2018. január 23. kedd

jan. 23
0:27
Eldőlt, sztárokkal érkezik a Real Madrid Magyarországra (Ripost)
A névsorban több korábbi klasszis is található.
jan. 23
5:30
Aus. Open: Babosék már elődöntősök női párosban! (She)
Babos Tímea női párosban már elődöntős az Australian Openen, miután a francia Kristina Mladenoviccsal 2 óra 23 perc alatt három játszmában kiejtették az első kiemelt Csan Latisa, Andrea Hlavácková tajvani, cseh duót.
jan. 23
5:30
Ezeket a hibákat tárta fel Vranjes (Infostart)
Ljubomir Vranjes, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, nem tudott a magyar szövetség (MKSZ) által kínált lehetőségekről, ezért nem is tudott élni azokkal.
jan. 23
5:42
Milliomos vállalkozó segítette Fucsovicsot a sikerhez (Ripost)
A pénzember teniszezés közben ismerte meg a kis Fucsovicsot, akit aztán többször is felkarolt.
jan. 23
6:12
Schladming ma este: a híres villanyfényes verseny (Síelők)
Ahogy a korábbiakban már megszokhattuk, két nappal a kitzbüheli őrület után rendezik meg a világ legismertebb esti szlalom versenyét, a Nightrace-t az ausztriai Schladming (Planai) síterepén. Szokás szerint, a teltház és a jó hangulat ma este is garantált.
jan. 23
6:30
Olimpiai keretről döntött a síszövetség elnöksége (Síelők)
A februári téli olimpiára utazó versenyzőkről hozott döntést a Magyar Sí Szövetség elnöksége ma este. Az alpesi sízők között a nőknél két hellyel rendelkezünk: A és B szintű kvóta esetén Maróty Mariann és Hozmann Szonja indulhat.
jan. 23
6:45
Vége, ezért szakított az ifjú álompár (Ripost)
Hiába a hatalmas érzelmek, a fiatalok úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
jan. 23
7:12
Unalomba fullasztják a bajnokságot (Azenpenzem)
Ha végigböngésszük az európai labdarúgó-topligákat, akkor semmi meglepő sincs abban, hogy a Bundesligában a Bayern München előnye már 16 pont – ez a papírforma –, de hogy Spanyolországban is 11 ponttal vezessen a Barcelona húsz forduló után, tehát éppen túl a bajnokság felén, az szinte sokkoló.
jan. 23
7:36
NHL: tíz mérkőzés óta nem lehet legyőzni a Coloradót (She)
A Colorado Avalanche idegenben nyert 4–2-re a Toronto Maple Leafs ellen az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, ezzel sorozatban tizedik összecsapásán győzött. A Tampa Bay Lightning Andrej Vaszilevszkij kapus vezérletével nullázta a Chicago Blackhawksot, de kapott gól nélkül hozta le a meccsét a Detroit Red Wings is.
jan. 23
7:38
NBA: Cousins olyat tett, amire ötven éve nem volt példa (She)
DeMarcus Cousins vezérletével a New Orleans Pelicans hazai pályán, kétszeri hosszabbítás után 132–128-ra győzött a Chicago Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.
jan. 23
7:54
Videó: első érintéséből gólt lőtt, beült egy autóba, sárgát kapott (She)
A dél-amerikai Libertadores-kupa selejtezőjében a bolíviai Oriente Petrolero odahaza 2–0-s előnyre tett szert a perui Universitario ellen. A hazaiak második gólját az uruguayi Maximiliano Freitas szerezte, s nem mindennapi módon ünnepelte meg.
jan. 23
7:54
Gyász: elhunyt az elismert magyar focibíró (Blikk)
Mindössze 41 éves volt a magyar fociban jól ismert játékvezető.
jan. 23
8:12
Aus. Open: Babos vegyes párosban is továbbjutott (She)
Két órát sem pihenhetett kedden női párosbeli elődöntőbe jutását követően Babos Tímea az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon (Australian Open), de az indiai Rohan Bopannával így is simán, 6:4, 6:4-gyel léptek tovább a vegyes párosok negyeddöntőjébe a Vania King, Franko Skugor kettős ellen.
jan. 23
8:12
Elődöntős párosban Babos Tímea (444.hu)
Ez volt az első alkalom, hogy a teniszező negyeddöntőt játszott Ausztráliában, nyert.
jan. 23
8:24
Babosék izgalmas meccsen jutottak a négy közé (m4sport.hu)
Rengeteg fordulatot hozott a női páros negyeddöntője az Australian Openen.
jan. 23
8:30
NB I: Portugáliában a Fradi, két időpont biztossá vált (She)
Hétfő este megérkezett a portugáliai edzőtábor helyszínére, Albufeirába a Ferencváros labdarúgócsapata – adta hírül a fradi.hu.
jan. 23
8:30
Cserbenhagyásos baleset a Budapest–Bamako ralin, élet és halál között egy versenyző (Blikk)
Egy kamion áttért a szembejövő sávba, ahol letarolta az egyik autót, amelynek pilótája életveszélyes állapotban került kórházba.
jan. 23
8:42
Meglepetések születtek az Australian Open negyeddöntőjében (m4sport.hu)
A férfiaknál a 3., a nőknél a 4. kiemelt búcsúzott.
jan. 23
8:48
Eurofutball: a Man. City az első, az Athletic Bilbao az utolsó (She)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában azzal foglalkozott, hogy az európai topligák csapataiban mekkora a külföldről szerződtetett játékosok aránya.
jan. 23
8:48
Nagyot mentek Babos Tímeáék az Australian Openen, és még nincs vége (ATV)
Bejutott a női párosverseny elődöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 23
8:48
Fucsovics: Federer ellen semmi nem könnyű (m4sport.hu)
A magyar teniszező komoly küzdelemre késztette a címvédőt.
jan. 23
8:50
Kerékpár: Lovassy biztos vb-résztvevőnek tekinthető (She)
Lovassy Krisztián a pályakerékpárosok scratch szakágában a vk-pontversenyben ötödik lett, a világranglistán pedig a negyedik helyen áll, így a világbajnoki szereplése már biztosnak tekinthető.
jan. 23
8:50
Babos vegyes párosban is menetel (m4sport.hu)
Már a nyolc közé jutott a magyar, indiai kettős az Australian Openen.
jan. 23
9:00
Parádés mutatójával szűk elitbe került a Pelicans centere (m4sport.hu)
Legutóbb 45 évvel ezelőtt értek el ilyen fantasztikus eredményt.
jan. 23
9:02
Véget ért a Tampa Bay rossz sorozata (m4sport.hu)
Három vereséget követően nyert újra a ligaelső.
jan. 23
9:06
FTC: már megint a belgák – elhappolnák Nagy Dominikot (She)
Helyi sajtóértesülések szerint a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Standard Liege is kölcsönvenné Nagy Dominiket a Legia Warszawától.
jan. 23
9:06
Babos Tímea ellenállhatatlanul menetel (Infostart)
Babos Tímea női párosban az elődöntőbe, vegyes párosban a negyeddöntőbe jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 23
9:08
Australian Open: a brit Edmund kiejtette a világbajnokot (She)
A favoritok közül a férfiaknál Grigor Dimitrov, míg a nőknél Elina Szvitolina is kiesett az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) keddi negyeddöntőjében.
jan. 23
9:18
Szerencsejáték-ipar: További újítások a Tippmixprónál (Agroinform)
Tavaly már a Szerencsejáték Zrt. bevételeinek 45 százaléka származott sportfogadásból.
jan. 23
9:18
Most az ifjabb Sainz tesz egy próbát a Monte-Carlo ralin! (m4sport.hu)
A Renault versenyzője először teszi próbára tudását egy WRC-pályán.
jan. 23
9:24
FTC: már megint a belgák – elhappolnák Nagy Dominiket (She)
Helyi sajtóértesülések szerint a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Standard Liege is kölcsönvenné Nagy Dominiket a Legia Warszawától.
jan. 23
9:24
Meg lehet csinálni, hogy éremmel jöjjünk haza az olimpiáról (m4sport.hu)
A gyorskorcsolyázók már megtanulták kezelni a helyzetet, hogy sokan esélyesként tekintenek rájuk.
jan. 23
9:26
Gyász: 41 évesen elhunyt a korábbi NB II-es játékvezető (She)
Életének 42. évében január 20-án tragikus körülmények között életét vesztette Demeter Miklós játékvezető – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség Pest Megyei Igazgatósága.
jan. 23
9:28
Légiósok: Nem voltunk elég hatékonyak, én sem – Szalai (She)
Szalai Ádám hosszú idő után újra kezdő volt a Hoffenheimben, és góllal hálálta meg a bizalmat, de csapata 4–1-re kikapott odahaza a Bayer Leverkusentől a Bundesligában. A mérkőzés után a magyar válogatott támadó értékelte saját és együttese teljesítményét.
jan. 23
9:36
Dupla siker: Babosék párosban és vegyesben is továbbjutottak (Azenpenzem)
Bejutott a női párosverseny elődöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 23
9:42
Átigazolások: a keddi események egy helyen – ÉLŐ (She)
Javában dübörög az átigazolási időszak a magyar és a nemzetközi futballpiacon is. Kövesse velünk a keddi eseményeket.
jan. 23
9:42
Döntőért játszanak Guardioláék - sport a tévében (Infostart)
Kedden újabb kupát nyerhet a DVTK Jegesmedvék, otthon játszik az Alba Fehérvár az Európa Kupában, folytatódik a férfi kézilabda Eb, és a síelés kedvelői sem panaszkodhatnak.
jan. 23
9:48
A váci kézisek a lehető legtöbbet szeretnék kihozni magukból (m4sport.hu)
Lakatos Rita remek szezont fut, és ezt a szövetségi kapitány is értékeli.
jan. 23
9:54
Újabb rossz hír Hosszú Katinkának, van még visszaút? (Ripost)
A magyar úszónő az európai trónját is elveszítette. Eközben továbbra sem tudni, mikor láthatjuk őt versenyezni.
jan. 23
10:00
NFL: elképesztő összegért vett jegyeket a Super Bowlra (She)
Természetesen népszerű és várva várt esemény az amerikai futball-liga (NFL) mindent eldöntő Super Bowlja, de a fanatizmus néha nem ismer határokat – vagy nevezhetjük rongyrázásnak is.
jan. 23
10:00
A Manchester United szedte össze a legtöbb pénzt tavaly (444.hu)
Második a Real, harmadik a Barca, az első húszban 10 angol csapat van.
jan. 23
10:02
Aranycipő: Kane már egyedül vezet, de egyre közelebb Messi (She)
A hétvégén egyszer újra a kapuba találó Harry Kane immár egyedül vezeti az európai labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövőinek versenyét az Aranycipőért.
jan. 23
10:12
„F1-esebb” kinézetű glóriát ígér a Toro Rosso az évkezdésre (m4sport.hu)
Ahogyan finomítják a részleteit, úgy válik egyre elfogadhatóbbá a glória fejvédő a Toro Rosso technikai igazgatója szerint.
jan. 23
10:18
Real Madrid: inkább a golf – így „készül” Bale a PSG-re (She)
Három hét múlva rendezik a Real Madrid–Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását, ennek kapcsán megkérdezték Gareth Bale-t, a királyiak walesi szélsőjét, hogy tanulmányozza-e a francia sztárcsapatot, nézi-e a mérkőzéseit.
jan. 23
10:18
Elérhető cél a top 30 is (Azenpenzem)
Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben búcsúzott az Australian Openen. A legjobb magyar férfi teniszező 6:4, 7:6, 6:2-re kikapott a Grand Slam-rekorder Roger Federertől. A svájci zseni elismerően szólt a nyíregyházi játékosról, aki a hatvanadik hely környékére jön fel a világranglistán. Taróczy Balázs szerint ha kitart Fucsovics lendülete, a fiatal ver
jan. 23
10:20
Aus. Open: A párosomra nem panaszkodhatok – Babos (She)
A francia Kristina Mladenoviccsal női párosban és az indiai Rohan Bopannával vegyes párosban is továbbjutott kedden az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon Babos Tímea, aki mindkét játékostársával harmóniában teniszezik, s a sikerek később az egyéni játékára is jó hatással lehetnek.
jan. 23
10:30
Kirúgták az NBA-csapat edzőjét (m4sport.hu)
Egyelőre a távozó szakvezető segítője irányítja az együttest.
jan. 23
10:36
Röplabda: Orbán Viktor az európai szövetség elnökével tárgyalt (She)
A röplabdasport hazai sikereiről, támogatási rendszeréről, valamint a jövő évi Európa-bajnokságról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Boricsics, az Európai Röplabdaszövetség (CEV) elnöke, a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) elnökhelyettese megbeszélésén az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
jan. 23
10:36
A továbbjutásunkra az egész világ felkapná a fejét (m4sport.hu)
A békéscsabai röplabdázók elnöke úgy véli, a 2016-os BL-győztes ellen is lehet esélyük.
jan. 23
10:42
Orbán Viktor az európai röplabdaszövetség elnökével tárgyalt (Azenpenzem)
A röplabdasport hazai sikereiről, támogatási rendszeréről, valamint a jövő évi Európa-bajnokságról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Boricsics, az Európai Röplabda Szövetség (CEV) elnöke, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnökhelyettese megbeszélésén az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke

Keresés