Kim Dzsong Un kilenc hónapja van hatalmon Észak-Koreában. Bár a "kis vezér" vezetési stílusa sok tekintetben eltér tavaly decemberben meghalt apjáétól, Kim Dzsong Ilétől, valójában nem sok változott az országban. A hadsereg elsődleges szerepe megmaradt, demokratizálódásnak nincs semmiféle nyoma. Az ország azonban résnyire tárja ajtaját a turisták előtt.
Bassár el-Aszad szíriai elnök tegnap hivatalában fogadta Lahdar Brahimit, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottját. Az algériai diplomata azért utazott Damaszkuszba, hogy megpróbálja rávenni a feleket: 19 hónapi konfliktus után a jövő heti muzulmán ünnep idején legyen tűzszünet.
Cáfolta a Fehér Ház a The New York Times című amerikai napilap értesülését, miszerint Washington az iráni atomprogramról szóló közvetlen tárgyalásokról állapodott meg Teheránnal. Tommy Vietor, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője közleményében tudatta: Washington folytatja a párbeszédet Iránnal az "5+1" csoport - vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - keretein belül.
A pénteki bejrúti pokolgépes támadás áldozataira emlékeztek Libanonban. A kormány által hirdetett állami gyász keretében országszerte zárva maradtak az üzletek és az iskolák, valamint félárbocra eresztették a zászlókat a kormányépületeken. A merénylet során meggyilkolt Viszam al-Haszan tábornokot, a libanoni hírszerzés főnökét és testőrét tegnap temették el. A bejrúti Mártírok terén tartott…
Bár az Európai Unió kibővülésével úgy tűnt, lezárul egy korszak a kontinens életében, s háttérbe szorulnak a szeparatista mozgalmak, a gazdasági válság tartóssá válásával egyre erősebben követelik az elszakadást egyes régiók. Spanyolországban két tartomány is önállóvá válna, Skóciában 2014-ben népszavazást is rendezhetnek a függetlenségről. A Balkánon sem zárult le Jugoszlávia széthullásának…
Nem csilingel zeneien, inkább kopog annak a francia szervezetnek a neve, amely a mindig lázban égő politikai életet ismét fölkorbácsolta kissé. Úgy hívják Anticor, szerény rövidítés. A korrupciót leküzdeni készülő alakulat, amely éppen Nicolas Sarkozy lezárult ötéves elnökségét készül megbolygatni. Perekkel.
Holtan találták meg azt a férfit, akit a vasárnapi wisconsini ámokfutás elkövetésével gyanúsítanak - jelentette be a rendőrség Milwaukeeben. Pár héten belül ez a harmadik ilyen típusú mészárlás az USA-ban.
A júniusi elnökválasztáson csak kis különbséggel maradt alul Mohamed Murszival szemben a volt miniszterelnök: most korrupcióval vádolják, és mindenét elkobozták.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán.
Több tízezren vonultak szombaton London utcáira, hogy így tiltakozzanak a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen. Ez volt az idei legnagyobb tiltakozó akció a briteknél. Felvonultak Glasgow-ban és Belfastban is.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy.
Az orosz titkosszolgálat (FSZB) munkatársai Kijevben elraboltak, megkínoztak, majd magánrepülőgépen hazaszállítottak egy szélsőbalos orosz ellenzéki aktivistát, hozta nyilvánosságra hétfőn Szerhij Kiricsuk, a Borotyba (Harc) nevű ukrán baloldali egyesület vezetője.
Vizsgálat indult, annak kiderítésére, miként szivároghatott ki Sorin Blejnar volt adóhatósági vezető és Traian Basescu államfő 2010 szeptemberében folytatott telefonbeszélgetéseinek átirata.
"Felháborító" lenne az EU-költségvetés "hatalmas arányú" emelése, miközben Nagy-Britannia kiadáscsökkentő intézkedésekre kényszerül, indokolta korábban David Cameron, hogy miért nem hajlandó növelni az EU-büdzséjét. Ha a brit miniszterelnök kitart, ugrik az EU-csúcs.
A nyugati rendszer átültetése helyett Kína a jövőben is a helyi sajátosságokat fenntartva fejlődik, a politikai reformok irányát a társadalom fejlődése fogja meghatározni, írta internetes kiadásában a Global Times című kínai napilap.
A román lapok címoldalon számolnak be arról, hogy a legfelső bírói tanács hivatalból indított vizsgálatot annak kiderítésére, miként szivároghatott ki a sajtóba a volt adóhatósági vezető és Traian Basescu államfő 2010 szeptemberében folytatott telefonbeszélgetéseinek átirata.
Több száz albán nacionalista kísérletet tett hétfőn a pristinai parlament és a kormány székházának ostromára, de az állig felfegyverzett rendőrök visszaverték őket. A tüntetést a legnagyobb koszovói ellenzéki párt, az Önrendelkezés (Vetevendosje) szervezte.
Meghiúsulni látszik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási együttműködése. A kérdés, hogy mire jut végül a polgári párt az RMDSZ-szel.
Kihantolták a lengyel kormánygép szmolenszki katasztrófájának két további áldozatát, hogy tomográfiai és DNS-vizsgálatokkal is ellenőrizzék személyazonosságukat.
Több ember megsebesült hétfőre virradóra Bejrútban a síita és szunnita fegyveresek közötti összecsapásokban. Főleg a szunnita többségű városnegyedekben törtek ki harcok a Szaúd-Arábia által támogatott ellenzéki csoportok, illetve a kormány Szíriához és Iránhoz közel álló hívei között.t.
200 ezer dollárra perlik annak a kisfiúnak a szülei azt az amerikai kórházat, ahova agykárosodással vitték be gyermeküket, ám az orvosok halottnak nyilvánították a még élő srácot.
Pristinában több száz albán nacionalista ostromolta meg a parlament és a kormány székházát. A rendőrök visszaverték őket, de összecsapásokban összesen 22 személy - köztük 18 rendőr - sebesült meg.
A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah hétfőn bejelentette, hogy a helyhatósági választásokon megnyerte a 93 települési önkormányzat több mint felét, és túlnyomó többséggel győzött azokon a településeken, ahol versenytárs híján közfelkiáltással választottak.
Az orosz fővárostól távol eső javító-nevelő táborokba szállították a hétvégén a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban "punkimát" tartó Pussy Riot együttes két tagját,tájékoztatta az AFP-t az elítéltek védőügyvédje.
Hajszálra megegyezik és egyaránt 47-47 százalékon áll Barack Obama elnök, valamint republikánus kihívója, Mitt Romney országos támogatottsága a valószínű választók között a (helyi idő szerint) hétfő esti, utolsó elnökjelölti tévévita előtt - derült ki a The Wall Street Journal és az NBC News közös közvélemény-kutatásából.
Bizonytalanság uralja az olaszokat fél évvel a jövő tavaszi parlamenti választások előtt - derül ki a La Repubblica című napilapban hétfőn megjelent felmérésből, mely szerint csak két párt "élte túl" a választóknak a politikából való kiábrándulását.