Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár optimistán nyilatkozott a ma Genfben kezdődő külügyminiszteri tanácskozás előtt. Az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja a Biztonsági Tanács öt állandó tagja mellett Irak, Kuvait, Katar, Törökország, az Európai Unió és az Arab Liga képviselőit hívta meg az egyeztetésre, amelyen részt vesz Ban Ki Mun, a jelenlegi ENSZ-főtitkár is.
Ciprus lett tegnap az Európai Unió hivatalos soros elnöke, a tisztséget Dániától vette át. Nicosia nehéz belpolitikai és nemzetközi helyzetben vette át a posztot. Mint arra a német Frankfurter Allgemeine Zeitung rámutatott, első ízben van az EU Tanácsának olyan soros vezetője, amely a tagállamok pénzügyi segítségére, mentőcsomagra szorul a poszt betöltése alatt.
lutasítja a szombaton, Genfben tartott konferencia rendezési tervét a szíriai ellenzék, s "szabadságharcuk" folytatását ígéri. Az ellenzéket tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács elnöke szerint a megállapodás "rossz hír", míg a szóvivő úgy vélte, az túlságosan kétértelmű, mindenki úgy értelmezheti, ahogy neki megfelel, ráadásul nincs benne konkrét forgatókönyv az átmenet lefolytatására sem.
Tegnap újraindították az első atomreaktort Japánban a tavaly március 11-ei nukleáris tragédia nyomán elrendelt leállás óta. A lakosság igen megosztott a döntés nyomán. Ezrek tüntettek Tokióban az elnöki rezidencia előtt.
Enrique Pena Nieto nyerte meg a vasárnapi mexikói elnökválasztást a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezése alapján végzett három felmérés szerint is, 40 százalék körüli a támogatottsága, 8-11 százalékpontnyi előnye van a második helyezett, Andrés Manuel López Obrador előtt.
Az egyenlítői területekre jellemző hevességű viharok sora csapott le a hét végén Berlinre, a német fővárosban vasárnap hajnalban fél óra alatt háromezerszer villámlott.
Egyidejű, előre hozott parlamenti és államelnök-választást javasol Victor Ponta román miniszterelnök Traian Basescu államfőnek, amit szerinte úgy érhetnek el, ha egyszerre mondanak le hivatalukról - jelentette hétfőn a Mediafax hírügynökség a kormányfő egy televíziós nyilatkozatát idézve.
A nagy hőség miatt az éjszaka érkezett meg, majd a kora reggeli órákban foglalhatta el szállását a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark legújabb lakója, Tira, a kétesztendős nőstény tapír.
Élelmiszerrel és gyógyszerrel látottak el egy vitorlást, amely hatvanöt afrikai és ázsiai illegális bevándorlóval a fedélzetén sodródott az Adriai-tenger déli részén.
Leváltotta Róbert Bezák nagyszombati érseket hétfőn XVI. Benedek pápa - jelentette a TASR szlovák hírügynökség, melynek kérésére a szlovák püspöki kar a hírt megerősítette.
A hétvégi genfi tanácskozáson a Nyugat azt tervezte, hogy előkészíti a szíriai elnök megbuktatását, Moszkva azonban keresztülhúzta Washington és szövetségesei számítását.
Ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) valóban egy Magyarországon bejegyzett, a külhoni magyarok érdekeit képviselő pártszövetség alapításába fogna, az "keresztülhúzhatja a Fidesz számításait", a szervezet jó eséllyel pályázna az ötszázalékos küszöb átlépésére - írta a Political Capital gyorselemzésében.
A francia utakon közlekedő valamennyi járműben kötelező elhelyezni július 1-től kémiai vagy elektronikus alkoholszondát egy új jogszabály alapján, amellyel az alkoholfogyasztással összefüggő balestek számát kívánják csökkenteni.
Viharba került és eltévedt egy jeges terepen három magyar hegymászó az osztrák Alpokban, a hegyi mentők siettek a segítségükre - számolt be róla hétfőn az osztrák rádió.