Ötvenegy évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy a ma már klasszikusnak mondható Ómen végre előzménytörténetet kapjon. Befutott Az első ómen magyar előzetese.
Sokan leszedték már a szenteltvizet erről a produkcióról, megjegyzem, nem véletlen. Rémes visszagondolni, hogy honnan hová jutottunk. Nem sorolom fel a címeket, de A Vasember, Thor, Amerika Kapitány stb. vonaltól, annak mérsékelt komolyságától óriási lett a kontraszt napjainkra. Csodálkozik a Marvel, hogy sorra buknak a címeik. Pedig egyáltalán nem
Nem is tudnék erről a jó filmről, ha a Netflix nem jelez, hogy utolsó esély, aztán töröljük. Hajrá, mi bajom lehet, legfeljebb leállítom. De mennyire, hogy nem állítottam le! Finom kis monodráma. Elutaztunk Szürreáliába, ahol az épp kimondott szó a falon köszön vissza, ahol a vasútállomás hangosbeszélője leteremt, ha trágár vagy. A sztoriba zutty,
Ebben a filmben sokan felfedezhetik és átélhetik gyerekkori rémálmaikat. Mindenkié más. Én is megtaláltam az enyémet. Tartottam is attól, hogy a film után, miután lekapcsolom a villanyt, kezdődik nálam a cidri. Ilyenkor olyan éberen alszom, mint a nyuszik, vagy mozdulatlanul fekszem a takaró alatt, csukott szemmel, szapora szívveréssel. Talán azt h
2018-ban az egész világot megdöbbentette, hogy a kaliforniai szülők két évtizeden át szó szerint lakat alatt tartották a gyerekeiket. Bár még egyikük sem tette túl magát a traumán, közülük a most 23 éves Jordan Turpin egész különös utat járt be.
Hát hol is kezdjem, az eredetiséget néha hiányoltam azért. Jó, tudom, már hallom is, hogy "de hát mit akarsz, miről szóljon, hiszen bemondták, hogy megtörtént események ihlették". Nos, ez a "megtörtént események ihlették" a leglazább valóságkapcsolat definíciója filmes nyelven, azt jelenti, hogy valaki hallott egy sztorit, amitől támadt egy ötlete,
Tavaly év vége felé pattant ki az egyik filmszerető barátom fejéből az az ötlet, hogy próbáljunk meg 2024 minden hónapjában legalább egyszer összefutni, és adózzunk tisztelettel a trash műfaja felé úgy, hogy ezeken az összejövetelekkor egy ZS kategóriás filmet megtekintünk. Persze egyből elkezdtük tervezgetni eme összejövetel részleteit, és abban m
Sydney Sweeney (Eufória, A Fehér Lótusz, Madame Web) és Glen Powell (Top Gun: Maverick) a főszereplői az év egyik leginkább várt romantikus vígjátékának. Mától a mozikban az Imádlak utálni.
A Netflix ezúttal is közzétette a nézettségi listáját, amely alapján nagyon úgy tűnik, hogy Harlan Coben művének adaptációja, a Nem versz át tarolt az előfizetők körében.
Az ördög benned lakozik egy 2012-es amerikai found footage stílusú természetfeletti horrorfilm, amit William Brent Bell rendezett, és Bell és Matthew Peterman írt.
Hollywoodban napjainkban az adaptációk, rebootok és folytatások aratnak hatalmas sikert, ez alól pedig a Bert a csúcsfegyver sem kivétel, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Peter Atencio rendezése mégis különleges ebből a szempontból.
Emilio Sakrayát még sosem láthattuk így: A 60 perc című filmben egy izmos és tetovált harcművészt alakít, aki nem hagyja, hogy az ellenfelei megállítsák.
Kevin Hartra kíváncsiak most a legtöbben hazánkban, a színész új akciófilmjére kerestek rá a legtöbben a mögöttünk hagyott héten. De ugyanígy Jason Statham új mozija is lázban tartotta a nézőket, akik Leonardo DiCapriotól és Robert De Nirotól sem tudnak elszakadni. Mutatjuk, melyik filmek most a legnépszerűbbek a magyar nézők körében.
Már nem kell sokáig várni a rajongóknak, hogy otthonról is streamelhessék a Mission: Impossible - Leszámolás - Első Részét, a film ugyanis január végén debütál a Paramount+-on.
A most elérhetővé vált listában olyan alkotóktól láthatnak filmeket az amerikai netflixezők, mint Martin Scorsese, Robert Altman, Francis Ford Coppola, Shigehiro Ozawa vagy Mel Brooks.
A Gyilkos a galériában, egy sötét humorú vígjáték-thriller, a főszerepekben Uma Thurman, Samuel L. Jackson és Joe Manganiello. Mától streamelheted az HBO Maxon.
A film első háromnegyede meglepően jól alakult, kiválóan fényképezett, és egész gördülékeny volt. A színészi játék is klasszul ment, csak 1-2 jelenet volt, amit inkább újra kellett volna forgatni. Mivel azért attól nehéz eltekinteni, hogy ez mégiscsak egy nemzeti hősteremtő kurzusfilm a legfőbb udvari rendező műhelyéből, számítottam rá, hogy leszne
Johnny Depp rendezte a Modi című életrajzi filmet, amelynek középpontjában Amedeo Modigliani festőművész áll, akit Al Pacino alakít. Lásd az első képeket a galériánkban.