2023. január 5. csütörtök

jan. 5
4:18
Az 5 legrosszabb(?) 2022-es Netflix-sorozatról most hallasz utoljára (Mafab)
A Netflix évek óta futószalagon gyártja a saját filmeket és sorozatokat, így a nagy számok törvénye alapján a sok jól sikerült alkotás közé becsúszik nem kevés pocsék is. Ezek általában az első évad után már mennek is a süllyesztőbe. Az alábbi öt sorozat is mind 2022-ben debütált a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában, hogy aztán a pocsék k
jan. 5
5:06
Gesztesi Károly emlékére: Aki egy luxusszálloda zongoristájából vált a magyar színész szakma ikonjává (Mafab)
Valóságos sokként érte a hazai rajongókat, amikor napra pontosan két évvel ezelőtt megtudták, hogy elhunyt kedvenc színészük, Gesztesi Károly. A színész mindössze 56 éves volt, amikor egy előadására igyekezve rosszul lett és a mentősök hiába küzdöttek érte, már nem tudták megmenteni. Most rá emlékezünk.
jan. 5
7:42
Újra Walter White lesz Bryan Cranston, de nem úgy, ahogy gondolnád (Mafab)
Bryan Cranston (galériánkban) újra Walter White szerepét játssza a PopCorners reklámjában, amelyet a 2023-as Super Bowl során sugároznak majd.
jan. 5
8:36
A 8 legjobb új film, amit Csak a mozikban nézhetsz januárban (Mafab)
2022 egy igencsak kiemelkedő filmes év volt: nem csak 2019 óta ez volt az első, amikor a mozik egész évben(!) nyitva maradtak, de olyan filmek sorát láthattuk, mint a Top Gun: Maverick, a Minden. Mindenhol. Mindenkor vagy épp az Avatar: A víz útja.
jan. 5
9:06
Megmagyarázhatatlan: szarvak nőttek egy indiai nő fejére (SzMo)
Az orvosok is döbbenten állnak a jelenség előtt, a nőnek súlyos fájdalmai is vannak a rendellenesség miatt.
jan. 5
9:30
Mától a Netflixen: Itt az új sorozat, amiért az egész világ rajongani fog(?) (Mafab)
A felnőttek hazug élete a titokzatos bestseller szerző, Elena Ferrante regényének adaptációja, mely mától látható a Netflixen.
jan. 5
10:24
Hugh Jackman azért könyörög, hogy ne jelöljék Oscarra jövőre Ryan Reynoldsot (Mafab)
.
jan. 5
11:12
A védelmező: Így készült a prostituált szerepére Chloë Grace Moretz (Mafab)
A védelmező című akcióthrillerben, amelyet most is streamelhetsz az HBO Maxon, Chloë Grace Moretz (galériánkban) egy fiatal orosz prostituáltat alakít. De hogyan készült a szerepre.
jan. 5
12:06
Elkészülhet a Sherlock 5. évada? Megszólalt a sorozat alkotója (Mafab)
Steven Moffat nemrégiben elhintette, hogy szívesen írna újabb epizódokat a BBC Sherlockjához abban az esetben, ha sikerülne rávenni Benedict Cumberbatchet és Martin Freemant, hogy visszatérjenek a produkcióhoz.
jan. 5
12:54
Netflix: Közel 24 ezer éven át nézték Daniel Craig nyomozását, csak 2 film volt jobb ennél (Mafab)
Második hete szerepel a Top 10-ben, Rian Johnson Tőrbe ejtve - Az üveghagyma című filmje, így megjelenést követő első 10 napban a Netflix harmadik legnézettebb filmje lett a megtekintett órák száma alapján.
jan. 5
13:42
Evil Dead Rise előzetes: Erre a brutális visszatérésre vártak a rajongók (Mafab)
Visszatér Sam Raimi kultikus horrorja, megérkezett ugyanis a Lee Cronin rendezésében készülő Evil Dead Rise előzetese.
jan. 5
14:30
2023 legjobban várt sorozata többe kerülhetett, mint a Trónok harca első öt évada (Mafab)
Az HBO rengeteg pénzt, állítólag "több mint százmillió dollárt" költött a The Last of Us televíziós adaptációjára - írja a The New Yorker.
jan. 5
15:42
Gladiátor 2: 23 évvel az eredeti után remek hírek a folytatásról (Mafab)
.
jan. 5
16:12
Az 5 legjobb 2022-es Netflix-sorozat, amit érdemes újranézni (Mafab)
2022-ben szerencsére számos olyan sorozat debütált a különböző streaming-szolgáltatók kínálatában, amelyek remekül sikerültek. És van az úgy, hogy egy sorozatra annyira rákattan az ember, hogy akár néhány nap, hét vagy hónap elteltével máris kedve van újranézni. Ilyen sorozatból is akadt néhány tavaly, mi most mindjárt ötöt is megmutatunk. Szerintü
jan. 5
17:06
Egy rajongó magára tetováltatta Wednesdayt, de inkább Samuel L. Jacksonra hasonlít (Mafab)
A Netflix Tim Burton adaptációjában szereplő Wednesday Addams karakterének tetoválása nagy feltűnést keltett az interneten, mivel eléggé hasonlít Samuel L. Jacksonra. Lásd a képet a galériánkban.
jan. 5
17:54
A valóságban is 'létezik' a The Last of Us vírusa, és Kínából származik (Mafab)
A Cordyceps Brain Infection (CBI), más néven "zombigomba", egy kitalált vírus, amely a The Last of Us című videojátékban és televíziós sorozatban szerepel, mely ugyan nem az agyat, hanem az izmokat érinti, de azért elég erős alapokkal rendelkezik.
jan. 5
19:18
Nem biztos, hogy ilyen örökséget szeretnék: Megkönnyebbült a Marveltől való távozása miatt sokak kedvenc hőse (Mafab)
A Marvel moziverzum számos mókás karaktert tud felmutatni, de közülük is kilóg egy picit a maga utánozhatatlan stílusával Drax, a Pusztító. A kék bőrű harcos, aki mindig tőmondatokban beszél és mindig mindent kimond, amit gondol, milliók kedvencévé vált az elmúlt tíz évben. Ez idő alatt összesen hét filmben láthattuk, a nyolcadik pedig idén debütál
jan. 5
20:30
Mától a Netflixen: Totális agybaj egy mesteri rendezőtől, ilyet még sosem láthattunk (Mafab)
Nicolas Winding Refn Drive - Gázt! című filmje ma már gyakorlatilag kultikusnak számít, a rendező pedig ismét egy erős produkcióval jelentkezett, megérkezett ugyanis a Netflixen a Koppenhágai cowboy.
jan. 5
21:12
Macskaeledelen él egy milliomos nő, mert az olcsóbb, mint hústermékek (SzMo)
Annak ellenére, hogy mesés vagyonnal büszkélkedhet, az amerikai asszony nem szórja a pénzt, nem is hajlandó szerinte fölösleges dolgokra pénzt költeni.
jan. 5
22:12
Meghalt a Testről és lélekről színésze, Morcsányi Géza (Mafab)
70 éves korában elhunyt Morcsányi Géza színész, műfordító, dramaturg és szerkesztő.
jan. 5
22:36
Tízes lista: a legkegyetlenebb orvosi beavatkozások, amiket máig használunk (SzMo)
Ha azt hitted, hogy ma már nem létezik érvágás, lobotómia vagy elektrosokk, nagyot tévedtél.

Keresés