2012. március 13. kedd

márc. 13
5:15
Felújítják a krasznahorkai várat (Kripto Akadémia)
Néhány hónapon belül részlegesen felújíthatják a krasznahorkai vár megsérült tetőszerkezetét és falait - közölte a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint Daniel Krajcer kulturális miniszter. Hozzátette, az egész vár biztosítva volt, s a kulturális minisztérium készen áll arra, hogy tartalékaiból biztosítsa a helyreállításhoz szükséges forrásokat.
márc. 13
5:17
Tőkés László kilépett az RMDSZ-ből (Kripto Akadémia)
Tőkés László, az RMDSZ egyik alapító tagja, brüsszeli listavezetője, aki évek óta a romániai magyar érdekképviselet legádázabb kritikusa és ellenfele volt, tavaly pedig saját pártot is alapított, tegnap kilépett az RMDSZ-ből.
márc. 13
5:45
A Facebookról lopták le NATO-tisztek személyes adatait (Infostart)
A Facebookról lopták le NATO-tisztviselők személyes adatait ismeretlen csalók, akik az atlanti szövetség egyik legmagasabb rangú parancsnokának nevében nyitottak hamis oldalt a közösségi portálon.
márc. 13
5:51
Szoros befutót jósolnak (Kripto Akadémia)
Rick Santorum és Newt Gingrich nagy reményekkel kampányolt a mai két előválasztás előtt.
márc. 13
5:53
Megtorlástól félnek az amerikai katonák (Kripto Akadémia)
Bosszút esküdtek az afganisztáni tálibok azt követően, hogy egy ámokfutó amerikai katona 16 ártatlan ember, köztük kilenc gyermek életét oltotta ki vasárnap. Angela Merkel német kancellár tegnap váratlanul Afganisztánba látogatott.
márc. 13
5:55
Katasztrófa fenyegetett? (Kripto Akadémia)
Amióta 2000 augusztusában elsüllyedt Oroszország legmodernebb atom-tengeralattjárója, a Kurszk, a világ megkülönböztetett figyelemmel kísér minden hasonló jellegű balesetet. Még a Kurszk tragédiájának minden kérdésére sem kaptunk választ, az újabb, decemberi baleset máris újabb izgalmas találgatásokra ad okot.
márc. 13
6:21
Kiképzett mesterlövész ölt meg 16 civilt (Infostart)
A CNN információ szerint kiképzett gyalogos mesterlövész az a katona, aki Afganisztánban 16 civilt ölt meg a hétvégén.
márc. 13
6:39
Könnyítés a spanyol gazdaságnak (Infostart)
A korábban tervezettnél csaknem egy százalékponttal magasabb államháztartási hiányt engedélyeznek az euróövezet pénzügyminiszterei idén Spanyolországnak. Ezt az Eurócsoport elnöke jelentette be Brüsszelben.
márc. 13
6:41
Halál egy brüsszeli mecsetben (Infostart)
Brüsszelben egy ember meghalt, amikor egy férfi felgyújtotta a város egyik mecsetét.
márc. 13
6:43
Bangladesben 150-en eltűntek (Infostart)
Bangladesben 150-en eltűntek, amikor elsüllyedt egy folyami komp a Megna folyón.
márc. 13
6:45
Tűzszüneti megállapodás Izrael és a palesztinok között (Infostart)
Tűzszüneti megállapodást kötöttek Izraellel a gázai övezet palesztin csoportjai tegnap Egyiptomban.
márc. 13
7:39
Pellengérre állította fiát a rossz jegyek miatt (Kripto Akadémia)
Rossz osztályzatok miatt "szendvicset" csinált fiából egy férfi Floridában: szendvicsemberként kellett a gyereknek ácsorognia egy utcasarkon és a nyakában lógó plakátokon tudatni a járókelőkkel, hogy milyen gyatra iskolai jegyei vannak.
márc. 13
7:54
Tűzszünet a gázai övezetben (Metropol)
Izrael és a gázai palesztin csoportok tűzszünetet kötöttek egymással négy napon át tartó öldöklés után - jelentették világhírügynökségek egyiptomi biztonsági illetékesekre hivatkozva, akik közvetítettek a fegyvernyugvási megállapodás létrejöttének érdekében.
márc. 13
7:56
Ma döntenek az EU-ban a kohéziós pénzekről (Metropol)
A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás keretében kidolgozandó újabb ajánlás is napirenden lesz az európai uniós pénzügyminiszterek mai brüsszeli találkozóján.
márc. 13
7:57
Kína még az idén rendszerbe állítja repülőgép-hordozóját (Kripto Akadémia)
Kína még az idén rendszerbe állítja első repülőgép-hordozóját - közölte a haditengerészet egy magas beosztású tisztje a parlament ülésszakához kapcsolódóan.
márc. 13
8:12
A kezünkben az életük (Metropol)
Segélyvonalak, adománygyűjtő helyek, számlaszámok, önkéntes programok és még számos lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, hogy akár magánszemélyek is segíthessenek rászoruló gyermekeken. Az adományozási kedv egyre nő, sokan mégsem bíznak abban, hogy a felajánlásuk célba ér.
márc. 13
8:15
Kiállt a halálbüntetés mellett egy kínai parlamenti képviselő (Kripto Akadémia)
A halálbüntetés fenntartása mellett szállt síkra a kínai Országos Népi Gyűlés, vagyis a parlament egyik képviselője a most folyó ülésszakon Pekingben - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.
márc. 13
8:30
Megváltást várnak a szlovákok Ficótól (Metropol)
Robert Fico és pártja, a szociáldemokrata Smer elsöprő győzelme mellett az Egyszerű Emberek sikere jelentett némi meglepetést, egyébként a papírforma dominált – nyilatkozta a Népszabadságnak Szarka László történész.
márc. 13
9:03
Indulhat a francia elnökválasztáson Marine Le Pen (Infostart)
Sikerült megszereznie ötszáz választott tisztségviselő támogatását, és így indulhat a francia elnökválasztáson Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetője - jelentette be kedden a politikus.
márc. 13
9:21
Tüntetés Afganisztánban a civilek lemészárlása miatt (Infostart)
Több száz diák tüntetett kedden a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban amiatt, hogy egy amerikai katona lemészárolt 16 civilt, zömmel nőket és gyerekeket a déli Kandahár tartományban - közölték szemtanúk. Ez az első jelentősebb demonstráció a vasárnap hajnali eset miatt.
márc. 13
10:03
Megkezdődött az EU-pénzügyminiszterek találkozója (Kripto Akadémia)
Megkezdődött kedd délelőtt az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek találkozója Brüsszelben, az ülés napirendjén szerepel az a javaslat is, hogy az EU részlegesen függessze fel a Magyarországnak járó jövő évi kohéziós keret felhasználhatóságát.
márc. 13
10:21
Kohéziós pénzek - Az osztrák pénzügyminiszter több időt adna Magyarországnak (Kripto Akadémia)
Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter szerint az Európai Unió helyesen tenné, ha több időt adna Magyarországnak pénzügyei rendbetételére.
márc. 13
10:36
Hatezer évi börtön a tömeggyilkos katonának (Metropol)
Hatezerhatvan évi börtönbüntetésre ítéltek egy volt katonát Guatemalában, aki 1982-ben részt vett egy több mint 200 ember életét követelő tömegmészárlásban.
márc. 13
10:39
OECD: növelni kell a foglalkoztatást Magyarországon (Kripto Akadémia)
A munkaerőpiacot tekintve erősíteni kell az aktivitási rátát Magyarországon, mert a foglalkoztatás alacsony szintje az ország egyik legnagyobb gondja - közölte Andrew Dean, az OECD igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 13
11:09
Megvonta Ciprus befektetői osztályzatát a Moody's (Infostart)
Megvonta Ciprustól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot kedden a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszer görögországi kitettségéből eredő költségvetési és piaci bizalmi kockázatokkal indokolva a lépést.
márc. 13
11:45
Súlyos buszbaleset Kínában (Infostart)
Kínában 15 ember meghalt, amikor szakadékba zuhant egy busz Szecsuan tartományban.
márc. 13
12:24
Jemeni Al-Kaida-vezető és rendőrök halála (Metropol)
Életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy helyi vezetője, Nászer al-Dzafri és egy fegyverese kedden a jemeni biztonsági erőkkel vívott tűzharcban a fővárostól, Szanaától délre, Baida tartományban, miután egy öngyilkos merénylő három rendőr életét oltotta ki - közölte egy biztonsági forrás.
márc. 13
12:27
Nincs eléggé nagy terem a szlovák parlamentben a Smer képviselőinek (Kripto Akadémia)
Nem fér el a szlovákiai választásokon fölényes győzelmet szerző baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) összes képviselője a szlovák parlament épületének egyetlen helyiségében sem, ezért kérdéses, hogy Robert Fico pártjának képviselői klubja hol tartja majd a gyűléseit - adta hírül a Sme szlovákiai liberális napilap kedden.
márc. 13
12:39
Csökkent Csehország lakossága (Infostart)
A Cseh Köztársaságnak a tavalyi év végén 10 millió 504 ezer lakosa volt, 28 567-el kevesebb, mint 2010 végén. A 2010-es évben még 26 ezerrel nőtt a lakosság száma - közölte a cseh statisztikai hivatal.
márc. 13
12:42
Gyújtogatás áldozata lett egy síita imám Brüsszelben (Metropol)
Lángba borította Brüsszel egyik mecsetét hétfő este egy férfi, a merényletben életét vesztette a szentély síita imámja.
márc. 13
12:57
Közömbösek, vagy szófogadóak Putyin választói? (Infostart)
A moszkvai Puskin tér szökőkútja a demokráciáért folyó küzdelem jelképe lett Oroszországban, még a Novij Arbat sugárúton lévő, tribünné vált telefonfülke sem tud vele versenyre kelni - írja Andrej Kolesznyikov a gazeta.ru internetes lap keddi számában.
márc. 13
13:03
Nők bújtatták a maffiafőnököt (Kripto Akadémia)
Tizennyolc rokonát tartóztatták le a dél-olasz 'ndrangheta bűnszervezet körözött vezérének, akit húsz éven át élettársa, anyósa és nagynénjei bújtattak.
márc. 13
14:12
Visszafoglalta a hadsereg Idlíb városát (Metropol)
Visszafoglalták a kormányerők a felkelők egyik fellegvárának számító északnyugat-szíriai Idlíbet, amely még hónapokkal ezelőtt került a hadseregből megszökött katonák kezére - jelentette kedden egy kormányközeli újság.
márc. 13
14:30
Május 6-án lesznek a szerbiai választások (Metropol)
Szerbiában május 6-án lesznek a parlamenti választások. Az erről szóló határozatot Boris Tadic szerb köztársasági elnök írta alá kedden a belgrádi elnöki palotában.
márc. 13
15:06
Őrizetben a News of the World volt főszerkesztője (Metropol)
Őrizetbe vették kedden Londonban a News of the World volt főszerkesztőjét a Murdoch-sajtóbirodalom egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlapja körül kirobbant súlyos telefonlehallgatási botrány ügyében.
márc. 13
15:21
Brüsszel elhalaszthatja a kohéziós alap felfüggesztését (Infostart)
Az Európai Unió pénzügyminiszterei fontolóra vették, hogy elhalasztják a Magyarországnak járó kohéziós források felfüggesztéséről szóló döntést júniusig, mivel Németország és Ausztria azt jelezte, hogy a büntetés túl kemény lenne Magyarország számára - tudta meg a Reuters hírügynökség.
márc. 13
15:24
Wi-Fi-oszlopok hajléktalanokból (Metropol)
Nagy megütközést váltott ki az Egyesült Államokban, hogy egy brit kommunikációs ügynökség mozgó Wi-Fi-oszlopokként alkalmazott hajléktalanokat.
márc. 13
15:42
Hosszasan vitáznak Magyarországról (Metropol)
Az előre tervezettnél jóval hosszabb vitát folytattak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei hétfőn a Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás keretében.
márc. 13
16:00
Elsüllyedt egy komp Bangladesben (Metropol)
Elsüllyedt egy folyami komp Bangladesben kedden mintegy 200 emberrel a fedélzetén. A helyi rendőrség közlése szerint több mint 150 embernek nyoma veszett.
márc. 13
16:02
Újabb hét személyt azonosítottak a Costa Concordia áldozatai közül (Metropol)
A Costa Concordia január 13-án túlságosan közel haladt Giglio szigetéhez. Ennek során tenger alatti sziklának ütközött, léket kapott, majd felborult. A fedélzetén tartózkodó 3200 utas és mintegy ezer főnyi személyzet közül harmincketten vesztették életüket a balesetben.
márc. 13
16:15
Az EU felfüggeszti a támogatásokat, de nyárig időt adott (Infostart)
Az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik - közölte kedden Brüsszelben a dán EU-elnökség.
márc. 13
16:51
Májusban választ Szerbia (Infostart)
Szerbiában május 6-án rendezik a parlamenti választásokat. Az erről szóló határozatot kedden írta alá Boris Tadic köztársasági elnök.
márc. 13
17:51
Kivégezhetik a vérengző amerikai katonát (Kripto Akadémia)
Előrehozhatják egy évvel az afganisztáni csapatkivonást jövő év közepére, mivel tetőfokára hágott a feszültség a közel-keleti országban. Vasárnap egy amerikai katona tizenhat afgán civilt lőtt le a NATO bagrami bázisán, ahol korábban iszlám vallási könyveket égettek el.
márc. 13
18:06
Halálra ítélhetik a katonát (Metropol)
Megtörténhet az amerikai védelmi minisz­ter szerint, hogy halálra ítélik azt az amerikai törzsőrmestert, aki vasárnap hajnalban a dél-afganisztáni Kandahár tartományban lemészárolt 16 civilt, zömmel nőket és gyerekeket.
márc. 13
19:39
A monacói herceget is lepipálta az orosz elnök felesége (Kripto Akadémia)
Miből finanszírozhatták az orosz elnök feleségének olaszországi nyaralását, amelynek költségei alaphangon is csaknem háromszorosan meghaladták Dmitrij Medvegyev megtakarításainak összegét - ezen a kérdésen rágódik napok óta több orosz blogger.
márc. 13
20:09
Rehn gyors megállapodást remél a "pénzügyi tűzfal" ügyében (Infostart)
Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt reméli, hogy e hónap végéig létrejön a megállapodás a további európai pénzügyi válságok kivédését célzó pénzügyi tűzfal ügyében.
márc. 13
20:48
Lövöldözés az afganisztáni mészárlás helyszínén (Metropol)
Tálib lázadók tüzet nyitottak egy afgán kormányzati küldöttségre abban a Kandahár tartománybeli faluban, ahol vasárnap hajnalban egy amerikai katona lemészárolt 16 civilt, köztük kilenc gyereket és három nőt.
márc. 13
22:15
Zárva lesz a Buckingham Palota az olimpia alatt (Infostart)
Néhány hétre bezárja kapuit a szokásos évi nyári nyitvatartási szezonjában a Buckingham Palota: II. Erzsébet királynő ugyanis a londoni rezidencián fogadja majd az olimpiai játékokra érkező külföldi méltóságokat.
márc. 13
22:36
Megölték egy busz több utasát Etiópiában (Metropol)
Tizenkilenc ember meghalt, nyolc másik pedig megsebesült, miután fegyveresek - feltételezett etiópiai lázadók - megtámadtak egy buszt az afrikai ország nyugati részén.

Keresés