2017. december 1. péntek

dec. 1
12:00
Szélig Viktor: Az edző vitte el a balhét, de ennél árnyaltabb a kép (m4sport.hu)
A Fehérvár AV19 péntek esti mérkőzését a Villacher ellen kizárólag az m4sport.hu láthatják élőben.
dec. 1
12:22
Videó: 24 évesen visszavonulna, akkorát hibázott a döntőben (She)
José Luis Gómez, az argentin élvonalbeli Lanús futballistája még csak 24 éves, de már elgondolkodott rajta, hogy szögre akasztja a stoplist. Méghozzá egyetlen hiba miatt…
dec. 1
12:24
Jól ismerjük a főszereplőket az NB I-ből (Azenpenzem)
A magyar labdarúgásban dolgozó megmondóemberek vesszőparipája, hogy a honi bajnokság nem készít fel megfelelően a nemzetközi feladatokra. Georges Leekens szövetségi kapitány egy NB I-es mérkőzés után azt javasolta a fiataloknak, hogy amint tudnak, igazoljanak külföldre. A női kézilabdában szó sincs erről: a magyar bajnokság színvonalát és a foglalk
dec. 1
12:24
Újpest: szerb U-válogatott meghívó érkezett a fiatal csatárért (She)
Az Újpest honlapja arról számolt be, hogy hivatalos kikérő érkezett a lila-fehérek első csapatával készülő 17 éves Filipovics Markóért, akit a szerb U19-es válogatott hívott a jövő hét elején tartandó összetartására.
dec. 1
12:30
Német foci: Idegenben jó lenne az iksz (Agroinform)
Alsóházi rangadóval indul a Bundesliga 14. fordulója, a Hamburg 5 vesztes idegenbeli meccs után mentene pontot.
dec. 1
12:30
Ronaldo, Messi, Neymar: így várják a sztárok a vb-sorsolást (Ripost)
Nem minden futballcsillagot hoz lázba a moszkvai esemény.
dec. 1
12:30
A télre eltiltották a munkától a Renault „beépített” emberét (m4sport.hu)
Megállapodott a Renault és az FIA a többi csapatot felháborító ügyben.
dec. 1
12:40
Torna: a szombati verseny után visszavonul Fabian Hambüchen (She)
A szombati ligadöntő után visszavonul Fabian Hambüchen, az egyik legsikeresebb német tornász. A 30 éves versenyző bejelentette, hogy a ludwigsburgi finálét követően befejezi pályafutását.
dec. 1
12:58
Pjongcsang 2018: a 100 méter londoni 4.-je nem bobozhat (She)
Nem vehet részt a februári pjongcsangi téli olimpián a bobos Ryan Bailey, miután hat hónapról két évre súlyosbította eltiltását a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
dec. 1
13:06
Elkezdődött ÉLŐ sportfogadói tanácsadásunk! (Agroinform)
Kérdezni az alábbi linken tudsz tippmestereinktől és szerkesztőinktől!
dec. 1
13:08
Portugál foci: 1.90-es szorzó a portugál csúcsrangadóra! (Agroinform)
Péntek este összecsap a portugál klubfutball két zászlóshajója, avagy a listavezető Porto a címvédő Benficát fogadja.
dec. 1
13:16
WTCC: baj van, Michelisz elszállt? Csak a 11. helyről indulhat a „vb-döntőben” (She)
Minden fontos esemény ugyanazon a napon zajlik az idényzáró katari túraautó-vb-futamon: az időmérő edzésen túl van a mezőny – a vb-címért harcoló Michelisz Norbert fékproblémák miatt mindkét futamon csak a 11. helyről rajtolhat.
dec. 1
13:30
Magyarok fenyegették meg halálosan a WTCC-be visszahívott pilótát (m4sport.hu)
Ráadásul nem először találták meg a négyszeres világbajnok pilótát.
dec. 1
13:33
Megható képek, eljegyezte kedvesét a magyar sztársportoló (Ripost)
Egzotikus helyen történt a lánykérés. Igent mondott!
dec. 1
13:42
Minden, amit a labdarúgó-vb mai sorsolásáról tudni érdemes (Infostart)
Aligha lesz szomorúbb közreműködő a labdarúgó-világbajnokság ma délutáni, magyar idő szerint 16 órakor kezdődő sorsolásán Fabio Cannavarónál. A futballista közreműködők közül egyedül az ő hazájának válogatottja hiányzik majd.
dec. 1
13:48
Balszerencse és dráma Katarban: Michelisz távol került a vb-címtől (m4sport.hu)
A sors kegyetlensége húzta át a magyar pilóta számítását, a Honda megadta magát a Q2-ben.
dec. 1
13:51
WTCC: Nem innen akartam indulni, de azért jöttem, hogy harcoljak – Michelisz (She)
Michelisz Norbert érthetően csalódottan beszélt a túraautó-vb szezonzárójának időmérőjét követően. Mint ismert, a vb-címért küzdő magyar pilóta autójának meghibásodott a fékje, ezért nem jutott be a Q3-ba.
dec. 1
13:54
Robbanás a székesfehérvári polgármesteri hivatalban - Fotók (Behaviour)
dec. 1
13:56
Mészáros Lőrinc most éppen balettban utazik (Behaviour)
A sokoldalú vállalkozó cége most Győrben építkezhet.
dec. 1
14:06
Felesége megerőszakolásával és lánya megölésével fenyegették meg magyar szurkolók a WTCC-be visszatérő francia versenyzőt (444.hu)
Kedden dőlt el, hogy Yvan Muller is ott lesz a katari szezonzárón, ahol Michelisz Norbert a vébécímért hajthat.
dec. 1
14:06
Puccos sorsolás a Kremlben (Azenpenzem)
Sajnos mi csak kívülállóként figyelhetjük, hogy pénteken Moszkvában kisorsolják a jövő évi labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását. A FIFA megadja a módját az eseménynek: se szeri, se száma a neves közreműködőknek.
dec. 1
14:06
Hamilton: Így győztem le idén Vettelt (m4sport.hu)
Ellenfele szerinte idén háromszor is megroppant egy kicsit, ám sikeréhez további meghatározó tényezők is kellettek
dec. 1
14:08
Michelisz a fékhibáról: Nem tudok most okosat mondani (m4sport.hu)
Jól indult, majd rémálommá vált a WTCC katari időmérője a magyar pilóta számára.
dec. 1
14:09
Dopping: eltiltották az egyik legjobb orosz sílövőt (is)… (She)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az országot érintő doppingbotrányban ezúttal két orosz sífutót és egy sílövőt fosztott meg szocsi eredményeitől és tiltott el a további olimpiáktól.
dec. 1
14:18
Olasz foci: Tízből öten ezzel a tippel próbálkoznak a nap meccsén! (Agroinform)
A magyar fogadók szerint a döntetlenre van a legnagyobb esély a Napoli - Juventus rangadón.
dec. 1
14:27
Barcelona: Messi elképesztő mennyiségű aláírási pénzt kapott (She)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának szurkolói múlt szombaton megkönnyebbülhettek: Lionel Messi 2021-ig meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését. Az ötszörös aranylabdás argentin klasszis az új megállapodás aláírásáért 50 millió eurót (15.7 milliárd forintot) kapott.
dec. 1
14:27
Ez igen: Gulácsi Péter a Bundesliga második legjobb futballistája (Blikk)
Nagyon komoly elismerésben részesült Gulácsi Péter, az RB Leipzig magyar hálóőre, ugyanis a tekintélyes Kicker futballszaklap értékelései szerint ő az idei Bundesliga-szezon második legjobb labdarúgója.
dec. 1
14:30
Dráma: mi történt Michelisszel? (Infostart)
Az autója a legrosszabbkor mondott csődöt a katari, utolsó világbajnoki futam időmérőjén.
dec. 1
14:36
Visszatér a Magyar Kupa-győztes edző Fehérvárra (m4sport.hu)
Gyorsan megtalálták Benoit Laporte utódját.
dec. 1
14:42
Kálomista Gábor és a Megafilm lett Miklós Edit támogatója (Síelők)
Kálomista Gábor és a Megafilm lesz Miklós Edit fejszponzora a hétvégi világkupa futamokon. A Magyar Sí Szövetség volt elnöke, aki az elmúlt 12 évben a szervezet sikereinek fő kovácsa volt, továbbra is segíteni szeretné Miklós Editet céljai elérésében. Kálomista Gábor elkötelezett abban, hogy a jövőben is támogassa világkupa harmadik sízőnket szoros
dec. 1
14:45
EBEL: Hannu Järvenpää lett a Fehérvár AV 19 vezetőedzője (She)
Hannu Järvenpää lett az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Fehérvár AV19 új vezetőedzője. Az 54 éves finn szakember a 2015–2016-os idényben négy hónapot dolgozott már a klubnál.
dec. 1
14:48
Két klublegenda is élesen kritizálta Mourinhót (m4sport.hu)
Az Arsenal ellen odavághat kritizálóinak a portugál.
dec. 1
15:03
Darts: Peter Wrightot kórházba vitték, lemondta a szerepléseit (She)
Peter Wright Twitter-oldalán bejelentették, hogy csütörtökön kórházba vitték kivizsgálásra. Bár a skót dartsos azóta hazatért, lemondta a bemutató meccseit és egyéb kötelezettségeit.
dec. 1
15:12
Darts: Bajban a vb egyik favoritja (Agroinform)
Peter Wright Twitter-oldalán közölte, hogy kórházban járt és nincs túl jól, így még a vb indulása is kérdéses.
dec. 1
15:21
Női kézi: jól halad a győri átlövő felépülése (She)
Anne Mette Hansen felépülése jól halad, a jövő hónapban már vissza szeretne térni a pályára. A női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC dán légiósa még a szeptemberi, Siófok elleni bajnokin szenvedett térdsérülést.
dec. 1
15:23
La Liga: Abelardo Fernández lett a sereghajtó új szakvezetője (She)
Abelardo Fernándezt nevezte ki vezetőedzőjének a spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Deportivo Alavés.
dec. 1
15:36
Kinevezte vezetőedzőjét az Alavés (m4sport.hu)
Az új szakember korábban a Sporting Gijónnál dolgozott.
dec. 1
15:39
Busquets válthatja Busquetset a Barcelonánál (Blikk)
Oriol Busquets veheti majd át hosszú távon Sergio Busquets helyét a Barcelona és a spanyol válogatott középpályássorában. Rengeteg a párhuzam a két futballista életútjában.
dec. 1
15:39
NBA: Rose tragédiája – így lett „Jordan-utódból” megtört sztár (She)
Nem bírta tovább, hogy egyfolytában sérült, és felfüggesztette pályafutását Derrick Rose, aki fantasztikus ígéretből lett tragikus hős – pedig még harmincéves sincs.
dec. 1
15:39
Most jelentették be, doppingolt a világhírű sportoló (Ripost)
Az eltiltás mellett bukta az olimpiai érmeit is.
dec. 1
15:48
Horner: Hamilton ostoba, ha nem számol Ricciardóval (m4sport.hu)
Biztosra veszi, hogy jó autóval az ausztrál is harcban lehet a bajnoki címért.
dec. 1
15:57
Vb 2018: a csoportkör sorsolása élőben az NSO-n! (She)
Nem kapott európai ellenfelet a 2018-as világbajnokság házigazdája, a pénteki sorsolás után Oroszország a szaúdi, az egyiptomi és az uruguayi válogatott ellen készülhet. A portugálok a spanyolokkal, a belgák az angolokkal játszanak majd, Izland Argentína ellen vívja első vb-mérkőzését. Íme a teljes vb-sorsolás!
dec. 1
16:00
Kétséges az észak-koreaiak részvétele a téli olimpián (m4sport.hu)
A jelzett határidőig nem jelezték vissza indulási szándékukat.
dec. 1
16:15
Pjongcsang 2018: kétséges az észak-koreaiak részvétele (She)
Erősen kérdéses Észak-Korea (a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) részvétele a februári, pjongcsangi téli olimpián, ugyanis az egyedüliként kvótával rendelkező műkorcsolyapáros indulását nem igazolták vissza.
dec. 1
16:15
Cseh László érmekért utazik a rövidpályás Eb-re (Blikk)
Teljesen felépült hátsérüléséből, ezért kész arra, hogy kihozza magából a maximumot.
dec. 1
16:24
NB I: Keressük a nyerő tippet a Fradi-Videotonra! (Agroinform)
Az utolsó előtti fordulóra kerül sor az évben a hétvégén, a Ferencváros - Videoton rangadó viszont viszi a prímet.
dec. 1
16:30
Toprangadó kudarcok után (Azenpenzem)
Az ősz mérkőzése következik, holnap a listavezető Videoton a második helyezett Ferencváros otthonában játszik a labdarúgó NB I 18. fordulójában. A két csapat találkozott már ebben az idényben, csak akkor, augusztus végén, a 7. fordulóban még lényegesen kisebb volt a tét, mint most, egy héttel a téli szünet előtt, ráadásul akkor a Vidi sokkal jobb f
dec. 1
16:33
Miklós Edit visszatér horrorsérülése után (Blikk)
Lake Louise – Csaknem egy évvel januári horrorsérülése után újra versenyen indul Miklós Edit (31).
dec. 1
16:35
Micsoda labdák! Ez a szőke szexbomba a foci-vb nagykövete - fotók (Blikk)
A csoportbeosztás sorsolásán nehéz lehet koncentrálni.
dec. 1
16:48
Versenyfutás az ülésért: Kubica nem fél az ellenfeleitől (m4sport.hu)
Továbbra is nyitott kérdés, sor kerül-e Robert Kubica 2018-as F1-es visszatérésére, ám van, aki azért fáradozik, hogy meghiúsítsa azt.

Keresés