2018. január 5. péntek

jan. 5
11:12
Gyűlölet fogadta Bécs első 2018-as újszülöttjét (444.hu)
Facebookon kívántak deportálást és bölcsőhalált az alig pár órás kisbabának.
jan. 5
11:18
Meglökheti az olajárat a közel-keleti válság (USAracing)
A geopolitikai krízis hatására emelkedésbe kezdtek az olajárak az év első napjaiban, tegnap mind a Brent, mind a WTI hordónként 60 dollár fölött nyitott a főbb piacokon, több év után először. A piac fő hajtóereje az iráni kormányellenes tüntetések eszkalálódásától való félelem.
jan. 5
11:30
Iráni tüntetések: Feloldották az Instagram blokkolását (ATV)
Iránban péntektől ismét teljesen szabadon használható az Instagram internetes közösségi oldal, amelynek elérhetőségét az ország egyes városaiban kitört tiltakozások nyomán korlátoztak a hatóságok - jelentette a Mehr (MNA) teheráni hírügynökség.
jan. 5
11:30
Ez már nem korrupciós botrány, ez abszurd királydráma (444.hu)
A 25 évre ítélt volt elnököt egyszercsak kiengedik a börtönből, hogy a mostani elnök hatalmon maradhasson. Rendszerének áldozatai az utcán dühöngenek, gyermekei pedig már egymással harcolnak a hatalomért. Peruban úgy felfordult az élet, ahogy már féldemokráciákban is ritkán szokott.
jan. 5
11:36
Szijjártó: Schulz nincs tisztában az alapvető tényekkel (hirado.hu)
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke a valamennyi német polgárt is védő Magyarországot gáncsolja hátulról folyamatosan.
jan. 5
11:36
Vízkereszt a sziklákon (USAracing)
Demonstratívnak szánt látogatást tesz szombaton két égei-tengeri szigeten Alekszisz Ciprász. A görög miniszterelnök a kalümnószi és farmakoniszi útra magával viszi Pánosz Kammenosz védelmi minisztert és Panagiotisz Kouroublisz szállítási minisztert is, egyértelművé téve álláspontját a szigetek hovatartozása kérdésében.
jan. 5
11:45
75 éves titok: halálsugarat tervezett a világ egyik legnagyobb koponyája, mielőtt megölték (Blikk)
Vége a találgatásoknak Nikola Tesla, a XX. század egyik legjelentősebb feltalálójának életével és tragikus halálával kapcsolatban.
jan. 5
11:51
Tíz éve független Koszovó - ez most a helyzet (Infostart)
A koszovói társadalom sikerként könyveli el az ország függetlenségének 10. évfordulóján az önállóság kivívását, ehhez képest másodlagosnak tekintik a munkanélküliség és a korrupció problémáját - jelentette ki Ördögh Tibor Balkán-szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
jan. 5
11:54
Jeff Sessions fenyegetőzése ellenére se áll le a legalizációs hullám az USA-ban (444.hu)
Vermontban pont aznap szavazták meg a mariuhánát legalizációját, amikor Sessions keménykedni kezdett. Ráadásul ez az első amerikai állam, ahol a törvényhozás magától lépett, nem kellett népszavazást kezdeményezni a témában.
jan. 5
12:00
Schulz szerint Orbán megtorpedózza a menekültek elosztását (HírTV)
Hozzátette, hogy a magyar kormányfő „megtorpedózza a menekültek elosztását; országának csupán 1920 menekültet kellene befogadnia, de őt nem érdekli az EU-s jog”.
jan. 5
12:00
Migráns bűnözés – új kifejezés Németországban (hirado.hu)
Egyre többször használják a migráns bűnözés kifejezést Németországban. Egy tanulmány azt írja: nőtt a bűnözés Németországban a menekültek miatt. Úgy fogalmaznak: a bűncselekmények 90 százalékát „migrációs hátterű emberek” követik el. A Zürichi Egyetem szerint az integráció kellene, hogy legyen a megoldás.
jan. 5
12:03
Ettől megszakad a szíve: hallott kishúgának énekelt a 4 éves fiú – videó (Blikk)
Texas - Szívszorító videó készült egy 4 éves fiúról, aki halott húgának énekelt születésnapja alkalmából.
jan. 5
12:18
Pszichiátriai véleményt akarnak Trump állapotáról (HírTV)
Tucatnyi kongresszusi képviselő fordult a Yale Egyetem egyik ismert professzorához.
jan. 5
12:21
Botrányos videó: újszülött fejét nyomogatták a nővérek egy kórházban (Blikk)
Szaúd-Arábia - Kirúgták azokat a szívtelen nővéreket, akik egy újszülött arcát kezdték el gyömöszölni, amit videóra is vettek.
jan. 5
12:24
Spöttle: Bűnszervezetekhez csatlakoznak a migránsok Németországban (hirado.hu)
Két éve óriási botrány volt a kölni molesztálásokból, több száz nő mondta, hogy bántották. Mára egy német tanulmány kimutatta: a bűncselekmények 90 százalékát bevándorlók követik el.
jan. 5
12:30
Erkölcstelennek tartják a migránsok orvosi vizsgálatait (hirado.hu)
Míg a német konzervatív politikusok – a belügyminiszterrel az élen – támogatják az országba érkező bevándorlókon végzett orvosi tesztek elvégzését, a német orvosszövetség szerint ezek a vizsgálatok sértik a migránsok egészségét és kényelmét. A tesztek segítségével a bevándorlók valódi korát is meg lehetne határozni, de a szövetség szerint ez a móds
jan. 5
12:39
Lehullt a lepel: durva titkok derültek ki Donald Trumpról egy leleplező könyvből (Blikk)
Napvilágot láttak az első részletek a Trumpot leleplező könyvből.
jan. 5
12:40
Kiderült, mire vágyik Trump lánya (Ripost)
Donald Trump idősebb lánya nagy népszerűségnek örvend az amerikaiak körében - ez kapóra jöhet álmai valóra váltásához.
jan. 5
12:48
A többség elutasítja a nagykoalíció folytatását Németországban (hirado.hu)
A németek zöme elutasítja, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kormányozza az országot.
jan. 5
12:48
Lassult az infláció az euróövezetben (GazdaságPortál)
Decemberben lelassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben – mutatják az Eurostat adatai. Az unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett gyorsbecslése szerint decemberben 1,4 százalékra csökkent az infláció a novemberi 1,5 százalékról. Az infláció fő összetevői közül éves összevetésben az energiaárak emelkedtek a legnagyobb m
jan. 5
12:50
Röpködtek a pofonok a pilótafülkében (hirado.hu)
Eltiltotta a munkavégzéstől két pilótáját a Jet Airways, miután a férfi kapitány többször is megütötte női másodpilótáját, majd mindketten elhagyták a pilótafülkét.
jan. 5
12:54
Otthon tervezett terrortámadást egy Irakban elfogott belga szélsőséges (hirado.hu)
Belgium ellen tervezett terrortámadások előkészítésében is részt vett az iraki börtönben fogva tartott belga származású iszlamista harcos, aki Irakban halálbüntetésre számíthat - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
jan. 5
13:00
Moldova puskaporos hordón ül (USAracing)
Pattanásig feszült a belpolitikai helyzet a Moldovai Köztársaságban, miután a chisinaui alkotmánybíróság felfüggesztette az oroszbarát Igor Dodon államfő jogköreinek gyakorlását. Az elemző szerint a többségében románok lakta ország geopolitikai összecsapás színtere lehet ebben az évben.
jan. 5
13:06
Moszkva: mintegy 30 repülőjáratot tartóztatott fel a hóesés (hirado.hu)
A pályák eljegesedése is komoly gondot okozott pénteken a domogyedovói, a vnukovói és a seremetyjevói repülőtéren.
jan. 5
13:08
Kína üdvözli Phenjan és Szöul közeledését (hirado.hu)
Kína pénteken üdvözölte, hogy Észak- és Dél-Korea a napokban magas szintű egyeztetéseket kezd a kétoldalú tárgyalások újraindításáról, és további közeledést szorgalmazott.
jan. 5
13:12
Az Alitalia dolgozói minden jel szerint szétverték egyik utasuk 17. századi csellóját (444.hu)
Myrna Herzogot előbb biztosították róla, hogy az értékes hangszert kézben viszik fel a gépre, és kézben is hozzák le. Ehhez képest mintha autóval hajtottak volna át rajta, vagy kalapáccsal verték szét.
jan. 5
13:12
Saját cenzúra-törvénye máris a német kormány arcába robbant (USAracing)
Nem valószínű, hogy eltúlzott állítás: annyi cikk a sajtócenzúra és a szólásszabadság, különösen annak német korlátozása ügyében, mint amennyi tegnap délelőttől ma délelőttig megjelent a nyugati médiában, párját ritkítja.
jan. 5
13:24
Felcsillant a remény Schumacher felépülésére (Kripto Akadémia)
Négy éve szenvedett síbalesetet, azóta otthonában ápolják.
jan. 5
13:26
Amikor kéken világít a csirkehús (Kripto Akadémia)
Nulladik típusú találkozás Ikrényben. A rejtélyt a Nébih sem tudta megoldani.
jan. 5
13:28
Konrád György szerint Orbánnak önként kellene távoznia, mert baj lehet (Kripto Akadémia)
A mostani rezsimnél jobbat, polgári demokráciát reméltek a rendszerváltástól.
jan. 5
13:30
Elásott asszony Jászfelsőszentgyörgyön - Közel 3 évig tartott a nyomozás (Kripto Akadémia)
A vádemelési javaslat szerint a 35 éves férfi egy farúddal agyonverte élete addigi társát.
jan. 5
13:32
Egy perzsaleopárd-kölyöktől olvadoznak Miskolcon - Fotók (Kripto Akadémia)
A csöppnyi ragadózó január 5-én született az európai fajmegőrzési programban keretében.
jan. 5
13:42
Negyvenfős banda dobálta meg petárdával a mentőket Ausztriában (hirado.hu)
Az eset az ausztriai Horn város központi területén, a szilveszteri, éjféli tűzijátékot követően történt.
jan. 5
13:42
Ezt is megértük, Kína is agyelszívásba kezdett (444.hu)
Tíz éves vízumot kínálnak a magasan képzett külföldieknek, ha Kínába mennek dolgozni.
jan. 5
13:42
Most érkezett: így fogadták Orbán Viktort Bajorországban (Ripost)
Megérkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) bajorországi Seeon kolostorban tartandó zárt körű tanácskozására
jan. 5
13:54
Trump akár perbe is keveredhet volt tanácsadójával (USAracing)
Garantált a bolti sikere annak az Amerikában a jövő héten megjelenő könyvnek, amely a Trump-elnökség első évébe ad betekintést. Trump tajtékzik, és perrel fenyegeti egykori tanácsadóját, Steve Bannont, akit a könyv fő forrásának tartanak. A Trump családra vonatkozó, kompromittáló megjegyzések mellett az elnöknek főleg az lehet kellemetlen, hogy egy
jan. 5
14:00
Nem fogja elhinni, tavaly 55 vonat haladt át piros jelzésen (ATV)
Belgiumban.
jan. 5
14:00
Csehországban tavaly rekordszámú új személygépkocsit adtak el (GazdaságPortál)
Csehországban 2017-ben rekordszámú 271 595 új személygépkocsit adtak el, 4,6 százalékkal többet, mint 2016-ban – közölte a cseh autóipari szövetség pénteken Prágában. Az új autók 75 százalékát a vállalkozói szféra vette meg. A legkeresettebbnek a családi SUV kocsi számított, amelynek részesedése az eladásokban mintegy 25 százalékos. A második helye
jan. 5
14:12
Gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy Trump megpróbálta megakadályozni az oroszügyi nyomozást (444.hu)
Robert Mueller különleges ügyész más forrásból is megerősítette a kirúgott FBI-igazgató, James Comey korábbi állításait, és már azt a hamis írásbeli vallomást vizsgálja, amit több sajtóhír szerint is maga Trump diktált.
jan. 5
14:18
Felére csökkent tavaly a Földközi-tengeren érkezők száma (hirado.hu)
Kevesebb mint a felére csökkent tavaly az egy évvel korábbihoz képest a Földközi-tengeren az Európai Unióba érkező emberek száma - derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken ismertetett adataiból.
jan. 5
14:30
„A tiltakozók az iszlám és Irán ellenségei, és nem számíthatnak irgalomra” (hirado.hu)
Ahmad Hatami befolyásos iráni vallási vezető pénteki prédikációjában az iszlám vallás és Irán ellenségeinek nevezte a kormányellenes tüntetőket, akik szerinte nem számíthatnak irgalomra.
jan. 5
14:42
Georg Spöttle: Súlyos veszélyt jelentenek a közbiztonságra a bevándorlók (USAracing)
Két éve óriási botrány volt a kölni molesztálásokból, több száz nő mondta, hogy bántották. Mára egy német tanulmány kimutatta: a bűncselekmények 90 százalékát bevándorlók követik el.
jan. 5
14:48
Messi akár ingyen is távozhat a Barcelonából (ATV)
Lionel Messi ingyen is távozhat az FC Barcelonából, amennyiben Katalónia esetleges függetlenné válását követően csapata nem tud elindulni valamelyik európai topbajnokságban.
jan. 5
14:48
Fico: Semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszeríthet minket migránsok befogadására (hirado.hu)
Semmilyen brüsszeli bürokrata nem kényszeríthet minket arra, hogy migránsokat fogadjunk be - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyet az első hivatalos útjára Pozsonyba látogató Andrej Babis cseh kormányfővel együtt tartottak.
jan. 5
15:06
Irán: Nem számíthatnak irgalomra a kormányellenes tüntetők? (ATV)
Folytatódnak a tiltakozások az iráni rezsim ellen, eddig több mint ezer embert állítottak elő, az összecsapásokban eddig legalább 21-en vesztették életüket. Az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb vallási vezetője szerint nem számíthatnak irgalomra a kormány ellen demonstrálók. Közben feloldották az Instagram korlátozását Iránban.
jan. 5
15:12
Eljegesedett pályák, hóesés: teljes káosz Moszkva repülőterein (ATV)
Mintegy 30 repülőjárat késését okozta a hóesés és a pályák eljegesedése pénteken Moszkvában a domogyedovói, a vnukovói és a seremetyjevói repülőtéren.
jan. 5
15:18
Megitták a világ legdrágább vodkáját (hirado.hu)
Megtalálták a világ legdrágább, 1,1 millió eurót (mintegy 340 millió forintot) érő vodkásüvegét, amelyet kedd hajnalban loptak el egy koppenhágai gyűjteményből, a palackból azonban eltűnt a vodka - közölte pénteken a koppenhágai rendőrség.
jan. 5
15:18
Elaludt a repülőn, arra ébredt, hogy egy idegen keze van a nadrágjában (444.hu)
A nőt zaklató férfi felesége közben végig ott ült mellette a detroiti járaton.
jan. 5
15:20
A pakisztáni hatóságok csaknem kétmillió afgán menekültet utasítanának ki az országból (hirado.hu)
Mintegy kétmillió afgán menekült jövője vált bizonytalanná azt követően, hogy az iszlámábádi kormány úgy döntött: egy hónapon belül távozniuk kell Pakisztánból.
jan. 5
15:22
Előzetes letartóztatásban marad a szakadár katalán vezető (hirado.hu)
A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, hogy előzetes letartóztatásban marad Oriol Junqueras volt katalán alelnök, aki már két hónapja van börtönben a spanyol régió függetlenségi mozgalmában betöltött szerepe miatt.

Keresés