Fokozott ellenőrzést rendelt el a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője csütörtök 0 órától vasárnap 24 óráig – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Kiderült, mekkora pénzbüntetést kért az ügyészség Kenderesi Tamás úszó olimpikonra Dél-Koreában, ahol azzal vádolták meg, hogy egy szórakozóhelyen egy nőt szexuálisan zaklatott. Egész pontosan hozzáért a fenekéhez.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a 2020-as tokiói olimpia felkészülési rendszerét úgy alakította ki, hogy a versenyzők előtt álló kvalifikációs megmérettetésekre biztosan az egyes súlycsoportok legjobbjai utazhassanak függetlenül attól, hogy az amatőrök, vagy a profik táborát erősítik.
A Honvéd és a Mol Fehérvár a továbbjutásért, a DVSC a tisztes helytállásért küzd a labdarúgó-Európa-liga második selejtezőkörének csütörtöki visszavágóján.
Kárpótlást követelnek dél-koreai focidrukkerek, amiért a Juventus szöuli felkészülési mérkőzésén nem láthatták játszani az olasz bajnokcsapat portugál sztárját, Cristiano Ronaldót (34).
Elképesztő adottsággal, pontosabban 50-es lábmérettel rendelkező csatárt, Eduvie Ikobát (21), szerződtetett az NB I-be frissen felkerülő Zalaegerszeg labdarúgócsapata. Az amerikai-nigériai kettős állampolgárságú támadóval egy esztendőre szóló szerződést kötött az élvonalbeli gárda.
100%-os teljesítménnyel diadalmaskodott a hétvégi Rallycross Országos Bajnokság Fuglauban (Ausztria) rendezett futamán az STC-1600-os kategóriájában a mindössze 16 éves Herczig Patrik, a négyszeres abszolút magyar rally bajnok Herczig Norbert fia.
A friss világbajnok pillangóúszót meghívták az Újpest labdarúgócsapatának hétvégi bajnoki idénynyitójára, aki elfogadta a szíves invitálást, egy feltétellel
Böde Dániel, a Paksi FC nyáron szerződtetett labdarúgója a klub idénynyitó sajtótájékoztatóján elmondta: nagyszerű a hangulat az öltözőben, és jól érzi magát a hazai környezetben.
2019. szeptember 1-én, a tavalyi évhez hasonlóan a Mátraszentistváni Síparkban kerül megrendezésre a Mátra Mountain Bike Maraton. Hosszútávon a férfi felnőtt, és a középtávon a nő felnőtt kategóriák 1-5. helyezettjei pénzdíjazásban részesülnek. A teljes pénzdíj: 358 000 Ft.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a frászt hozta szurkolóira a Ferencváros labdarúgócsapata Vallettán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján.
Aránytalannak tartja a magyar úszók szövetségi kapitánya azt a nemzetközi médiaérdeklődést, ami Kenderesi Tamás ügyét kísérte figyelemmel Dél-Koreában.
Kecskeméten edzőtáborozik a férfiválogatott, amelyhez négyen is Szombathelyről érkeztek. Ez annak is köszönhető, hogy a magyar bajnok Falco az itthon megszokotthoz képest új útra lépett, és a tegnap véglegesített keretével elsősorban nem légiósokra építi a csapatot.
Román drukkerek támadták meg a Budapest Honvéd ultráit Craiován, ahol a magyar csapat és a CSU Craiova az Európa Liga 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzését játssza.
A MOL Fehérvár FC előnyből, a Budapest Honvéd döntetlenről, a Debrecen pedig háromgólos hátrányból kezdi a mai visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.
Új hungaroringi autópályalehajtó, áthelyezett és kibővített szurkolói zóna és felújított mellékhelyiségek várják a látogatókat a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Az étel- és italáraknál a Hungaroring Sport Zrt. meghúzta a felső határt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elnök-vezérigazgató, Gyulay Zsolt.
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjra készülő Lewis Hamilton azt mondta, túl van azon a vírusos megbetegedésen, amely a múlt heti, németországi futamon legyengítette.