Első hallásra eretnekségnek tűnik az IFAB, a labdarúgás nemzetközi szabályalkotó testülete ötletelése, melynek lényege: a futóóra helyett tiszta játékidő legyen a sportágban, s a jelenlegi kilencven perc helyett egy óráig – kétszer harminc percig – tartson egy mérkőzés. Második hallásra azonban – ha jobban belegondolunk – cseppet sem nélkülözi a lo
Megvan rá az esély, hogy néhány éven belül kínaiak által finanszírozott istálló indulhat a Formula–1-ben, az érdeklődők már meg is kezdték alkalmazottaik toborzását.
Nem csökkentheti a Wembley Stadion pályaméretét a Tottenham, amely új arénája építése miatt a 2017–2018-as szezonban a legendás létesítményben játssza hazai mérkőzéseit az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) és a többi sorozatban.
A labdarúgó NB II-ben újonc Kazincbarcika megerősítette a Nemzeti Sport Online értesüléseit, melyek szerint a DVTK-tól érkező Vitelki Zoltán veszi át a csapat irányítását.
Madrid – A spanyol ügyészség adócsalás vádjával pert indít José Mourinho (54), a Real Madrid volt, a Manchester United labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője ellen.
Július 16-án a ZTE Arénába várják ellenfélként a West Ham Unitedet – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat mindennapjait nyomon követő Hajrá, ZTE! honlapról.
A kazah élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban éllovas és címvédő FK Asztana új játékosa, Kleinheisler László a klub hivatalos oldalának beszélt klubváltásáról és saját céljairól.
Fucsovics Márton három játszmában (4:6, 6:4, 6:0) legyőzte az első kiemelt Víctor Estrellát az egyesült királyságbeli Ilkleyben zajló füves pályás challenger tenisztorna első fordulójában.
A spanyol La Liga mögöttünk hagyott szezonja szokás szerint remek meccseket és még jobb egyéni teljesítményeket hozott. Összeszedtük, hogy nézne ki a bajnokság álomcsapata.
Az elmúlt szezont tízes skálán 8-asra értékeli Nagy László, a Telekom Veszprém csapatkapitánya csak a Bajnokok Ligája-bronzéremmel nem elégedett. Érdeklődéssel várja az új edzőt a klubjában, azt reméli, kevesebb időt kell a pályán töltenie, míg a válogatottól lépésről lépésre akar visszavonulni.
– Bár a versenyszámok rajtjáig még van egy kis idő, az már a i és balatonfüredi vizes világbajnokság előtt eldőlt, hogy az esemény kabalafigurái aranyérmesek.
Robert Lewandowski, a Bayern München játékosa remélte, hogy csapattársai segítik őt a Bundesliga utolsó meccsein abban, hogy elnyerje a gólkirályi címet, de a lengyel játékosnak csalódnia kellett.