A magyar parlament elkezdte tárgyalni a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát. Szakértők szerint számos területen eredményesen küzdhet Magyarország a klímaváltozással szemben.
Akár húsz évvel a 2-es típusú cukorbetegség diagnosztizálása előtt megfigyelhetők a betegség kialakulására figyelmeztető jelek - állapították meg japán kutatók.
Két törzse, hat hajtóműve van, a szárnyfesztávolsága pedig 117,3 méter - másfélszer akkora, mint a világ legnagyobb utasszállító repülőjének, a Boeing A38-asnak a szárnyfesztávja.
A NASA aszteroidavadász űrszondája nemsokára elér egy olyan kisbolygóhoz, amely a 22. században ütközhet a Földdel. Mintát vesznek róla, hogy tudni lehessen, mivel állunk szemben.
Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
260 ezer négyzetméternyi terület felásásával rábukkantak hazánk történetének legnagyobb ismert védműrendszerére. Az árkos, karós sáncvonal a folytatása lehet a Debrecenben korábban megmentett védműnek.
Eötvös Lorándot a tudománytörténet a legkiválóbb fizikusok között tartja számon, az általa készített torziós inga pedig forradalmasította az olajipart.
Közzétették Stephen Hawking márciusi halála előtt csupán napokkal befejezett utolsó tudományos kutatását, amely 56 éven át tartó karrierjének egyik legfontosabb témájával, a fekete lyukakkal foglalkozik.
Az öt évvel ezelőtt Dél-Lengyelországban talált régészeti leletek friss vizsgálatából derült ki, hogy madárfogak roppantották össze egy 6 év körüli kislány csontjait.
A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.
Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák, de az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony csapda kifejlesztésén.
Táltos, lidérc, garabonciás, szépasszony és markoláb – ezek mind a pogány kultusz alakjai voltak, és felmenőink nagyon sokáig mélyen hittek a létezésükben.
A múlt csütörtöki bajkonuri Szojuz-baleset után először október 24. és 25. között fognak felbocsátani ilyen típusú rakétát - közölte az Interfax hírügynökség orosz űripari forrásra hivatkozva.