2020. január 27. hétfő

jan. 27
7:00
Még a Grammy-gála is Kobe Bryant haláláról szólt (Infostart)
A tragikus helikopter-balesetben vasárnap elhunyt kosárlegenda 20 éven át volt "otthon" a díjkiosztó gála helyszínén, a Los Angeles-i csarnokban.
jan. 27
7:12
Mint egy régimódi tájkép (autopro)
„A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes nagy tájék” – írja Szerb Antal.
jan. 27
7:48
Virtuóz örömzenével kezdődik a Magyar Kamarazenekar Fővárosi Palotakoncertek hangversenysorozata (autopro)
Virtuóz örömzenével kezdődik a Magyar Kamarazenekar Fővárosi Palotakoncertek elnevezésű hangversenysorozata február 9-én a Pesti Vigadóban.
jan. 27
7:54
A 18 éves Billie Eilish volt az idei Grammy-gála legnagyobb nyertese (SzMo)
Kobe Bryant halála beárnyékolta a díjátadót, már rögtön az elején megemlékeztek róla.
jan. 27
8:42
Beárnyékolta a Grammy-gálát Kobe Bryant kosárlabdasztár halála (autopro)
Összesen 84 Grammyt osztottak ki, de csupán tízet a gálán, a többit már előre odaítélték. Az év dala díjat Billie Eilish énekes kapta Bad Guy (Rosszfiú) című számért.
jan. 27
9:24
Világháborús pokol a magyar mozikban (Infostart)
Már a hazai mozikban is kideríthetik az filmrajongók, hogy megérdemelten kapott-e 10 Oscar-jelölést Sam Mendes két Golden Globe-ot már besöprő nyert első világháborús filmeposza, az 1917.
jan. 27
9:24
Kiállítás nyílik a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből (autopro)
.
jan. 27
9:24
Nemzeti hősből közellenség, avagy igazságtétel Clint Eastwood módra - Richard Jewell balladája (SzMo)
Ismét egy meghurcolt hőst választott főszereplőnek, ám ezúttal nem Tom Hankset csinálják ki amiatt, mert megmentett egy repülőnyi embert, hanem egy kissé együgyű, ám végletekig elhivatott biztonsági őrt, aki időben találta meg a bombát.
jan. 27
9:26
Kifutóra szólították a 80 éves Amanda Leart - képgaléria (Infostart)
Jean Paul Gaultier francia divattervező 2020-as tavaszi-nyári haute couture kollekciójának bemutatóján a párizsi divathéten kifutóra lépett a francia énekesnő is.
jan. 27
9:26
Numizmatikai kiállítás nyílik Kaposváron (autopro)
Félezer még be nem mutatott pénzérmét, köztük igazi ritkaságokat láthat a nagyközönség a Rippl-Rónai Múzeum új, állandó kiállításán, amely kedden nyílik Kaposváron.
jan. 27
9:26
A Monica Lewinsky-botrányról készül leleplező sorozat, Clive Owen lesz Clinton (SzMo)
Lewinsky maga is producer, s az egyik szerepet a Billy on the Street kretén humoristájaként megismert Billy Eichner játssza.
jan. 27
9:27
Blikk (Blikk)
.
jan. 27
9:28
Elhunyt A kockásfülű nyúl atyja (Infostart)
Életének 79. évében elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező - értesült az Infostart.
jan. 27
9:28
A trianoni évforduló alkalmából készíti újabb panorámaképét Corvus-Kora Róbert (autopro)
Immáron nyolcadik panorámafestményén dolgozik Corvus-Kora Róbert lőkösházi festőművész. A Hajótörés című alkotást a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából készíti.
jan. 27
9:28
„Az ember bele tud helyezkedni egy másik sorsba” - Litkai Gergely Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról (SzMo)
Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált. A nemzetközi rangú eseményen többek között Feldmár András pszichoterapeuta, Péterfy Bori színész-énekes és Talal Derki Oscar-jelölt filmrendező is zsűrizik.
jan. 27
9:30
Megdöbbentő vallomást tett Kulka János (Infostart)
A sztrókja után már csak 10-20 százaléka régi önmagának, fél az emberek közé menni, és nem tud felolvasni a színész.
jan. 27
9:30
Férfias virtus bocsánatos átvágással (autopro)
Sam Mendes úgy tett, mint aki szóról szóra megvalósítja a modern film egyik legfontosabb törvényét. Mendes 1917 című filmje ugyanis olyan hatást kelt, mintha egyáltalán nem vágnának benne.
jan. 27
9:30
Híres színészek, akik 2019-ben haltak meg (SzMo)
Peter Mayhew, Cameron Boyce, Rip Torn, Rutger Hauer, Sylvia Miles, Russi Taylor, Jed Allan, Peter Fonda... És még sajnos jó pár híresség távozott tavaly. Rájuk emlékezik a Filmezzünk összeállítása.
jan. 27
9:32
Kicibálták a partra a tragikus sorsú Szőke Tiszát (Infostart)
Harminc ember dolgozott rajta, az tette lehetővé a kiemelést, hogy októberben nagyon alacsony volt a folyó vízállása.
jan. 27
9:32
Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyműve hangzik el a Pannon Filharmonikusok pécsi koncertjén (autopro)
Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművét adják elő a pécsi Pannon Filharmonikusok (Pfz) Zempléni Szabolcs kürtművésszel kiegészülő muzsikusai január 30-án a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatta a zenekar az Mti-t.
jan. 27
9:32
Meghalt Richly Zsolt, A kockásfülű nyúl alkotója (SzMo)
78 éves volt.
jan. 27
9:34
Múzeumi költözés: megszólalt az Emmi is (Infostart)
Debrecenbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum. Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalásokat kezdeményez a kormány képviselőivel, hogy Budapesten maradhasson a rendkívül sérülékeny gyűjtemény, Debrecen ugyanakkor várja az intézményt.
jan. 27
9:34
Hallássérülteket is vár koncertjeire az Óbudai Danubia Zenekar (autopro)
Hallássérülteket is vár ingyenes koncertjeire az Óbudai Danubia Zenekar Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a Budapest Music Centerben.
jan. 27
9:34
Ez itt maga a pokol, de mi csak koncentráljunk a lényegre – megnéztük az 1917 című filmet (SzMo)
Nagyon jó ez a film, csak egy kicsit túl amerikai – gondoltam, mikor kijöttem Sam Mendes új filmjéről. Aztán rájöttem, hogy a rendező brit. Viszont továbbra is ezt gondolom. Kritika.
jan. 27
9:36
Demeter Szilárd: nem kell több pénz a kultúrára (Infostart)
A kultúrára szánt pénzek eddigi elosztásán változtatni kell, ha minőségi ugrást szeretnénk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki arról is beszélt, hogy már előkészületi fázisban van az OSZK kiköltöztetése a Várból.
jan. 27
9:36
Pedro Almodóvar alkotása tarolt a legfontosabb spanyol filmes gálán (autopro)
A világhírű spanyol rendező, Pedro Almodóvar legújabb alkotása, a Fájdalom és dicsőség tarolt a legfontosabb spanyol filmes kitüntetés, a Goya-díj 34. gáláján vasárnap hajnalban Málagában.
jan. 27
9:36
Kísérteties a hasonlóság: megjósolhatta a koronavírus-járványt egy 2011-es amerikai film (SzMo)
A Fertőzésben szintén egy denevér a vírusgazda, és Kínából indulva terjed el az egész világon a halálos kór.
jan. 27
9:38
Vasárnap beleshetünk a Gyermekvasút kulisszái mögé (Infostart)
Nyílt napot tart vasárnap a Gyermekvasút a Széchenyi-hegyi végállomáson. 10 és 16 óra között a családokat színes programokkal várják a szervezők – mondta az InfoRádiónak Váczi Viktor, a MÁV Gyermekvasút szóvivője.
jan. 27
9:38
Mint egy régimódi tájkép (autopro)
„A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes nagy tájék” – írja Szerb Antal.
jan. 27
9:38
The Bluebay Foxes: Hiszünk abban, hogy a zenénknek atmoszférája van a színpadon (SzMo)
A fiatal magyar zenekar pár napja ért haza Európa legnagyobb showcase fesztiváljáról, ahol idén ők is képviselhették az országot. Élményeikről és terveikről meséltek.
jan. 27
9:40
Újabb díjakat söpört be az 1917 (Infostart)
Sam Mendes első világháborús drámája kapta a legjobb film díját az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) szombaton megrendezett díjátadó ceremóniáján Los Angelesben.
jan. 27
9:40
Virtuóz örömzenével kezdődik a Magyar Kamarazenekar Fővárosi Palotakoncertek hangversenysorozata (autopro)
Virtuóz örömzenével kezdődik a Magyar Kamarazenekar Fővárosi Palotakoncertek elnevezésű hangversenysorozata február 9-én a Pesti Vigadóban.
jan. 27
9:40
Hamarosan jön az élőszereplős Bambi (SzMo)
Az Oroszlánkirály és a Dumbo remake-je után újabb, animált állatokkal készülő produkció kerül a mozikba.
jan. 27
9:42
Magyarok is vannak a filmes díjazottak között (Infostart)
A Klaus - A karácsony titkos története című Netflix-produkció hét trófeát, köztük a legjobb animációs film és a legjobb rendező díját nyerte el az Annie-díjak szombati Los Angeles-i gáláján.
jan. 27
9:42
Beárnyékolta a Grammy-gálát Kobe Bryant kosárlabdasztár halála (autopro)
Összesen 84 Grammyt osztottak ki, de csupán tízet a gálán, a többit már előre odaítélték. Az év dala díjat Billie Eilish énekes kapta Bad Guy (Rosszfiú) című számért.
jan. 27
9:42
A 18 éves Billie Eilish volt az idei Grammy-gála legnagyobb nyertese (SzMo)
Kobe Bryant halála beárnyékolta a díjátadót, már rögtön az elején megemlékeztek róla.
jan. 27
10:42
Igazi párbeszéd az ifjúsági és gyerekirodalomról (autopro)
A közelmúltban alakult Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara gyerekirodalom témában közös sorozatot szervez.
jan. 27
11:33
Kimonótól Semmelweisig Nagy-Britanniában (Spa Trend Online)
A Brexit évében sincs okuk a szégyenkezésre a szigetország kulturális intézményeinek.
jan. 27
12:12
Nem lankad az érdeklődés, lépett a Szépművészeti (Infostart)
Több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítása, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, hétfőn is látogatható.
jan. 27
13:03
Átadták az új, digitális látványelemeket a gyulai várban (autopro)
Mintegy 13 millió forintos forrásból fejlesztették a gyulai várban azt a három új digitális látványelemet, amelyet hivatalosan hétfőn adtak át a publikumnak.
jan. 27
14:18
A tinilány és a rosszfiú – Kiosztották a Grammy-díjakat (Spa Trend Online)
Az „általános csúcs” az este egyértelműen a nemrég tizennyolc éves Billie Eilish volt, aki testvérével összesen hat szobrot
jan. 27
14:57
Egy különleges felfedezés pillanata (autopro)
.
jan. 27
15:39
Átadták az új, digitális látványelemeket a gyulai várban (autopro)
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az átadóünnepségen elmondta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként.
jan. 27
16:30
„A férjem megpróbált hídember lenni” – Harmath Artemisz a Térey-ösztöndíj körüli vitáról (Spa Trend Online)
Térey János egész életében azért küzdött, hogy ne sorolják be jobbra vagy balra; már csak ezért is méltatlan a nevét viselő díj kapcsán kialakult üzengetés – véli a költő-drámaíró özvegye.
jan. 27
17:00
Íróját a Harry Potter szerzőjéhez hasonlítva lelkesedik az Abigélért a New York Times (Infostart)
Szabó Magda regényének angol nyelvű kiadása már régen esedékes volt - írják az ajánlásban.
jan. 27
17:09
Szerb Antal halála az emberi gonoszság egyik legerősebb megnyilvánulása volt (autopro)
Szerb Antal 1945. január 27-én halt meg tragikus körülmények között, holttestét 1946 októberében exhumálták, majd Budapesten helyezték el földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
jan. 27
17:39
Tizenegy díjat nyertek a közmédia fotóriporterei a Magyar Sajtófotó pályázaton (autopro)
Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait; a legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
jan. 27
18:12
Itt vannak 2019 legjobb magyar fotói (Infostart)
Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait; a legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
jan. 27
18:42
Botlatókövet avattak Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából (Spa Trend Online)
Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából hétfőn délután botlatókövet avattak az író utolsó szabadon választott lakhelyénél a Hűvösvölgyi út 81. szám alatt.
jan. 27
18:51
Szombaton tíz előadóval megkezdődik a Dal 2020 műsorsorozat (autopro)
.

Keresés