2021. szeptember 28. kedd

szept. 28
0:03
Tíz éve halt meg az egyik legnagyobb magyar építész – Tudja, melyik épületét tartotta az első meghatározó munkájának Makovecz Imre? (Blikk)
Tíz évvel ezelőtt hunyt el Makovecz Imre magyar építész. A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas Makovecz 1935-ben született Budapesten. Ő teremtette meg a magyar organikus építészetet, emellett a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke volt, de soraiban tudhatja a Nemzetközi Építészeti Akadémia is.
szept. 28
7:06
A Kutyaportéka lett a legjobb az eSzínház Fesztiválon (Könyves Magazin)
A legjobb digitális adaptációnak járó díjat a Kutyaportéka című előadás nyerte az első eSzínház Fesztiválon. A legjobb női főszereplő Kiss Mari, a legjobb férfi főszereplő Pál András, a legjobb látványtervért járó díjat pedig az Orlando című darab érdemelte ki. A zsűri különdíját a Haragossziget vihette haza. A közönségszavazás eredményképp a próza
szept. 28
7:30
Esterházy akrobata inkább, mint sportoló - #olvassesterházyt Nádasdy Ádámmal (Könyves Magazin)
Az #olvassnádast közös olvasás után Ott Anna Esterházy Péter életművével ismerkedik. A tizenkét héten át tartó online olvasókörben A szív segédigéit, az Egy nőt, a Tizenhét hattyúkat, a Harmonia Caelestist, a Javított kiadást, az Egyszerű történet vessző száz oldalt és a Hasnyálmirigynaplót olvashatja bárki, aki csatlakozni szeretne, és minden szöv
szept. 28
7:54
Nélküle széthullhatott volna Magyarország (hirado.hu)
A Bethlen-kormány megalakulása és a konszolidáció szellemi háttere címmel tart kedden konferenciát az Országház Főrendiházi üléstermében a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár. A rangos esemény alkalmából Ujváry Gábor intézetvezető nyilatkozott a hirado.hu-nak.
szept. 28
8:00
Richard Osman nyugdíjas nyomozói egy kíméletlen gyilkos után szimatolnak (Könyves Magazin)
Richard Osman nyugdíjas nyomozói egy kíméletlen gyilkos után szimatolnak
szept. 28
8:54
Jancsó100: Eddig nem látott werkfilmet mutatott be a Litera (Könyves Magazin)
Jancsó100: Eddig nem látott werkfilmet mutatott be a Litera
szept. 28
8:56
Nők az összeomlás határán (Könyves Magazin)
Öt hosszú monológ, öt női történet, öt lélekelemző (ön)analízis, melyek mindegyike szíven üti az olvasót. Modern, mai nők, akik hol Torinóban, hol Pozsonyban ténferegnek saját sorsukban, és elemzik helyzetüket lendületes mondatokban, lefegyverző őszinteséggel. A kortárs szlovák irodalom egyik, az ország határain is átnyúló ismertségű szerzője a Tor
szept. 28
9:18
Lars Kepler lett az év legjobb krimiszerzője Svédországban (Könyves Magazin)
Lars Kepler lett az év legjobb krimiszerzője Svédországban
szept. 28
9:48
Dömötör Andrással és Moskát Anitával folytatódik a Határok a Hadikban (Könyves Magazin)
A Hadik és a Könyves Magazin Határok című beszélgetés-sorozatának következő vendége Dömötör András és Moskát Anita lesznek, Valuska László pedig egyebek között műfaji kérdésekről, magasművészet és tömegkultúra viszonyáról, a zsánerről mint kultúrakritikáról fog beszélgetni velük.
szept. 28
10:00
Tökéletes (Demokrata)
Iron Maiden: Senjutsu, Magneoton/Warner, 2021
szept. 28
10:02
Legrosszabb rémálmaink (Demokrata)
Csapda a neten – cseh dokumentumfilm, 2020
szept. 28
10:06
Cserhalmi György nem kapott meghívót az SZFE ünnepségére, ahol aranydiplomát vett volna át (SzMo)
A színész azt állítja, se postai úton, se máshogy nem keresték meg.
szept. 28
10:06
Bartók útjain (Demokrata)
Vas Bence Big Band: overture et al., magánkiadás, 2021
szept. 28
12:42
Kijött az év legszebb trailere: Bradley Cooper a Boogie Nights rendezőjének új filmjében (SzMo)
Varázslatos nosztalgia, Sean Penn, tiniszerelem a Licorice Pizzában.
szept. 28
14:00
Pazar látvánnyal és elaprózott cselekménnyel indul Asimov Alapítványának adaptációja (Könyves Magazin)
Isaac Asimov örökérvényű sci-fi klasszikusából, az Alapítványból az Apple Tv Plus jóvoltából végre sorozat készült. Hogy méltó-e az alapjául szolgáló könyvekhez, az még a jövő zenéje. Mindenesetre a kezdet biztató: a bukásra ítélt emberiség tudásának lángját a száműzött Alapítvány próbálja megőrizni a történelem sötétbe boruló korszakaiban. Mert a
szept. 28
15:00
Póka Egonra emlékeznek a Várkert Bazárban (Demokrata)
Póka Egon emléke előtt tisztelegnek október 1-jén a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
szept. 28
15:42
Újra nézhető a Barta Tamás-film, mert a Kúria ideiglenesen felfüggesztette a bíróság korábbi döntését (SzMo)
A Siess haza, vár a mama című dokumentumfilm betiltására korábban másodfokon jogerős bírósági ítélet született.
szept. 28
16:06
Egyre több a szex a Szexoktatásban - kritika a 3. évadról (SzMo)
Mégsem lett erősebb az új évad, hiába a rengeteg szexelő tini.
szept. 28
16:18
A punk koszorús költője újra Budapesten ad koncertet – Patti Smith a Liszt Ünnepen lép fel (SzMo)
Talán az egyetlen kifejezés, ami valamelyest megközelítheti a Patti Smith-jelenséget, az a legenda - állítják róla.
szept. 28
17:54
Visszatekintés helyett aktív cselekvés – tízéves a Makovecz Alapítvány (Demokrata)
Közel harminc Makovecz-épület újult vagy épült meg az elmúlt öt évben. A sorsfordító „kisház” is a helyére került.
szept. 28
18:48
Megjelentek Szikora Róbert kalandos sorsú dalai (hirado.hu)
A 90-es években kérték fel Szikora Róbertet, hogy készítsen egy rock and roll albumot, ám mielőtt az eljuthatott volna a közönséghez, a kiadó csődbe ment.
szept. 28
19:54
Káel Csaba: nem kellene félni az erősebb protekcionizmustól sem (Infostart)
Sokat kell fejlődni a magyar filmek forgalmazásában - mondta a kormánybiztos, aki beszélt az SZFE-n zajló oktatás átalakításáról is.
szept. 28
19:54
Felejthetetlen stúdiókoncerttel búcsúzott az Intim Torna Illegál (hirado.hu)
Egy felejthetetlen stúdiókoncerttel búcsúzott az Intim Torna Illegál a rajongóktól.
szept. 28
21:12
A Petőfi Rádióban állt össze utoljára az Intim Torna Illegál (hirado.hu)
Exkluzív stúdiókoncerttel búcsúzott el rajongóitól az éteren keresztül az Intim Torna Illegál.
szept. 28
21:18
Haumann Péter végleg búcsúzik (Infostart)
A Madách Színház 1500. jubileumi Macskák előadására visszatért, de azt mondja, ez volt az utolsó alkalom, hogy színpadra lépett.
szept. 28
21:54
10 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál A nagy pénzrablásról (SzMo)
Teszteld le, hogy te mennyire ismered a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatát!

Keresés