Iránban agyonlőtték az ország elektronikus hadviselési programjának parancsnokát, amelynek nyomán ismét olyan vádak hangzottak el, hogy idegen országok hajtanak végre gyilkosságokat iráni illetékesek ellen. Az eset árthat Róháni iráni elnök diplomáciai kezdeményezéseinek is.
Kudarccal végződött szerda este Barack Obama amerikai elnök és a kongresszus vezetőinek másfél órás egyeztetése arról, hogyan lehetne kilábalni a kormányzat részleges leállásához vezető helyzetből.
Ausztriában ugyan a jobboldali Osztrák Néppárt még nem mondott igent a szociáldemokrata kancellár azon felkérésére, mely szerint folytassák a nagykoalíciós munkát, de a legnagyobb esélye mégiscsak annak van, hogy az SPÖ és az ÖVP alakítja meg a következő kormányt. Ugyanakkor ha létrejön az egyezség, más most biztos, hogy több tárca élén várható változás.
Simán vette az akadályt Enrico Letta kormánya a szenátusi szavazáson: 235 szenátor szavazott arra, maradjon helyén a kabinet, s mindössze 70-en szavaztak ellene. A kormányt megbuktatni kívánó Silvio Berlusconi ezzel együtt súlyos vereséget szenvedett. Olasz hírmagyarázók már a "berlusconizmus" végéről beszélnek.
Egyszínű tory kormányt szeretne David Cameron a 2015-ben esedékes következő parlamenti választások után. A brit miniszterelnök a manchesteri tory pártkonferencián az ígéret földjét, a lehetőségek országát kínálta fel a konzervatív választóknak. Óvta a briteket a "vállalkozásellenes" Munkáspárt visszatérésétől, de attól is, hogy hátat fordítsanak a világnak.
Előzetes letartóztatásba helyezték Görögországban csütörtök kora reggel az Arany Hajnal nevű neonáci párt vezetőjét, Nikosz Mihaloliakoszt - jelentette a görög sajtó.
A horvát kormány nem kommentálta a Jutarnji List megkeresésére a magyar kormány szerdai közleményét, amely szerint a MOL túladna az INA horvát olajcégben szerzett részesedésén. Egyben Zágrábban azt közölték, a horvát kormány nem befolyásolhatja a Hernádi Zsolttal szembeni jogi fellépést, hiszen az igazságszolgáltatásra nem lehet befolyása.
"Nem háborús helyzetként fogom fel, ami most a Mollal kapcsolatban történik, nem így fogunk kommunikálni, és némileg meg is tudom érteni a magyar kormányt" - jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a horvát kormány csütörtöki ülésének elején.
Zoran Milanovic sajnálatának adott hangot a magyar kormány új hozzáállása miatt. Giró-Szász elmondta, nem személyi kérdésben van álláspontja a kormánynak.
Kudarccal végződött szerda este Barack Obama amerikai elnök és a kongresszus vezetőinek másfél órás egyeztetése arról, hogyan lehetne kilábalni a kormányzat részleges leállásához vezető helyzetből.
Kigyulladt és elsüllyedt egy afrikai menekülteket szállító hajó csütörtökön az Olaszországhoz tartozó, földközi-tengeri Lampedusa sziget partjainál, s a rajta lévők közül legkevesebb 82-en meghaltak - közölték helyi tisztségviselők.
Nincs mód arra, hogy a horvát állam megvásárolja a Moltól az INA részvényeit - írta meg nem nevezett magas rangú kormányzati forrásra hivatkozva a Jutarnji List című zágrábi napilap csütörtökön.
Elmozdítanák Bill Gatest a Microsoft elnöki posztjáról a befektetők, egyelőre azonban nem várható változás. A részvényesek azután kezdtek mozgolódni, hogy Steve Ballmer vezérigazgató egy hónapja bejelentette lemondását.
Amióta az orosz elnök és felesége június elején a "Rosszija-24" tv-csatornának nyilatkozva bejelentették válásukat, a moszkvai média azt találgatja, mi lesz az elvált feleség sorsa, és ki lesz, aki követi őt Vlagyimir Putyin oldalán.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen az E.ON gázüzletága megvásárlásának ügyében csütörtökön.
Földrengések sorozata okoz nyugtalanságot Románia dél-keleti részén, Galac (Galati) megyében, ahol az elmúlt tíz napban mintegy 22, a lakosság által is észlelt földrengést jegyeztek fel.
Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják.
A 2008-asnál súlyosabb pénzügyi válság és recesszió alakulhat ki, ha az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik - olvasható az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
Nem lehet valakit csak azért elbocsátani az állásából, mert HIV-pozitív, ez sérti az érintett emberi jogait - mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróság Strasbourgban.
Kigyulladt és elsüllyedt egy afrikai menekülteket szállító hajó csütörtök hajnalban az Olaszországhoz tartozó, földközi-tengeri Lampedusa sziget partjainál, legalább 90-en meghaltak, az áldozatok között gyerekek és nők is vannak.
Mintegy negyven holttestet találtak az Olaszországhoz tartozó, földközi-tengeri Lampedusa partjainál elsüllyedt, afrikai menekülteket szállító hajó roncsai alatt, ezzel legkevesebb 133-ra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte az ANSA olasz hírügynökség csütörtökön a parti őrség adatai alapján.
Barack Obama amerikai elnök szerint a képviselőház republikánus elnöke az akadálya annak, hogy újból megindulhasson a szövetségi kormányzat finanszírozása.
Legalább 130 ember életét vesztette, amikor egy afrikai menekülteket szállító hajó ma hajnalban elsüllyedt Lampedusa szigeténél, a Földközi-tengeren. Több mint 150 menekültet sikerült kimenteniük az olasz hatóságoknak, azonban az eltűntek száma így is kétszáz fölé tehető, közölte a sziget polgármestere. Giusi Nicolini elmondta, a körülbelül ötszáz menekült Afrika szarváról jött. Az ENSZ…
Különleges térképpel kedveskednek Londonban a metró utasainak: futballsztárokról nevezték el a brit főváros földalatti-hálózatának mind a 366 megállóját.