Dajka Zoltán, aki immár ötödik éve az EFOTT, az év legnagyobb hallgatói bulijának főszervezője, fontosnak tartja, hogy ne csupán főiskolások és egyetemisták látogassanak el a szűk egy hétre fesztiválvárossá váló Szolnokra, hanem az idősebbek és a fiatalabbak is, ezért egy sokrétű programot állítottak össze, amelyben mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A Quimbyn és a Tankcsapdán lehet a…
Izrael vitte el a Kristály Glóbuszt, a cigány nyelven beszélő Cigány különdíjat kapott, a színészek közt első lett az örök második, a versenyen kívül pedig Kim Ki-duk után John Turturro is lelkileg meztelenre vetkőzött Karlovy Varyban.
Hagyományteremtő szándékkal rendhagyó háromnapos programsorozatnak ad helyet a Kiskunság homokbuckái közt Kunpuszta: július 15-17 között itt egyszerre lehet jóllakatni a hasat és kényeztetni a fület.
Nemrégiben neves írók, színházi emberek emeltek szót a Rádiószínház megmentéséért, mindhiába. A minap a Magyar Rádión belül a Rádiószínház szerkesztősége munkatársainak javarészét értesítették arról, hogy elbocsátják őket.
Köztestület lesz a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), erről döntött az Országgyűlés hétfőn 296 igen, 48 nem szavazattal. Ezzel a Makovecz Imre építész által alapított és vezetett, leginkább jobboldali művészeket tömörítő testület lesz a hazai művészeti élet reprezentatív szervezete. Az MTA Széchenyi Művészeti Akadémiáját nem említi a törvény.
Középkori Piactér nyit csütörtökön Egerben – az ötödik alkalommal megrendezendő történelmi fesztiválon hagyományőrző csapatok gyűlnek össze, hogy korhűen keltsék életre a középkor hangulatát három napon át.
Idén először ad otthont Fonyódliget egy világzenei rendezvénysorozatnak: a szombattól egy héten át tartó Babel Sound Camp keretében öt színpadon mintegy százhúsz koncert, workshopok, táncházak és gyerekprogramok várják az érdeklődőket.
Spanyol, román, szlovén és magyar kórusok előadásaiban csendülnek fel Claudio Monteverdi és Liszt Ferenc legszebb vokális művei a csütörtökön kezdődő IV. Nemzetközi Monteverdi Fesztiválon, amely budapesti és váci helyszíneken várja idén a látogatókat.
A Fiumei úti sírkertben a családtagok mellett pályatársak, tanítványok, barátok és tisztelők százai vettek búcsút a június 30-án elhunyt Petrovics Emiltől.
A bólyi Emmausz-járás, a mendei pünkösdi templomdíszítés és a mohai tikverőzés felvételét is javasolja a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága.
Till Attila Csicska című alkotását és Zomborácz Virág Valami kék című rendezését is beválogatták a július végi Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába.