Lezárná rossz sorozatát Jürgen Klopp (51), az angol Liverpool focimenedzsere. A német szakember edzői pályafutása negyedik európai kupadöntőjére készül, együttese a szintén angol Tottenham ellen játssza a Bajnokok Ligája idei döntőjét (M4, szombat, 21).
Újabb szórakoztató kihívást teljesített a két népszerű magyar focista, Kleinheisler László és Nagy Ádám. Dekázóversenyt tartottak, amit nehezített, hogy nem csak focilabdát kellett a levegőben tartaniuk, így nagyon mókásra sikeredett a kihívás.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Luciano Spalletti menesztése után Antonio Conte lesz a gárda új vezetőedzője.
Sportbalesetben megsérült és kórházba került Joachim Löw (59), a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén.
Kihasználta pályaelőnyét a Toronto Raptors, amely otthon 118-109-re verte a címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első meccsén.
Most vagy soha! Története első Bajnokok Ligája-győzelmére hajt a hazai aranyérmes Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, amely számára az előjelek igencsak pozitívak a szombaton kezdődő kölni négyes döntő, a Final Four előtt.
Három Bajnokok Ligája-finálét bukott már el a Veszprém (2002, 2015, 2016), amely egy év szünet után játszhat ismét a férfi kézilabda BL kölni négyes döntőjében. A magyar csapat idén végre megnyerné a sorozatot. Három okot gyűjtöttünk össze, ami miatt idén felérhet a csúcsra a magyar bajnok.
Végleg szerződteti a nigériai válogatott Asisat Oshoalát a Bajnokok Ligája-döntős FC Barcelona női labdarúgócsapata – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Pénteken ötvenezer dolláros büntetéssel sújtotta az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) a Los Angeles Clipperst, miután vezetőedzője, Doc Rivers egy minapi televíziós szakértése során minden idők egyik legjobbja, Michael Jordan játékához hasonlította Kawhi Leonard, a Toronto Raptors játékosának produkcióját.
Az öreg kontinens - KPMG szerint - legértékesebb klubjainak köre pontosan megmutatja, miért fogja az UEFA átszabni a ma ismert Bajnokok Ligája, Európa-liga rendszert.
A decemberi U20-as vb-n parádézott, felgyorsult a világ talán legerősebb juniorbajnokságának szintjére, és jövőre már a felnőttválogatottban bizonyítana. Az év ifjúsági korú magyar jégkorongozójának választott, az USHL-es Madison Capitols gárdájában edződő Papp Kristóffal beszélgettünk.
A Goal péntek esti híre szerint a Chelsea szakvezetője, Maurizio Sarri megállapodott a Juvetnusszal abban, milyen feltételekkel vállalná el a torinóiak irányítását, ezért az edző ügynöke már találkozott is a Chelsea képviselőivel, hogy élő szerződése ellenére engedjék el az olasz szakembert Torinóba, ahol az öt év után távozó Massimiliano Allegri h
Vasárnap és szerdán Ausztria ellen vívhatja ki a magyar női kézilabda-válogatott az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon való szereplést.
2008 után ismét két angol együttes mérkőzik a BL-trófeáért. A Tottenham még soha nem nyert BL-t, a Pool már ötször, de egyik csapat menedzsere sem emelhette még magasba a kupát.
Az idény végén visszavonuló Nagy László szeretne maradandót alkotni a Telekom Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében.
Magnus Johansson bírósághoz fordult, miután kirúgása után nem kapta meg a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától a szerződése szerint neki járó összeget.
A Fucsovics Márton, Babos Tímea vegyes páros már a legjobb tizenhat között van, és tovább menetel a hússzoros Grand Slam-bajnok, harmadik kiemelt Roger Federer is.
Több száz különjárat emelkedett a levegőbe Londonból vagy Liverpoolból Madrid felé. Egy városnyi brit indult útnak a spanyol főváros felé a ma esti labdarúgó Bajnokok Ligájára. Angol források szerint hetvenezren keltek útra, pedig a Tottenham FC és a Liverpool 33 226 jegyet kapott csak összesen a fináléra. Az elmúlt napokban Anglia inkább a BL-dönt
Tíz évvel ezelőtt együtt nyertek Bajnokok Ligáját a Ciudad Real férfi kézilabdacsapatával, most három különböző együttessel vannak ott a kölni final fourban. A spanyolokat akkor Talant Dujsebajev irányította, aki most a korábbi játékosa, David Davis által felkészített Veszprémmel találkozik az elődöntőben (kezdés: 15.15, Tv: Sport1, élőben az NSO-n
Hihetetlen érdeklődés övezi a Bajnokok Ligája idei fináléját, amelyet tizenegy év után ismét két angol csapat vív. Liverpool- és Tottenham-szurkolók tömege már a találkozót megelőző napokban elárasztotta Madridot, nagyjából százezer embert várnak a spanyol fővárosba.
Szombat este Madridban a Liverpool és a Tottenham között rendezik a Bajnokok Ligája idei kiírásának döntőjét, és a két angol csapat szurkolói már pénteken este „megszállták” a spanyol fővárost. A hangulatra a legkevésbé sem lehetett panasz, az UEFA hivatalos szurkolói zónájában, a város főterén, a Plaza Mayoron az együtt söröző Liverpool- és Totten
Az NB II-be kiesett MTK-nál új tulajdonos került a klub élére Zakor Sándor személyében, aki az Inforádiónak elárulta, hogy milyen játékospolitikát alkalmaz a csapat a következő idényben, hogy lehetőség szerint azonnal visszajusson az élvonalba.
„Tanuljatok!” – Liu Shaolin Sándor biztatott így a Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium pénteki rendezvényén, a Csanádi-napon, amelyen az alma mater korábbi diákjai, későbbi olimpiai bajnokok és az iskola tanulói ünnepeltek együtt – a „régiek” adták át a jutalmakat a mostanság a sportban jeleskedőknek.
Az NB II-be kieső MTK-nál új tulajdonos került a klub élére Zakor Sándor személyében, aki az Inforádiónak elárulta, hogy milyen játékospolitikát alkalmaz a csapat a következő idényben, hogy lehetőség szerint azonnal visszajusson az élvonalba.
A pályafutása utolsó két mérkőzésére készülő Nagy László nem akármilyen cipőben vívhatja karrierjét lezáró csatáit. A Telekom Veszprém átlövője egyedi tervezésű lábbelit kapott a kézilabda Bajnokok Ligája final fourra, melyen pályafutása eredményei is megjelennek.
Szombaton este 21.00 órától rendezik a Bajnokok Ligája idei kiírásának döntőjét, amelyben a Liverpool és a Tottenham csap össze a legrangosabb európai trófeáért. Hangolódjanak velünk a fináléra, kövessék a Madridban történő eseményeket folyamatosan frissülő hírfolyamunk segítségével!
Szombaton 21 órakor jön az idei második angol házidöntő az európai kupaporondon: a Tottenham és a Liverpool összecsap a Bajnokok Ligája fináléjában. Mindkét csapat rengeteget dolgozott a sikerért, nem érdemtelenül jutott el a két Premier League-nagyágyú idáig, de a trónra csak egyikük ülhet fel. Miért a Liverpool vagy miért a Tottenham? Figyelem, s
Madrid – Óriási a tét: ma eldől, melyik futballcsapat ül fel Európa trónjára! A kontinens első számú kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának a döntőjét idén két angol klub, a Tottenham Hotspur és a Liverpool vívja a madridi Wanda Metropolitano stadionban (M4 Sport, 21).
Csupán a 18. helyen zárt az Olasz Nagydíj első edzésnapján a Doktor, akinek valószínűleg még az sem tudta feldobni a napját, hogy pártfogoltja, Pecco Bagnaia az élen zárt pénteken, épp 46 ezredet verve Fabio Quartararóra.
Tavaly november óta hibátlan a Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, és ha tovább nyújtja a veretlenségi szériáját, akkor Kölnben megszerezheti a klub történetének egyetlen hiányzó trófeáját.
Köln ― A klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelné vasárnap a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, ehhez azonban a spanyol David Davis (42) vezetőedző játékosainak meg kell törnie a gárdát sújtó „kölni átkot”. A BL négyes döntőjét 2010-től rendezik a német városban, a magyar együttes pedig hiába vehetett részt négy alkalommal i
Különleges relikviák láthatók a kiállításon, amelyet a Tottenhamet BL-döntőbe lövő Lucas Moura ihletett. A brazil klasszis édesapja, Jorge a fia ereklyéit középpontba állítva hozott létre múzeumot saját lakásán.
A Liverpool és a Tottenham is reménytelennek tűnő helyzetből fordított a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében és jutott be a szombat esti madridi fináléba. (Sport)