2024. január 13. szombat

jan. 13
0:09
Egyetemi diplomát adó könnyűzenei képzés indul a Póka Egon Művészeti Akadémián (Telex)
A Petőfi Zenei Tanács kitalálta, a Petőfi Zenei Tanács megvalósítja.
jan. 13
0:12
Egykor a kukában landoltak, most súlyos milliókért árverezték el a Jóbarátok forgatókönyveit (Blikk)
25 évvel ezelőtt egy kukában találták meg a Jóbarátok két forgatókönyvét, amiket most 22 ezer fontért, vagyis nagyjából 10 millió forintért árvereztek el, miközben megelőzőleg az értéküket nagyjából 800 fontra (közel 355 ezer forint) becsülték. A forgatókönyvek a sorozat negyedik évadjának dupla részes fináléját dolgozzák fel.
jan. 13
0:13
15 évvel a humorista halála után a mesterséges intelligencia új műsort készített neki (Telex)
A 2008-ban elhunyt George Carlin lánya nem elégedett az eredménnyel.
jan. 13
0:17
25 évig egy dobozban lapultak, most tízmillióért keltek el a Jóbarátok két részének forgatókönyvei (Telex)
A forgatókönyvek a negyedik évad finálé epizódjaihoz íródtak, amikor Ross elveszi feleségül Emilyt.
jan. 13
0:21
Galambkiállítás - szépségverseny és egzokitus madarak is lesznek (Metropol)
Az eseményen nagyjából 300 fajta galambot mutatnak be, valamint egzotikus madarakat is láthatnak az érdeklődők.
jan. 13
0:21
Pablo Escobar keze elért Szentendréig (Telex)
A Vörös narkó című dokumentumfilm a magyar történelem egy érdekes zugába tekint be, felfedi, miként vett részt Pablo Escobar drogbizniszében a magyar állam a hetvenes években. A gond csak az, hogy a körítés elképesztően gagyi.
jan. 13
0:25
Robert Downey Jr. szerint a Vasember élete egyik legjobb alakítása volt (Telex)
De az emberek nem veszik észre, mert a szuperhősfilmek nem a színészi nagyságukról híresek.
jan. 13
0:33
Kockabarátok: Lego játszóház - építs élményeket! (Metropol)
Háromféle Lego játszóház és aktivitások kicsiknek és nagyoknak, az egész család számára, két teremben!
jan. 13
0:45
TechnoCool – szombati dj-szettek a kupolatérben (Metropol)
Kezdd az új évet egy különleges művészeti és zenei élménnyel a Galériában!
jan. 13
0:51
A XXI század olaja az árnyék - avagy a fák jelentősége (Metropol)
A Növényvakság-növénylátás előadássorozat keretében a 9. epizódban a fák szerepe és ápolásuk áll a beszélgetés középpontjában.
jan. 13
1:03
Farsangi bál gyerekeknek a Lengyel Intézetben! (Metropol)
"A hozzánk ellátogató gyerekek lengyel animátorok, játékmesterek segítségével megismerhetik a lengyel farsangi szokásokat."
jan. 13
5:24
25 év után újra Szomszédok? Politikai döntésen múlik a teleregény visszatérése (Blikk)
Alighanem a rajongók nagyon örülnének, ha a Szomszédok folytatódna. Márpedig az alkotók és a színészek többsége is azt szeretné, ha a legendás teleregény évtizedek után újabb epizódokat kapna.
jan. 13
6:21
Az indie nem halt meg, csak háttérbe szorult (Telex)
Eheti playlistünkben az ezredforduló brit és amerikai indie rockjának hangzását folytató zenékből válogattunk 2013 és 2023 között.
jan. 13
7:03
Múltba tekintés (Demokrata)
The Corrs: Best Of The Corrs – Magneoton/Warner, 2023
jan. 13
7:09
Egy könyv kalandjai (Demokrata)
Szakács Gábor, Oláh Árpád: Tiltott akkordok, támogatott emlékek – Felelős kiadó: Müller Ildikó, a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ igazgatója, 2023
jan. 13
8:45
Tóth Gabi: Sokan csodálkoznak, hogy még nem öltem meg magam azok után, amit a nyilvánosságtól kaptam (Telex)
Szerinte a róla szóló cikkek roppant negatív irányba formálták a megítélését, közutálat tárgya lett.
jan. 13
10:18
Nem is Walt Disney találta ki Miki egeret? Csúnya véget ért a filmesek barátsága, a többi már történelem (Blikk)
Hallották már Ub Iwerks nevét? Na és Miki egerét? A világ egyik legismertebb figuráját nem is Walt Disney-nek köszönhetjük, hanem ennek a furcsa nevű úrnak, aki a legendás rajzfilmes barátja volt, amíg csúnyán össze nem rúgták a port.
jan. 13
11:09
Ők tudják, mi a szerelem – A készülő új magyar tévéfilm kulisszáiba enged betekintést az M5 stábja (hirado.hu)
Az M5 kulturális csatorna exkluzív összeállítást mutatott be a forgatásról a Librettó című műsorában.
jan. 13
11:15
A Valton tulajdonosának friss produkciós cége nyert el 90 milliót egy Puskás-sorozat forgatókönyvére (Telex)
Sarka Kata férje, Bessenyei István a sorozaton az RTL volt kreatív producerével dolgozhat együtt.
jan. 13
11:18
Egyetlen Katy Perry-dalt sem ismert: íme, 5 dolog, amit eddig biztosan nem tudott a most 47 éves Orlando Bloomról (Blikk)
47 éves lett Orlando Bloom, a Gyűrűk ura szőke hajú Legolása, aki egyébként hasított a Karib tenger kalózaiban és harcolt Jeruzsálemért is a mennyei királyságban, de feltűnt Brad Pitt mellett a Trójában is. A színész több mint 20 éves pályafutása során számos filmben bizonyította párját ritkító tehetségét, az elmúlt években mégis gyakran azzal kerü
jan. 13
11:39
Visszatér a Dunára a népszerű angol sorozat (hirado.hu)
Újra műsoron január 17-től a nagy sikerű Az élet dicsérete című angol tévéfilmsorozat első évada a Dunán.
jan. 13
11:45
Különleges becenevet kapott a szakmától Fábri Zoltán (hirado.hu)
A filmrendező olyan fegyelmezett, alapos és alázatos volt a munkájában, hogy munkatársai japán tornatanárnak hívták.
jan. 13
12:18
Falusiak fogadták be A Tenkes kapitánya sztárjait, cserébe egy szívességet kért a párttitkár – Az első magyar tévésorozat titkai (Blikk)
Jubileumi évfordulója van A Tenkes kapitánya című sorozatnak, ugyanis idén hat évtizede, hogy megjelent a televíziók képernyőjén. A 13 részes klasszikus 1964-ben debütált, népszerűsége pedig azóta is töretlen, ugyanis máig rengetegen emlékeznek rá és nézik vissza az epizódokat.
jan. 13
12:33
A nagy Mickey egér-kvíz – mennyire ismeri a világ leghíresebb rajzfilmfiguráját? (hirado.hu)
Ön mennyire ismeri Mickey egeret? Játsszon a hirado.hu kvízével!
jan. 13
13:48
Meghalt Bill Hayes (Blikk)
Meghalt Bill Hayes, az Ármány és szenvedély című szappanopera sztárja. 98 éves volt a színész.
jan. 13
13:51
Gyász: meghalt a népszerű sorozatszínész, a Walker, a texasi kopó sztárja (SzMo)
Peter Crombie hosszú ideje betegeskedett, volt feleségének tájékoztatása szerint a 71 éves színész szerdán hunyt el.
jan. 13
14:57
Egy rehabon tudta meg a Havas Jont alakító Kit Harington, hogy ADHD-val küzd (Telex)
2019-ben kapott diagnózist.
jan. 13
15:03
9,7 millió forintért kelt el a Jóbarátok legendás epizódjának eredeti forgatókönyve (SzMo)
Mindenkit megdöbbentett a világméretű érdeklődés, a licit előtti napon is már több mint kétszáz ajánlat érkezet és végül az eredeti ár sokszorosáért kelt el a forgatókönyv, ami a szemét közül került elő.
jan. 13
15:30
Ezekre emlékszik? Meztelenkedés, gigapofon: mutatjuk az Oscar-gálák legnagyobb botrányait (Blikk)
2024. március 11-én megrendezik a 96. Oscar-gálát. A közel 100 éves történelme alatt hazugság lenne azt állítani, hogy a díjátadó mindig botránymentesen zajlott. Mutatjuk a legemlékezetesebb pillanatokat!
jan. 13
16:39
Bujtás János a Szomszédok folytatásáról: Nem csupán anyagi kérdés, politikai döntésen is múlik a teleregény visszatérése (SzMo)
A szereplők közül többen is szívesen részt vennének a sorozat folytatásában, de van, aki szerint ez már nem ugyanaz lenne.
jan. 13
16:57
A nyár egyik különlegessége lesz a Magyar Tavak Fesztiválja: a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonon (SzMo)
Mivel a komolyzenei előadások a megszokottól teljesen eltérő, természetes környezetben zajlanak, a hangulat és a művészi élmény ebben a formában sehol máshol nem található meg az országban.
jan. 13
18:39
Egy Temetők SE–János Kórház SK-meccs biztosan élet-halál harc volt (Telex)
A főváros történetét a futballmesék is átszövik. A nagyvárosi élet szinte minden szeletével érintkező sportág elfeledett sztorijait hozta most felszínre a Csillag Péter, Dénes Tamás szerzőpáros. Az első meccseken még az is természetesnek tűnt, hogy a focit kézzel játszották, de az is kiderül, mit szóltak hozzá a szurkolók, amikor az MTK stadionját
jan. 13
19:09
A második évaddal folytatódik A vörös ajtó a Dunán (hirado.hu)
A széria különleges képi világa mellett zenéje is kiemelkedő, Stefano Lentini dallamait, a Rai Nemzeti Szimfonikus Zenekar játszotta el.
jan. 13
19:33
A Bikini sztárja A Dal 2024 új zsűritagja (hirado.hu)
Németh Alajos Lojzi, a Bikini alapító-dalszerzője a Duna SzerencseSzombat című műsorában jelentette be, hogy csatlakozik Szandi és Ferenczi György mellé A Dal 2024 zsűrijébe. A Máté Péter-, Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző, dalszövegíró szakmai tippekkel segít a versenyzőknek.
jan. 13
22:21
Újabb három sláger versenyezhet az évszázad magyar slágere címért (hirado.hu)
Állva tapsoló közönség és zsűri, sok nevetés, a meghatódottság könnyei, és még Superman is feltűnt a Duna showműsorának második elődöntőjében.

Keresés