Öt zarándok meghalt, négy társuk pedig megsérült szombaton a Portugália középső részén fekvő Coimbra közelében, amikor egy autó az út szélén gyaloglók közé hajtott.
A német tartományoknak legalább kétmilliárd eurós támogatásra van szükségük a szövetségi kormánytól ahhoz, hogy kezelni tudják az utóbbi időkben jelentősen megerősödött menekülthullámot - mondta Markus Söder, Bajorország pénzügyminisztere a Der Spiegel hetilap szombati számában megjelent interjújában.
Lánya született szombaton Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának. A hercegnő és újszülött gyermeke szombat este haza is tért a kórházból.
Több mint 5000 kötetnyi magyar nyelvű könyvet kaptak kárpátaljai szervezetek a kultúráért felelős államtitkár segítségével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel szombaton.
A Der Spiegel című német hírmagazin Vidnyánszky Attiláról, a Nemzeti Színház főigazgatójáról és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóról (MITEM) közölt írást a szombaton megjelent számában.
Benépesült a magyar pavilon és a milánói világkiállítás egész területe szombaton, az Expo2015 megnyitásának másnapján, ahol koncertekkel, tánccal várták a látogatókat.
Az ukrajnai helyzettel kapcsolatos profi orosz dezinformációs kampány kivédésre készülnek a nyugati hatalmak, a júniusi uniós csúcstalálkozónak is ez lesz a fő témája.
Az Egyesült Államok nyugati partjának több városában is erőszakossá fajultak a május elsejei felvonulások, több tucat embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok és a helyi média.
Irán nem fogja hagyni, hogy más térségbeli hatalmak veszélyeztessék biztonsági érdekeit Jemenben - közölte szombaton az iráni külügyminiszter-helyettes, a Szaúd-Arábia vezette jemeni arab katonai beavatkozására utalva.
Ezernégyszáz bajba jutott illegális bevándorlót mentett meg az olasz és a francia haditengerészet és parti őrség a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében szombaton - közölték a két ország hatóságai.
Több tucat tálib fegyveressel végeztek pakisztáni vadászgépek az ország északnyugati, törzsi vidékén - jelentette be szombaton a hadsereg sajtószolgálata.