetője ellen - közölte szombaton a fiumei (Rijeka) Novi List napilap internetes kiadása.
Bugár Béla, a Híd magyar-szlovák párt elnöke szombaton, az országos választmány ülése után úgy vélte, hogy a Híd és a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) esetleges választási szövetsége nem hozná meg a várt eredményt. Az MKP a pártelnökség vasárnapi ülése után reagál az elhangzottakra.