Az amerikai igazságügyi minisztérium két kormányzati főfelügyelő kérésére fontolóra vette, hogy büntetőjogi vizsgálatot indítson annak kiderítésére, vajon történt-e titkos információkkal való visszaélés Hillary Clinton elektronikus magánlevelezésével kapcsolatban abban az időszakban, amikor külügyminiszter volt - közölte pénteki számában a The New York Times.
Az Iszlám Állam (IÁ) a megfelelő utánpótlásról kiképzőtáborok százaival gondoskodik, és ezekből egyetlen "növendék" sem kerül ki anélkül, hogy ne sajátítaná el a "hitetlen" áldozat lefejezésének technikáját - írta a Szíriában és Irakban idén már több mint ezer kiskorút szolgálatába állító dzsihadista szervezetről közölt összeállításában az AP amerikai hírügynökség.
Eltemették a márciusban Franciaországban lezuhant Germanwings-gép áldozatainak azonosítatlan maradványait, és ökumenikus egyházi szertartással megemlékezést tartottak a helyszín közelében lévő településen.
Öt brutális gyilkosság elrendeléséért, közte egy neves emberjogvédő megöletéséért pénteken életfogytiglani börtönre ítélte az orosz neonácik egyik ideológiai vezetőjét a moszkvai legfelső bíróság.
Az Iszlám Állam (IÁ) a megfelelő utánpótlásról kiképzőtáborok százaival gondoskodik, és ezekből egyetlen "növendék" sem kerül ki anélkül, hogy ne sajátítaná el a "hitetlen" áldozat lefejezésének technikáját - írta a Szíriában és Irakban idén már több mint ezer kiskorút szolgálatába állító dzsihadista szervezetről közölt összeállításában az AP amerikai hírügynökség.
A német konzervatív CDU-ban "kisebbfajta forradalom" készül, miután Angela Merkel pártelnök-kancellár jelezte, hogy támogatja a bevándorlási szabályok egységes rendszerré szervezését egy új törvény révén - írta a Der Spiegel.
Rendkívüli biztonsági intézkedések között Barack Obama megérkezett pénteken Kenyába, apja szülőhazájába, ahol először jár amerikai elnökként - jelentette a helyszínről az AFP hírügynökség tudósítója.
Megerősítette a La Repubblica című olasz napilap pénteken azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Líbiából az olasz partokra irányuló emberkereskedelmet az etiópiai Ermas Ghermay irányítja, akit az olasz terrorizmusellenes hatóságok régóta megfigyelés alatt tartanak.
A hagyományos nemzetpolitikai kerekasztallal, az autonómiáról, a migrációról és Magyarország megítéléséről rendezett vitákkal folytatódott pénteken a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn.