2015. május 7. csütörtök

máj. 7
0:06
Női vízilabda ob I: nyolcgólos sikerrel döntőben az UVSE (She)
Az már hétfőn eldőlt, hogy a női bajnokság döntőjének első résztvevője a Szentes lesz, miután a címvédő a Dunaújvárost búcsúztatta. Az ellenfélre azonban várni kellett, ugyanis a szintén két győzelemig tartó UVSE–BVSC párharc első mérkőzése előtt tömeges megbetegedés miatt halasztást kért Áts Bertalan csapata – és kapott, a sportszerű zuglóiaknak köszönhetően.
máj. 7
1:00
NS: „Őrült” Ibra; Fradi–Loki múltidéző; női csúcstalálkozó (She)
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:
máj. 7
7:18
Ajánló: Sevilla-Fiorentina az El-ben, Győr-FTC a parketten (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőit követően csütörtökön az Európa-liga elődöntői következnek. A címvédő Sevilla a szenvedélyes Fiorentinát fogadja, míg a versenyben lévő másik olasz klub, a Napoli a Dnyipro Dnyipropetrovszk gárdáját fogadja. A honi női kézilabda NB I döntőjében megkezdődik a Győr–Fradi versenyfutás.
máj. 7
7:36
NBA: korrigált otthon a Houston és a Cleveland (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásában hazai környezetben nyert a Cleveland Cavaliers és a Houston Rockets. A két csapat így korrigálta korábbi hazai vereségét a főcsoport elődöntőjében – a sorozat tulajdonképpeni negyeddöntőjében –, és 1–1-re alakította az állást a Chicago Bulls, illetve az LA Clippers ellen az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
máj. 7
7:38
Vidi: Ha valaki el akar menni, nyitva van az ajtó - Burcsa (She)
A labdarúgó NB I-ben bajnok Videoton klubigazgatója, Burcsa Győző a Sport Tv Mai helyzet című műsorában értékelte a szezont, és elmondta, ha van olyan játékos, aki külföldre akar menni a klubtól, azt nem tudják megtartani, Joan Carrillo pedig nem jelezte neki, hogy el akarna menni Fehérvárról.
máj. 7
7:40
NHL: egygólos vereség, kiesés szélén a Rangers és a Montreal (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság rájátszásában a kiesés szélére sodródott két nagy múltú együttes, a New York Rangers, valamint a Montreal Canadiens, miután a Keleti főcsoport elődöntőjében mindkét gárda idegenbeli vereséget szenvedett. A győztes Washington Capitals összesítésben 3–1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában, a Tampa Bay Lightning előnye 3–0.
máj. 7
8:12
Haladás: Senki sem szólt, hogy ne menjek edzésre - Rózsa (She)
Mint beszámoltunk róla, Rózsa Dánielt, Iszlai Bencét és Halmosi Pétert Kuttor Attila felmentette az edzések látogatása alól a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladásnál. Rózsa Dániel a Nemzeti Sportnak elmondta, senki sem jelezte neki, hogy ne menjen edzésre.
máj. 7
8:30
Barca: íme, Messi rejtegetett tetoválásainak jelentése! (She)
Lionel Messi jobb karját néhány hete színes tetoválás díszíti, amelyről eddig nem sokat árult el az argentin klasszis. Most kiderült, mit jelentenek a színes „rajzok”.
máj. 7
8:48
Sportmarketing meetup: a Fradi és a sznúker is a témák között (She)
Május 7-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Sportmarketing Újragondolva Meetupot, amely ezúttal a sportmarketing nemzetközi trendjeivel foglalkozik. Nemcsak a téma lesz nemzetközi, hanem maga a rendezvény is nemzetközivé bővül, ugyanis az egyik külföldi sportmarketing-ügynökség vezetője is csatlakozik az előadókhoz. Színvonalas előadások és érdekes programok várják az érdeklődőket.
máj. 7
9:15
Tipp: Kiélezett csatát hozhat Kyrgios és Isner összecsapása (Agroinform)
A madridi salakpályás tenisztorna csütörtöki játéknapján a Nick Kyrgios-John Isner meccsből húznánk hasznot.
máj. 7
9:24
Légiósok: a magyar csatár okos gólja és a különös csatakiáltás - videó (She)
A Strömsgodset labdarúgócsapata 4–0-ra nyert a Kjelsas otthonában a Norvég Kupa 2. fordulójában. A Godset magyar légiósa, Kovács Péter ezúttal büntetőből talált be. Nézze meg a gólt és a csapat mérkőzés utáni ünneplését!
máj. 7
9:26
Ökölvívás: Pacquiao szerint valójában ők nyerték a csatát (She)
Csapata állítása szerint szerdán sikeres műtéten esett át a legutóbb Floyd Mayweather ellen betliző Manny Pacquiao, akinek a jobb vállát kellett megműteni, rotátorköpeny-szakadás miatt. A filippínó ökölvívó a május 2-án megrendezett mérkőzés után fedte fel, hogy ő tulajdonképpen vállsérüléssel bokszolta végig a meccset, és így körülbelül 60 százalékos teljesítményt tudott nyújtani.
máj. 7
9:42
Női kézi BL: ha nem Győr, akkor… Ki ünnepel Budapesten? (She)
A hétvégén rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája final fourját, amelyen az elődöntőben a tavalyi budapesti eseményhez hasonlóan ismét összecsap a Buducsnoszt Podgorica és a Vardar Szkopje, míg a másik ágon a 2011-es győztes Larvik a Dinamo Volgográddal mérkőzik. A Győri Audi ETO KC-nak nincs esélye a címvédésre, épp ezért kíváncsiak vagyunk olvasóink esélylatolgatására – Önök szerint…
máj. 7
9:44
NB I: marad a Vidiben a horvát, de Spanyolországba vágyik (She)
Dinko Trebotic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középpályása nem tervezi távozását Székesfehérvárról, de azt elismerte, hogy leginkább Spanyolországban szeretne futballozni.
máj. 7
10:00
BL: Jó eredményt értünk el, de még nem kaptunk semmit - Messi (She)
Lionel Messi két gólja mellett gólpasszt adott, döntő szerepet vállalva ezzel a Barcelona 3–0-s sikerében a BL-elődöntő első, hazai felvonásán a Bayern München ellen. Az argentin mérkőzés utáni véleményformálása során is hozta szokott formáját: rendkívül visszafogott volt.
máj. 7
10:02
Spanyolország: a profi liga jogi úton támadja a futballszövetség döntését (She)
A spanyol profi labdarúgóliga (LFP) jogi úton igyekszik megakadályozni, hogy a labdarúgó-szövetség (RFEF) jövő szombattól felfüggessze az élvonalbeli és az alacsonyabb osztályú bajnokságok működését a televíziós közvetítési jogokkal kapcsolatos vita miatt.
máj. 7
10:09
Már csak a csodában bízhat a Bayern (Metropol)
A szerdai, barcelonai 0-3 után már csak a csodában bízhat az ötszörös győztes Bayern München, ha be akar kerülni a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.
máj. 7
10:09
Darts: Győzelmi kényszerben a 16-szoros világbajnok Taylor (Agroinform)
Csütörtökön Newcastle-ben folytatódnak a Premier League Darts küzdelmei, vagyis jön az utolsó előtti forduló.
máj. 7
10:18
Videoton: Távozásra kényszerít a klub ajánlata - Calatayud (She)
Mint a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt róla, Juan Calatayud, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton kapusa, minden bizonnyal távozik a bajnokcsapatból. A spanyol kapus hivatalos Twitter-oldalán szólt a székesfehérvári szurkolókhoz, üzenetét tartalmi változtatás nélkül közöljük.
máj. 7
10:36
Videó: a Real kapusa látványos csellel csapta be Ödegaardot (She)
Keylor Navas, a Real Madrid labdarúgócsapatának Costa Rica-i kapusa egy nagy mentés után látványos csellel csapta be norvég csapattársát, Martin Ödegaardot a legutóbbi edzésen. Íme!
máj. 7
10:38
Hertha: Dárdai lazára engedte a gyeplőt - edzés helyett kávé (She)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) a kiesés ellen küzdő Hertha BSC vezetőedzője szerda délután edzés helyett kávézni vitte csapatát.
máj. 7
10:45
Áll a bál a spanyol bajnokságok felfüggesztése miatt (Metropol)
A jelenlegi rendszerben a topklubok, így a Real Madrid és az FC Barcelona jutnak jelentős előnyhöz a többi egyesülettel szemben.
máj. 7
10:54
Real: Morata gólt lőtt a Madridnak, Pérez visszavenné (She)
Spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid labdarúgócsapata visszavásárolná Álvaro Moratát, a Juventus spanyol válogatott csatárát, aki tíz hónappal távozása után gólt lőtt korábbi munkaadójának a 2–1-es olasz sikerrel végződő Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén.
máj. 7
10:54
Akár ötéves börtönt is kaphatnak a kokainozó kajakosok (Blikk)
Budapest – Akár ötéves letöltendő börtönbüntetés is kiszabható azokra a drogosokra, akiket kábítószer birtoklása, fogyasztása vagy kereskedelme miatt vonnak felelősségre.
máj. 7
11:03
Női kézilabda: Zöld-fehér csata az aranyért - I. felvonás (Agroinform)
A női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén a Ferencváros a címvédő Győri Audi ETO KC-t fogadja csütörtökön.
máj. 7
11:12
Elárulta a titkot a Messit tetováló művész (Blikk)
Barcelona – Lionel Messi (27), a Barcelona focicsapatának argentin csillaga, négyszeres aranylabdása televarratta tetoválásokkal a jobb karját, de jelentésükről nem beszélt.
máj. 7
11:30
NB I: néhány játékvezető tudja, hogy benn marad-e a Pápa? (She)
Nem elég, hogy Bíró Pétert, a Lombard FC labdarúgócsapatának tulajdonosát letartóztatták, a pápaiak kapuját védő Szűcs Lajos úgy érzi, túl sok játékvezetői döntés sújtja őket mostanában.
máj. 7
11:39
Maradt 43. a magyar válogatott (Metropol)
A magyar válogatott továbbra is a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
máj. 7
11:48
Álomcsapat: Oblak a kapuban, Hazard középen, elöl az MSN (She)
A Barcelona teljes támadósora (az MSN, azaz Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar) bekerült az Európai Sport Média (ESM) szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Sport – által havonta összeállított álomcsapat áprilisi tizenegyébe.
máj. 7
11:50
Honvéd: Csepelen játszanának a Bozsik-stadion építése alatt (She)
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik-stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit.
máj. 7
11:52
Válogatott: továbbra is a 43. helyen állunk a világranglistán (She)
A magyar válogatott továbbra is a 43. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Belgium előtt.
máj. 7
12:06
Asztalitenisz: Pattantyús a 63. helyre ugrott előre (She)
A szucsoui egyéni asztalitenisz-világbajnokságon a 32 közé jutó Pattantyús Ádám a várakozásnak megfelelően sokat javított világranglistás helyezésén, a korábbi 90.-ről a 63.-ra jött előre,
máj. 7
12:24
BL: „Megalázó vereség”, „Mega-Messi” - német lapszemle (She)
Manuel Neuer 77 percen át bravúrt-bravúrra halmozott, de a „megállíthatatlan" Lionel Messi vezérletével végül hármat vágott a Barcelona a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A csúfos vereséget követően a német lapok a katalán csatártriót, s elsősorban az argentin zsenit magasztalják – lapszemle!
máj. 7
12:42
BL: Messi cseleivel őrületbe kergetett négy Bayern-játékost - videó (She)
A Barcelona Lionel Messi duplájának is köszönhetően 3–0-ra legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Most (újra) megnézheti az argentin klasszis teljesítményét a bajorok ellen!
máj. 7
12:44
MU: eldőlt, Depay érkezik a nyáron Eindhovenből - hivatalos (She)
Eldőlt, hogy a holland Memphis Depay a nyáron a PSV-től a Manchester Unitedhoz szerződik – írja a mértékadó holland Voetbal International, amely szerint a két klub és a 21 éves játékos is mindenre rábólintott, és ezt már a PSV keretével is közölték. A hírt megerősítette hivatalos oldalán az eindhoveni egyesület.
máj. 7
12:46
DVSC: különleges mérkőzésre számít a korábbi Fradi-játékos (She)
Aleksandar Jovanovic, a DVSC labdarúgója először játszik korábbi klubja, a Ferencváros otthonában a hétvégén. A bosnyák jobbszélső különleges találkozóra számít.
máj. 7
12:48
Férfi kézi: Terzics a La Riojába megy, a HSV Zágrábból erősít (She)
A Hamburg férfi kézilabdacsapata megtalálta a Flensburgba igazoló Henrik Toft Hansen utódját. A dán beállót a horvát Ilija Brozovic pótolja.
máj. 7
13:00
Egy évet kihagy a kétszeres olimpiai bajnok síző (Infostart)
Egy évig nem versenyez Tina Maze, a szlovének kétszeres olimpiai bajnok alpesi sízője.
máj. 7
13:00
BL: Gerard Piqué igazat adott Pep Guardiolának (She)
A Barca kivételes támadói remek napot fogtak ki – különösen a 2+1-gyel záró Lionel Messi –, így a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének barcelonai felvonását követően nem sok esélye maradt a Bayern Münchennek a továbbjutásra. Gerard Piqué, a katalánok védője megerősítette a bajorokat irányító Pep Guardiola szakmai meglátását: ha Messinek kijön a lépés, senki sem állítja meg. Márpedig szerdán…
máj. 7
13:00
Vérfagyasztó! Szétloccsant a koponyája a focistának – videó! (Blikk)
Burzacó – Vérfagyasztó pillanatok szemtanúi voltak az argentin negyedosztályú futballbajnokságban múlt vasárnap a San Martín de Burzacó–Juventud Unida mérkőzés nézői. A hazaiak egyik ásza, Emanuel Ortega egy szabálytalanságot követően fejjel a pálya mellett húzódó betonfalnak zuhant, több helyen is eltört a koponyája.
máj. 7
13:09
Európa Liga: Ki állhat a Sevilla-Napoli döntő útjába? (Agroinform)
Könnyed hazai győzelmek születhetnek az Európa Liga elődöntőinek odavágóin.
máj. 7
13:18
BL: Messi a pályán válaszolt Neuernek, a Barca-Bayern mémekben (She)
Szerda este a Barcelona hazai pályán Lionel Messi vezetésével 3–0-ra legyőzte a Bayern Münchent, ezzel a katalán csapat hatalmas lépést tett a berlini finálé felé. Nézzük, hogyan reagált az internet népe a találkozóra!
máj. 7
13:18
Dárdai csapata maradt a 43. helyen (Blikk)
Zürich – A Dárdai Pál (39) szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott továbbra is a 43. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján.
máj. 7
13:20
BL: Götze úgy viselkedik, mint egy gyerek - Beckenbauer (She)
Franz Beckenbauer, a Bayern München labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke elégedetlen Mario Götze hozzáállásával, a Császár szerint gyorsan fel kell nőnie a Barca elleni 3–0-s vereséggel végződő BL-elődöntő első mérkőzésén padozó német világbajnoknak.
máj. 7
13:36
FIFA-világranglista - Maradt 43. a magyar válogatott (Infostart)
A magyar válogatott továbbra is a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Belgium előtt.
máj. 7
13:54
Videó: a „rapper”, aki Zidane-csellel is oktatott - íme, az MU új hollandja! (She)
Mint beszámoltunk róla, Memphis Depay, a PSV labdarúgója a Premier League-ben szereplő Manchester Unitednél folytatja pályafutását. Összegyűjtöttünk néhány szép megoldást a holland válogatott játékostól.
máj. 7
13:56
F1: hetven százalékban új Ferrari támadja a Mercedest (She)
A Ferrari nagyszabású fejlesztésekkel érkezett a barcelonai F1-es Spanyol Nagydíjra, bár a régóta várt rövidebb orrkúpra, illetve erősebb motorra még továbbra is várni kell. Niki Lauda viszont amondó, az olasz csapat már a mostani erőforrásával is a Mercedes szintjén van motorerőben. Lewis Hamilton úgy véli, a legnagyobb ellenfele ő maga.
máj. 7
13:58
Női kézi NB I: pénteken játsszák újra az Érd-Újváros meccset (She)
Május 8-án, pénteken játsszák újra az Érd–Dunaújváros bronzcsata első mérkőzését, amely szerda este 14–9-es állásnál a szünetben félbeszakadt, miután vihar miatt elment az áram az érdi csarnokban.
máj. 7
14:00
Inter: Jovetics és Dybala a fontos, nem Dzsudzsák - sajtóhír (She)
Bár a napokban Dzsudzsák Balázs neve is felvetődött az Internazionale lehetséges érkezői között, olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő klub más játékosok megszerzésére koncentrál.
máj. 7
14:02
FTC: „Hazudik, aki azt mondja, nem akar a Fradiban játszani” (She)
Batik Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros védője elmondta, véleménye szerint Magyarországon mindenki szeretne a Fradiban játszani,

Keresés