2023. január 19. csütörtök

jan. 19
0:12
Igazgatósági változás a MOB-ban (Infostart)
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László főtitkár felkérésére az eddigi sportigazgató, Bartha Csaba látja el a jövőben a MOB operatív igazgatói feladatait.
jan. 19
0:12
Kiderültek a részletek, ez jár a Ronaldo–Messi slágermeccs VIP-belépőjéért, ami 2,6 millió dollárba került (Metropol)
A szaúdi üzletemberé, Musref al-Hamdié lett annak a találkozónak az árverésre kínált VIP-belépője, amelyet Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapata vív csütörtökön Rijádban.
jan. 19
0:15
Csalási botrány rázza meg a sznúkervilágot: egyszerre függesztettek fel 10 kínai versenyzőt (444.hu)
Csalással, meccsek eredményének manipulálásával, tiltott fogadással és vetélytársak lefizetésével vádolják őket. Topjátékosok is vannak közöttük.
jan. 19
0:15
Élő közvetítés a Casper Ruud - Jenson Brooksby második fordulós mérkőzésről (Eurosport)
Élő közvetítésünk a tavalyi vb-döntős, kétszeres Grand Slam-döntős Casper Ruud és az amerika Jenson Brooksby meccséről a 2023-as Ausztrál Open második fordulójából.
jan. 19
0:15
A verseny, amin Norris először villantott McLaren új főnöke előtt (Racing)
Zak Brown és Fernando Alonso egyik őrült projektjébe keveredett bele az akkor még éppen csak felnőttkorba lépő fiatal pilóta.
jan. 19
0:16
Nem európai focicsapat volt 2022 legjobbja, top 100-ban a Fradi, a Kisvárda is a listán (Infostart)
Még egy magyar együttes fért be a legjobb 500-as listára.
jan. 19
0:18
Esküt tettek a téli EYOF-ra utazó magyar fiatalok (Síelők)
Letették az esküt az olaszországi Friuli Venezia Giulia tartományban szombaton kezdődő és január 28-ig tartó XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra kiutazó magyar fiatalok.
jan. 19
0:19
Az Australian Open mai nagy témája az volt, hogy milyen őrülten izmos Fucsovics Márton (444.hu)
A magyar játékos lett a tenisz Cristiano Ronaldója. Medvegyev és Courier arról beszélgettek a meccs utáni, a stadionban kihangosított interjúban, hogy Fucsovics olyan, mint Thor.
jan. 19
0:19
Bondár Anna és Greet Minnen párosmérkőzése élőben az eurosport.hu-n (Eurosport)
Bondár Anna egyéniben búcsúzott Jelena Ostapenko ellen, de a belga Greet Minnennel az oldalán női párosban is indul. Élő közvetítésünk a magyar lány meccséről.
jan. 19
0:20
Nem tudott győzni a férfi kézilabda-válogatott Svédország ellen (Infostart)
Jobb volt a magyarok játéka a Portugália ellen mutatottnál, de a svédek simán győzni tudtak: a mieink csak a mérkőzés legelején vezettek.
jan. 19
0:23
Jól elvertek minket a kézi-vébén: Svédország - Magyarország 37:28 (444.hu)
Az első gólt mi lőttük, egy perc alatt fordítottak, majd onnan végig vezettek a házigazdák.
jan. 19
0:23
Babos Tímea és Kristina Mladenovic újra együtt az Ao-n, Udvardy Panna a túloldalon - élő közvetítés (Eurosport)
Babos Tímea és Kristina Mladenovic korábbi kétszeres Ausztrál Open-bajnokok női párosban, ezúttal Udvardy Panna és párja az ellenfél. Élő közvetítésünk a női páros első fordulójából
jan. 19
0:27
Fritz, Rune és Dimitrov is képernyőre kerül - élő körkapcsolás az Ausztrál Open negyedik napjáról (Eurosport)
Az Ausztrál Open negyedik játéknapján is jelentkezik az 'AO Extra' közvetítésünk, ahol a két nagypályán kívüli meccsekből szemezgetünk. Mindez élőben, magyar kommentárral hajnaltól egészen koradélutánig.
jan. 19
0:48
Rise&Shine; közösségi futás – hogy ne egyedül eddz! (Metropol)
Klasszikus napfelkeltenézős útvonal!
jan. 19
4:27
Nadal sérülten esett ki, Fucsovics remekelt; újabb súlyos magyar vereség a kézi-vb-n (Eurosport)
Az Eurosport pénteki hírösszefoglalójában (is) természetesen az Ausztrál Open kapta a főszerepet, ahol aggasztó jeleneteket láthattunk, hiszen Rafael Nadal sérüléssel bajlódva kapott ki, míg magyar szempontból felemás mérleggel zártuk a harmadik játéknapot. A sok-sok tenisz mellett írtunk Vas Blankáék csapatbemutatójáról és Conte kirohanásáról is.
jan. 19
4:31
Nagy zakót kaptunk a svédektől, mégis közelebb vagyunk a negyeddöntőhöz, mint a nap előtt (Eurosport)
Svédország 37-28-ra győzte le Magyarország válogatottját a kézilabda világbajnokság középdöntő csoportkörének első fordulójában hazai pályán, Göteborgban. A svédek jól használták ki a magyar támadójáték megtorpanásait, a mieink pedig nem tudtak megújulni, amikor az alapjátékok nem működtek. Ám a portugál csapat pontvesztése miatt reálissá vált a ne
jan. 19
4:42
Kigúvadt szemek mindenhol, pályaudvaron mutatta meg óriási melleit a kebelcsoda (Metropol)
Eva nem sokat bízott az utazók fantáziájára.
jan. 19
5:09
Kérdőív: Kik és mik a (nem csak F1-es) kedvenceid a közösségi médiában? (Racing)
Ahogy a teljes F1-es rajongói tábor, úgy a mi olvasói táborunk összetétele is változik. Épp ezért szeretnénk felmérni, hogy jelenleg mit és hogyan szerettek, első sorban a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Megköszönjük, ha válaszoltok alábbi, egyszerű kérdéseinkre. ???? A kérdőív kitöltése anonim. Betöltés… Újabb platformon követhetitek a Racingline.
jan. 19
5:27
Räikkönen után újabb F1-es világbajnok kóstolhat bele a rallyzásba? (Racing)
A 2007-es Forma-1-es világbajnok után egy többszörös vb-győztest is láthatunk majd rallyversenyeken?
jan. 19
5:57
Újabb amerikai pilóta kap lehetőséget az F1 előszobájában (Racing)
A most 17 éves Jak Crawford a Red Bull támogatottjaként a Forma-2-ben fog versenyezni idén, de már a bikás táboron belül is nagyon erős konkurenciával néz szembe. Hosszú idő után ismét lesz amerikai versenyző a Forma-1 mezőnyében Logan Sargeant személyében. A szuperlicenc-pontok hiánya miatt az Alpha Tauri üléséről lemaradó Colton Herta neve egy id
jan. 19
6:15
Az Alpine fiataljának az F2-es bajnoki címet tűzte ki célul (Racing)
Az Alpine akadémiájának legmagasabban jegyzett pilótája jelenleg az ausztrál Jack Doohan, aki tavaly debütált a Formula 2-ben. A hatodik helyen zárt, ami elsőre nyilván nem rossz, de a nagy áttörésre még várnia kell. Az Alpine Forma-1-es csapatának főnöke, Otmar Szafnauer azonban épp ezt várja idén tőle. „A továbbiakban is az Alpine család tagja le
jan. 19
6:21
Magyar női csata az Euroligában; Olasz és Spanyol Kupa nyolcaddöntőket is rendeznek – csütörtöki sportműsor (Sportal)
Diósgyőrben lép pályára a Sopron, míg a Barcelona és a Real Madrid is idegenben játszik a legjobb nyolc közé jutásért.
jan. 19
6:27
Lappi örülne a száraz időjárásnak (Racing)
Esapekka Lappi szerint a szárazabb időjárás megkönnyítené a versenyzők dolgát a Monte-Carlo Rallyn, aminek nagyon örülne első versenyén a Hyundaijal.
jan. 19
6:39
Furcsa tárgy a pályán; türelmes Európa-bajnok; United-botlás – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb szerda délutáni és esti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
jan. 19
6:57
Újabb súlyos magyar vereség (HírTV)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 37-28-ra kikapott Svédországtól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, szerdán Göteborgban.
jan. 19
7:00
Egy jó hír és egy rossz az MU háza tájáról (Infostart)
Megszakadt a csapat óriási nyerő szériája a Premier League-ben (Palace, 91. perc...), ám már a dobogón áll a csapat.
jan. 19
7:09
Eindhoven után az Anfieldet is bevenné a holland válogatott új sztárja – videókkal (Sportal)
Cody Gakpo nagy lépést tett karrierjében, hazáját elhagyva Európa egyik legnagyobb klubjához igazolt, vajon a tündérmese folytatódik?
jan. 19
7:15
A Ferrari is egyezségre jutott a 2026-os szabályokkal kapcsolatban (Racing)
Olasz sajtóhírek szerint a Ferrari is aláírta a 2026-os motorszabályokat, ezzel valamennyi jelenlegi gyártó is elköteleződött az F1 iránt. A patináns olasz gárda korábban a vétó jogának érvényesítésével fenyegetőzött 2026 kapcsán, ugyanis nem tetszett nekik az, hogy a Red Bull saját motorja, amelyet a Hondától vettek át, teljesen új motorgyártóként
jan. 19
7:27
Szenzációs videón, ahogy Carlos Sainz odalépett Alonso V10-es világbajnok Renault-jának (Racing)
A kétszeres rallyvilágbajnok legenda nem volt megilletődve, és nem csak körbegurult a barcelonai pályán.
jan. 19
7:27
A Babos, Mladenovic páros 2020 októbere után nyert újra Grand Slam-mérkőzést (Sportal)
Az Australian Open első fordulóját sikerrel vették, éppen Udvardy Panna és spanyol társa ellen.
jan. 19
7:30
Babos Tímeáék győztek az Australian Open magyar rangadóján (Infostart)
Nem borult a papírforma.
jan. 19
7:45
Kölcsönadta hátvédjét a Kecskemét (Sportal)
Az idény végéig a másodosztályban futballozhat a szerb-magyar kettős állampolgárságú játékos.
jan. 19
7:54
Fucsovics Márton felsőtestétől hangos az Australian Open (Infostart)
A magyar teniszező annyira kipattintotta magát, hogy ő lett a torna mémje.
jan. 19
7:57
Ding Junhui kapitális hibával kapott ki Mark Williamstől (Eurosport)
Sajátosan ért véget a mérkőzés, a blackball game-ben hibázott Ding, így Williamsnek nem is kellett belöknie a meccsballt. Dingnek volt esélye arra, hogy ellopja a negyedik frame-et, de elügyetlenkedte a végjátékot, és 4-0-ra kikapott a háromszoros világbajnoktól.
jan. 19
8:03
Súlyos magyar vereség a svédektől (Demokrata)
A magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott Svédországtól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjében.
jan. 19
8:05
Babosék legyőzték Udvardyékat (Demokrata)
Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal legyőzte Udvardy Pannát és a spanyol Aliona Bolsovát női párosban.
jan. 19
8:06
Kétmillió jegyigénylő, egymilliárd forintos jegy: Ronaldo kontra Messi (Infostart)
Magyar idő szerint csütörtök délután hat órától játsszák azt a gálamérkőzést, amelyre valaki közel egymilliárd forintért vett jegyet, amelyre körülbelül kétmillió jegyigénylés érkezett – s amelyen 2020 óta először, s ki tudja, hogy nem utoljára-e Lionel Messi és Cristiano Ronaldo egymás ellen játszhat.
jan. 19
8:09
Férfi kézi-vb podcast, 5. rész: égből pottyant esély (m4sport.hu)
A magyar válogatott kilenc góllal kikapott Svédországtól, de egy egy szerencsés fordulatnak köszönhetően jobb (?) esélyünk van az olimpiai selejtezőre, mint a vereség előtt. Helyszíni stábunk elemezte a göteborgi középdöntő első fordulóját.
jan. 19
8:09
Babosék újjáalakult párosa győzelemmel tért vissza, Bondárék ellenfele megküzdött a szervákkal (Eurosport)
Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal legyőzte Udvardy Pannát és a spanyol Aliona Bolsovát női párosban csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
8:09
Az F1 kigúnyolt gatyamizériája begyűrűzött egy újabb helyre (Racing)
Az idei szezontól az amerikai NASCAR is kötelezővé teszi a tűzálló anyagú ruhaneműket az általa felügyelt sorozatokban. A Forma-1-ben mulatságos reakciókat váltott ki, amikor az előző tavasszal bejelentette az FIA, hogy szigorúbban odafigyelnek a pilóták verseny közbeni öltözékére vonatkozó szabályok betartatására. Többen reklamáltak, hogy miért eg
jan. 19
8:11
Babosék legyőzték Udvardyékat az Australian Openen a párosok első fordulójában (m4sport.hu)
Babos Tímea oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal legyőzte Udvardy Pannát és a spanyol Aliona Bolsovát női párosban csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
8:27
Nem fért bele az ausztrál madárnak a mosdószünet, inkább becélozta Zverev fejét meccs közben (Eurosport)
Australian Open: Az Alexander Zverev-Michael Mmoh meccsen történtek úgy látszik, nem hoztak szerencsét a németnek, ugyanis a pottyantós eset után még el is veszítette a második szettet.
jan. 19
8:27
Fourmaux: Kíváncsian várom a szezont a Rally2-es autóval (Racing)
Adrien Fourmaux 2023-ban az M-Sport WRC2-es csapatát erősíti, és izgatottan várja az új szezon kezdetét a Ford Fiesta Rally2-vel.
jan. 19
8:42
Argentinokat és a Barcelonát nézhetjük Messi helyett - sport a tévében (Infostart)
Bár sokakat érdekelhet a CR7-Messi gálameccs este, helyette egyéb közvetítésekkel kell beérni.
jan. 19
8:45
Egy európai rangsor, amelyen a Loki a hatodik (Sportal)
Nemzetközi elismerés a Debrecennek saját nevelésű játékosainak foglalkoztatásában.
jan. 19
8:57
Tovább menetel a Memphis Grizzlies az NBA-ben (Sportal)
A Memphis Grizzlies minimális különbséggel, 115–114-re nyert a vendég Cleveland Cavaliers ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján, ezzel sorozatban a 11. győzelmét aratta.
jan. 19
9:03
Nadal után a férfiverseny második kiemeltje is kiesett az Australian Openen (Sportal)
A 22 éves Jenson Brooksby négy szettben nyert a norvég Casper Ruud ellen az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság második fordulójában.
jan. 19
9:05
Megvan az 500. – Stamkos remeklésével győzött a Tampa Bay az NHL-ben (Sportal)
Steven Stamkos mesterhármast ért el, csapata, a Tampa Bay Lightning pedig könnyed, 5–2-es győzelmet aratott a Vancouver Canucks vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.
jan. 19
9:09
Nadalra hat-nyolc hét kényszerpihenő vár (m4sport.hu)
Hat-nyolc hét pihenőre kényszerül Rafael Nadal, aki szerdán megsérült és címvédőként a második fordulóban búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
9:09
Újabb négy Red Bull junior helye vált biztossá az F2-ben (Racing)
A Carlin és a Hitech is bejelentette idei Formula 2-es felállását, és mindketten Red Bull junior pilótákat fognak alkalmazni. A Carlin Enzo Fittipaldi és Zane Maloney párosát szerződtette, akik már a tavalyi szezont követő Abu Dhabi teszten is vezethették az autójukat. Fittipaldi már 2022-t is a Formula 2-ben töltötte, a Charouz színeiben a bajnoks

Keresés