2011. november 22. kedd

nov. 22
5:24
Tombol az erőszak a kairói Tahrír téren (Kripto Akadémia)
Tegnap is súlyos összecsapások voltak Kairóban, a Tahrír téren. A zavargások már három napja tartanak. A túlnyomórészt fiatalok alkotta tüntetők a katonai vezetés ellen tiltakoznak, amely szerintük a demokrácia gátja.
nov. 22
5:42
Bangkok megúszta? (Kripto Akadémia)
Bangkok központja immár biztosan szárazon marad, míg a főváros külső kerületeit elöntötte az ár - jelentette be Jingluck Sinavatra, thaiföldi kormányfő. Az árvíz áldozatainak száma 595-ra emelkedett. Július óta 11 millió ember életét érintette az áradás, negyedmillióan fedél nélkül maradtak. Hatalmas mezőgazdasági területeket, turistaközpontokat és ipari parkokat mosott el a víz. Tizenötezer…
nov. 22
5:44
Rajoy óv a csodavárástól (Kripto Akadémia)
Gyors cselekvést várnának a piacok a jövendő spanyol miniszterelnöktől. Bármilyen fölényes győzelmet is aratott a konzervatív Néppárt (PP) a vasárnapi választásokon, Mariano Rajoyra hatalmas nyomás nehezedik, hogy mielőbb ismertesse, hogyan akarja Spanyolországot kirángatni a veszélyzónából. Várhatóan december 13-án ül össze az új törvényhozás, 20. körül alakulhat meg a konzervatív kormány.
nov. 22
6:00
Melyik légitársaságtól érdemes tartani? (Infostart)
A Jordan Aviation légitársaságot korlátozta, a Rollins Air hondurasi céget teljesen kitiltotta az európai légtérből, a TAAG angolai légitársaságot pedig részlegesen mentesítette a korábbi korlátozások hatálya alól az Európai Bizottság, amely közzétette a légi fuvarozók feketelistájának újabb, immár 18. alkalommal frissített változatát.
nov. 22
6:00
Rossz a magyaroknak az ukrán tervezet (Kripto Akadémia)
Hátrányos a magyaroknak az új ukrán választási törvény. A 2004 előtti gyakorlathoz tér vissza az ukrán Rada által elfogadott új választási törvény.
nov. 22
6:02
Papademosz nem bír hazája politikusaival (Kripto Akadémia)
Lukasz Papademosz új görög kormányfő belépője nem sikerült túl fényesre Brüsszelben.
nov. 22
6:36
Kudarcot vallottak az amerikai "szuperbizottság" tárgyalásai (Infostart)
Kudarcot vallottak az amerikai kongresszus deficitcsökkentő "szuperbizottságának" azon erőfeszítései, hogy kompromisszumot érjen el azzal kapcsolatban, mely területeken spóroljanak meg 1200 milliárd dollárt az állami kiadásokon az elkövetkező 10 év alatt - jelentették be hivatalosan is hétfő délután az amerikai szövetségi törvényhozásban.
nov. 22
7:30
Újabb amerikai szankciókat jelentettek be Irán ellen (Kripto Akadémia)
Új, az iráni energetikai és pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedéseket jelentett be hétfőn az amerikai kormány.
nov. 22
8:24
Újabb amerikai szankciók Irán ellen (Infostart)
Új, az iráni energetikai és pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedéseket jelentett be hétfőn az amerikai kormány. Moszkva szerint az új szankciók "elfogadhatatlanok és ellentétesek a nemzetközi joggal".
nov. 22
9:00
A médiaforradalom a következő lépés Egyiptomban? (Metropol)
Nemrég járt hazánkban Ahmad Gharbeia egyiptomi blogger, aki sok társával együtt aktivistaként tüntetéseket, megmozdulásokat szervezett, majd a Tahrír téren is ott volt, hogy országa átalakulásáért küzd­jön.
nov. 22
9:54
Vita a neonáci NPD esetleges betiltásáról Németországban (Kripto Akadémia)
A közelmúltban feltárt neonáci gyilkosságsorozat kapcsán Németországban újult erővel tört ki az újfasiszta Német Nemzeti-demokrata Párt esetleges betiltásával kapcsolatos vita.
nov. 22
10:12
Lemondott az egyiptomi kormány, a hadsereg nem fogadta el (Metropol)
Testületileg benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az arab országot irányító katonai tanácsnak, amely azonban a lemondást nem fogadta el - jelentette hétfőn a helyi hírközlés.
nov. 22
11:06
Timosenko nem tud felkelni az ágyból (Infostart)
Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa nem zárta ki, hogy a közeli napokban a börtönön kívüli egészségügyi intézményben kezelhetik Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt.
nov. 22
11:42
Timosenkót a börtönön kívül kezelhetik (Metropol)
Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa nem zárta ki, hogy a közeli napokban a börtönön kívüli egészségügyi intézményekben kezelhetik Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt.
nov. 22
13:30
Országos küzdelem Kaczynski pártjában (Metropol)
Egyelőre nem alapítanak új pártot, hanem országjárásba, "toborzókörútba" kezdenek a Szolidáris Lengyelország (SP), a Jaroslaw Kaczynski vezette ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártjából kizárt szejmfrakció tagjai.
nov. 22
13:30
EU figyelmeztetés Magyarországnak - szemmel tartják a költségvetést (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió előzetes figyelmeztetést küldött öt tagországnak - köztük Magyarországnak -, amelyek jövőre a költségvetési szabályok megsértését kockáztatják - közölte a Berlinben tartózkodó Olli Rehn, az Európai Unió pénzügyi biztosa.
nov. 22
13:32
"Orbán a kételkedők érett célpontjává tette Magyarországot" (Kripto Akadémia)
A Németországban megjelenő Financial Times Deutschland, a francia Le Figaro, a Wall Street Journal európai kiadása és a lengyel Gazeta Wyborcza című lap is cikket jelentetett meg kedden arról, hogy Magyarország és az IMF-hez fordult.
nov. 22
13:48
Erdogan lemondásra szólította föl Aszadot (Metropol)
Lemondásra szólította fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt keddi televíziós beszédében Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, amit először tett meg, pedig már sokszor bírálta a damaszkuszi vezetést a felkelés vérbe fojtása miatt.
nov. 22
14:42
Tilos Kijevben tüntetni a "narancsszínű forradalom" 7. évfordulóján (Infostart)
Kordonokkal zárta körül a rendőrség kedden a kijevi Függetlenség teret - ukrán nevén a "majdan Nyenalezsnosztyi"-t, illetve ahogyan az ukránok emlegetik, a "Majdant", ahol tilos minden tüntetés a "narancsszínű forradalom" 7. évfordulóján.
nov. 22
15:18
Tűzszünetet hirdettek Pakisztánban (Metropol)
Pakisztánban a helyi tálib szélsőségesek egyik vezetője bejelentette kedden, hogy országos szintű tűzszünetet hirdetnek a puhatolózó béketárgyalások megtámogatására.
nov. 22
15:36
Pakisztánban tűzszünetet hirdettek a tálib szélsőségesek (Infostart)
Pakisztánban a helyi tálib szélsőségesek egyik vezetője bejelentette kedden, hogy országos szintű tűzszünetet hirdetnek a puhatolózó béketárgyalások megtámogatására.
nov. 22
18:00
Monti reformokat ígér (Metropol)
Olaszország pénzügyi helyzete továbbra is nehéz, a piacoktól nem lehet egyik napról a másikra csodát várni - mondta kedden Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Mario Monti új olasz miniszterelnökkel.
nov. 22
18:54
Megszűnhetnek a fejlesztő iskolák? (Metropol)
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége a fejlesztő iskolák megszűnésétől tart az új köznevelési törvényhez benyújtott egyik módosító indítvány miatt.
nov. 22
19:12
A magyar kormány minden támogatást megad Boldoghy Olivérnek (Metropol)
A magyar kormány minden támogatást megad Boldoghy Olivér révkomáromi színművésznek, aki a magyar állampolgárság felvétele miatt elveszítette szlovák állampolgárságát.
nov. 22
19:30
Líbiában ítélkezhetnek Kadhafi fia fölött (Metropol)
A Nemzetközi Büntetőbíróság helyett valószínűleg líbiai bíróság járhat el Moammer Kadhafi elfogott fiának ügyében - ismerte el kedden Luis Moreno-Ocampo, az ICC főügyésze.
nov. 22
19:48
Őrizetbe vették a „boxhercegnőt” (Metropol)
Őrizetbe vették Csábi Bettina egykori bokszvilágbajnokot nagy összegű adócsalás gyanúja miatt - közölte a TV2 kedd este.
nov. 22
22:30
Megalakult az átmeneti kormány Líbiában (Metropol)
Megalakult kedden, három hónappal Moammer Kadhafi megbuktatása után Líbiában az új, átmeneti kormány, amely elvezeti az arab országot a jövő évi választásokig.

Keresés