Budapest - A labdarúgó-NB I két kimagasló csapata játszik ma egymás ellen a bajnokság 10. fordulójában. A listavezető Honvéd a pontvadászat egyetlen veretlen csapatához, az MTK-hoz utazik, és ha nyernek a kispestiek, akkor nagyon közel kerülhetnek az őszi bajnoki címhez. Igaz, Hercegfalvi Zoltán (27), a gárda támadója szerint korai lenne még a szezon végéről beszélni.
Az Olaszországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőinek vasárnapi játéknapján 69-66-os győzelmet ért el Lettország a mérkőzásig veretlen Belgium ellen.
Viswanathan Anand nyerte a nyolc részvevős, mexikóvárosi világbajnokságot. A ranglistavezető indiai játékos - aki 2000-ben, az akkor még két szervezet égisze alatt zajló tornák egyikén már szerzett vb-címet - az utolsó két fordulóban előbb az orosz Alexander Griscsukkal, majd Lékó Péterrel remizett, s 9 ponttal végzett az élen.
Bár - elsősorban Perics kapus parádéjának köszönhetően - szinte végig vezetett, végül be kellett érnie döntetlennel az MKB Veszprém férficsapatának a Celje együttese elleni BL-premieren. Az F csoport a továbbjutás szempontjából döntőnek minősített mérkőzésén a szünetben még háromgólos hazai előnyt mutatott a nagytábla (14:11), mi több, a lefújás előtt két másodperccel 24:23 volt az "ide", a…
Két harmad alatt elintézte ősi riválisát a Ferencváros-Érsekújvár csapata a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, ahol 4-2 arányban bizonyult jobbnak az Újpestnél a jégkorong OB I vasárnap esti összecsapásán.
Nagyon meg kellett becsülni az első félidő három helyzetét a kihaltnak tetsző siófoki sporttelepen, mert a szünet után ritkább volt az akció, mint az orrszarvú a veszprémi állatkertben. (Pedig ott negyedszázad múltán tűnt fel ismét a vastagbőrű állat.) Az első támadás mindjárt góllal zárult: a nyíregyházi Hegedűs és Lippai kombinációja nyomán Szilágyi tehette kényelmesen maga elé a kissé mögé…
Hetvenegy éves korában, súlyos betegségben elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, A nemzet sportolója. A MOB és a sportági szövetség saját halottjának tekinti; temetéséről később intézkednek.
Szinte végig zuhogó esőben rendezték Fudzsin a világbajnokság Japán Nagydíját: az irracionalitás határán mozgó eseményt az éllovas Lewis Hamilton nyerte, annak ellenére, hogy a harmincadik körben Robert Kubica megkoccantotta az autóját.
Mi ez? Négyen hajolunk az asztal fölé a megfejtés reményében, de még csak tippünk sincs. Illetve lenne, hogy tudniillik tisztesen megkomponált műhányást látunk, de ilyesmit azért mégse mondunk/írunk, így inkább túlfőzés közben felrobbant, majd planktonformára gyúrt karamellcukorban állapodnánk meg mindahányan. Az esemény a Budapest Maraton, az időpont vasárnap fél tizenkettő, a helyszín meg az…
Győztes gólt lőtt a büntetéséből visszatérő Tököli Attila (képünkön) A Paks támadója öt meccset pihent, miután korábban egy kiállítás után előbb edzőjével, majd egy szurkolóval veszett össze
A rendőrség 15 futballhuligánt őrizetbe vett az FC Torino-Juventus olasz élvonalbeli városi rangadó előtt A két együttes szurkolói a 20:30-kor kezdődött találkozó előtt csaptak össze egymással
Egyelőre nincs utódja Pajkos Jánosnak, aki a szombati vereség után mondott le a tizedik forduló után is nyeretlen, kiesőhelyen álló Diósgyőr élvonalbeli futballcsapatának vezetőedzői posztjáról A kub vezetői tudomásul vették a tréner bejelentését, s azonnal nekiláttak az utód felkutatásának
Harminchét japán futballszakember látogatott el Németországba azért, hogy tanulmányozza a német élvonalbeli bajnokságot, a Bundesligát és a kluboknál folyó szakmai munkát.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint ha Franz Beckenbauer is besegít a kandidálásba, akkor Németországnak nagyon jó esélyei vannak a 2011-es női világbajnokság rendezési jogának elnyerésére. "Ha Beckenbauer ugyanúgy körbeutazza a világot, mint a 2006-os vb előtt tette a szervezőbizottság elnökeként és személyesen kér szavazatokat, akkor Németország nagyon jó…
Üzenetet intézett a sajtón keresztül Joe Calzaghe az új középsúlyú világbajnok Kelly Pavlikhoz. Mint ismeretes a Mikkel Kessler elleni novemberi szupermeccsre készülő walesi sztár korábban Taylor ellen akart bokszolni, de az eredmény ismeretében inkább most Pavlik ellen bokszolná első 2008-as mérkőz
Szombaton Epifanio Mendoza legyőzésével másodszor is megvédte WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét Chad Dawson. A veretlen amerikai bunyós a meccs után nagyon elégedett volt a teljesítményével. "Megcsináltam, amit meg akartam tenni. Elvégeztem a munkát. Ezért jöttem ide. Ugyanez történt volna Diacon
Január 19-én a legendás Roy Jones ellen lép ringbe Felix Trinidad, minden idők talán legjobb Puerto Rico-i bokszolója. A két klasszis első ízben tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen mindketten megszólaltak.Felix Trinidad: "Roy Jones, minden idők egyik legnagyobb bokszolója. Azonban január 19-én
Az Universum Box Promotion újabb három évvel meghosszabította Balzsay Károly szerződését. A veretlen nagyközépsúlyú reménység legközelebb november 24-én lép ringbe Drezdában, amikor is a WBO interkontinentális övét veszi célba a tervek szerint. Balzsay számára a német klub feltételként szabta, hogy
Tőzsér Dániel góljával listavezető Görögországban az AEK, Torghelle Sándor döntetlent érő találatával is kieső helyen a Jena. Juhász Roland a hajrában állt be az Anderlechtbe, a brüsszeliek első vereségüket jegyezhették fel az idei szezonban. Az exferencvárosi középpályás, Tőzsér Dániel szerezte...
Csak erős idegzetűeknek! Brutálisan fejbe rúgta ellenfelét Drogba! Piros lett a vége! Nézze meg a Chelsea elefántcsontparti támadójának "jelenetét" a Fulham elleni bajnokin! Íme! (foci24 com - Fedor János)
Fernando Alonso azt tervezi, hogy egy év kényszerszünetet tart. A Japán Nagydíjon kiesett spanyol címvédőnek elege van a McLarenből, így semmiképpen nem akarja a következő szezont is a csapatnál tölteni, a szerződésének felbontásával járó pluszköltségeket viszont várhatóan egyik istálló sem tudja vállalni.
A pénteki, Schalke elleni meccsen súlyos térdsérülést szenvedett a Hertha brazil játékosa, Lúcio, akinek akár a további pályafutása is veszélybe kerülhet
Az Olympique Marseille fiatal középpályását, Samir Nasrit a Liverpool FC és az Arsenal FC is vinné. Az Ipswich Town focistáját, Danny Haynest az Aston Villa és az Everton FC is figyeli.
A kínai rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki arra használta hamis, pekingi olimpiával kapcsolatos weboldalát, hogy pénzt csaljon ki a játékos kedvű érdeklődőkből.
Az utóbbi hetekben a nemrégiben befejeződött U17-es világbajnokság két sztárja, a spanyol Bojan Krkic és a német Tony Kroos is bemutatkozott hazája élvonalában, ám ne gondoljuk, hogy a két tinisztár bármilyen rekordot is felállított ezzel. Debütálásuk idején ugyanis már mindketten elmúltak 17 esztendősek, márpedig az európai topligákban ilyen "idősen" nem lehet csúcsot dönteni.
Három meccsnyi pauza után újra bekerült a Barcelona keretébe Ronaldinho. A Barcelona brazil szupersztárja három győzelemmel zárult Primera División-találkozót hagyott ki - sem a Sevilla (2-1), sem a Zaragoza (4-1), sem a Levante (4-1) ellen nem lépett pályára. A klub hivatalos közleménye szerint...
A Bőcs-FTC mérkőzés után Csank János nagyon csalódott volt az elhullajtott pontok miatt -100% Fradi- - Csak nyomaiban emlékeztet a csapat játéka arra, amit mérkőzések előtt megbeszélünk- mondta Csank