2017. július 11. kedd

júl. 11
11:09
Meglőtte a feleségét, majd öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
A hétéves gyermek nem sérült meg.
júl. 11
11:09
Párizs és Los Angeles is olimpiát rendezhet (888.hu)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői kedden Lausanne-ban találkoznak, hogy megvitassák 2024-es és 2028-as olimpiai játékok helyszínének kérdését. Sajtóértesülések szerint a 2024-re pályázó Párizs és Los Angeles is olyan jó pályázatot nyújtott be, hogy a vesztes fél megkaphatja a 2028-as rendezés jogát.
júl. 11
11:09
Ádáz harcok folynak: Már több mint 500 halott van (ATV)
Már ötszáztíz halottja van az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szövetséges fegyveresek és a kormánycsapatok közötti harcoknak a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Marawiban - közölte a hadsereg kedden.
júl. 11
11:09
A határon túli magyar hallgatókat segíti Makovecz-program (hirado.hu)
Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden, Budapesten.
júl. 11
11:11
Vizes vb - Miért katonák őrzik a helyszíneket? (Kripto Akadémia)
DK: több ezer fős létszámhiánnyal küzd a honvédség, a katonák túlterheltek.
júl. 11
11:18
Így buliznak Észak-Koreában: a diktatúra összeválogatott csajbandája bizarr show-t adott a tömegpusztító fegyverek ünnepén -videók (Blikk)
Észak-Koreában szokatlan módon, hatalmas phenjani popkoncerttel ünnepelték meg, hogy a diktatúra saját állítása szerint sikeresen kilőtte első interkontinentális ballisztikus rakétáját - jelentette kedden a helyi állami hírügynökség, a KCNA.
júl. 11
11:20
Ennyit kapott az eszméletlen pácienseit erőszakoló orvos (Blikk)
Egy Las Vegas-i orvost 50 év börtönre ítéltek, miután megerőszakolta eszméletlen pácienseit, köztük egy tizenéves lányt is.
júl. 11
11:36
Mégis van remény: legyőzhető a szuperkankó (Blikk)
Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a szexuális úton terjedő gonorrhea, vagyis a kankó ellen - jelentették be új-zélandi tudósok.
júl. 11
11:39
Hatalmas NATO-hadgyakorlat kezdődött Oroszország szomszédságában (ATV)
Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat - a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának - romániai manőverei kedden.
júl. 11
11:39
Nemzetközi segítséget kér Berlin (hirado.hu)
Zavargókat keresnek.
júl. 11
11:41
Megkezdődött a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb NATO-hadgyakorlata (hirado.hu)
Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat - a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának - romániai manőverei kedden.
júl. 11
11:42
Megtámadta a civil törvényt az LMP (Kripto Akadémia)
"A jogszabály narancssárga csillaggal jelöl meg bizonyos szervezeteket."
júl. 11
11:44
Vizes vb - Lehet még 30 milliárddal több? (Kripto Akadémia)
Állítólag „minden költés publikus”, ennyi mégis elfelejtődött valahogy.
júl. 11
11:45
Titokban Budapestre érkezett Donald Trump lánya (Infostart)
Párjával közösen indult európai turnéra Tiffany Trump, és Budapesten is megállt egy kis időre.
júl. 11
11:45
Felborult egy gyerekeket szállító lengyel busz Szerbiában (hirado.hu)
Felborult egy gyerekeket szállító lengyel autóbusz a vajdasági Bácsfeketehegy (Feketic) közelében kedden, többen megsérültek - közölte a szerbiai belügyminisztérium, a belgrádi közszolgálati televízió (RTS) értesülése szerint pedig egy ember életét vesztette a helyszínen.
júl. 11
11:57
Német kivonulás Incirlikről (USAracing)
Elkezdték az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióban részt vevő német alakulat kivonását a törökországi Incirlik légi támaszpontról. A berlini védelmi minisztérium tájékoztatása szerint elsőként egy légi utántöltő repülőgépet helyeztek át az új, jordániai műveleti bázisra.
júl. 11
12:03
Lezuhant egy repülőgép, senki sem élte túl a becsapódást (Ripost)
A repülőgépen 16 katona utazott, amikor a szörnyű tragédia történt.
júl. 11
12:09
A szélsőbaloldalt a pusztítás hajtja (888.hu)
A G20-csúcstalálkozó alatt Hamburgban keletkezett háborús állapotok miatt nagyon is aktuálissá vált a szélsőbaloldali radikalizmus kérdésköre.
júl. 11
12:15
Hihetetlen: Vaddisznó miatt késett egy Prágából induló repülőgép (ATV)
Vaddisznó szaladt be a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ezért késett 20 percet egy repülőgép - közölte a repülőtér és a rendőrség szóvivője hétfőn.
júl. 11
12:27
Moszul felszabadult, de hosszú lesz az újjáépítés (Infostart)
Három évvel azután, hogy a dzsihadisták elfoglalták Irak második nagyvárosát, az iraki miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy felszabadították Moszult az Iszlám Állam uralma alól. Az ENSZ közben közölte: jóval többen menekültek el, mint amire számított, és sokáig tart majd az újjáépítés.
júl. 11
12:33
Trump Jr.: Nincs gond az orosz találkozóval (HírTV)
Donald Trump fia szerint semmi szabálytalanság nem volt abban, hogy megpróbált információkhoz jutni Hillary Clintonnal kapcsolatban.
júl. 11
12:48
Korai volt az öröm: Moszulnál megerősítették állásaikat a gépfegyveres, aknavetős terrorista halálkommandók (Blikk)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet moszuli veresége ellenére elfoglalta a várostól délre fekvő falvak többségét - mondták el helyi lakosok és az iraki hadsereg egyik tisztje kedden.
júl. 11
12:48
Tragikus! Meglőtte a feleségét, majd öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
A hétéves gyermek nem sérült meg.
júl. 11
12:50
Fülnyalásért tartják házi őrizetben a szexuális ragadozó nőt (Blikk)
Nyolc hónap otthoni őrizetre ítélték Heidi McKinneyt (27), aki részegen molesztált egy nőt a repülőn. McKinney az Alaska Airlines légitársaság járatán vetette rá magát gyanútlan áldozatára.
júl. 11
12:50
Ezt még biztosan nem tudta Soros Györgyről! (Kripto Akadémia)
Bizarr kötelezettség elé állíthatná a kormányt az ország legnagyobb ellenségének halála.
júl. 11
12:51
Meglőtte feleségét, majd végzett magával egy férfi (HírTV)
Meglőtte feleségét, majd önmagával is végzett egy férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón.
júl. 11
12:52
A szomszédban gyakorlatozik a NATO (Kripto Akadémia)
Összesen 25 ezer katonát mozgósítanak.
júl. 11
12:54
Bolondozik az idő - Rekordmeleg volt a hajnal (Kripto Akadémia)
Pécs-Árpádtetőn csupán 25,1 fokig csökkent a hőmérséklet.
júl. 11
13:06
Vaddisznó miatt késett egy Prágából induló repülőgép (Blikk)
Vaddisznó szaladt be a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ezért késett 20 percet egy repülőgép - közölte a repülőtér és a rendőrség szóvivője hétfőn.
júl. 11
13:09
Tüntettek az egyik londoni kórháznál (HírTV)
Egy 11 hónapos beteget tartanak életben az intézményben, de a kórház leállítaná kezelését.
júl. 11
13:09
Szép lassan bekebelezik a muszlimok Franciaországot (888.hu)
Annyi gyermek születik a muszlimoknál és olyan kevés az őslakos franciáknál, hogy az megállíthatatlan demográfiai változásokat idézhet elő a franciáknál.
júl. 11
13:09
500 eurós kárpótlás egy osztálykép miatt (hirado.hu)
Muszlim ünnep miatt hiányzott a diák a fotóról.
júl. 11
13:15
Az Iszlám Állam akár még évekig rettegésben tarthatja a világot (ATV)
Az iraki kormányerők hétfőn hivatalosan is bejelentett moszuli győzelme alapjaiban rengeti meg a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet úgynevezett kalifátusát, de a teljes összeomlás valószínűleg hónapokig eltart, a szélsőségesek pedig akár még évekig rettegésben tarthatják a térséget és a világot - írta az AP amerikai hírügynökség kedden. A
júl. 11
13:15
A hatóságok vizsgálják, hogy mennyire húzta le a német hadiipar az izraeli államot, már 7 embert letartóztattak (444.hu)
Benjamin Netanjahut azért támadják, mert túl drágán vett tengeralattjárókat a németektől.
júl. 11
13:21
Potápi Árpád: a felvidéki magyarság jövőjét a fiatalok szülőföldön való boldogulása jelenti (USAracing)
El kell érni, hogy a felvidéki magyar fiatalok szülőföldjükön tudjanak boldogulni, családot alapítani, gyermekeket vállalni, mert ez biztosít jövőt a helyi magyar közösségnek – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Gombaszögi Nyári Tábor keddi, ünnepélyes megnyitóján.
júl. 11
13:27
Felzúdult a nép a japán kormány intézkedése ellen (USAracing)
Legalább nyolcezren vonultak utcára a hét végén a japán fővárosban az új, múlt hónapban elfogadott terrorellenes törvény elleni tiltakozásul. A demonstrálók transzparenseiken „az elfogadott jogszabály mögött megbújó igazság” nyilvánosságra hozatalát követelték, valamint felszólították Abe Sinzó japán miniszterelnököt, hogy azonnal mondjon le hivata
júl. 11
13:33
Megdöbbentő dolog derült ki a Nagy-Britanniában dolgozó magyarokról (ATV)
A brit statisztikai hivatal (ONS) legújabb, visszatekintő becslése szerint az évtized közepén 1,3 millió közép- és kelet-európai EU-állampolgár tartózkodott életvitelszerűen Nagy-Britanniában, és közülük a magyarok foglalkoztatottsági rátája volt a legmagasabb.
júl. 11
13:33
A srebrenicai mészárlás elismerésére szólították fel a szerbeket (hirado.hu)
A srebrenicai népirtás elismerésére szólította fel a szerbeket Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja kedden Srebrenicában, a huszonkét évvel ezelőtti mészárlás évfordulóján szervezett megemlékezésen.
júl. 11
13:33
Székelyföldre látogat a román államfő (USAracing)
Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Iohannis román államfő.
júl. 11
13:51
Tekintélyes díjat kap Tom Hanks (ATV)
Tom Hanks díjat kap októberben Washingtonban az amerikai történelemmel foglalkozó filmjeiért - közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Archívumok Alapítványa.
júl. 11
14:03
Európát csak közös erővel lehet megvédeni (hirado.hu)
"Itt az ideje, hogy a politikai korrektséget és a képmutatást feladva Európa keleti és nyugati fele elkezdjen együtt dolgozni a terrorfenyegetéssel szemben, hogy Európát meg tudjuk védeni" - mondta Szijjártó Péter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagországainak Ausztriában zajló informális külügyminiszteri találkozóján az M
júl. 11
14:03
Újabb turistabusz balesetezett: hazafelé sérültek meg a gyerekek (Ripost)
A buszon 57 ember utazott, köztük 23 gyerek.
júl. 11
14:09
Nemzetközi segítséget kért a német kormány (ATV)
Nemzetközi segítséget kér a német kormány a hamburgi G20-csúcs alatt történt zavargások felelőseinek felkutatásához és felelősségre vonásához. Kedden megjelent adatok szerint a hét végén tartott tanácskozás megzavarására erőszakkal törekvő tüntetők legkevesebb 13 országból gyűltek össze az észak-németországi nagyvárosba.
júl. 11
14:15
Kontrát: Magyarország támogatja az NGO-k szigorúbb szabályozását (hirado.hu)
A kormány támogatja a migránsokat "taxiztató" nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorúbb szabályozását, de nemet mond az olyan elképzelésekre, amelyek szerint az olaszországi nyomást úgy kellene csökkenteni, hogy kötelező áthelyezéseket, betelepítéseket kényszerítenének a tagállamokra - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államt
júl. 11
14:21
Megerősítették az Iszlám Állam vezetőjének halálát (hirado.hu)
Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet kedden közölte a Reuters hírügynökséggel: "megerősített információja" van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.
júl. 11
14:33
Ezt gondolja Soros György a migrációról (Infostart)
"Európa legsötétebb óráit idézi" a magyar kormány új, migrációellenes kampánya, amely Soros György képét használja plakátjain - állította Michael Vachon, a magyar üzletember szóvivője kedden a Reuters hírügynökségnek e-mailben eljuttatott közleményében.
júl. 11
14:33
Tényleg jobb árut kapnak a németek és az osztrákok, mint mi (hirado.hu)
Németországban és Ausztriában jobb az áruminőség, mint Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában - derült ki abból a nemzetközi összehasonlító felmérésből, amelyet a cseh mezőgazdasági tárca megbízásából készítettek a szakértők. A vizsgálat egy gyártó kiválasztott termékének mind az öt országban azonos logó alatt árusított termékeire irányult.
júl. 11
14:36
Kegyetlen: feleségének mind az öt ujját levágta a féltékeny férj, hogy a nő ne tanulhasson tovább (Blikk)
A 30 éves Rafiqul Islam vendégmunkásként dolgozott az Egyesült Arab Emirátusban, míg felesége, Hawa Akhter Dakkában élt. A 21 éves lány még tanulni akart, amit a férj szigorúan megtiltott neki. Mikor a tiltás ellenére is diplomát akart szerezni, aljas trükkel levágta jobb keze mind az öt ujját.
júl. 11
14:39
Meghalt az Iszlám Állam vezetője (ATV)
Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet kedden közölte a Reuters hírügynökséggel: "megerősített információja" van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.
júl. 11
14:54
Olyan dologra került sor Nagy-Britanniában, amire korábban még soha (Blikk)
Nagy-Britanniában olyan történt, mint még soha: megtartották az első muszlim esküvőt két meleg fiatalember között.

Keresés