Október 11-én kezdődik a 22. Budapesti Őszi Fesztivál, amelyet három évvel ezelőtt Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra kereszteltek. A hetvenöt milliós költségvetésű sorozaton tíz nap alatt 42 helyszínen több mint hetven rendezvény várja a látogatókat.
Egy megdöbbentő könyv, a Farkasordítás hátsó borítójára ezt írta német kiadója, Thomas Meyer: "Barbro Karlén könyvének lényege, a reinkarnáció igazságának személyes tanúsítása és a karma törvényeinek precíz bemutatása."
Megtartotta első ülését a Józsefvárosi pályaudvaron jővő tavaszra felépülő Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ nemzetközi tanácsadó testülete, amelyet Schmidt Mária a kormány felkérésére hívott össze.
Heves megye története szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során. A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19. századi épen maradt viselet került elő.
Megjelent Ákos 2084 Turné című dupla DVD-je, amely az előadó elmúlt másfél évben zajlott szintirock koncertsorozatának két legfontosabb állomását örökíti meg, a tavalyi Sziget fesztiválbeli, illetve sportarénabeli estjének kép- és hanganyagát tartalmazza.
A már 24 éve zenét sugárzó Juventus Rádiót az elmúlt öt évben az ír Communicorp tulajdonolta, azonban a sikeres frekvenciapályázat után több érdeklődő is ajánlatot tett a csatornára. Az ajánlattevők közül a dán-magyar tulajdonban lévő Ayudate Holding Tanácsadó Kft. vásárolta meg a rádiót üzemeltető cégeket - tudatta honlapján a rádió. Azt is jelezték: a jelenlegi menedzsmenttel és az adásmenet…
Jövőre a szokásosnál egy héttel később, augusztus 11. és 18. között rendezik meg a Sziget fesztivált. A szervezők szerdán azt is tudatták, hogy különböző kategóriákban immár négy fesztiváljuk versenyez a Festival Awards Europe díjaiért.