Aromán labdarúgó a német csapat gólzsákja volt az elmúlt idényben, azonban a nyári szünetben az együttes megvált tőle, a VfL Wolfsburg javára Radu azonban nem tudta megszokni új csapatát, Felix Magath irányítása alatt korántsem azt hozta, amit a múlt évadban Cottbusban, úgyhogy új csapata lemondott róla, a klub vezetői úgy döntöttek: visszaengedik a játékost az Energie-hez
Azt követően, hogy Németország szombaton kivívta a részvételt a jövő évi Eb-re, szerdán a "magyar" csoportban szereplő görögök, továbbá a csehek és a románok is ünnepelhettek. Nem úgy Anglia, amelynek válogatottja 2-1-es vereséget szenvedett Moszkvában...
A malajziai fővárostól, Kuala Lumpurtól ötven kilométerre délre található szepangi pálya 1998-ban készült el, és 1999 áprilisában már világbajnoki futamot rendeztek rajta. A vb-sorozat egyik legkorszerűbb ringje 5548 méter hosszú, a célegyenes 920 méter.
Kovács Katalin újra egy hajóba ülhet Janics Natasával. A szerda esti egyeztetéssel megmenekült a magyar kajak aranypárosa, és Pekingből is aranyérmet hozhat.
A kísérlet, miszerint külön alkut kötnek a felek, kudarcba fulladt, így tovább húzódik a sportágat másfél hete foglalkoztató, enyhén szólva is szövevényes ügy.
A Ferencváros potenciális vevője, Kevin McCabe új tervekkel állt elő a magyar hatóságoknál. Az angol üzletembert továbbra is érdekli a befektetés, de nem feltétlenül a jelenlegi kiírás keretein belül.
Abrazil válogatott az utolsó negyedórában mutatott parádés teljesítményével 5-0-ra legyőzte a vendég Ecuador együttesét a 2010-es labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtező-sorozatának 2 fordulójában
2010-ig meghosszabbította szerződését Thomas Schaaf, a német élvonalban és a Bajnokok Ligájában szereplő Werder Bremen labdarúgócsapatának vezetőedzője "Még sok nagyszerű dolog áll előttünk" - mondta a 46 éves tréner, aki 1999 májusa óta irányítja a Weser-parti gárdát, ilyen hosszú periódussal senki nem büszkélkedhet a Bundesliga jelenlegi mezőnyében
Rendkívül pechesen sérült meg egy hónappal ezelőtt Rédei Milán, a Ferencváros játékosa A Csank Jánostól rendszeresen lehetőséget kapó fiatal védő az Orosháza elleni idegenbeli meccsen szerelni próbált, ám esés közben izomszakadást szenvedett
Noha már felépült sérüléséből, valószínűleg még ezen a héten sem lép pályára David Beckham csapata, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy bajnoki mérkőzésén Az augusztus 29-e óta sérült angol sztár október elején edzett újra társaival, s azóta négy tréningnek volt aktív részese, melyek közül a keddin már teljes értékű munkát végzett
Minden bizonnyal az egyik legnézettebb televíziós műsornak számít Olaszországban a labdarúgó bajnoki összefoglaló, ám azért biztos, ami biztos alapon a Serie A vezetői ráerősítettek egy kicsit
Az elmúlt évek legizgalmasabbnak ígérkező Forma-1-es idényzáróját rendezik vasárnap este Interlagosban. A végső győzelemért küzdő három pilóta közül Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) nem is gondol arra, hogy elbukhatja a vébét, Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) kijelentette, hogy megbízik csapatában, míg Kimi Raikkönen (Ferrari) szerdai születésnapja után most hétvégén várja az ajándékot.
Úgy látszik, hogy nem kaphatja meg olyan gyorsan a szerb Sztevan Joveticset az angol Manchester United, ahogy arra a vezetők számítottak Egyesülete, a Partizan Beograd ragaszkodik hozzá, hogy nyárnál előbb nem akarják eladni őt, azonban a MU már a télen vinni a 17 éves tehetséget! A montenegrói játékosért időközben bejelentkezett a Manchester City, a Real Madrid, és az Ajax is
Luis Figo, az Inter világklasszis szélsője kijelentette, hogy amennyiben nem érkezik érte ajánlat az Egyesült Államok valamelyik klubjától, úgy befejezi a futballt a szezon végén.
Spanyolország igazi Schuster-lázban él ezekben a napokban. Ez nem csak annak köszönhető, hogy a Real Madrid a német tréner vezetésével remekel, hanem annak is, hogy feltűnt mellette egy titokzatos szőke hölgy, Elena.
No persze nem a Fabregas-Mutu kettősről van szó: másfél évig a Ferencvárosban szerepel Paul Shaw, az egyszeres román válogatott Moldovan Tibor (Níregyháza) pedig Újpesten edz két hétig. A Ferencváros a Sheffield United közvetítésével másfél évre megszerezte Paul Shaw-t. A 34 éves játékos 1991-ben...
Samuel Eto'o, az FC Barcelona kameruni labdarúgója szerdán megkapta a spanyol állampolgárságot A támadó azért folyamodott az illetékes hatóságokhoz, hogy európai unióbeli játékosként szerepelhessen, így klubjában felszabadítson egy helyet
A vébécímre esélyes három pilóta közül a pontversenyt elnézve a finnek vannak a legrosszabb lapjai. A karrierje során rendkívüli balszerencsés Räikkönen abban bízhat, hogy a két mclarenes vetélytárs kiüti egymást a Brazil Nagydíjon.
A spanyol pilóta kétszeres világbajnokként néz szembe ellenfeleivel Interlagosban. Fernando Alonsónak jó esélyei vannak a „mesterhármasra", hiszen nyerő típusú pilóta, a szerencse pártfogoltja - viszont olykor ellenszenvesen hisztis.
Lewis Hamilton lehet az első olyan pilóta, aki újoncként ér fel a csúcsra az F1-ben. Kérdéses persze, hogy 22 éves brit hogyan viseli a nyomást, miképp birkózik meg az esélyesség terhével?
A 250 kcm-esek között szereplő Tóth Imre a hatodik helyen végzett az első szabadedzésen a gyorsasági motoros világbajnokság utolsó előtti futamán, a Malajziai Nagydíjon. A gyakorlást Alex De Angelis nyerte, míg a MotoGP-ben a már világbajnok Casey Stoner végzett az élen a nyitó teszten.
Vasárnap az interlagosi pályán kiderül, hogy ki lesz a Forma-1-es világbajnok. A konstruktőri cím már eldőlt, ám aligha emiatt rágták tövig körmüket a szurkolók.
Asminkmester Sadie Hewlett miatt válik feleségétől Thierry Henry, az Arsenal korábbi, a Barcelona jelenlegi labdarúgója A nő egy reklámforgatáson ismerkedett meg a futballistával, akivel viszonya lett, ám Thierry Henry felesége rájött a dologra
A Contender győztes Sergio Mora egy interjúban kijelentette, hogy érzése szerint képes lenne legyőzni a középsúly legjobb bunyósának számító Kelly Pavlikot. A "Latin kigyó" kijelentése némiled meglepő annak fényében, hogy néhány napja csak kínkeserves döntetlen tudott elérni a Pavliktól fényévekre l
December 8-án Graham Earl személyében élete legkeményebb ellenfelével találkozik Amir Khan. A fiatal angol szueprtehetség másodszor védi meg Nemzetközösségi bajnoki címét a rutinos, világbajnoki meccset is bokszoló Earl ellen. A Khan vs Earl derbi Boltonban rendezi meg Frank WArren promoter. Szintén
A WBA bejelentette, hogy a nehézsúlyú világbajnok Ruslan Chagaev kihívási jogáért eliminációs mérkőzést ír ki. A találkozón részt vevő két bunyós Nikolai Valuev és Sergeui Liakhovich, akiknek promoterei jelenleg szabadon tárgyalhatnak a rendezési jogokról. Mind Valuev, mind pedig Liakhovich korábban
Kevesebb mint egy hónapja maradt Jermain Taylornak, hogy bejelentse igényét egy Kelly Pavlik elleni visszavágót illetően. A korábbi vitathatatlan középsúlyú bajnok súlyos KO vereséget szenvedett a sokkal esélytelenebb Kelly Pavlik ellen szeptember 29-én, de a szerződésük szerint Taylornak joga van v
Bilbaóban, a vaksakk Világkupa harmadik játéknapján Polgár Judit az indiai Pentala Harikrishna ellen sötéttel megnyerte az első partit, majd világossal remizett. A négy ponttal nagymesternőnk hármas holtversenyben második a hatfős mezőnyben. A kínai Bu Xiangzhi négy pontra növelte előnyét, világossal legyőzte Veszelin Topalovot, sötéttel kiharcolta a döntetlent. Két érdekes játszmát vívott a…
Lewis Hamilton lehet az első olyan pilóta, aki újoncként ér fel a csúcsra az F1-ben. Kérdéses persze, hogy 22 éves brit hogyan viseli a nyomást, miképp birkózik meg az esélyesség terhével?
Hihetetlen izgalmak várhatók az idei Forma-1-es világbajnokság záró, brazíliai futamán. A vb-címre még esélyes trió egyik tagja, Fernando Alonso nem is akarja a véletlenre bízni a dolgokat: kémet állít legnagyobb riválisára, Lewis Hamiltonra!
Didier Drogba a France Football ma megjelenő számában bejelentette, hogy minél hamarabb otthagyná a Chelsea-t. Az elefántcsontparti klasszis 2004 nyarán érkezett a Marseille-től a londoni klubhoz, ahol 43 gólt szerzett bajnoki mérkőzésen, 13-at pedig a Bajnokok Ligájában. Drogba egyike Jose...
Az Angol Labdarúgó Szövetség több millió fontot bukik amiatt, hogy ha a válogatott kudarcot vall és nem jut ki a 2008-as EB-re! Előzetes számítások szerint már több, mint 8 millió font az eddigi veszteség! Az biztos, hogy a kiesettbevétel hiányozni fog a kasszából, de szerényebb pénzből is fenntartható lesz az eddigi állapot - vallják a szövetségben Ehhez mérten fogják a jövőben a terveket…
Az angol Chelsea sportigazgatója, Frank Arnesen a héten megnézte Zágrábban a horvát-szlovák barátságos mérkőzést A sportvezető a Dinamo Zagreb 23 éves kiválóságára, Luka Modricsra volt kíváncsi
Vasárnap az interlagosi pályán kiderül, hogy ki lesz a Forma-1-es világbajnok. A konstruktőri cím már eldőlt, ám aligha emiatt rágták tövig körmüket a szurkolók. A tavaly visszavonult hétszeres világbajnokra már szinte senki nem emlékezik, olyan izgalmas volt az idei szezon.
A manchesteriek védője, Nemanja Vidic szerint sok játékosnak nehézséget okoz, amikor a nemzetközi szünet után visszatérnek a válogatottból, hiszen elfáradnak, miután hazájukat képviselik.
A hat mérkőzésen elszenvedett hat vereség után menesztették Bob Hartleyt, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Atlanta Thrashers vezetőedzőjét. A felkészítéssel járó munkát ideiglenesen az alelnök Don Waddell látja el, a csapat az új tréner irányításával be is gyűjtötte első győzelmét.
Bosszankodhatnak a Real Madridnál, hiszen a holland szélső, Arjen Robben és az argentin védő, Gabriel Heinze is sérülten tért vissza hazája válogatottjától.