2024. április 20. szombat

ápr. 20
9:35
A Miami és a New Orleans csapatával vált teljessé a playoff mezőnye az NBA-ben (Sportal)
A Miami Heat és a New Orleans Pelicans csapatával lett teljes az észak-amerikai kosárlabdaliga (Nba) rájátszásának mezőnye.
ápr. 20
9:36
Ausztrál doppingvádak kínai úszok ellen (HírTV)
Ausztrál médiaértesülés szerint 23 kínai úszó annak ellenére szerepelhetett a 2021-es tokiói olimpián, hogy előtte fennakadt a doppingvizsgálaton.
ápr. 20
9:36
Ancelotti elsírta magát, amikor a Real Madrid egyik legnagyobb sztárja távozott a csapattól (Liner)
Most már több öröme van a spanyol csapat edzőjének, Casemiro őszintén vallott a két éve történtekről.
ápr. 20
9:37
Tóth Kálmán Irapuatóról: masszírozni is nehéz volt a focistákat! (Sportal)
Bárki mondhatja, hogy szereti a labdarúgást, de azt, hogy az életével egyenlő - azt már csak igazán kevesen. Közéjük tartozik Tóth Kálmán, aki előbb játékosként, majd gyúróként 66 évet töltött el a magyar futball élvonalában. Ezalatt olyan sikereket ért el, mint az 1972-es olimpiai második hely, az 1973-as és 1974-es Közép-európai Kupa-győzelem, va
ápr. 20
9:45
Ezzel a gyönyörű szupermodellel jár a Forma-1 ifjú sztárja - képekkel (Sportal)
Bár Lando Norris a McLaren 24 éves sztárja végül csak hatodik lett a sanghaji sprintfutamon, az, hogy az élről rajtolhatott óriási siker a pályafutásában. De most nem csak emiatt cikkeznek az ifjú britről, hanem azért is, mert portugál szupermodellre cserélte portugál szupermodell barátnőjét.
ápr. 20
9:54
Most nagyon jó csapatunk van, de azt fel kellett építeni – Golovin a női kéziválogatott fejlődéséről (m4sport.hu)
Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.
ápr. 20
10:15
Golovin Vlagyimir: több fontos területen is nagyot fejlődött a női kéziválogatott (Infostart)
A szövetségi kapitány szerint felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.
ápr. 20
10:24
Sakkvilágcsúcsot döntött egy nigériai játékos (HírTV)
A nigériai Tunde Onakoya megdöntötte az egyfolytában sakkozás világcsúcsát azzal, hogy 58 órán át játszott New York ikonikus helyén, a Times Square-en.
ápr. 20
10:27
Thomas Müller: A Bayern történetének legnagyobbja Müller (Sportal)
Természetesen a szerény és szimpatikus világbajnok nem magára gondol, hanem a nagy elődre, a 2021-ben elhunyt Gerd Müllerre.
ápr. 20
10:33
Manchester City, Arsenal vagy Liverpool? Kilenc vélemény arról, melyik csapat nyeri a Premier League-et (Sportal)
Hat fordulóval a Premier League vége előtt egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy a 38. forduló után a Manchester City, az Arsenal, vagy a Liverpool emelheti-e magasba a serleget - tippelni persze lehet. Mi is ezt tettük.
ápr. 20
10:36
Győzelemmel tért vissza Borics a ketrecbe (m4sport.hu)
Hosszú sérülése után pontozásos győzelemmel tért vissza az MMA-s Borics Ádám a PFL chicagói gáláján.
ápr. 20
10:36
Élőben adja a Ferencváros meccsét a tv, jöhet a bajnoki ünneplés (Liner)
Minden bizonnyal a Ferencváros ma bajnoki címet ünnepelhet az NB1-ben, amit élőben közvetít a televízió.
ápr. 20
10:38
Könnyed Verstappen-siker a sanghaji időmérőn (m4sport.hu)
Pérez teljessé tette a Red Bull örömét, Alonso harmadik.
ápr. 20
10:39
Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn (Racing)
Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el az utolsó szakaszig.
ápr. 20
10:45
F1-hírek: Max Verstappen hatalmas eredményt ért el a Red Bullnak a piros zászlós kínai időmérőn (Sportal)
A Forma-1-es Kínai Nagydíj időmérőjét Max Verstappen nyerte csapattársa, Sergio Pérez, és Fernando Alonso előtt.
ápr. 20
10:47
A Fradi új üdvöskéje elárulta, miért mondott nemet az oroszoknak - interjú (Sportal)
Ritkán látunk olyan felhajtást egy Magyarországra igazoló játékos körül, mint amilyen a télen a Ferencvároshoz igazoló Edgar Szevikjan körül volt. A jobbszélsőt láthatóan fokozatosan építik be a csapatba, de az Nb I-ben az első kezdőbe nevezése után hatalmas gólt akasztott. Az örmény válogatott játékos a szép találatairól, a Fradiba szerződésének k
ápr. 20
10:48
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális (Metropol)
Mi lesz a skót védősorral?
ápr. 20
10:48
Verstappen-duplázás szombaton: a sprintfutam után az időmérőt is simán nyerte (Telex)
Negyedik helyről rajtolva nyert, aztán magabiztos előnnyel folytatta a négy év kihagyás után visszatérő Kínai Nagydíjon.
ápr. 20
10:51
Hamilton pár óra alatt a csúcsról a mélybe zuhant, Verstappen mérföldkövet ért el a kínai időmérőn (Racing)
Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el mégis az utolsó szakaszig. A szombat délelőtti sprintverseny után folytatódott az újszerű lebonyolítás a Kínai Nagydíjon, hiszen először rendeztek időmérőt a megsz
ápr. 20
10:54
Hamilton 2. hely után Q1-es kiesés: "Az én hibám volt!" (m4sport.hu)
A mezőny elejéről a mezőny végébe pár óra leforgása alatt. Lewis Hamilton kísérletezésbe kezdett, és nagyot zuhant a sprintről az időmérőre.
ápr. 20
11:00
Kínai Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata (m4sport.hu)
Így értékeltek a leggyorsabbak a leintés után!
ápr. 20
11:09
Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott (Racing)
Fernando Alonso és Carlos Sainz koccantak, miközben a harmadik helyért csatáztak a Kínai Nagydíj sprintversenyén.
ápr. 20
11:12
Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója (HírTV)
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
ápr. 20
11:18
Büntetés vár Hülkenbergre? (m4sport.hu)
Az FIA beidézte a Haas versenyzőjét.
ápr. 20
11:21
Olyan csúnya és kövér voltam, hogy tényleg meg akartam ölni magam (Sportal)
Túl fiatalon lett sztár, a magánélete tele volt botrányokkal. Ma, 48 évesen visszsavonultan, de legalább luxuskörülmények között él...
ápr. 20
11:24
Harmadszor is megtréfálná a szezonban a Diósgyőr az európai kupaselejtezőről álmodozó Debrecent (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a szombati játéknap utolsó meccsén Miskolc lesz a helyszín, a Debrecen vendégeskedik a Disógyőrnél.
ápr. 20
11:33
Nézze meg, milyen kemény meccsen tért vissza a magyar ketrecharcos! (Sportal)
Súlyos térdsérülése és másfél éves szünet után verekedett újra az egyik legnevesebb magyar ketrecharcos, Borics Ádám. A 18-2-es mérleggel rendelkező pehelysúlyú sztár egy chicagói rendezvényen a perui Enrique Barzolát győzte le egyhangú pontozással.
ápr. 20
11:36
Áldozatot hozott Leclerc, de elbízta magát a Ferrari? (m4sport.hu)
Áldozatot vállalt a Ferrari a Kínai Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc-rel, de meglepték az ellenfelek. A monacói dobogóra pályázik, de van egy kérdőjel a vasárnapja körül.
ápr. 20
11:36
"A futballba menekültem, abban vezettem le az energiámat, ahogy a dühömet is" – interjú Lang Ádámmal (Büntető.com)
Ha valami, a küzdőszellem feltétlenül a magyar válogatott sajátja, miként Lang Ádámnak is az. A Koszovó elleni felkészülési mérkőzésen történetesen nem csak szokásos harcosságával tűnt ki, az extrát is szállítva szolgálta ki álompasszal Nagy Zsoltot. Erre a küzdésre van persze szüksége most is, amikor sérüléséből igyekszik mielőbb felépülni. Interj
ápr. 20
11:45
Meghalt a korábbi magyar válogatott labdarúgó (Sportal)
Életének 72. évében elhunyt Tatár György, a Diósgyőr örökös bajnok játékosa.
ápr. 20
11:47
HazaiPálya: A hétvégén bajnok lehet a Ferencváros, tovább csúszhat a Paks (Sportal)
Az Otp Bank Liga 29. fordulójának nyitó mérkőzését Felcsúton rendezik, ahol a Paks a második hely megtartását szem előtt tartva lép pályára, nem mellesleg egy győzelemmel megtartaná a matematikai esélyét a bajnoki címre. Közvetlen utánuk viszont a Ferencváros a Groupama Arénában lezárhat minden nyitott kérdést, amennyiben legyőzi a kieső helyen áll
ápr. 20
11:57
Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után (Racing)
Ugyan a sprintfutam nagyon jól alakult Lewis Hamilton számára, az időmérő edzésre ez már nem volt igaz. A brit hétszeres világbajnok nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, és elárulta, hogy mi okozhatta a korai búcsúját. A 103-szoros futamgyőztes – aki a 2. helyen zárta a szombat délelőtt megrendezett 19 körös sprintfutamot – jó eséllyel pályázott
ápr. 20
12:00
A megtáltosodó Rea nyerte a nedves körülmények között megrendezett asseni Superpole-t (P1race)
A Superbike-világbajnokság asseni hétvégéjének nedves körülmények között megtartott Superpole-ján Jonathan Rea bizonyult a legjobbnak.
ápr. 20
12:03
Szoboszlaiék munkanélkülivé tehetik Nagelsmannt (Sportal)
Ha ügyesek leszünk az Európa-bajnokságon (és a svájciak vagy a skótok is), akkor Julian Nagelsmann két szék között a pad alá eshet.
ápr. 20
12:06
Élőben közvetíti a tv a Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt (Liner)
A szombati napon nem sok angol bajnokit rendeznek, viszont a Manchester City és a Chelsea elődöntős meccse az FA-kupában nagyon izgalmasnak ígérkezik.
ápr. 20
12:12
Óvással támadja meg az időmérő eredményét az Aston Martin Sainz balesete miatt (m4sport.hu)
Megóvta a Kínai Nagydíj időmérő edzésének eredményét az Aston Martin csapata. Carlos Sainz Q2-es leállásának és visszatérésének felülvizsgálatát kérték az FIA-tól.
ápr. 20
12:15
Kínai Nagydíj: Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója (Infostart)
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
ápr. 20
12:15
Neuville folytatta dominálását, eldőlt a WRC2 első helye Horvátországban? (Racing)
Thierry Neuville szombat délelőtt is folytatta pénteken mutatott kiváló teljesítményét a Horvát Rallyn, miközben a WRC2-ben magabiztos előnybe került Nikolay Gryazin.
ápr. 20
12:15
Újabb doppingvádak az úszóknál, de ezzel most jól jártak a magyarok (Sportal)
Ausztrál médiaértesülés szerint 23 kínai úszó annak ellenére szerepelhetett a 2021-es tokiói olimpián, hogy előtte fennakadt a doppingvizsgálaton.
ápr. 20
12:18
Doppinggal buktak le a kínai úszók, mégis engedték őket indulni a tokiói olimpián (444.hu)
A 23 lebukott sportoló végül 3 aranyérmet hozott el. A New York Times szerint kínai sportdiplomaták érhették el, hogy ne szankcionálják az úszókat.
ápr. 20
12:24
11. lett az ankarai vk egyetlen döntős magyar öttusázója (m4sport.hu)
Bauer Blanka a 11. helyen végzett szombaton az öttusázók idei második világkupaversenyén, Ankarában.
ápr. 20
12:33
Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét (Racing)
Carlos Sainznak nem lett volna szabad következmények nélkül megúsznia a Kínai Nagydíj időmérőjén elkövetett hibáját, erről szól az Aston Martin óvása.
ápr. 20
12:48
Alonso nagyot alkotott – pedig már a kör megszakításán gondolkodott (m4sport.hu)
Nem adta fel, fordított – Fernando Alonso büszke arra, hogy hibája után a harmadik rajtkockába kormányozta az Aston Martinját. Akár az első sor is meglehetett volna?
ápr. 20
12:54
Meghalt Tatár György – Diósgyőrben a klubtörténet egyik legnagyobb játékosát gyászolják (m4sport.hu)
Életének 72. évében elhunyt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Tatár György.
ápr. 20
12:57
Elkerülte az FIA figyelmét a Ferrari szabálytalansága? – óvást nyújtott be az egyik rivális (Racing)
Carlos Sainznak nem lett volna szabad következmények nélkül megúsznia a Kínai Nagydíj időmérőjén elkövetett hibáját, erről szól az Aston Martin óvása.
ápr. 20
12:57
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, miben fejlődött a legtöbbet a csapat (Sportal)
Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.
ápr. 20
13:06
Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista (Ripost)
Tatár György szombaton hajnalban hunyt el.
ápr. 20
13:12
Elhunyt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája (HírTV)
Életének 72. évében elhunyt Tatár György, a Dvtk Aranycsapatának tagja.
ápr. 20
13:12
Döntött az FIA Hülkenberg ügyében (m4sport.hu)
Egy vizsgálnak már van eredménye.
ápr. 20
13:14
Azt írják, doppingolással lebukó kínai úszók nyerhettek olimpiát Tokióban (m4sport.hu)
Ausztrál médiaértesülés szerint 23 kínai úszó annak ellenére szerepelhetett a 2021-es tokiói olimpián, hogy előtte fennakadt a doppingvizsgálaton.

Keresés