Egérinvázió miatt bezárták a New York-i közegészségügyi hatóságok a francia Dominique Anselnek a cronut nevű süteménye révén híressé vált pékségét a nagyváros SoHo nevű felkapott negyedében.
Jyrki Katainen finn miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy júniusban távozik a miniszterelnöki posztról. Egyúttal jelezte, hogy szívesen töltené be valamelyik európai csúcspozíciót.
Nagy erőkkel keresik az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép feketedobozát, de a hatóságok vasárnap még mindig nem tudták megerősíteni, hogy az Indiai-óceán déli részén az előző nap észlelt pulzáló jelek valóban a Malaysian Airlines március 8-án 239 emberrel a fedélzetén eltűnt gépétől származik-e.
Gratulált Barack Obama amerikai elnök szombaton az afgán népnek a történelmi jelentőségű elnökválasztáshoz, hangsúlyozva, hogy a szavazás döntő fontosságú az ország demokratikus jövője szempontjából.
Néhány éve Franciaországban telepednek le diszkréten, egyesével az egykori szovjet maffia főnökei, a "vori v zakonye" - mondták el az AFP francia hírügynökségnek szervezett bűnözéssel foglalkozó különleges nyomozók.
A monarchia visszaállítása mellett foglalt állást Mohamed Abdulaziz líbiai külügyminiszter az al-Hajat című lap vasárnapi számában megjelent interjújában.
A tokiói kormány utasította a fegyveres erőket, hogy lőjenek le minden olyan észak-koreai rakétát, amely Japán területét fenyegeti - jelentette a helyi média vasárnap, másfél héttel azután, hogy Phenjan két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerre.
A választásra jogosultak 56,77 százaléka, 4.552.933 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Nagyszabású kiállítással idézi meg Párizsban az Institut du monde arabe (Arab Világ Intézete) a legendás Orient expresszt, amely a francia fővárost közel egy évszázadon át kötötte össze Isztambullal.
Oroszország kínai sertéshús importjával tervezi kiváltani az afrikai sertéspestis járvány miatt betiltott európai behozatalt - írja az orosz The Moscow Times hírportál.
Lengyelország 7-9 év alatt zárkózhat fel az európai uniós átlagbérhez, ami le fogja lassítani a kivándorlási hullámot - közölte vasárnap Donald Tusk miniszterelnök.
Tovább nőtt, az év eleje óta áprilisra közel tizedével emelkedett azoknak a száma, akik a hatályos pozsonyi állampolgársági törvény alapján, egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt veszítették el szlovák állampolgárságukat - derült ki a pozsonyi belügyi tárca aktuális statisztikáiból.
Több amerikai F-16-os harci repülőgép érkezik a jövő héten Romániába, amelyek a román légtérben fognak gyakorlatozni - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség vasárnap Mircea Dusa román védelmi egy televíziós interjúját idézve.