A USS Indianapolis amerikai hadihajó tragikus sorsáról forgat filmet Nicolas Cage főszereplésével Mario Van Peebles - írta a Variety.com filmes szaklap hétfőn.
Aj Vej-vej világhírű ellenzéki kínai képzőművész, építész, emberi jogi aktivista úgynevezett zodiákus szobraiból tartanak árverést csütörtökön Londonban. Az aranyozott állatfejek eladásából egymilliárd forint körüli bevételt remélnek.
Növekedett a mozilátogatók száma az Európai Unióban 2014-ben: a tavalyi évhez képest 0,6 százalékkal többen váltottak jegyet a filmekre az Európai Audiovizuális Központ (EAO) keddi közlése szerint. Magyarországon 8,4 százalékos volt a növekedés.
A több nemzetközi díjat nyert filmet az oroszországi bemutatót megelőzően sok bírálat érte, a hivatalos orosz vélemény szerint az alkotás rontja az országról külföldön alkotott képet.
Az alkotás övező viták közepette kiemelkedő összeget, 47 millió rubelt (192 millió forintot) hozott a bemutatása óta eltelt néhány napban az orosz mozikban Andrej Zvjagincev Leviatán című Oscar-jelölt filmje.
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át minden eddiginél több, 1200 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.