Kínai mérések szerint is "súlyosan szennyezett" Sanghaj levegője pénteken - a fűtési szezon indulásával a következő hetekben Észak-Kínába is visszatér majd a köd.
Világszerte mintegy 2,3 millió négyzetkilométernyi - Argentína területének megfelelő - erdőt irtottak ki 2000 és 2012 között, míg az újonnan telepített fás területek csak 800 ezer négyzetkilométert tettek ki a világ erdőállományának első nagyfelbontású térképe szerint, amelyről a Science című tudományos folyóiratban számoltak be kifejlesztői.
Nyomozást indítottak az ausztrál hatóságok magyar szakmunkások ügyében, akiket feltehetőleg egy német cég vitt be az országba munkavállalási vízummal, és méltatlan, nem biztonságos körülmények között, mélyen alulfizetve agyondolgoztatja őket - jelentette pénteken az ABC News hírportál.
Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) jobboldali olasz párt főtitkára, belügyminiszter péntek este bejelentette, hogy nem csatlakozik a Silvio Berlusconi által újraindított Forza Italia (FI) mozgalomhoz.
Mexikói nyomozók 18 holttestre bukkantak az ország nyugati részén, miután kihallgattak csaknem kéttucatnyi rendőrt, akik bevallották, hogy együttműködtek egy drogkartellel, és elvezették a hatóságokat több tömegsírhoz - közölte egy tisztségviselő.
Helyszíni jelentések szerint beindult a külvilágtól eddig elzárt, kisebb települések segélyezése is szombaton a Fülöp-szigetek középső részén, ahol egy hete hatalmas pusztítást végzett a Haiyan tájfun.
Új politikai tavaszt hirdetett meg Silvio Berlusconi szombaton pártja országos tanácsa előtt tartott beszédében, bejelentve a Szabadság Pártja (PdL) végét és a Forza Italia (Hajrá Olaszország, FI) újjászületését.
Gyászünnepséggel és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar férfilakosságának 1944 novemberében kezdődő deportálásáról szombaton Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén létesített emlékparkban.
Fogalomtisztázásra van szükség a romániai magyarok és a románok között arról, hogy mire vonatkozik a magyarság autonómia-igénye: erre az egybecsengő következtetésre jutottak az előadók az Autonómia és regionalizmus - az évtized kihívása című konferencián, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezett szombaton Sepsiszentgyörgyön.
A szardíniai Cagliari, a pugliai Lecce, a basilicatai kövek városa, Matera, az umbriai Perugia-Assisi páros, Emilia-Romagnából Ravenna és a toszkán Siena jutott tovább az Európa Kultúra Fővárosa címért folytatott itáliai verseny döntőjébe.