2021. január 22. péntek

jan. 22
4:42
Gigászok működnek együtt a közjóért (Mínuszos)
Az ITM nevében Palkovics László miniszter, az MNB részéről Matolcsy György elnök, a GVH képviseletében pedig Rigó Csaba Balázs elnök írta alá Budapesten a három intézmény kibővített megállapodását a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok – például a megtévesztő vagy agresszív értékesítés – elleni összehangolt és hatékony eg
jan. 22
5:42
Az EP védené a távmunkában dolgozók pihenőidejét (Mínuszos)
Az Európai Parlament olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról, digitális eszközökkel végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára, kijelentkezhetnek a munkahelyi hálózatokból. A testület emellett minimumkövetelmény
jan. 22
7:42
A járvány felerősítette az antiszemitizmust az online térben (Mínuszos)
A járvány idején felerősödött az online térben az antiszemitizmus, elszaporodtak a hátrányos megkülönböztetési esetek, ezért konkrét eszközökre van szükség, hogy megvédjük a társadalmat ezektől a veszélyektől – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a zsidók ellen 1941-ben elkövetett bukaresti pogrom 80. évf
jan. 22
8:06
A blockchain végleg beakaszt az óratekerő autóneppereknek (Bitport)
A Ford és a BMW blokklánc-technológiára épülő "születési anyakönyvi kivonattal" adná az autóit, amiben minden adat rögzül.
jan. 22
10:30
Kipukkant a Google internetes lufija (Bitport)
Bár nemrég még úgy tűnt, hogy az óriási hőlégballonokról szórt net kezd üzletileg is életképes formát ölteni, mégis bezár a Loon.
jan. 22
10:42
Most ingyen kapod a Windows 10-et az Office mellé (GSMring)
Az operációs rendszer minden számítógépen elengedhetetlen kellék. A Windows 10 dobozos verziója több tízezer forint is lehet, de ha csak szoftverkulcsot vásárolsz fillérekből megúszhatod. A Godeal24.com új promóciójában pedig akár ingyen is megkaphatod a Microsoft rendszerét.  A tanuláshoz és a munkához Office programcsomagra mindenkinek szüksége v
jan. 22
12:42
Mire elég 1600 milliárd dollár? (Bitport)
Kína ennyit költ újgenerációs infrastruktúra-fejlesztésekre 2025-ig. Ezzel reagáltak az új amerikai elnök beiktatására.
jan. 22
13:12
Kiszivárogtak a Nokia 1.4 hardverspecifikációi (GSMring)
Egy forrásnak köszönhetően mondhatni mindent megtudtunk a HMD Global egy érkezőfélben lévő mobiljáról a Nokia 1.4-ről. A HMD Global tavaly márciusban mutatott be utoljára megfizethető mobiltelefont Nokia 1.3 néven. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy jön a folytatás, ami a Nokia 1.4 nevet fogja kapni. Kiszivárogtak a készülék hardverspecifikációi i
jan. 22
15:12
Honor V40 5G – megérkezett a Huawei-től független Honor első mobilja (GSMring)
Összesen öt darab kamerával, MediaTek Dimensity 1000+ lapkával és 4000 mAh-s akkumulátorral debütált a Honor V40 5G. Ahogy várható tavaly novemberben a Huawei által eladott Honor a mai napon bemutatta “első” készülékét a Honor V40-et. A mobilról korábban már láthattunk egy képet, így a dizájn akkor kiszivárgott. Ami a hardverspecifikációkat illeti,
jan. 22
15:18
Intel-negyedév: pénzügyi eredmények rock 'n' rollosan (Bitport)
Minden (is) volt az Intel negyedik negyedéves pénzügyi eredményeinek bejelentésekor.
jan. 22
17:06
Útleveleink hamarosan utolérhetik ölebeink nemzetközi úti okmányát (Bitport)
Politikusok és a technológiai cégek is oltási útlevél létrehozásán gondolkodnak.
jan. 22
17:42
A blockchain végleg beakaszt az óratekerő autóneppereknek - Tech hírek 2021. január 22. 17:33 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/22/3110/
jan. 22
18:12
Bemutatkoztak a MediaTek Dimensity 1100 és 1200 lapkák (GSMring)
A MediaTek tegnap bejelentette két legújabb felsőkategóriás processzorát a Dimensity 1100 és Dimensity 1200 névre keresztelt lapkákat. Mindkét chipről elmondhatjuk, hogy 6 nanométeres gyártástechnológiával készült és már Cortex-A78 magokat is találunk bennük, amit most először használt a MediaTek. Már a neve is árulkodik róla, a Dimensity 1200 a ke
jan. 22
19:24
Kína objektivitásra szólította fel a Twittert (Mínuszos)
Peking objektivitásra szólította fel a Twitter közösségi oldalt, miután az egyesült államokbeli kínai nagykövetség hivatalos fiókját zárolták egy januárban közzétett bejegyzés miatt. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő továbbá arra kérte az oldal üzemeltetőjét, hogy tegyen különbséget az álhírek és az igazság között, hangsúlyozva: az Egyesült Állam
jan. 22
20:42
A Honor megerősítette együttműködését az Intellel és a Qualcommal (GSMring)
A Honornál nem tétlenkedtek az elmúlt két hónapban, máris megszereztek maguknak két meghatározó partnert és több másikkal is tárgyalnak. Az új tulajdonban lévő Honor vezérigazgatója George Zhao a mai napon leleplezte első készülékét a Honor V40 5G-t. A bemutató során a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy partnerséget írtak alá két chip szállító

Keresés