80 éves korában elhunyt Lois Maxwell színésznő, aki 1962 és '85 között összesen tizennégy Bond-filmben formálta meg a titkosszolgálat titkárnőjét, Miss Moneypennyt.
Most mi is hozzátehetjük a magunkét a Grindhouse-univerzumhoz, ha elkészítjük saját álelőzetesünket egy nemlétező filmhez, és feltöltjük a Filmklik amatőrfilmjei közé.
A Muse még az Origin Of Symmetry turnéjának végén, 2002 nyarán – a Hullabaloo dupla DVD és CD megjelenése után nem sokkal – lépett fel a Szigeten (lásd az est.hu interjúját!). Az Absolution album 2003-2004-es koncertkörútjából kimaradt Budapest, de a Black Holes And Revelations aktuális turnéjából szerencsére nem.
Országszerte, október 2-12. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2007 október 2-12. között ismét megrendezi a Könyvtárak összefogása a társadalomért, más néven Nagy Olvashow című országos rendezvénysorozatát, mely az olvasás fontosságára és örömére hívja fel a figyelmet.
Országszerte, október 6-17. Európa legnagyobb liturgikus együtteseit hallhatja a közönség az október 6-án kezdődő Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválon. Az országos koncertsorozaton fellép többek között a Lipcsei Tamás Templom fiúkórusa, a Moszkvai Ortodox-férfikar szólistaegyüttese és a Magyar Nemzeti Énekkar.
(Relentless / EMI)Az 1975-ös születésű, anyai ágon kínai származású edinburghi dalszerző-gitáros-énekesnő, KT Tunstall közel négymillió példányban elkelt Eye To The Telescope című 2004-es debütálásával több díjat is besöpört, azóta pedig sokat koncertezett, készített egy akusztikus villámlemezt (Acoustic Extravaganza – 2006), kollaborált néhány kollégájával (a hegedűs Sophie Solomonnal,…
(Verve / Universal)Napjaink egyik legsikeresebb dzsesszdívája, Diana Krall kanadai zongorista-énekesnő a 2001-es The Look Of Love-ig csak feldolgozásokat rögzített, és a 2004-es The Girl In The Other Room Elvis Costellóval közösen írt dalai után gyorsan vissza is tért a bevált recepthez, a 2006-os From This Moment On után kerek egy évvel pedig elérkezettnek látta az időt egy pályaösszegző…
Több mint egyéves börtönbüntetés várhat a Lost-ban Ana-Luciát játszó Michelle Rodriguezre - úgy tűnik, a színésznő nem végezte rendesen a közmunkát, amire korábban ítélte a bíróság.
Az űrkorszak 50 éve kezdődött a szovjet Szputnyik-1 Föld körüli pályára bocsátásával. Ez a 80 kg-os alumíniumgolyó volt az első ember alkotta test, ami elhagyta bolygónk légkörét.
Új külsőt kapott a harmadik születésnapjára készülő TV Paprika. A logótól eltekintve - amely csak színeiben különbözik a korábbitól - minden egyéb arculati elem megváltozott.
Igazi ritkaságok, a közönség előtt eddig zömében ismeretlen képek kerültek bele abba a válogatásba, amely a hazai művésztelepek történeti és kortárs festészetét mutatja be.
Az Egri Mónika & Pertis Attila zongoraduó műsorának 1. része a Barátságról szól. A program Schubert Rondójával kezdődik, melyet a szerző egy barátjának ajánlott.
A Zone Romanticán Tévésztár kerestetik! címmel ma új sorozat indul. Ezúttal is 12 versenyző küzd azért, hogy ő kapja meg a vágyott szerepet egy ismert tévésorozatban.
A testmozgás hatékony a testsúlycsökkentés, a koleszterinszint és a vérben lévő zsírmennyiség szabályozása terén. Ehhez azonban nem kell megerőltetni magunkat, sőt! Lassan járj, tovább érsz!
Katie Melua riport anyagot kapott az oldalunk. Sajnos nem találkoztam a művésznővel, de remélhetőleg egyszercsak ez is megtörténik és akkor beszámolhatok neketek milyen ő személyesen.Hallgassátok, hogy beszél a művésznő saját albumáról, a dalokról a művészekről, akikkel együtt összehozta ezt a fantasztikus albumot. Az összes dalhoz hozzáfűz valamit, így elmeséli hogy...
Bár a feladat nem volt egyszerű, de megpróbáltuk összegyűjteni azon színművészeinket, akiknek a hangja szinte összeforrt egy-egy fiktív figurával, akiket hetente engedünk be lakásunkba, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük. Kezdjük először az urakkal, majd külön cikkben jöjjenek a nők!
Az IKO Media Group nem aprózza el, több új csatornával indul harcba még idén a nézőkért. Megkapják a magukét a horgászok, a vadászok, a sorozatfüggők, a régi idők tréfáit kedvelők, de napi 24 órában nézhetünk teleshopot is, ha épp erre van igényünk.
Robbie Williams ismét swinget énekel!14 kiváló duett és egy korábban kiadatlan felvételA karizmatikus Dean Martin természetbõl fakadó sármja és játékos, ugyanakkor szerény személyisége által írta be magát a szórakoztatóipar halhatatlanjai közé. A legendás Rat Pack tag örökérvényû munkássága elõtt tiszteleg napjaink sztárjainak krémje! Robbie Williams, Joss Stone, Charles Aznavour, Kevin...
Szeptember 30-án megkezdődött a Moveast Nemzetközi Filmfesztivál, a korábban Filmünnep névre hallgató filmes mustra Pécsett. Az október 7-ig tartó esemény nyitófilmje Koltai Lajos Estéje volt.
A Vanessa Paradis főszereplésével készült Őrangyalt Angyalom címmel már láthatta a szűkebb magyar közönség: a 2006-os 13. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették.
(CLS)A Yonderboi-féle Shallow And Profound album és turné kísérőzenekarából a billentyűvirtuóz Zságer Balázs vezetésével önállósodott Zagar együttes a Local Broadcast című 2002-es bemutatkozás és a 2004-es Szezon filmzene után 2006-ra ígérte a harmadik anyagát (lásd interjúnkat!), de végül 2007-es megjelenés lett belőle – és egy olyan nagy igényű konceptlemez, amit bátran hasonlíthatunk…
(Imperial / Neon Music)A Sony Bravia hirdetés pattogó színes labdáinak aláfestő zenéjével – a svéd Knife együttes Heartbeats című hideglelős szintipop dalának finom akusztikus gitáros átdolgozásával – befutott svéd-argentin trubadúr, José González második albumán beborul az ég: a Veneer tábortűzi hangulatát az In Our Nature-ön borongós, sötét és néha dühös hangok követik. Ezen a…
A Liberty Global európai tartalomszolgáltató vállalata, a Chellomedia, valamint a gyermekműsor-gyártó és jogtulajdonos HIT Entertainment bejelentették, hogy közös vállalkozásban elindítanak egy nemzetközi, óvodás korúaknak szóló csatornát. Idén őszre-télre ezzel már vagy húsz új tévét ígérnek különféle társaságok.
Néhány hét múlva indul az RTL Klub tehetségkutató versenye, a Csillag születik. A zsűriben Náray Tamás, Fábry Sándor, Falusi Mariann és Keleti Andrea értékeli majd a versenyzők produkcióit.
Izgalmasan kezdődhetett a hét a Barátok köztben, hiszen a hétfői epizód nyerte a nézettségi versenyt mind a teljes lakosság, mind a fiatalok körében. Az előző csoport 2 245 024 nézővel, míg az utóbbi 985 592 nézővel járult hozzá a sorozat sikeréhez.
(I Hate Records / Hammer Music)A 2001 végén feloszlott Mood tagjai két zenekarban folytatták pályájukat. Ketten közülük ma a New Orleans-i típusú doom/stoner/sludge vonalon mozgó Stereochristban zenélnek (lásd: Live Like Man…), míg Holdampf Gábor énekes és a gitáros Füleki Sándor a Wall Of Sleepben viszik tovább a Black Sabbath-i hagyományokat, és immár a harmadik albumukkal jelentkeznek.…
(Roc-A-Fella / Universal)Kritikusi körökben Eminem feltűnése óta Kanye Westnél egyetlen mainstream rapper sem érdemelt ki nagyobb elismerést. A chichagói sztár harmadik lemezével a nagyközönség támogatását is megőrizte, hiszen 50 Cent Curtis albumával szemben magabiztosan nyerte a "ki ad el több lemezt szeptember második hetében?" csatát. A Graduation azonban kissé elmarad a 2005-ös Late…
A kelet-európai dominanciát kifogásoló kritikák miatt az Eurovíziós Dalverseny szervezői úgy döntöttek, hogy a 2008-as belgrádi versenyen már két elődöntőt rendeznek.
(Fly Eye)Bár a 2007-es nyár electro-diszkó trendjét három duó, a francia Justice (†), az angol Simian Mobile Disco (Attack Decay Sustain Release) és a német Digitalism (Idealism) határozta meg, a szcéna legszórakoztatóbb jelensége egy huncut kis skót kölyök volt. A kortársainak be-beszólogató, de még alig pelyhedző állú Calvin Harris úgy nosztalgiázik a nyolcvanas évek popzenéjével, hogy…
Srdan Golubovic Csapda című szerb-német-magyar koprodukcióban készült alkotása nyerte el az Almatyban megrendezett "Shaken's Stars" filmfesztivál fődíját, a Dolina pedig külön diplomát kapott a "Manaki Brothers" nemzetközi operatőrfesztiválon.
A Wachowski-testvérek effektív visszatérése a mozivászonra még várat magára, azonban addig is összehoztak egy legendás képregény alapjain nyugvó sztorit, amit aztán a Mátrixos rendezőasszisztensük direktori képességeire bíztak. A végeredmény egy igényes kommersz-mozi lett…
Claude Chabrol ízig-vérig francia filmet alkotott, bár a Hitchcock-i rajongása itt is nyakoncsíphető több fázisban is, de a Köszi a csokit! kétségtelenül tökéletes francia mozi, vagyis tökéletesen francia.