Kan Naoto japán kormányfő vasárnap a cunami sujtotta területekre látogatott. Mijagi prefektura egyik legnagyobb veszteségeket szenvedett városában, Isinomakiban azzal biztatta az embereket, hogy a kormány mindent megtesz, hogy segítse az otthon nélkül maradt embereket. Kamejama Hirosi polgármestere közölte, 17 ezer lakosnak lenne szüksége új otthonra. A 173 ezer lakosú tengerparti településen 25…
Holnap lesz ötven éve, hogy a hírügynökségek világgá kürtölték, hogy április 12-én Jurij Gagarin őrnagy, szovjet űrhajós a Vosztok űrhajó fedélzetén sikeresen megkerülte egyszer a Földet. Az 1961 óta eltelt fél évszázadban számos legenda ővezte Gagarin útját. Oroszországban a Belügyminisztérium és a katona-orvosi kutatóintézet most feloldotta 247 dokumentum titkosságát, így feltehetően újabb…
Tripoliba utazott vasárnap Jacob Zuma dél-afrikai elnök, valamint Kongó, Mali, Mauritánia és Uganda államfője. Az Afrikai Unió delegációja közvetítő misszióra indult Tripoliba, a tervek szerint találkoznak Moamer Kadhafi líbiai elnökkel, majd Bengáziban a líbiai ellenzék képviselőivel is tárgyalnak. Zuma úgy nyilatkozott, a négy évtizede hatalmon lévő líbiai elnök számára biztosítani kell a…
Lengyelország templomaiban megkondultak a harangok vasárnap, reggel 8 óra 41 perckor, pontosan akkor, amikor egy évvel ezelőtt Lech Kaczynsk lengyel államfő és az általa vezetett 95 tagú küldöttség életét veszítette az oroszországi Szmolenszk közelében.
Peter Kresák elismert szlovákiai jogász, a Páneurópai Főiskola Jogtudományi Karának oktatója alkotmányellenesnek tartja azt a referendumot, melyet a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt kezdeményez a hivatali nyelv használatáról.
New Yorkon keresztül a Bermuda-szigetekre utazik ma egy hétfős magyar vitorláscsapat, hogy - a Femme Fatale nevű hajóval - átszelje az Atlanti-óceánt - tudta meg az (origo).
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára telefonon tiltakozott Bassar al-Asszad szíriai elnöknél amiatt, hogy a szír biztonsági erők éles fegyverrel támadtak a békés tüntetőkre. Barack Obama amerikai elnök is tiltakozott.
A múlt év októberében végzett népszámlálás közzétett előzetes eredményeiből kiderül, hogy Oroszország lakossága 2002 és 2010 között 2,2 millióval csökkent. Az ebben az időben bekövetkezett változásokról nagyjából olyan kép alakult ki a felmérés után, mint amire számítottak.
Lemondásra szólították fel a jemeni elnököt a Perzsa-öböl menti arab országok. Az Öböl menti Együttműködési Tanács az ország politikai válságának megoldása érdekében azt kéri a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Szálehtől, hogy adja át a hatalmat egyik alelnökének.
Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója elmondta: a valutalap illetékesei holnap csatlakoznak az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértőihez, hogy felmérjék a portugál gazdaság állapotát. Caroline Atkinson emlékeztetett arra, hogy az ellenőrzés lesz az alapja az ügyben április 18-án tervezett megbeszéléseknek.
Bolíviában ma állítják bíróság elé a terrorizmussal vádolt Tóásó Elődöt. A magyar állampolgárságú férfit 2009 áprilisában Santa Cruz-i Las Americas szállodában a bolíviai-horvát Mario Tadiccsal együtt túlélte a rendőrség különleges akciócsoportjának állítólagos rajtaütését.
A közel két évig tartó nyomozást vezető ügyész, Marcelo Sosa 39 ember ellen emelt vádat. Tóásón és Tadicson kívül Santa Cruz tartomány autonómiamozgalmának hangadói ellen is, akik állítólag behívták és pénzelték a külföldi terroristákat, hogy megöljék Evo Morales elnököt, illetve más politikusokat. A vádlottak közül 15-en külföldre szöktek.
Elfogadta Moammer Kadhafi líbiai vezető az Afrikai Unió rendezési tervét, amely előirányozza a felkelőkkel kötendő tűzszüneti megállapodást is. Ezt Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be, miután a pánafrikai szervezet küldöttsége a líbiai vezetéssel tárgyalt Tripoliban.
Lassan ébred fel Alphen aan den Rijn városa. Az emberek már kimerészkednek az utcára, beszélgetnek, és támogatják egymást a gyászban. A legtöbben arról beszélnek, hogy ki hol volt azokban a percekben. Még nem tudni, miért kezdett gyilkolni a holland ámokfutó. A sebesültek között több gyermek is van.
Nem tűzharcban halt meg 2009. április 16-án a bolíviai Santa Cruzban Rózsa Flores Eduardó, Magyarosi Árpád és Michael Dwyer, hanem kivégezték őket - írja a Népszabadság. Ráadásul nem abban a hotelben, ahol azt Evo Morales elnök ügyészsége állítja, hanem vélhetően a repülőtéren, közvetlenül életben hagyott társaik elszállítása előtt.
Japánban a kormányszóvivő szerint jelentősen csökkentették egy újabb, nagyobb mértékű radioaktív szivárgás kockázatát a márciusi pusztító erejű földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben.
Az exdiktátorok számára az élet száműzetésben kétes hírnévből és ismeretlenségből is áll egyszerre. Családjaik ritkán tartják őket véreskezű gyilkosoknak.
Több ezer ember vett részt vasárnap este azon a gyászszertartáson, amelyet a szombati lövöldözés áldozatainak tiszteletére rendeztek a hollandiai Alphen aan de Rijnben. A ceremónián a családtagok és a város lakói mellett megjelent Mark Rutte holland miniszterelnök is.
Vilmos herceg és Kate Middleton 18 nap múlva tartandó esküvőjével kapcsolatban az a kérdés foglalkoztatja legjobban az érdeklődőket, hogy elcsattan-e majd az első nyilvános hitvesi csók a Buckingham palota erkélyén, vagy sem.
Súlyos hibának tartja az izraeli külügyminiszter, hogy országa tűzszünetre törekszik a Hamásszal. Avigdor Lieberman szerint ehelyett meg kell dönteni az iszlamista palesztin szervezet uralmát a Gázai övezetben.
Vádat emeltek a brit királyi haditengerészet egyik tisztje ellen, aki múlt héten lövöldözni kezdett egy tengeralattjárón, megölve egyik katonatársát - erősítette meg a brit ügyészség hétfőn. Ryan Donovant gyilkossággal és három rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.
A Vatikán utasítására elhagyta hazáját a belgiumi Brugge (Bruges) volt püspöke, Roger Vangheluwe, aki tavaly bevallotta, hogy éveken át szexuálisan molesztálta egy unokaöccsét - jelentette a belga sajtó hétfőn.
Szándékosságot állapítottak meg a kínai hatóságok a tejtermékek nitrites szennyezése miatt indított nyomozás során, és őrizetbe vettek egy gyanúsítottat - írta hétfőn a China Daily kínai című napilap.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető vonja vissza csapatait az utcákról, és tartsa tiszteletben a szabad véleménynyilvánítás jogát - követelték a líbiai felkelők hétfőn, az Afrikai Unió (AU) küldöttségével való találkozás előtt.
Heves, 7,1-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Japán északkeleti részét, amelynek következtében a hatóságok szökőárriadót rendeltek el. A rengés Tokióban is érezhető volt.
Nikábban indult el hétfő reggel egy fiatal francia nő Avignonból Párizsba, hogy így tiltakozzon a Franciaországban ezen a napon életbe lépett jogszabály ellen, amely megtiltja a teljes arcot takaró kendő viselését.
Napilapokban közölt hirdetésben köszönte meg a támogatást a világnak a japán miniszterelnök. Kan Naoto "Köszönet a Kizunáért (baráti szövetségért)" címmel írt üzenetet egy hónappal a március 11-i földrengés és szökőár után a világ vezető napilapjaiban, közte a Financial Times-ban, a Wall Street Journalban és az International Herald Tribune-ben.
Szökőárriadót rendeltek el hétfőn Japánban, miután egy hónappal a március 11-i pusztító földmozgás után ismét erős földrengés rázta meg az ország keleti és északkeleti részét - közölte az NHK közszolgálati televízió.
Pintér Sándor, aki ma Luxembourgban az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozásán elnököl, azt mondta: múlt héten személyesen tájékozódott Máltán az ottani menekülthelyzetről.
Nem takarhatják el többé az arcukat az utcán Franciaországban a radikális iszlám irányzatokhoz tartozó muzulmán nők. Az erről szóló, a közbeszéd által egyszerűen "burkatörvényként" emlegetett jogszabály hétfőn lépett hatályba.
Helyreállították a hétfői utórengést követően leállt áramszolgáltatás a megsérült fukusimai atomerőmű reaktoraiban - közölte a nukleáris biztonságért felelős japán ügynökség.
Erős, az amerikai földtani intézet friss adatai szerint 6,6-es erejű utórengés rázta meg Japán északkeleti részét helyi idő szerint hétfő délután negyed hatkor, pontosan egy hónappal a 9,0-es erejű földmozgás után. A mostani rengést követően szökőárriadót rendeltek el a japán hatóságok, amelyet azonban később visszavontak.
Amerika számára nem az a fontos, hogy hatékonyan használják-e fel azt a pénzt, amit az afganisztáni fejlesztésekbe öl - mondta Wágner Péter, Közép-Ázsia-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa arról is beszélt: az afganisztáni jelenlét legfontosabb tanulsága a koordináció hiánya.
Szlovákia kiadja Jozef Rohácot Magyarországnak - így döntött hétfőn a legfelsőbb szlovák bíróság. A zárt ülésen a testület elutasította Rohác fellebbezését a Nyitra Megyei Bíróság korábbi döntése ellen, amely kiadta őt Magyarországnak.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szemmel láthatólag stratégiát váltott: eddig kitartóan elkerülte a bíróságokat, de hétfőn az utóbbi két héten belül már másodszor jelent meg a törvény színe előtt az ellene zajló korrupciós perben.
Több ezer fiatal tüntetett hétfőn a jemeni a fővárosban, Szanaában az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) által vasárnap javasolt konfliktusrendezési terv ellen, amely szerint az ellenzéknek és hatalomnak dialógust kellene folytatnia egymással.
Legalább 250 ezer líbiai menekült van jelenleg Tunéziában. Egy részüket látogatja meg a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat és visz nekik segélyt. A szervezet célja az is, hogy ellenőrizzék, a líbiai hatóságok miképpen bánnak az országban maradt menekültekkel. Főleg pénztelen vendégmunkásokról van szó.
A francia katonák megostromolták a választáson megbukott Laurent Gbagbo rezidenciáját. A választáson vesztes elnököt riválisának emberei vették őrizetbe.
A biztonsági erőktől és az iraki típusú káosztól érzett félelem éppúgy gátja a szíriai felkelés kiszélesedésének, mint a Bassár el-Aszad elnökről mint reformpártiról kialakult kép és a városi kereskedőréteg gazdagodása - vélik szakértők.
Lemondott hétfőn képviselői mandátumáról az indonéz parlament egyik politikusa, aki az egyik parlamenti ülés alatt pornófelvételeket nézett számítógépén. A szigorú pornográfellenes törvényekért kampányoló iszlamista párt képviselője korábban azzal védekezett, hogy csak véletlenül nyitott meg egy linket. Lemondását a pártja iránti tisztelettel indokolta és hangsúlyozta, hogy az interneten ellene…
Alassane Ouattara megválasztott elefántcsontparti elnök főhadiszállására, az Abidjanban fekvő Golf hotelbe szállították Laurent Gbagbo volt államfőt - közölte Jean-Marc Simon, Franciaország elefántcsontparti nagykövete.
Egy német neonáci csoport ellen hajtott végre razziákat hétfő reggel a német rendőrség Brandenburg államban, miután a szervezet betiltásáról döntöttek - közölték a német hatóságok. Az elmúlt 15 évben ez már a hatodik szélsőjobboldali csoport volt, amelynek működését betiltották a Berlin körüli államban.
A fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek azért vonultak utcára, mert "halálpályamodell" helyett életpályamodellt szeretnének, illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését és korszerű munkaeszközöket.