2024. március 9. szombat

márc. 9
0:12
Verstappen pótolta egy nagy hiányosságát, 36 ezreden múlt Bearman álomszereplése az időmérőn (Racing)
Max Verstappen, aki az előző három Szaúd-arábiai Nagydíjon nem tudott az első rajtsorba kvalifikálni, ezúttal kényelmes előnnyel szerezte meg a pole-t Dzsiddában Charles Leclerc Sergio Pérez előtt.
márc. 9
0:12
Hazai pályán nyert a Falco, győzött a Kecskemét is (Sportal)
A listavezető Szombathely simán, 13 ponttal legyőzte a harmadik helyen álló vendég Szolnok együttesét a férfi kosárlabda Nb I pénteki játéknapján.
márc. 9
0:12
Schäfer Andrást kiállították a Stuttgart elleni meccsen (Telex)
Rosszul időzített egy belépőt, rögtön pirosat kapott.
márc. 9
0:16
"Itt a pilóta teljesítőképessége a határ" – csalódott a 11. rajthellyel a Ferrari újonca (Racing)
Oliver Bearman a paddockban sokaktól, köztük Charles Leclerc-től is dicséretet kapott remek helytállásáért a váratlanul ölébe hullott F1-es debütálóhétvégéjén, ám maga a fiatal brit pilóta nem elégedett azzal, hogy nem tudott a legjobb tízbe kvalifikálni az SF-24-gyel a Szaúd-arábiai Nagydíjon.
márc. 9
0:16
Két magyar ezüstérem az antalyai viadalon (Sportal)
A mindhárom szakágban zajló patinás törökországi nemzetközi viadalon, a Yasar Dogu-Vehbi Emre-Hamit Kaplan-emlékversenyen szereplő magyarok közül ketten is döntőben jutottak pénteken - számolt be róla a Magyar Birkózók Szövetsége.
márc. 9
0:20
Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat (Racing)
Max Verstappen most egyértelműen állást foglalt, és kijelentette, hogy Markónak a Red Bull csapatában kell maradnia.
márc. 9
0:20
A BVSC kétgólos előnyt szerzett az Eurokupában (Sportal)
A Bvsc 13-11-re nyert hazai pályán a szerb Crvena zvezda ellen a férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjének pénteki első felvonásán - írta az Mti.
márc. 9
0:24
Verstappen: Nem maradhatok a Red Bullnál, ha ez megtörténik... (Sportal)
A péntek esti sajtóhírek alapján könnyen lehet, hogy a Red Bull Forma-1-es csapata felfüggeszti rutinos tanácsadóját, Helmut Markót...
márc. 9
0:28
Felcsúti győzelemmel köszöntötte a visszatérő Mészöly Gézát az Újpest (Sportal)
A Puskás Akadémia a meccs nagy részében fölényben futballozott az Újpest ellen, a gólokat azonban a lila-fehérek szerezték. A kispadon ismét helyetfoglaló Mészöly Géza együttes egy hét alatt két Fejér vármegyei csapatot is 2-0-ra győzött le.
márc. 9
0:32
Schäfert kiállították, de jogos volt a piros lap? (Sportal)
Schäfer András a második félidő közepén kapott piros lapot Stuttgartban.
márc. 9
0:36
Kikapott a Fehérvár, egyenlített a párharcban a Pustertal Wölfe (Sportal)
A Hydro Fehérvár Av19 második idegenbeli mérkőzését is elveszítette a Hc Pustertal Wölfe brunicói otthonában, így az olasz csapat 2-2-re egyenlített az osztrák jégkorongliga negyeddöntőjében az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban - számolt be róla az Mti.
márc. 9
0:40
Schäfert kiállították, az Union kikapott Stuttgartban (Sportal)
A Stuttgart hazai pályán 2-0-ra győzte le az Union Berlint a Bundesliga 25. fordulójában. A fővárosiaknál Schäfer András a kezdőben kapott helyet, de a 69. percben kiállították.
márc. 9
0:44
Ollózós góllal rabolt pontot Nápolyból a Torino (Sportal)
Remek kapusteljesítmény és egy gyönyörű találat egy pontot ért a Torinónak, amely 1-1-et játszott a Napolival a Serie A 28. fordulójának péntek esti mérkőzésén.
márc. 9
0:48
Gündogan kihagyott büntetője is belefért, a Barcelona győzelmével indult a La Liga-forduló (Sportal)
Az Fc Barcelona hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Mallorca felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.
márc. 9
4:45
Videó a zuhanyzóból, alig takarja valami a bombázó gigamelleit (Metropol)
Ashlynn kacér pillanataitól minden férfi elolvad.
márc. 9
6:00
Andretti: Ha Penske nem akar többet áldozni az IndyCarra, akkor adja el! (USAracing)
Sokan már régóta csak úgy emlegetik az IndyCart, mint az autósport legjobban őrzött titka. Adva...
márc. 9
6:00
Andretti: Ha Penske nem akar többet áldozni az IndyCarra, akkor adja el! (Racing)
Sokan már régóta csak úgy emlegetik az IndyCart, mint az autósport legjobban őrzött titka. Adva...
márc. 9
6:24
Borsodi derbi az NB I-ben, elődöntők a kézilabda Magyar Kupában, Fradi-Olympiakosz a BL-ben - szombati sportműsor (Sportal)
A-tól V-ig, avagy autósporttól a futballon és a kézilabdán át a vízilabdáig - íme, a szombati sportműsor.
márc. 9
6:30
Marc Márquez elárulta, Bagnaiának igaza volt a vezetési stílusával kapcsolatban (P1race)
Marc Márquez ösztönei még mindig azt diktálják neki, hogy úgy vezesse a Ducatit, ahogyan korábban a Hondát.
márc. 9
6:39
Sportemberek tucatjait díjazták! (Metropol)
Idén is megtartotta díjátadó ünnepségét a Nemzeti Versenysport Szövetség.
márc. 9
6:48
Andretti: Adja el Penske az IndyCart, ha nem akar többet áldozni rá (USAracing)
Sokan már régóta csak úgy emlegetik az IndyCart, mint az autósport legjobban őrzött titka. Adva...
márc. 9
6:48
Andretti: Adja el Penske az IndyCart, ha nem akar többet áldozni rá (Racing)
Sokan már régóta csak úgy emlegetik az IndyCart, mint az autósport legjobban őrzött titka. Adva...
márc. 9
6:48
Fodor Szabolcs: Azt gondoltuk 2-0 után, hogy picit könnyebb mérkőzés lesz (Sportal)
A magyar bajnoki címvédő Ftc-Telekom férfi jégkorongcsapata péntek este megkezdte szereplését az Erste Liga 2023/24-es idényének rájátszásában, ahol a négy győzelemig tartó negyeddöntős párharcban a bajnokság első részét a 8. helyen záró Deac volt az ellenfele.
márc. 9
6:54
Schäfer András piros lapja, Gündogan kihagyott büntetője és Mészöly Géza sikeres visszatérése - rhírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb pénteki esti sporteseményekről, egy csokorba gyűjtöttük azokat.
márc. 9
7:09
Marko: Mindennek passzolnia kell, hogy tovább akarjak dolgozni a Red Bull-lal (m4sport.hu)
Szombaton megbeszélése lesz Helmut Markónak a Red Bull ügyvezetőjével. Miközben a felfüggesztésének lehetőségéről találgatnak, ő jelezte, talán maga veszi a kalapját.
márc. 9
7:12
Amikor nem engedtem, hogy megpusziljon, ki akart dobni a harmadikról - múltidézés a sakklegenda Polgár Zsuzsával (Sportal)
Polgár Zsuzsa az egyetemes sakktörténet kiemelkedő alakja, egyben - ki ne tudná - a méltán világhírű Polgár lányok közül a legidősebb. Mivel évtizedek óta az Egyesült Államokban él, ritkán ad interjút a magyar sajtóban, de a Sportállal most kivételt tett. Egy skype-os videón idéztük fel vele a múltat és beszélgettünk a jelenről és a jövőről. Nagyin
márc. 9
7:39
Wolff a Verstappen-Marko helyzetről: Van ülésünk 2025-re és 2026-ra (m4sport.hu)
Nagy csapás lenne a Red Bull számára Toto Wolff szerint Helmut Marko elvesztése, de Max Verstappent tárt karokkal várná a Mercedes – és talán még az ősi ellenségnek is szorítana helyet
márc. 9
7:54
Nagy fordulat után újabb Marozsán-győzelem (Sportal)
Marozsán Fábián bravúros győzelemmel jutott tovább az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. A 9,5 millió dollár (3,45 milliárd forint) összdíjazású versenyen már a 32 között jár a világranglista 58. helyezettje, akire brazil ellenfél vár a következő körben.
márc. 9
7:57
Földöntúli boldogság! Hosszú Katinka megmutatta kisbabáját (Metropol)
Közös fotó készült a nagy napon!
márc. 9
8:00
Két menet alatt intézte el Anthony Joshua Francis Ngannout (Telex)
Joshua kiütéssel győzött, a 10 menetre tervezett mérkőzés második menetében.
márc. 9
8:06
Acosta "majdnem az összes matricát leszedte" Espargaró motorjáról a katari edzésen (P1race)
Aleix Espargaró elégedetten zárta a Katari Nagydíj pénteki napját, és úgy véli, fontos lépést tettek meg a jó szereplés érdekében,
márc. 9
8:12
Sainz üzent a kórházból: Ez "smooth operation" volt (Racing)
Péntek este, vakbélműtétjét követően a Szaúd-arábiai Nagydíjat kihagyni kényszerülő Carlos Sainz üzent a közösségi oldalán, amelyben helyettesének teljesítményét is értékelte.
márc. 9
8:15
"Hét szilikonmellet vásároltam meg" – botrányos könyvben mesél nőügyeiről a világbajnok versenyző (BorsOnline)
A többszörös világbajnok kendőzetlenül őszinte volt.
márc. 9
8:18
Az Újpest középpályása szerint a legfontosabb, hogy egyre inkább szerzi vissza a csapat az önbizalmát (Sportal)
Ognjen Radosevics az első félidő végén gólt szerezhetett volna a Puskás Akadémia otthonában, a 74. percben azonban egy nagyszerű gólpasszal segítette hozzá csapatát a 2-0-s győzelemhez. Az Újpest 20 éves középpályása örül, hogy egyre közelebb kerülnek a középmezőnyhöz, a két egymás utáni győzelem, pedig nagyon jót tesz a csapaton belüli hangulatnak
márc. 9
8:24
Efrén Llarena hazai versennyel kezdi a felkészülést a Rally Hungary-re (Racing)
A 2022-es Rally Európa-bajnok, Efrén Llarena idén is a kontinensbajnokságon áll rajthoz, a Rally Hungaryre már hétvégén megkezdi a felkészülést egy spanyol versenyen.
márc. 9
8:27
Elküldték a magyar válogatott focistát, durván kiakadt az edzője (Metropol)
Videón a sorsdöntő eset a német bajnokságból.
márc. 9
8:27
Marozsán kiemeltet búcsúztatva jutott a harmadik fordulóba az Indian Wells-i tenisztornán (m4sport.hu)
A magyar teniszező három szettben verte a 24. helyen kiemelt chilei Nicolas Jarryt.
márc. 9
8:33
A Fradi és a Győr kupagyőzelemre, a másik két rivális meglepetésre készül a női kézi-MK négyes döntőjében (m4sport.hu)
A négyes döntő valamennyi résztvevője éremben gondolkozik, egyikük biztosan csalódni fog.
márc. 9
8:48
20 éves lett Mourinho feledhetetlen sprintje az Álmok Színházában, amely pokolra küldte a vörös ördögöket (Sportal)
Napra pontosan húsz éve, hogy az akkor még a Porto kispadján ülő José Mourinho minden idők egyik legemlékezetesebb gólörömét produkálta az Old Traffordon, a portugál együttes pedig elindult minden idők egyik legnagyobb meglepetését jelentő Bl-győzelme felé.
márc. 9
9:12
Verstappen döbbenetes, az éjszaka közepéig játszott a verseny napján (Racing)
Max Verstappen helyi idő szerint éjjel 4 óráig szimulátorozott ottani csapatával a Szaúd-arábiai Nagydíj napján.
márc. 9
9:12
Hornyák Zsolt durva vádat fogalmazott meg Dejan Sztankoviccsal szemben? (Sportal)
A Puskás Akadémia Fc-Újpest Fc mérkőzéssel indult a labdarúgó Nb I 24. fordulója, a pénteki esti mérkőzés végeredménye ismert: a lila-fehérek 2-0-ra nyertek. A felcsúti találkozó azonban nemcsak a Iv. kerületieknek oly fontos győzelemről szólt, a kezdést megelőzően és a lefújást követően is szolgáltatott beszédtémát
márc. 9
9:24
Legendákat előz meg, majd hajnali 4 után fekszik le a futam napján – íme Max Verstappen (Racing)
Max Verstappen helyi idő szerint éjjel 4 óráig szimulátorozott ottani csapatával a Szaúd-arábiai Nagydíj napján.
márc. 9
9:36
Az Union Berlin edzője kifakadt Schäfer András kiállítása miatt (Sportal)
Mint megírtuk, a Stuttgart hazai pályán 2-0-ra győzte le az Union Berlint a Bundesliga 25. fordulójában. A fővárosiaknál Schäfer András a kezdőben kapott helyet, de a második félidőben kiállították - az Union Berlint irányító Nenad Bjelica értetlenkedésének adott hangot az ítélettel kapcsolatban.
márc. 9
9:36
Rins súlyos hibát követett el, hogy ennyire siettette a visszatérést a sérülése után? (P1race)
Neil Hodgson és Cal Crutchlow úgy gondolják, hogy Álex Rins túl korán tért vissza a 2023-as Olasz Nagydíjon elszenvedett sérülése után.
márc. 9
9:45
Melléfogott Leclerc a kísérletezéssel – főnökének tetszik a csalódottsága (m4sport.hu)
Újra az első sorban Charles Leclerc, ám ezúttal csalódottan. A Ferrari versenyzője valami mással próbálkozott a Q3-ban, és rosszul sült el. Főnöke megérti a csalódottságát, de nem látja olyan rossznak a helyzetüket.
márc. 9
10:03
A szurkolókat megosztja, elemzők dicsérik: merre tart a Blagojevics-projekt Debrecenben? (m4sport.hu)
A tavalyi bronzérmet övező debreceni futballáz után egyre több az elégedetlenkedő a DVSC környékén, a legutóbbi bajnokin – amelyen a sereghajtó Mezőkövesd verte meg – a csapat a helyszínen és internetes kommentek formájában is kapott hideget-meleget, élen Szrdjan Blagojevics vezetőedzővel. A szerb szakember játékát rengeteg elemzésben, podcastben m
márc. 9
10:05
A Kisvárdát kecskeméti átka lökhetné még mélyebbre (m4sport.hu)
Szombat délután Kecskemétre utazik a Kisvárda az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Feczkó Tamásék komoly gondban vannak, egy vereséggel pedig még nagyobba kerülhetnének. Ez azért is rossz hír, mert a Kecskemét ellen sok babér eddig sem termett nekik.
márc. 9
10:15
Elúszni látszik az Eb, megint megalázták a magyar válogatott játékosát (Metropol)
Hiába minden, továbbra is csak a kispad vár rá.
márc. 9
10:18
Bajban van Marco Rossi, súlyos döntéseket kell meghoznia (Ripost)
Van, ahol a bőség zavarával küzd, de máshol lyukas a keret.
márc. 9
10:21
Póta Georgina továbbjutott a szingapúri GS-torna selejtezőjének második fordulójából (m4sport.hu)
A magyar asztaliteniszezőt egy siker választja el a 64-es főtáblától.

Keresés