A kultúrát önzetlenül támogató mecénások sokszor maradtak meg áldozatos tevékenységük nyomán a történelem emlékezetében, de olyanokról is tudunk, akiket méltatlanul feledett el az utókor. Ilyen volt például a Lánchíd felépítésében a legnagyobb anyagi szerepet játszott görög származású mágnás, de fia is, akinek jelentős részben egyebek mellett a Mag
Negatívan és pozitívan is hathat a gyermek személyiségfejlődésére, ha korábban vagy éppen később kezd el iskolába járni társainál. A mérlegelendő szempontokról kérdeztük a klinikai és neveléslélektani szakpszichológust, aki cáfolt egy tévhitet is.
A készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI). A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a
Kolozsvár és térségének legkorábbi reneszánsz falképeit találták meg a kutatók a kolozsvári Farkas utcában. A református óparókia egykori tanácstermében lévő falfestmények több okból is egyedinek számítanak – számolt be a Krónika.ro.
250 éve nem látott felújítás zajlik a veszprémi várnegyedben, amelynek keretén belül 18 épület funkcionálisan és műszakilag is megújul, 12 épület új tetőszerkezetet kap, és valamennyi homlokzata felújításra kerül. A 2025-ig tartó beruházás több eleme már idén elkészül. Mint ismert ebben az évben Veszprém ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa pro
A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon – idézte egy új kutatás becsléseit a The Guardian online kiadása hétfőn. A mezőgazdasági termények háromnegyedének szüksége van a beporzásra, ám sok rovarfaj egyedszáma drámainak csökken, így a nem megfelelő beporzás 3-5
A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A Vaszary János két tucatnyi, mindeddig lappangó munkáját is felvonultató tárlat április 2-ig lesz látogatható. A kiállításon bemutatott mintegy 70 műből 24 alkotás mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a