2024. január 30. kedd

jan. 30
0:09
Négy évre eltiltották az orosz műkorcsolyázót, aki még tizenöt évesen megbukott egy doppingteszten (444.hu)
Kamila Valijeva már javában készült a 2026-os milánói világversenyre, ami az eltiltásának lejárta után hét héttel kezdődik.
jan. 30
0:12
A korábbi közönségkedvenc és Szoboszlai korábbi edzője is esélyes a Liverpool kispadjára (Infostart)
Jürgen Klopp múlt heti bejelentése – az idény végén távozik a Liverpool FC csapatának éléről – Angliában és Magyarországon is megindította a fantáziát. Sokan találgatják, ki lehet a legmegfelelőbb utód. Mi is megvizsgáltuk, kik a legesélyesebb jelöltek.
jan. 30
0:12
Megvan, hogy a magyar válogatott kikkel játszik az Eb előtt (Sportal)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke exkluzív interjút adott az M4 Sportnak, s ebben többek között azt is elárulta, hogy a magyar válogatott mely országok nemzeti csapataival mérkőzhet meg idén márciusban, valamint közvetlenül a nyári Európa-bajnokság előtt.
jan. 30
0:12
Kialakult a fociválogatott programja a nyári Európa-bajnokságig (Telex)
Két meccs lesz itthon márciusban, és Málta is jön közvetlenül az Eb előtt.
jan. 30
0:13
Csányi Sándor szerint Rossi 2026-ig akkor sem léphet le, ha akar (444.hu)
A Nemzetek Ligájában és a vb-selejtezőkön biztos, hogy Marco Rossi vezeti a magyar futballválogatottat – közölte az MLSZ elnöke.
jan. 30
0:15
Csányi Sándor szerint Marco Rossi marad a magyar válogatott élén, ha akarja, ha nem (rtl.hu)
A jövő év végéig biztosan az olasz szakember irányítja a csapatot.
jan. 30
0:16
Elit társaság tagja lett Nikolics Nemanja (Infostart)
Cristiano Ronaldo vezeti a 21. század legeredményesebb európai labdarúgóinak rangsorát 873 találattal, Nikolics Nemanja 328 góljával a 17. az IFFHS most közzétett listáján.
jan. 30
0:16
Német edzőt nevezett ki a Zalaegerszeg (Sportal)
A német Matthias Zollner lett a férfi kosárlabda NB I-ben érdekelt Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője - írta az MTI.
jan. 30
0:16
A semmiből jött sztárcsatár góljainak az ukrán fronton is örülnek (Telex)
Lőtt már hét perc alatt mesterhármast, adományozott járművet az ukrán frontra, és nem mellesleg központi alakja a szezon eddigi focicsodájának, ugyanis Artem Dovbik a gólkirályjelölt a spanyol bajnokságot vezető Gironából. Lényegében ugyanazt tudja kicsiben, mint Haaland, és 30-hoz közeledve érhet fel a csúcsra.
jan. 30
0:18
Sokáig kiesésre állt, végül büntetőkkel jutott tovább Elefántcsontpart (Sportal)
Zöld-foki szigetek legyőzte 1-0-ra Mauritániát, Elefántcsontpart pedig tizenegyespárbajban gyűrte le Szenegált az Afrika-kupa nyolcaddöntőjében hétfő este.
jan. 30
0:20
Xavi még ott ül a kispadon, de már keresik az utódot (Infostart)
Ki lehet a Barcelona edzője a 2024–2025-ös idényben? E kérdésre egy héttel ezelőtt a többség még azt felelte volna: Xavi. Függetlenül attól, hogy a mostani szezon eredménysora eddig nem olyan jó, mint a tavalyi.
jan. 30
0:20
Messi betalált, de az Inter Miami kikapott Szaúd-Arábiában (Sportal)
A Lionel Messivel felálló Inter Miami 4-3-ra kapott ki a szaúdi al-Hilaltól felkészülési mérkőzésen.
jan. 30
0:24
Madaras Norbert: ez történelmi pillanat, most sokat tehetünk a vízilabda jövőjéért (Infostart)
A vizes sportok európai szövetségének (LEN) athéni tisztújító kongresszusán öt olyan sportvezető került be az elnökségbe, akik a vízilabda világában tevékenykednek. A magyar szövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a következő négy év meghatározó lesz a sportág szempontjából, mint ahogy arról is beszélt, hogy a közeljövőben szabályváltozta
jan. 30
0:24
A magyar kerékpáros jó formában érzi magát a világbajnokság előtt (Sportal)
Jó formában érzi magát a hétvégi csehországi terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság előtt Vas Kata Blanka - írta az MTI.
jan. 30
0:28
Párizs 2024: fenyegető veszélyre figyelmeztetnek (Infostart)
A biztonsági kihívások mellett a párizsi olimpia idején várható rendkívüli meleget is a fenyegető veszélyforrások közé sorolja egy friss szakmai tanulmány.
jan. 30
0:28
Jól érzem magam - maradna a Gironánál a válogatott játékos (Sportal)
Golomán Görgy, a spanyol bajnokságban szereplő Girona magyar válogatott kosárlabdázója jól érzi magát a klubban, noha a csapat a múlt héten edzőváltáson esett át.
jan. 30
0:32
A Fehérvár edzője szerint ki voltak éhezve a sikerre (Sportal)
Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője szerint csapata ki volt éhezve arra, hogy a hétvégén - négy elveszített döntőt követően - megnyerje a jégkorong Magyar Kupát - írta az MTI.
jan. 30
0:36
Duplázott az FA-kupában a futballista, akit beajánlottak a magyar válogatottnak (Sportal)
A Blackburn Rovers 4-1-re nyert otthon a Wrexham ellen az angol FA-kupa negyedik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé.
jan. 30
0:40
Ismét nyert De Rossival a Roma, folytatta mélyrepülését a Salernitana (Sportal)
A Salernitana sorozatban a negyedik bajnokiját bukta el 2-1-re, a Serie A 22. fordulójának záró mérkőzésén az AS Romától kapott ki a sereghajtó.
jan. 30
0:44
Büntetőt rontott a volt FTC-játékos - csak vereség lehetett a vége (Sportal)
A kieső helyen álló Granada 2-0-ra kikapott idegenben a Getafétól a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 22. fordulójának záró mérkőzésén.
jan. 30
5:36
Sokk: Brodie Kostecki azonnali hatállyal távozik az Erebustól – Mi lesz most a Nascar-programmal? (USAracing)
A Richard Childress Racing tavaly lépett partnerségre a Supercarsban szereplő Erebus Motorsports-cal, aminek részeként az...
jan. 30
5:36
Sokk: Brodie Kostecki azonnali hatállyal távozik az Erebustól – Mi lesz most a Nascar-programmal? (Racing)
A Richard Childress Racing tavaly lépett partnerségre a Supercarsban szereplő Erebus Motorsports-cal, aminek részeként az...
jan. 30
6:18
Jó ajánlólevél Rossinak; megvan a válogatott Eb előtti programja - reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb hétfő esti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
jan. 30
6:24
Nem lesz könnyű Al-Attiyah dolga a Katar Rallyn, több komoly riválisa is lesz (Racing)
Hétvégén megkezdődik a Közel-Kelet Rally Bajnokság (MERC), a Katar Rally nevezői között több győzelemre is esélyes versenyzőt találunk.
jan. 30
6:36
Befejezi a csoportkört a DVTK a női Euroligában; hétközi forduló a Premier League-ben - keddi sportműsor (Sportal)
Már korábban eldőlt, hogy a miskolci hölgyek továbbjutottak a nemzetközi kupában, az utolsó csoportmérkőzésüket a csoportgyőztes Fenerbahce ellen játsszák. Az angol élvonalban pedig öt mérkőzést rendeznek kedden este.
jan. 30
6:54
Antonio Conte lehet a Milan vezetőedzője (Sportal)
A nagy rivális Interrel bajnoki címet szerzett 2021-ben, a következő idénytől a piros-feketékkel dolgozhat az 54 esztendős szakember.
jan. 30
7:12
Korábbi bajnok autóversenyző segíti Hamiltont, hogy visszajusson a csúcsra (Racing)
Visszatér Lewis Hamilton stábjába korábbi kollégája, Marc Hynes, akinek ezúttal kifejezetten az lesz a célja, hogy a pályán segítse a brit pilóta ténykedését.
jan. 30
8:12
A pilótáknak kedveskednek az új madridi versenypályával (Racing)
A rajzok alapján gyorsan elkészítették a Madridba tervezett F1-es pályát az egyik videojátékhoz.
jan. 30
8:36
Vadnai Jonatánnak nem jött össze az éremfutam az ausztráliai világbajnokságon (m4sport.hu)
Testvére, a kétszeres olimpikon Benjámin összesítésben a 35. helyen áll.
jan. 30
8:48
Red Bull-követés mellett innováció – a Mercedes érdekes megoldásokat is ígér (m4sport.hu)
Az autók talán egyre jobban kezdenek hasonlítani egymásra, ám a Mercedesnél úgy vélik, a kitaposott ösvényen járva is találhatók egyedi ötletek. És ezt az idei autójukkal szemléltethetik is.
jan. 30
8:48
Sajtó: Suninen idén is a Hyundai versenyzője lesz (Racing)
Sajtóinformáció szerint Teemu Suninen idén is a Hyundai Motorsport versenyzője lesz. A finn versenyző tavaly a Rally1-es autóval is lehetőséget kapott a koreai csapatban, idén azonban visszatér a WRC2-be.
jan. 30
8:48
Csapattársa cipelte az öltözőbe a zokogó szenegáli játékost (Sportal)
Könnyfakasztó jeleneteknek lehettünk szemtanúi az Afrikai Nemzetek Kupája hétfő esti nyolcaddöntőjén, a Szenegál-Elefántcsontpart mérkőzés után.
jan. 30
9:06
Pályán az Arsenal és az Aston Villa - sport a tévében (Infostart)
Angol és német futball, jégkorong és síelés mellett atlétika és röplabda is szerepel a tévécsatornák élő közvetítéseinek keddi kínálatában.
jan. 30
9:06
Kós Hubert: Ha Bowman azt mondja, hogy nem, akkor nem (m4sport.hu)
Az Amerikában készülő magyar úszó az olimpia miatt hagyja ki a vb-t.
jan. 30
9:12
"Nem vagyok fából" – Szoboszlai edzője a sírással küszködött, nem fogadtak szót neki (Metropol)
Hiába tiltakozott, tízezrek szerenádoztak Beatles-slágert.
jan. 30
9:18
Autóbalesetben meghalt a korábbi magyar szövetségi kapitány (Sportal)
Autóbalesetben meghalt Diego Huber González, a magyar padel sport meghatározó alakja - vette észre az Index a magyar szakszövetség Facebook-oldalán megjelenő beszámolót.
jan. 30
9:24
A Ferrarinál rögtön biztosak voltak benne, hogy csalás történt, mégsem tettek semmit (Racing)
A Ferrari volt mérnöke már a harmadik ismétlést látva biztos volt benne, hogy ez manipuláció, és a csapaton belüli környezete is így vélte.
jan. 30
9:24
Tyson Fury beszólt riválisának: Egy k...ög, akinek fülbevalója van (Sportal)
Szemtől szemben lévő, különleges interjút adott a TNT Sportsnak Tyson Fury és Oleksand Usyk. A két klasszis február 17-én csap össze Szaúd-Arábiában.
jan. 30
9:42
Elúszott a feljutás, veszélybe került Dárdai Pál pozíciója (BorsOnline)
Eddig az elhunyt Hertha-elnök védte Dárdait a befektetőktől.
jan. 30
9:42
Közeleg a visszavonulás? Djokovics egyre nehezebben bírja a gyerekei nélkül (Sportal)
Őszintén vallott érzéseiről a szerb teniszező, akinek nagyon hiányzik családja.
jan. 30
9:44
Kós Hubert a világbajnokság kihagyásáról: Ha ő azt mondja, nem, akkor nem (Sportal)
A párizsi olimpia a fő célja, ezért hagyja ki a pénteken kezdődő dohai világbajnokságot az úszó Kós Hubert, a 200 méter hát címvédője.
jan. 30
9:48
A két feljutó és a Vidi egyelőre jól teljesít, a kapusgólra még várunk – így állnak az NB I-es jóslataink (m4sport.hu)
Balogh Norbert egyelőre messze jár jóslatunk beteljesítésétől.
jan. 30
9:54
Ezekkel a meccsekkel melegít a válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságra (Infostart)
Négy csapatot nevezett meg Csányi Sándor.
jan. 30
9:54
A Premier League-ből hozna új edzőt a Barca? (Sportal)
Spanyol sajtóinformációk szerint a Brighton edzője, Roberto De Zerbi kiemelt jelölt a Barca kispadjára.
jan. 30
10:00
Közép-európai ligáról tárgyalt az UEFA-val a Ferencváros elnöke (m4sport.hu)
A terv: rövidebb nemzeti bajnokságok után regionális rájátszás magyar, szerb, horvát, bolgár, román, szlovák, cseh topcsapatokkal.
jan. 30
10:06
A Premier League-ből hozna új edzőt a Barcelona? (Sportal)
Spanyol sajtóinformációk szerint a Brighton edzője, Roberto De Zerbi kiemelt jelölt a Barca kispadjára.
jan. 30
10:12
Rivális csapattól és FIA-tól érkező mérnökkel erősít a Red Bull kisebbik csapata (Racing)
A Red Bull kisebbik alakulatánál a technikai stábban bejelentettek három új személyt, érkezik Alan Permane és Tim Goss is.
jan. 30
10:12
Micsoda fricska! Amerikai arca van az oroszok saját téli olimpiájának (Sportal)
Eddig nem sokat lehetett róla hallani, pedig már két hét sincs hátra az oroszok saját téli olimpiájának megnyitójáig. Az Összorosz Szpartakiádot ugyanis február 9. és 18. között rendezik meg az ország több városában.
jan. 30
10:24
Rossel: A Montén aratott győzelmet nem fogom elfelejteni (Racing)
Yohan Rossel saját bevallása szerint karrierje egyik legnagyobb győzelmét aratta a Monte-Carlo Rallyn, ahol egy négy napon át zajló, hihetetlen hármas csatából került ki győztesen.
jan. 30
10:30
Tizenkét világbajnok, három vb-újonc a férfi vízilabda-válogatottban (Infostart)
A tavalyi vb-aranyérmesek közül tizenketten ismét ott vannak a férfi vízilabda-válogatott keretében, míg hárman - Bányai Márk, Kovács Péter és Tátrai Dávid - életük első világbajnokságára készülhetnek Varga Zsolt szövetségi kapitány hétfőn este nyilvánosságra hozott dohai csapatában.

Keresés