2012. december 22. szombat

dec. 22
5:57
Prágai kormányválság (Kripto Akadémia)
Nehéz évnek ígérkezik 2013 Petr Necas cseh miniszterelnök számára, hiszen rögtön kormányválsággal kezdődik az év, miután a liberális LIDEM jelezte, kilép a koalícióból azt követően, hogy a miniszterelnök menesztette a párt elnökét, Karolina Peakét a védelmi tárca éléről. A cseh sajtó nagy része szerint ezt a válságot már nem élheti túl Necas kormánya.
dec. 22
6:15
Nemet mondott Ponta kormányára az RMDSZ (Kripto Akadémia)
Tegnap este beiktatták Bukarestben Victor Ponta második kormányát. Az RMDSZ előre jelezte, nem szavazza meg a kabinetet, mivel a kétharmados USL szövetség liberális tagpártja megakadályozta a magyar szövetség kormányzati szerepvállalását.
dec. 22
6:17
Nacionalista tiltakozás a magyar nyelv ellen (Kripto Akadémia)
A parlament sem szelídítette meg az ukrán szélsőjobbot. Az október végi ukrajnai parlamenti választásokon 13 százalékos támogatottságot szerző radikálisok az új kontextusban sem adták fel az utcai politizálást, sem hívei, sem képviselői nem riadnak vissza az erőszaktól. Tegnap a magyar nyelv kárpátaljai hivatalossá tétele ellen vonultak utcára.
dec. 22
6:19
Egymillió dokumentum a WikiLeaks fegyvere (Kripto Akadémia)
További egymillió dokumentum közlését helyezte kilátásba jövőre Julian Assange, a Wikileaks portál alapítója. A londoni ecuadori nagykövetség erkélyéről elhangzott sajtóértekezletén hozzátette, a dokumentumok "minden országot érintenek majd".
dec. 22
8:00
Megműtötték a Vasladyt (Metropol)
Húgyhólyag-nagyobbodással megműtötték Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt, a műtét jól sikerült, és a "Vaslady" teljesen jól van.
dec. 22
8:02
Holtan találták az ír kormány egyik tagját (Metropol)
A The Irish Times című lap azt írta, hogy az 56 éves politikus öngyilkos lett.
dec. 22
8:36
Zavargások és fosztogatások Argentínában (Metropol)
Az erőszakos tiltakozások során két ember meghalt, többtucatnyian megsebesültek.
dec. 22
11:00
A parlament feloszlatására készül az olasz államfő (Metropol)
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szombaton megkezdte a konzultációt a parlamenti frakcióvezetőkkel, amely megelőzi a római felső- és alsóház feloszlatását, miközben Olaszország a lemondott Mario Monti lehetséges bejelentéseit találgatja a választási kampányban való részvételéről.
dec. 22
11:36
Élve megégettek egy férfit Pakisztánban (Metropol)
Pakisztánban az istenkáromlásért és az iszlám gyalázásáért halálbüntetés jár.
dec. 22
12:03
Holtan találták az ír kormány egyik tagját (Infostart)
Otthona mellett holtan találták szombaton az ír kormány egyik tagját; feltételezések szerint öngyilkos lett.
dec. 22
13:42
Az oroszok szerint biztonságban vannak a szíriai a vegyi fegyverek (Metropol)
Szergej Lavrov külügyminiszter az orosz hírszerzés értesüléseire hivatkozva mondta ezt, amelyek egybecsengenek a nyugati információkkal.
dec. 22
14:18
A Der Standard a magyar "időzített kultúrpolitikai bombáról" (Metropol)
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) körüli vitáról közöltek tudósítást.
dec. 22
14:21
Külföldi sajtó Magyarországról - A Der Standard a magyar művészeti intézményekről (Kripto Akadémia)
A Der Standard című osztrák napilap a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) körüli vitáról és a Nemzeti Színház leendő új igazgatójának kinevezéséről közölt tudósításokat.
dec. 22
14:54
Kegyelmet kapott a pápa komornyikja (Metropol)
Megbánta bűneit, ezért nyugalomban folytathatja családi életét, de nem élhet többé a Vatikánban.
dec. 22
16:24
Vizsgálat indulhat a svéd közrádió ellen (Metropol)
A svéd Adatvédelmi Hatóság (Datainspektionen) vizsgálatot indíthat azért, mert a svéd közszolgálati rádió egyik műsorában a betelefonálók személyes adatait is regisztrálták egy éven át - adta hírül szombaton a Svenska Dagbladet című svéd országos napilap.
dec. 22
16:42
Nagyarányú amnesztia Grúziában (Metropol)
Elsősorban a fiatalokat, a nőket és a gazdasági bűncselekmények elkövetőit érinti, de politikai foglyok is szabadulnak.
dec. 22
18:30
Február 24-25: választások Olaszországban (Metropol)
Giorgio Napolitano elnök a pártok vezetőivel folytatott konzultációk után írta alá a parlament feloszlatásáról szóló dekrétumot.
dec. 22
18:57
Az olasz elnök feloszlatta a parlamentet (Infostart)
Az olasz köztársasági elnök szombaton feloszlatta a parlamentet, miután lemondott Mario Monti miniszterelnök és kormánya.
dec. 22
18:59
"Szűrőket akarunk!" - "Gyilkosok! Gyilkosok!" (Infostart)
Tízezer boszniai tiltakozott szombaton a bosznia-hercegovinai Zenica utcáin a helyi acélmű környezetszennyezése ellen.

Keresés