2018. január 10. szerda

jan. 10
0:06
Olaszország: 2,5 méter hó hullott 40 óra alatt (Síelők)
Lassan véget ér az olasz-francia-svájci háromszögben tomboló többnapos hóvihar. Tegnap délután már néhány helyen a nap is kisütött. Az elmúlt napokban a legmagasabb régiókban, mindhárom országban, 2-2,5 méter hó esett. Mostantól a lavinaveszélyre kell figyelni és a kárelhárítás a legfontosabb teendő.
jan. 10
3:57
Ismét a migránsok tehetnek keresztbe Merkel koalíciójának (Ripost)
Német lapértesülések szerint a külügyi tárca elkezdte előkészíteni a bevándorlók családegyesítését. Mindezt úgy, hogy a nagykoalíciós tárgyalások még folynak, vagyis hivatalos megállapodás még elvileg nem született semmiről. Ez akár a további tárgyalások gátját is jelentheti.
jan. 10
5:00
Egy bevándorló brutálisan megerőszakolta a svéd asszonyt, aki később meghalt (Ripost)
Ráadásul az ügyész javaslata ellenére a bíró az országból sem utasította ki, mert szerinte Eritreában most "veszélyes" a helyzet.
jan. 10
5:36
Elhalasztják a botrányosnak ígérkező konferenciát (Kripto Akadémia)
A rendezvényt a még az alt-right köröket is megosztó Yiannopoulos meghívása miatt támadták.
jan. 10
5:38
A fillér is számít a Fidesznek (Kripto Akadémia)
Saját sorosozós agymosásukra adnak pénzt a fideszesek a kormányfő kérésére a kormánypártnak.
jan. 10
5:40
Eltávolították a Momentum elnökének apját (Kripto Akadémia)
A betétbiztosítási alap felmentett ügyvezető igazgatója aktívan nem politizált.
jan. 10
5:42
Harangozó pert nyert (Kripto Akadémia)
Az FM-nek ki kell adni tíz, a miniszter saját jogkörében támogatást nyert projekt részletes adatait.
jan. 10
5:44
Karácsony visszalépne Szél javára (Kripto Akadémia)
Esélyes jelölteket "szednek le a tábláról" – mondta a Párbeszéd kormányfőjelöltje.
jan. 10
5:46
A halak is éreznek fájdalmat, méghozzá "tudatosan" (Kripto Akadémia)
Az elmének bizony nem kell emberinek lennie ahhoz, hogy szenvedni tudjon.
jan. 10
5:48
Önkénteseket keres a Magyar Vöröskereszt (Kripto Akadémia)
Pályaválasztás előtt álló fiatalok jelentkezését várják, akik szívesen ismerkednének a szervezettel.
jan. 10
5:50
Buszsávot használnának az állatvédők (Kripto Akadémia)
Hatósági riasztásokra vonulnak ki, de nem élhetnek a taxisoknak is járó előnnyel.
jan. 10
5:52
BKK - Elindult az elektronikus jegyrendszer tesztje (Kripto Akadémia)
Hamarosan forgalomba áll az első digitális érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz.
jan. 10
5:54
Paks - Indulati elemek a szakmai anyagban (Kripto Akadémia)
Tavaly 0 és 1 milliméter közötti süllyedést mértek a 4. blokk területén – tette közzé az MVM Paksi Atomerőmű.
jan. 10
5:56
Vagyonok a párnacihában (Kripto Akadémia)
A hagyományos betétek elvesztették vonzerejüket - A kockázatmentes állampapír a sláger.
jan. 10
5:58
Tovább nyomoznak Spéder ügyeiben (Kripto Akadémia)
Az üzletembert a Fidesz-sajtó kezdte "üldözni" 2016 első félévében.
jan. 10
6:00
Európa-szerte csökken a munkanélküliség (Kripto Akadémia)
Novemberben a legalacsonyabb rátát Csehországban regisztrálták.
jan. 10
6:00
Jól működik a „forródrót” a két Korea között (hirado.hu)
Helyreállították az összeköttetést a két Korea között.
jan. 10
6:02
Az év emberei lehetnek (Kripto Akadémia)
A világpolitika alapvetően mindig is a „nagyok” reakcióitól függ.
jan. 10
6:04
Lefölözik az állami vagyont (Kripto Akadémia)
Építési vállalatok, bankok és labdarúgó csapatok is központi tulajdonban vannak Iránban.
jan. 10
6:06
Dühösek az SPD-nél (Kripto Akadémia)
Máris jelentkeztek az első konfliktusok.
jan. 10
6:06
Erős földrengés volt a Karib-tengeren, cunamira figyelmeztetnek (ATV)
Erős, 7,6-os fokozatú földrengés volt helyi idő szerint kedd éjjel a Karib-tenger térségében, Honduras partjainál - jelentették szeizmológiai megfigyelő állomásokra hivatkozva a hírügynökségek szerda hajnalban.
jan. 10
6:09
Theresa May ”elfuserált” kormányátalakítása (Kripto Akadémia)
Az első reakciók szerint a miniszterelnök nem érte el célját, pozíciója megerősítését.
jan. 10
6:11
Nem tárgyalnak a palesztinok (Kripto Akadémia)
Mindaddig nem fogadnak el béketárgyalási javaslatot, míg a washingtoni döntés hatályban van.
jan. 10
6:13
Merev izraeli törvény a szombati nyitvatartásról (Kripto Akadémia)
Az általános gyakorlat az, hogy a zsidó heti pihenőnap kezdetétől az üzletek zárva vannak.
jan. 10
6:15
Túllép a saját testén Verebics Ágnes (Kripto Akadémia)
Az emberi test és a biológiai létezés határaira hívja fel a figyelmet a festőművész képeivel.
jan. 10
6:17
Trumpnál van a katasztrófát hozó gyűrű? (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök is bekerült a Twin Peaks világába Mark Frost Az utolsó dosszié című új könyvében.
jan. 10
6:18
Vizsgálóbizottságot állítanak a kubai diplomaták megbetegedései ügyében (hirado.hu)
Az amerikai kormány vizsgálóbizottságot állít fel diplomatái kubai megbetegedései ügyében.
jan. 10
6:19
Bucsi Réka az Arany Medvéért versenyez (Kripto Akadémia)
A Solar Walk című etűdöt versenybe hívta az A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale.
jan. 10
6:21
Népszerűek a Seuso-kincsek (Kripto Akadémia)
A kaposvári tárlat december 29-én nyílt meg, s már a tízezredik látogatót köszönthették.
jan. 10
6:23
Színházi duett (Kripto Akadémia)
Loveshake - Az élet összeráz címmel mutatják be Rezes Judit és Szabó Győző páros darabját.
jan. 10
6:24
Otthagyta a Breitbartot Trump volt főtanácsadója (ATV)
Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök augusztusban eltávolított főtanácsadója távozott a jobboldali Breitbart News című lapnál betöltött vezetői posztjáról.
jan. 10
6:24
Lázár: Magyarország szeretne többet fizetni az EU-nak (444.hu)
Másfél éve még ki akart lépni az EU-ból, de most inkább magasabb tagdíjat fizetne. Az "állítsuk meg Brüsszelt!" jelszót "erősebb, bátrabb Brüsszelt" szlogenre cserélte hétfőn.
jan. 10
6:25
Álmodozás helyett reálisan lát Dibusz Dénes (Kripto Akadémia)
A labdarúgó NB I-ben éllovas FTC kapusa egy célra koncentrál: újra bajnok szeretne lenni.
jan. 10
6:27
A 20 éves sportoló eltitkolt szívelégtelensége (Kripto Akadémia)
Az Ajax labdarúgója fél éve kómában fekszik, mert családját és őt sem tájékoztatták betegségéről.
jan. 10
6:29
Az úszók kapitánya félti Hosszú Katinkát (Kripto Akadémia)
A szakember kifejezetten aggódik az olimpiai bajnok sportoló esetleges edzőváltása miatt.
jan. 10
6:31
Babos vegyes párosban is megpróbálja (Kripto Akadémia)
A teniszező Rohan Bopanna társaként is megméretteti magát az Australian Openen.
jan. 10
6:33
Luka Modric elismerte: adót csalt (Kripto Akadémia)
Az adóhivatal 2016 januárjában rendelt el vizsgálatot a Real Madrid játékosával szemben.
jan. 10
6:35
Lang Ádám osztályváltása (Kripto Akadémia)
A francia élvonalbeli Dijon labdarúgócsapatától a Nancy együtteséhez igazolt a futballista.
jan. 10
6:36
10 dolog, amiért köszönet jár a visegrádi négyeknek, hogy megvédték Európát (888.hu)
A Visegrádi Együttműködés országai 2017-ben sem tétlenkedtek. Igazán odatették magukat, hogy megvédjék Európát a migránssimogató, tollforgató, Soros-kegyenc brüsszelitáktól.
jan. 10
6:37
Carlos Tévez újra a vb-re vágyódik (Kripto Akadémia)
A 76-szoros válogatott kiválóság úgy érzi, van még néhány jó éve profi játékosként.
jan. 10
6:39
Vámos Márton a legjobb (Kripto Akadémia)
A Ferencváros pólósát választották a tavalyi év legjobb férfi vízilabdázójának.
jan. 10
6:39
Az Egyesült Államok szerint a kubai kormány tudja, ki a felelős az akusztikus támadásért (Infostart)
Az amerikai kormány vizsgálóbizottságot állít fel diplomatái kubai megbetegedései ügyében - jelentették be Washingtonban a keddi szenátusi meghallgatás után.
jan. 10
6:41
Versenytársát szabotálta, évekre eltiltották (Kripto Akadémia)
Szuzuki Jaszuhirot anabolikus szteroidot tartalmazó szert rakott Komacu Szeidzsi innivalójába.
jan. 10
6:42
Drámai a helyzet: Katonák felügyelik, hogy a boltok csökkentik-e az árakat (ATV)
Katonák felügyelik Venezuelában azt, hogy a boltok betartják-e a kormány által központilag előírt árcsökkentő intézkedéseket. A Valutaalap szerint a latin-amerikai országban van a világon a legnagyobb infláció: a pénzromlás szintje év végére 4500 százalék közelébe kúszott.
jan. 10
6:43
Vesztes visszatérés (Kripto Akadémia)
Nadal a vereség ellenére is optimista, azt mondta, rendben van a térde.
jan. 10
6:45
Charles Gati: Két hülye gyerek gombozik (Kripto Akadémia)
A koreai gyerek páratlan tehetsége nem lep meg, mert jól emlékszem Sztálinra.
jan. 10
6:47
A pluralizmus két pólusa (Kripto Akadémia)
Amerikában a pluralizmus egy gondolkodási hagyomány.
jan. 10
6:54
Botránykönyv: nem valószínű, hogy árt Trumpnak (ATV)
A Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint az amerikai elnök nem hagyományos politikus és támogatói elfogadták botrányos viselkedését.
jan. 10
6:54
Papírkarton miniszterelnöktől kérdezhettek az újságírók (hirado.hu)
Thaiföld miniszterelnöke új trükköt talált ki, hogy elkerülje a riportereket.
jan. 10
6:57
18 éve először vesz részt amerikai elnök ezen a rendezvényen (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök részt vesz a davosi világgazdasági fórumon - jelentette be a Fehér Ház.

Keresés