2011. szeptember 3. szombat

szept. 3
5:57
Fiatalított az új japán kormányfő (Kripto Akadémia)
Az újjáépítés és a növekedés ösztönzése a két fő célkitűzése az új japán kormánynak. Noda Josihiko kabinetjét tegnap iktatták be, Akihito császár előtt.Az új kormányfő, aki 54 évével a távol-keleti szigetország harmadik legfiatalabb miniszterelnöke, a kulcsposztokon a kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) fiatalabb generációjának adott esélyt. Gemba Koicsiro, az új külügyminiszter 47 éves.
szept. 3
5:59
Kiutasították az izraeli nagykövetet (Kripto Akadémia)
Ahmet Davutoglu török külügyminiszter tegnap bejelentette, hogy Törökország kiutasította az izraeli nagykövetet, s szerdáig az egész követség bezárására szólított fel. Ankara amiatt tiltakozik, hogy Izrael nem kért bocsánatot a tavalyi gázai incidensért, amelyben kilenc palesztinpárti török aktivista veszítette életét.
szept. 3
6:01
Ankara befogadja a NATO-radart (Kripto Akadémia)
Ankara beleegyezett abba, hogy a NATO rakétavédelmi rendszerének egyik egységét Törökországba telepítsék - közölte tegnap a török védelmi minisztérium. A hivatalos közlemény szerint az elvi megállapodás megszületett, végső szakaszba érkeztek a tárgyalások, de egyelőre nem fedték fel, hová telepítik a radarállomást.
szept. 3
6:03
Készültség a 9/11-es évforduló előtt (Kripto Akadémia)
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette készül az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 10. évfordulójára, noha nincsenek hiteltérdemlő információk arról, hogy az al-Kaida új terrorcsapásra készülne.
szept. 3
6:05
Tuberkulózissal fertőzött a nővér a Vatikán szülészetén (Kripto Akadémia)
Az olasz fogyasztóvédelmi hivatal jogi lépéseket kezdeményez a Vatikán római szülészete ellen, mert a kórházban egy tuberkulózis beteg nővér több csecsemőt megfertőzött. A nővér eltagadta korábbi betegségét, és azt állította, hogy a védőoltást is megkapta.
szept. 3
6:07
Vezetőcsere a Bethlen Gábor Alap élén (Kripto Akadémia)
Péntektől Lélfai Koppány a külhoni magyarok támogatásával foglalkozó Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. új vezetője - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. A korábbi vezérigazgató Ulicsák Szilárd és az öttagú igazgatóság négy tagja néhány hete mondott le tisztségéről, ismeretlen okok miatt.
szept. 3
6:09
Gongadze-ügy: Kucsma exelnök adhatta a parancsot (Kripto Akadémia)
Amennyiben igazat mond Olekszij Pukacs volt tábornok, a nemzetközi botránnyá dagadt Gongadze-ügy fővádlottja, igen szorult helyzetbe kerülhet Leonyid Kucsma ukrán exelnök és Volodimir Litvin jelenlegi házelnök.
szept. 3
6:11
Líbiai menetrend (Kripto Akadémia)
A líbiai átmeneti vezetés képviselői tegnap Londonban biztosította a nemzetközi közösséget, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kormányoznak, s céljuk a megbékélés, a helyzet stabilizálása. Nyolc hónapon belül új alkotmány kidolgozását, 2013-ig demokratikus választások megtartását ígérik.
szept. 3
6:13
A nap embere (Kripto Akadémia)
Embert próbáló feladatra vállalkozott Japán új miniszterelnöke. Noda Josihiko tegnap mutatta be kormányát a tokiói császári palotában, Akihito japán császár előtt.
szept. 3
6:15
EU-olajembargó Szíria ellen (Kripto Akadémia)
Szíriában tegnap, a pénteki ima napján újabb tüntetéseket tartottak Bassár al-Aszad kormányzata ellen. A biztonsági erők összecsaptak a tüntetőkkel, legalább 11 ember életét veszítette. Összecsapások robbantak ki a fővárosban, Damaszkuszban, emellett Hamában és más városokban is tiltakozó megmozdulásokat tartottak. "Inkább a halál, mint a megaláztatás" - kiáltozzák a YouTube videomegosztóra…
szept. 3
6:17
Murdoch 33,3 millió dollárt keresett (Kripto Akadémia)
A brit lehallgatási botrány miatt kínos magyarázkodásra kényszerült Rupert Murdoch médiamágnás 33,3 millió dolláros jövedelemre tett szert a 2011-es pénzügyi évben.
szept. 3
6:19
Julia Gillard nem mond le (Kripto Akadémia)
Az ausztrál kormányfő tegnap közölte, nem mond le posztjáról. Julia Gillard azt követően került támadások kereszttüzébe, hogy a legfelsőbb bíróság elutasította az ausztrál kabinet Malajziával kötött megállapodását mintegy 800 menedékkérő visszatoloncolásáról.
szept. 3
8:21
Szeptember 11. - A CIA tíz év alatt félkatonai "gyilkoló gépezetté" alakult (Kripto Akadémia)
Félkatonai szervezetté, "gyilkoló gépezetté" alakult át 2001. szeptember 11. óta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA): noha a kémszervezet továbbra gyűjti és elemzi az információkat, figyelmét és forrásait egyre inkább a terrorelhárításra, ezen belül pedig a célszemélyek elfogására vagy megsemmisítésére összpontosítja - írta pénteki számában a The Washington Post.
szept. 3
9:33
Változott bármi Obama elnöksége alatt? (Infostart)
Az amerikaiak bő harmada szerint javultak az etnikai kapcsolatok Barack Obama elnöksége alatt - derült ki Gallup kutatásából. A választásokat követően még hetven százalék jósolt pozitív változást.
szept. 3
9:51
Vízummentességgel csalogatná a turistákat Sanghaj (Kripto Akadémia)
Egy új kezdeményezés értelmében a jelenleginél tovább tartózkodhatnának vízum nélkül az átutazó turisták Sanghajban és a környező kínai városokban.
szept. 3
11:03
Vízummentességgel csalogatná a turistákat Sanghaj (Infostart)
Egy új kezdeményezés értelmében a jelenleginél tovább tartózkodhatnának vízum nélkül az átutazó turisták Sanghajban és a környező kínai városokban.
szept. 3
12:33
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar gazdaságról (Kripto Akadémia)
Magyarország a szuverenitásért való harc előtt áll címmel elemző jellegű tudósítást közölt a magyar gazdaságról szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
szept. 3
14:21
Kövér Lászlót választotta tiszteletbeli elnökévé az erdélyi MPP (Infostart)
Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét választotta tiszteletbeli elnökévé az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szombati marosvásárhelyi kongresszusán.
szept. 3
15:33
Újabb szankciók Szíriával szemben? (Infostart)
A francia és a német külügyminiszter szombaton nem zárta ki, hogy az előző nap elfogadott uniós olajembargó után az Európai Unió (EU) újabb szankciókat vezethet be Szíria ellen, ha nem változik az ottani rendszer, egyben jelezték, hogy újabb ENSZ-határozat megszövegezésén dolgoznak. Alain Juppé és Guido Westerwelle erről az EU-tagállamok külügyminisztereinek a lengyelországi Sopotban tartott nem…
szept. 3
15:33
Semjén Zsolt vadászati összefogást szorgalmaz (Kripto Akadémia)
Semjén Zsolt azt javasolja, hogy 2013-ban Magyarország, Szlovákia és Csehország együtt rendezze meg a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács 60. kongresszusát.
szept. 3
16:27
Kárpátalja expressz: négy országon át a Monarchia egykori vasútvonalán (Kripto Akadémia)
Négy országon át, a Monarchia egykori vasútvonalán robog a Kárpátalja Expressz nevű különvonat magyar szerelvénnyel szeptember 9. és 11. között.
szept. 3
17:39
Kövér László az erdélyi MPP tiszteletbeli elnöke (Metropol)
Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét választotta tiszteletbeli elnökévé az erdélyi Magyar Polgári Párt szombati marosvásárhelyi kongresszusán.
szept. 3
17:57
Megkezdődött a Kárpát-medencei református iskolákban a tanév (Kripto Akadémia)
Gömörország fővárosában, a felvidéki Rimaszombat református templomában kezdődött meg szombaton a Kárpát-medencei református oktatási intézmények tanéve, a határon túl először tartottak tanévnyitót.
szept. 3
18:15
Hazaérkezett Moldáviából a magyar katasztrófavédelmi mentőcsapat (Kripto Akadémia)
Hazaérkezett Moldáviából a NATO katasztrófavédelmi gyakorlatán részt vett magyar mentőcsapat; a tűzoltókból és polgári védelmi szakemberekből álló kontingenst Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte szombat délután a berettyóújfalui hivatásos önkormányzati tűzoltóság épületében.
szept. 3
18:51
Megkezdődött a tanév a szlovákiai magyar iskolákban (Kripto Akadémia)
Egy erős nemzet nem létezhet erkölcsi alapok és a hit által adott útmutatás nélkül, magyarságunk, önmagunk vállalása, megmaradásunk záloga is egyúttal - mondta Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Rozsnyón, a szlovákiai magyar iskolák tizenkettedik országos tanévnyitóján szombaton, a város zsúfolásig megtelt Szűz Mária Mennybemenetel Székesegyházában.
szept. 3
19:27
Megtalálták a bányatóban elmerült férfi holttestét (Metropol)
Megtalálták a Szigetszentmiklós és Csepel határában lévő bányatóban elmerült férfi holttestét.
szept. 3
20:39
Szélsőjobboldali zavargások Londonban (Metropol)
Szélsőjobboldali tüntetők tűztek össze rendőrökkel szombaton a brit fővárosban, ahol a közelmúltban több körzetben is betiltották a demonstrációkat, felvonulásokat.
szept. 3
21:15
Autósbomba robbant Jemenben (Metropol)
Három katona életét vesztette Jemenben, Áden kikötőváros peremén, ahol egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott autót vezetett egy ellenőrző torlasznak és a levegőbe röpítette magát.

Keresés