2013. június 12. szerda

jún. 12
5:54
Vállalta arcát a leleplező (Kripto Akadémia)
Hongkongban rejtőzködik az a volt CIA-alkalmazott, akinek az információi alapján múlt héten a brit The Guardian és az amerikai The Washington Post leleplezte két szupertitkos amerikai kémprogram létezését. A 29 éves Edward Snowden tisztában van tettének súlyosságával. A brit Guardian a kiszivárogtató kérésére hozta nyilvánosságra személyazonosságát. A lapnak adott interjúban Snowden közölte: "Nem…
jún. 12
5:56
Utcai harc Isztambulban (Kripto Akadémia)
Erőszakkal hatolt be a török rendőrség tegnap a Taksim térre, ahol két hete tüntetnek Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök, illetve a térnél található Gezi park átalakításával kapcsolatos tervei ellen. Helyszíni beszámolók szerint súlyos összecsapások zajlottak a rendőrség és a tüntetők között.
jún. 12
6:21
Éjszaka is folytatódtak az összecsapások Isztambulban (Infostart)
Szerda hajnalig folytatódtak a török rendőrség és a kormányellenes tüntetők összecsapásai az isztambuli Taksim téren, a rendőrök utoljára helyi idő szerint hajnali három órakor lőttek ki könnygázgránátot. A közterület-fenntartók reggel öt órakor már kezdték összegyűjteni a könnygázpatronokat, a barikádok maradványait és a szemetet az utcákon.
jún. 12
7:24
A titkos adatgyűjtés kiszivárogtatójával volt kapcsolata Assange-nak (Metropol)
Kezd nemzetközi botránnyá dagadni az USA Nemzetbiztonsági Ügynökségének titkos adatgyűjtési programja.
jún. 12
8:00
Az olaszokat még a szupermarketben és az autóikban is ellenőrzik (Metropol)
Az olaszok személyes adatainak védelme is veszélyben forog az olasz adatvédelmi biztos jelentése szerint.
jún. 12
8:02
Biztonsági réseket nyitott az amerikai hírszerzési feladatok kiszervezése (Metropol)
Az NSA titkos iratainak kiszivárogtatása komoly kérdéseket vet fel azzal a kapcsolatban, ahogy a kormányzat kiszervezte a hírszerzési feladatokat.
jún. 12
8:45
A magyar ikon szerepe a megfigyelési világbotrányban (Infostart)
Egy Rubik-kocka volt az jel, amelyről a brit The Guardian újságírói Hongkongban felismerték a velük kapcsolatba lépni akaró Edward Snowdent. A férfi szolgáltatott nekik bizonyítékokat arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) amerikaiak százmillióinak híváslistáját figyeli meg, és szemmel tartja a külföldi kommunikációt is - közölte kedden internetes kiadásában a The New York Times.
jún. 12
8:54
Árvíz - Hamburg felé közelít az Elba árhulláma (Kripto Akadémia)
Tovább vonul az árhullám az Elba észak-németországi szakaszán, és szerda reggelre megközelítette Hamburgot, a térség legnagyobb városát.
jún. 12
9:12
Pénzbírsággal sújtott a médiahatóság rendszerbíráló televíziókat (Metropol)
A négy tévécsatorna részletesen beszámolt a törökországi tömeges tiltakozásokról.
jún. 12
9:57
Hamburgot fenyegeti az ár (Infostart)
Tovább vonul az árhullám az Elba észak-németországi szakaszán, és szerda reggelre megközelítette Hamburgot, a térség legnagyobb városát.
jún. 12
10:51
Rács mögé küldhetik Ján Slotát (Infostart)
Vádemelési javaslattal végződött a májusban ittas vezetés gyanúja miatt letartóztatott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnöke elleni rendőrségi vizsgálat - erről számolt be rendőrségi forrásra hivatkozva a Novy Cas nevű szlovák bulvárlap szerdán.
jún. 12
11:00
Rács mögé küldhetik Ján Slotát (Metropol)
A Szlovák Nemzeti Párt volt elnökét májusban tartóztatták le ittas vezetés miatt.
jún. 12
11:18
Rács mögé küldhetik Ján Slotát (Kripto Akadémia)
Vádemelési javaslattal végződött a májusban ittas vezetés gyanúja miatt letartóztatott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnöke elleni rendőrségi vizsgálat - erről számolt be rendőrségi forrásra hivatkozva a Novy Cas nevű szlovák bulvárlap szerdán.
jún. 12
13:06
Általános sztrájk Görögországban (Metropol)
Szerdára virradóra egymás után álltak le az állami televízió műsorai. A közszolgálati rádióállomások is beszüntették adásukat.
jún. 12
13:24
Titkos adatgyűjtés - Reding levélben kér magyarázatot (Kripto Akadémia)
Levelet írt Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnöke Eric Holder amerikai igazságügyi miniszternek, amelyben magyarázatot kér a múlt héten kirobbant megfigyelési, adatgyűjtési botránnyal kapcsolatban - erősítette meg a biztos szóvivője.
jún. 12
14:00
Leváltotta kisebbségügyi kormánybiztosát a szlovák kormány (Kripto Akadémia)
Szerdai soros ülésén Robert Fico kabinetje jóváhagyta a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosának múlt heti lemondását és leváltotta a posztról A. Nagy Lászlót.
jún. 12
14:36
Nyoma veszett Snowdennek (Metropol)
Ő szivárogtatta ki az értesüléseket az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtési gyakorlatáról.
jún. 12
15:12
Kenőpénzek és meleglobbi - "fejest ugrott" a pápa a Vatikán bugyraiba (Kripto Akadémia)
Alighanem minden szó igaz a Reflexión y Liberación című chilei internetes lapban megjelent cikkből, amely szerint Ferenc pápa egy a latin-amerikai és karibi szerzetesekkel és apácákkal folytatott június 6-i találkozóján elismerte: tényleg létezik meleglobbi a Vatikánban, s nem elhanyagolható mértékű a korrupció.
jún. 12
16:06
Jordániában felgyújtotta magát egy fiatal (Metropol)
Nem engedték őt személyesen találkozni a miniszterrel ezért a szociális minisztérium előtt felgyújtotta magát.
jún. 12
16:24
Az EP megszavazta a schengeni rendszer reformját (Metropol)
Lefektetik a határellenőrzések ideiglenes visszaállítására vonatkozó közös szabályokat.
jún. 12
16:51
Kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyar túszok (Infostart)
Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK).
jún. 12
17:18
Közfelkiáltással választották meg Putyint (Metropol)
Közfelkiáltással Vlagyimir Putyint választották meg szerdán a mozgalommá alakult orosz népfront elnökének.
jún. 12
17:18
Kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyarok (Kripto Akadémia)
Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-vel.
jún. 12
17:36
Kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyarok (Metropol)
A Terrorelhárítási Központ kiszabadította szerdán a tavaly áprilisban Szíriában elrabolt két magyart.
jún. 12
17:54
Önégetés Varsóban is (Metropol)
Az 56 éves férfit harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba, egyelőre nem tudni mi volt az indítéka.
jún. 12
17:56
Clevelandi emberrablás: „ártatlan vagyok” (Metropol)
Ártatlannak vallotta magát szerdán Ariel Castro, a három elrabolt nő fogva tartója.
jún. 12
17:58
A tüntetők vezére nem tárgyal a kormányfővel (Metropol)
Tegnapra virradó éjszaka is voltak összecsapások Isztambulban.
jún. 12
18:12
Újra felépítik az egykori berlini császári palotát (Metropol)
Több mint húsz évig tartó előkészület után szerdán hivatalosan is megkezdték a munkálatokat.
jún. 12
19:24
A Wagner-napokat méltatja a The New York Times (Metropol)
A lap azoknak ajánlja a budapesti programot, akik a Bayreuthi Ünnepi Játékokra nem vesznek jegyet.
jún. 12
19:42
Snowden: nem vagyok áruló, sem hős (Metropol)
Amerikai vagyok - mondta a South China Morning Post című lapnak adott exkluzív interjújában Edward Snowden.
jún. 12
20:00
Radikálisok tüntettek Moszkvában (Metropol)
Radikális tüntetőket vitt el a rendőrség Moszkvában az orosz állami ünnepen tartott szerdai ellenzéki felvonulásról.
jún. 12
20:09
Újabb részletet kap Portugália (Infostart)
Jóváhagyta az újabb portugál mentőhitel-részlet folyósítását a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa. A 657 millió euróval már 22 és fél milliárd euróra emelkedik a teljes portugál kifizetés.
jún. 12
20:18
Tárgyalások kezdődtek Törökországban (Metropol)
Megkezdődtek a megbeszélések Erdogan és a kormányellenes tüntetők egyes „képviselői” között.
jún. 12
20:54
Államfői találkozó Pozsonyban (Metropol)
Az államfői csúcs megnyitója előtt számos kétoldalú egyeztetésre került sor.
jún. 12
22:06
Nyolcmilliárd eurós újjáépítési alap Németországban (Metropol)
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb újjáépítési alap létrehozását tervezi.
jún. 12
22:33
A német kormány 8 milliárd eurós újjáépítési alapot tervez (Infostart)
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi szerdai sajtóértesülések szerint.

Keresés