Nem engedélyezte a londoni központi büntetőbíróság Julian Assange szabadlábra helyezését. Az Egyesült Államok hivatalosan kérte a brit kormánytól a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának kiadatását. A londoni bíróság azonban – elfogadva a védők keresetét – kimondta, hogy Nagy-Britannia nem adhatja ki az ausztrál állampolgárságú, 49 éves Assan
A Magyar Telekom hálózatán a december 31-i és január 1-i napok mobil adatforgalma 14 százalékkal, a vezetékes adatforgalom 32 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Mindkét hálózaton az újév napján bonyolítottak nagyobb forgalmat az ügyfelek. A vezetékes hálózat nagyobb forgalomnövekedése mögött az állhat, hogy a mindkét típusú szolgáltatást igény
Több mint kétszáz informatikai szakértőt képeznek ki a nyári, tokiói olimpiára és paralimpiára, nekik az lesz a feladatuk, hogy megakadályozzák a játékok ellen irányuló esetleges kibertámadásokat. Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint a Nemzeti Informatikai és Kommunikációs Technológiai Intézet által irányított programban 220 etikus hack
Négyszeresére nőtt az úgynevezett SIM-csere típusú támadások száma 2015 óta, és szakértők szerint idén, részben a 2020-ban bevezetett azonnali utalási rendszer miatt, egyre több ilyen jellegű átverésre lehet majd számítani — figyelmeztet az ESET. Mint írták, SIM-eltérítésnek, SIM-megosztásnak, SIM-cserének is nevezik a kiberbűnözésnek ezt a típusát
2020-ban nem a keresőóriás volt az európai adatvédelmi hatóságok fő célpontja. A legtöbb pénzt az olasz hatóság szedte be: harmincnégy ügyben összesen 58,2 millió eurót. Itt a GDPR tavalyi mérlege.
Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke még mindig nem ismeri el Joe Biden győzelmét az elnökválasztáson. Most olyat tett, amiért a Facebook és a Twitter is felfüggesztette a felhasználói fiókját, egy időre. Trump folyamatosan azt hangoztatja, hogy csalással nyert a demokrata pári Joe Biden a novemberi elnökválasztáson. Közben híveit is arra buzdítja
A pletykák szerint februárban érkező Xiaomi Mi 11 Pro mellé állítólag egy hónappal később, márciusban érkezhet a Mi 11 Lite. A Xiaomi december végén lerántotta a leplet a Xiaomi Mi 11-ről, de meglepő módon a sorozatba csak ez az egy modell érkezett. Tehát a várakozásokkal ellentétben nem jött Pro változat. Persze ez nem azt jelenti,
Az Apple körülbelül egy hónapja vezette be, hogy az alkalmazásfejlesztőknek pontosan be kell számolniuk arról, hogy milyen adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Ezeket az adatokat az adott applikáció adatlapján kell közzétenni. Ez a szabály december 8-tól érvényes, a Google iOS-es alkalmazásaira pedig december 7–én érkezett utoljára frissítés. A fe
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/07/2951/
Az AnTuTu nyilvánosságra hozta, hogy melyik mobilok voltak tesztjeik alapján a legerősebbek a középkategóriában a múlt hónapban. Az elmúlt időszakban az AnTuTu a csúcskategóriás mobilok mellett közzé szokta tenni a középkategóriás készülékek toplistáját is. A népszerű benchmark applikáció készülékenként 1000 modell átlageredménye alapján szokta öss
Black Shark Technology vezérigazgatója Luo Yuzhou megosztotta egy gondolatát Weibo-n az idén érkező Black Shark gamer telefon(ok)ról. Az előző évek tendenciájával ellentétben tavaly márciusban két Black Shark mobilról is lerántották a leplet. Idén benne van a pakliban, hogy előbb érkezhetnek a széria legújabb tagjai, már meg is kaptuk az első infót
Váratlan problémát okozhat pandémia idején egy egyébként rutinszerű, mégis hangsúlyos ügyvédi procedúra. A dokumentumok ellenjegyzését, illetve a személyazonosítást ezekben a napokban is meg kell oldani, ezért különösen fontos, hogy az ügyfelek tisztában legyenek a távazonosítás és a távellenjegyzés lehetőségével – hívja fel a figyelmet a Bán és Ka