2015. május 2. szombat

máj. 2
0:24
NFL: a 2015-ös draft 2-3. köre élőben az NSO-n! (She)
Magyar idő szerint szombat hajnali 1 órától kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös játékosbörzéjének második napja. Kövesse a draft 2-3. körének alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
máj. 2
0:42
Eurofoci: Mertensre emlékeztek, majd négyet kaptak a volt társak (She)
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lokeren első mérkőzését játszotta azóta, hogy szívroham következtében elhunyt Grégory Mertens, a klub egykori középhátvédje. A korábbi társak idegenben 4–3-as vereséget szenvedtek a Westerlótól.
máj. 2
4:00
Ők a hoki álompárja (Blikk)
Budapest — Gőz Balázs (22) és Huszák Alexandra (19) alkotja a magyar jégkorong álompárját. A divízió I-es világbajnokságon az A csoportba jutó férficsapat védője tavaly ismerte meg „szakmabeli" szerelmét, Alexandrát.
máj. 2
5:30
NFL: Mariota fegyvere lesz DGB, Brees utódját húzta a Saints (She)
Magyar idő szerint szombat hajnali 1 órától rendezték meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös játékosbörzéjének második napját. Elsőként a New York Giants révén Landon Collins nevét mondták be, Randy Gregory csúszását a Dallas Cowboys, Jaelen Strongét a Houston Texans állította meg. Dorial Green-Beckham Marcus Mariotától kaphat passzokat Tennessee-ben, a New Orleans…
máj. 2
7:18
NBA: idegenbeli sikerrel ment tovább az Atlanta (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában az Atlanta Hawks 111–87-re győzött a Brooklyn Nets otthonában, ezzel 4–2-re megnyerte a párharcot, és bejutott a Keleti főcsoport elődöntőjébe, ahol a Washington Wizards lesz az ellenfele.
máj. 2
7:20
NHL: előnyben a Tampa Bay és a Chicago az elődöntőben (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában keleten a Tampa Bay hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a Montrealt, míg nyugaton a Chicago 4–3-ra a Minnesotát, ezzel 1–0-ra vezetnek a főcsoport-elődöntőben.
máj. 2
7:36
Mayweather-Pacman: 11 500-an látták a mérlegelést Vegasban (She)
Megtartották a mérlegelést a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezendő, az évszázad ökölvívó-mérkőzéseként beharangozott összecsapás előtt. Las Vegasban 11 500-an látták a helyszínen, ahogy az amerikai Floyd Mayweather (47–0–0, 26 K. O.–T. K. O) és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (57–5–2, 38) farkasszemet néz egymással. Pacquiao 65.77 kg-mal, míg a másodikként következő Mayweather 66.22…
máj. 2
8:30
Videó: az év labdaátvételét csúnyán megette a védő (She)
A GAIS labdarúgócsapata 2–1-re legyőzte a Brommapojkarnát a svéd másodosztályú bajnokság 5. fordulójában. A göteborgi csapat hőse a duplázó Patrik Ingelsten volt, aki a második gólja előtt zseniális módon vette át a labdát. Íme!
máj. 2
8:32
Szavazás: a Vidi vagy a Fradi nyeri a Magyar Kupát? (She)
A Videoton és a Ferencváros jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. Ön szerint melyik csapat ünnepelhet a végén?
máj. 2
8:48
Ajánló: DVSC-Videoton, Csaba-Szolnok - hazai program (She)
Kiemelkedik a labdarúgó NB I 26. fordulójának szombati kínálatából a DVSC-Teva–Videoton FC rangadó, melyen a címvédő a listavezetőt fogadja. Az élvonalbeli találkozók mellett programunkban megtekinthetik az NB II és az NB III mai kínálatát.
máj. 2
8:50
Ajánló: bajnok lehet a Juve, Sevillába megy a Real - program (She)
A német után újabb európai labdarúgó topligában dőlhet el az elsőség szombaton. A Juventusnak elég döntetlent játszania a Sampdoria otthonában ahhoz, hogy sorozatban negyedszer is megnyerje a Serie A-t. A spanyol élvonal első helyéért küzdő Barcelona és Real Madrid idegenben lép pályára, papíron a fővárosiakra vár jóval nehezebb feladat. Íme, a mai program.
máj. 2
9:06
MotoGP: Márquez óvatosan lett harmadik az első napon (She)
A harminc pontos hátrányban lévő regnáló világbajnok, Marc Márquez nem könnyítette meg a saját helyzetét, amikor pár nappal a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíját megelőzően eltörte a bal kisujját edzés közben. A spanyol versenyző óvatos és spórolós motorozásával végül összesítésben a harmadik helyen zárta a pénteki napot Jorge Lorenzo és Aleix Espargaró mögött, ami elég biztató…
máj. 2
9:15
Sportfogadás: Itt az újabb kőkemény kombink! (Agroinform)
Lássuk, ezen a hétvégén mely tippeket látják a legtutibbnak a hatharom.com szerkesztői és tippmesterei!
máj. 2
9:24
Kajak-kenu: két válogatottunk megbukott a drogteszten (She)
A Blikk információja szerint a júniusi baki Európai Játékokra készülő magyar kajak-kenu válogatott két tagja, Csipes Tamara és Dombvári Bence megbukott a drogteszten.
máj. 2
9:26
Videó: Tyson belekönyökölt az őt átkaroló rajongóba (She)
Az ökölvívó-legenda Mike Tyson is jelen volt Manny Pacquiao és Floyd Mayweather Jr. pénteki mérlegelésén. Az egyik rajongó úgy döntött, hogy egy fénykép erejéig megpróbál közel férkőzni a 48 éves bokszcsillaghoz.
máj. 2
10:00
Mayweather-Pacman: infografikán a legfontosabb számok (She)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban, az évszázad legjobban várt profi ökölvívó mérkőzésén csap össze Las Vegasban a váltósúly két királya, az amerikai Floyd Mayweather (47–0–0, 26) és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (57–5–2, 38). Tekintse meg a mérkőző felek legfontosabb statisztikáit a Nemzeti Sport infografikáján.
máj. 2
10:27
La Liga: Ha most hibázna a Barca, az nagyon ciki lenne (Agroinform)
Messiék fél szemmel már a Bayern elleni BL-elődöntőre figyelnek, de a Cordoba legyőzése így sem jelenthet gondot.
máj. 2
10:36
Megvan az első magyar érem a kajak-kenu Eb-n (Infostart)
A Lakatos Zsanett, Takács Kincső 500 méteres kenus duó révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben.
máj. 2
10:36
Asztalitenisz-vb: Farkasék sikere óta nem volt erre példa (She)
A kínai Hszü Hszin és a dél-koreai Jang He Un nyerte meg a vegyes párosok versenyét a szucsoui asztalitenisz-világbajnokságon.
máj. 2
10:38
NB I: a Vidi 14 éve nem nyert Debrecenben, ha megteszi, bajnok lehet (She)
Kiemelkedik a labdarúgó NB I 26. fordulójának szombati kínálatából a DVSC-Teva–Videoton FC rangadó, amelyen a címvédő a listavezetőt fogadja. A Debrecen a Videoton mumusa, a fehérváriak tizennégy éve nem nyertek a cívisvárosban – ha most megteszik, akkor vasárnap (a Ferencváros pontvesztése esetén) bajnokok lehetnek. Érdekességek a 26. kör elé.
máj. 2
10:54
Rögbi: hibátlan Gloucester, Angliában maradt a kupa (She)
Az angol Gloucester rögbicsapata nyerte meg a második számú európai kupasorozatnak számító Challenge-kupát, miután a londoni döntőben hat ponttal nyert a skót Edinburgh ellen.
máj. 2
10:56
Kajak-kenu Eb: Lakatos és Takács ezüstérmet szerzett (She)
A Lakatos Zsanett, Takács Kincső 500 méteres kenus duó révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben.
máj. 2
10:58
Vb 2014: „kicsit” késve ugyan, de elkészült két stadion (She)
Tíz hónappal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság után bejelentették, hogy befejeződtek a nyitómérkőzésnek otthont adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadion, illetve a curitibai Baixada Aréna építési munkálatai.
máj. 2
11:12
Videó: a szögletzászlót is kidöntötte az alsógatyás szurkoló (She)
Már többször beszámoltunk a labdarúgó-mérkőzéseken a pályára beszaladó – olykor alulöltözött – szurkolókról, akik különböző érdekektől vezérelve beavatkoznak a játékba. A Welling United–Southport (0–1) angol ötödosztályú találkozót egy szelfi reményében szakította meg az egyik drukker, aki menekülés közben a szögletzászlóval is összeakaszkodott. Ide kattintva megnézheti az esetet.
máj. 2
11:30
Real: Raúl „álomcsapatában” Messi a támadó (She)
Raúl, a Real Madrid labdarúgócsapatának legendája elmondta, Lionel Messi a legjobb támadó, aki ellen valaha játszott pályafutása alatt.
máj. 2
11:32
Hátsó füves: megvan az ország legszebb meze! (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Csillag Péter. Mostani témája „ungarische foci” a javából: a német telepesek szerelést gyűjtenek, padot ácsolnak és lelkesen szurkolnak a megyei II. osztályú Buzsáknak. Tényleg, láttak már hímzéses labdát?
máj. 2
11:39
Férfi kézilabda: A hétvégén kijuthatunk az Európa-bajnokságra! (Agroinform)
Persze, ha férfi kézilabda-válogatottunk Veszprémben is legyőzi Oroszországot.
máj. 2
11:48
Videó: Még nem hiszem el, hogy Oroszországba megyünk - Rajna (She)
A Sport1 Tv szombaton 12 órától tekint vissza a vb-re a „krakkói csoda” résztvevőivel. A műsorban játékosok, a csapat és a Magyar Jégkorongszövetség vezetői beszélnek a bravúros feljutásról.
máj. 2
11:57
Kajak-kenu Eb: egy magyar ezüst a szombati döntőkben (Metropol)
Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n.
máj. 2
12:06
FTC: Doll már tudja, kikre nem számít a következő szezonban (She)
Nem tűri a lötyögést Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője, aki nem küzd, azt kirakja a keretből. Neveket egyelőre nem mondott, de már tudja, kikre nem számít a következő szezonban.
máj. 2
12:08
Gyász: rákbetegségben elhunyt Rio Ferdinand felesége (She)
Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi és a QPR jelenlegi labdarúgója klubja honlapján, hivatalos közleményben jelentette be a tragikus hírt, miszerint felesége, Rebecca Ellison május 2-án rákbetegségben életét vesztette.
máj. 2
12:10
Kajak-kenu: Baráth szerint nincs semmilyen fegyelmi ügy (She)
Ahogy korábban megírtuk, két válogatott kajakosunk, Dombvári Bence és Csipes Tamara megbukott a drogteszten. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára a Duna tévécsatorna műsorában cáfolta azt a hírt, hogy a szövetség megpróbálta eltitkolni a történteket – amelyekről konkrétan sem neveket, sem tényeket nem említett. Azt mondta, ahogy értesültek két versenyzőjük sportemberhez…
máj. 2
12:15
Pozitív lett két kajakos drogtesztje (Metropol)
A Blikk értesülése szerint a két érintett sportoló Csipes Tamara és Dombvári Bence.
máj. 2
12:42
Mayweather-Pacman: keljen velünk hajnali 4-kor! Program (She)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban, az évszázad legjobban várt profi ökölvívó-mérkőzésén csap össze Las Vegasban a váltósúly két királya, a WBA és a WBC bajnoka, az amerikai Floyd Mayweather (47–0–0, 26) és a WBO-nál világbajnok Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (57–5–2, 38). Tekintse meg a gála programját!
máj. 2
12:44
Real: Marcelo hipnotizálta CR-t, aki kővé dermedt tőle - videó (She)
A Real Madrid edzésén James Rodríguez rögtönzött show-ja mellett Marcelo is megcsillogtatta tehetségét. A brazil mozdulataira meglepően reagált Cristiano Ronaldo. Nézze meg, mi történt!
máj. 2
12:46
Férfi kézi NB I: Csak legyenek egyenlők a feltételek - Pastor (She)
Juan Carlos Pastor, a Mol-Pick Szeged vezetőedzője túltette magát a Veszprém elleni vereségen a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléjában, ugyanakkor a bajnoki döntőben már egyenlő feltételeket és korrekt bíráskodást szeretne.
máj. 2
13:36
Kajak-kenu: Csipes és Dombvári pozitív drogtesztje nem doppingeset - Tiszeker (She)
Nem sokkal az után, hogy Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy „tudomása szerint sem Csipes Tamara, sem pedig honvédes klubtársa Dombvári Bence nem bukott meg, de elismerte, hogy történt szabálytalanság”, a Telekom Sporthír Szolgálat kérésére, illetve a sportvezető kijelentésére reagálva Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is megszólalt.
máj. 2
13:54
Megyei foci: 36 pont levonás, bajnokesélyesből utolsó előtti (She)
Harminchat pontot vontak le a Heves megyei labdarúgó negyedosztályban szereplő Andornaktálya SE II-től, mivel szabálytalanul szerepeltetett két játékost. A csapat így a dobogó második fokáról egészen az utolsó előtti helyig zuhant a tabellán.
máj. 2
13:56
Tenisz: Karolína Plísková nyerte a cseh döntőt (She)
Karolína Plísková győzött a cseh döntőben a 250 ezer dollár (67.5 millió forint) összdíjazású prágai salakpályás női tenisztornán.
máj. 2
14:03
La Liga: Bukhatja a bajnoki címet a Real Madrid? (Agroinform)
A Sevilla otthon még veretlen és legutóbb a Realt is legyőzte, ennek ellenére a madridiak a favoritok. Ti mire fogadtok?
máj. 2
14:12
Videó: Reus és Lewandowski elnevette a farkasszemnézést (She)
Marco Reus, Mario Götze és Robert Lewandowski neve a Borussia Dortmundban forrt össze. Az egykori csapattársak barátsága megmaradt Götze és Lewandowski a rivális Bayern München labdarúgócsapatába igazolása után is. A Bayern München–Borussia Dortmund (1–1, tizenegyesekkel 0–2) Német Kupa-mérkőzés előtt Reus megmutatta, a barátság képes legyőzni a rivalizálást.
máj. 2
14:14
NB I: DVSC-Videoton rangadó élőben az NSO-n (She)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata a Videotont fogadja az NB I 26. fordulójában. Kövesse figyelemmel a mérkőzést élő, szöveges tudósításunk segítségével!
máj. 2
14:16
Rg Eb: tizedikként végzett a magyar juniorcsapat (She)
A Katona Hanna, Kis Alexandra, Mercz Flóra, Pigniczki Fanni, Váray Míra, Árkai Zsófia (tartalék) alkotta együttes kéziszercsapat az előkelő 10. helyen végzett a ritmikus gimnasztikázók junior Európa-bajnokságán Minszkben.
máj. 2
14:30
Chelsea: már márciusban tudta Drogba, hogy bajnokok lesznek (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea vasárnap bebiztosíthatja ötödik bajnoki címét a Crystal Palace legyőzésével. Didier Drogba, a „kékek” támadója azonban már korábban is tudta, hogy ebben a szezonban csúcsra érnek.
máj. 2
14:30
Elvesztheti sztárfocistáját az Atlético Madrid! (Blikk)
Madrid — Elvesztheti egyik legnagyobb sztárját az Atlético Madrid: a francia Antoine Griezmann (24) több gazdag fociklub tetszését is elnyerte, s mivel a szerződése szerint 17 milliárd forintnyi euróért kötelesek elengedni őt, a Chelsea vagy a Bayern München elviheti.
máj. 2
14:30
Pliskova nyerte a prágai teniszdöntőt (Infostart)
Karolina Pliskova győzött a cseh döntőben a 250 ezer dollár (67,5 millió forint)összdíjazású prágai salakpályás női tenisztornán.
máj. 2
14:32
Mayweather-Pacquiao: kinek szurkol LeBron, Rambo és a Terminator? (She)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik az évszázad bokszmérkőzéseként beharangozott szupercsatát, Floyd Mayweather Jr. és Manny Pacquiao ütközetét. Az összecsapásra szinte az egész világ kíváncsi, a The Telegraph ismert emberek, hírességek álláspontját gyűjtötte össze. Lássuk, kinek szurkolnak a celebek!
máj. 2
14:32
Már hatévesen motorra ültetik a gyerekeket! (Blikk)
Kecskemét - Felejthetetlen élmény két keréken! Főleg a költségek, az anyagi terhek és lehetőségek miatt kevés szülő engedhette meg eddig, hogy a gyereke motorozzon, de most változhat a helyzet.
máj. 2
15:06
La Liga: öt évet vártak a gólra, amilyet legutóbb a Barca kapusa lőtt (She)
A Real Sociedad pénteken 3–0-ra legyőzte a Levantét a spanyol bajnokságban. A találkozó utolsó gólját Carlos Vela szerezte szabadrúgásból. Hasonlóra öt éve nem volt példa a Real Sociedad csapatában, de nem ez a legkülönlegesebb ebben a statisztikai morzsában.
máj. 2
15:24
PL: 36 másodpercet kellett várni a forduló első góljára (She)
Leonardo Ulloa révén már a 36. másodpercben gólt szerzett a Leicester City a Newcastle United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában. Majd érkezett Wes Morgan a 17. percben, és 2–0-ra növelte a hazaiak előnyét. A találkozót 3-0-ra megnyerték „rókák”.

Keresés