2010. január 12. kedd

jan. 12
8:24
Tenisz: Kuznyecova kikapott Sydneyben, Serena Williams nyert (She)
A Sydneyben zajló WTA-torna második fordulójában az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams bejutott a harmadik fordulóba, miután két sima szettben megverte a spanyol Martínez Sánchezt. A harmadik helyen rangsorolt Szvetlana Kuznyecova viszont kikapott a szlovák Dominika Cibulkovától.
jan. 12
8:24
Dísztárgyak a HM-nek tízmilliókért (HírTV)
Több mint harmincmillió forintért rendelt meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) értékes ajándéktárgyakat, vázákat és étkészleteket 2008-ban – tudta meg a Magyar Nemzet.
jan. 12
8:24
Defektes szépségek - fotók (Blikk)
A pótkereket könnyen megtalálták, de a kerékkulccsal és az emelővel már nehezen boldogultak hazánk szépségkirálynői
jan. 12
8:24
Sheryl Crow újabban a musztángokért harcol (Metropol)
Sheryl Crow énekesnő felszólalt már az iraki háború ellen, lelkes támogatója az embrionálisőssejt-kutatásnak és a globális felmelegedés hatásaival foglalkozó vizsgálatoknak, legújabban pedig a nyugat-amerikai pusztákat uraló vadlovak védelméért szállt harcba.
jan. 12
8:24
Óvatosan lépdel tovább Amerika (Portfolio)
Izgatottak voltak a tengerentúli befektetők az amerikai gyorsjelentési szezon tegnapi indulása miatt, a vezető részvényindexek közül csak a Nasdaq maradt a negatív tartományban, közben a Dow Jones és...
jan. 12
8:24
Akár tízszeres forgalmat bonyolíthatnak a taxitársaságok (Pénzcentrum)
Akár tízszeres is lehet a fővárosi taxitársaságok forgalma a BKV-sztrájk alatt egy átlagos hétköznaphoz képest. Erről Dudás Zoltán, a Főtaxi taxi-üzletág igazgatója beszélt az MTI-nek kedden reggel....
jan. 12
8:24
Előadások a titkok világáról (Metropol)
Egyiptológusok vezetik be az érdeklődőket Tutanhamon világába: a Tutanhamon kincse kiállításon ezentúl egy hónapon keresztül minden hétfőn és szerdán délután neves szakértők kalauzolják a látogatókat.
jan. 12
8:26
BKV-sztrájk: Igazuk van, vagy sem? (Portfolio)
Jogos-e, hogy a BKV dolgozói időről időre megbénítják a város közlekedését? Egyáltalán megbénítják-e, vagy mindenki megvonja a vállát, és gond nélkül megoldja a megoldhatatlant, és a szokásos időben...
jan. 12
8:30
Most kell kitalálni, hogy működjön majd a posta (Privátbankár)
2012 végén a liberalizáció jegyében megszűnik a Posta egyeduralma a honi piacon, a szakminiszter várja a koncepciókat és a hatástanulmányokat
jan. 12
8:30
Reggelt! 2010. 01. 12. (GameStar)
Napos kedd reggelt kívánok az itt egybegyűlteknek! Olyat pl, mint tegnap volt. Az tetszett!
jan. 12
8:30
Gyurcsány vigyorog az MSZP-plakátokon (Alternatív Energia)
Ma kezdik fényképezni az MSZP egyéni képviselőjelöltjeit, a fotók a január 15-én induló jelölti kampányhoz készülnek. A jelöltek hat ismert politikus közül választhatják ki, hogy a róluk készült képeken ki szerepeljen mellettük, ha erre igényt tartanak.
jan. 12
8:30
Alonso Ferrariba öltözött (Behaviour)
Hétfőn először jelent meg hivatalosan a Forma-1-es Ferrari színeiben Fernando Alonso a nyilvánosság előtt.
jan. 12
8:30
Vadászok is keresik az eltűnt ikerpárt (Adó1százalék)
Eltűnt egy ikerpár hétfőn a Veszprém megyei Ősi községben; a 11 éves fiúk az iskolából késő délutánig sem érkeztek haza, a szülők bejelentést tettek a rendőrségen - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 12
8:30
USA - Újabb csúcsokat hozott a hétfői kereskedés, csak a Nasdaq kesereghet (ProfitLine)
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezetői mutatói hétfőn: a Dow Jones és az S&P kedvező kínai gazdasági adatok hatására újabb 15 havi csúcsra emelkedett, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont az árfolyamnyereség kivétele miatt csökkent.
jan. 12
8:32
Egyedi kormánydöntések: milliárdok magáncégeknek (Privátbankár)
Összesen 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott 12 magáncég az államtól 2009-ben egyedi kormánydöntés keretében - olvasható a keddi Magyar Nemzetben. A napilap a gazdasági minis...
jan. 12
8:32
Tekintse meg Ön is a gárdaper ítéletét! (Alternatív Energia)
Elkészült és - anonimizálva - nyilvánosságra hozták a Magyar Gárda Egyesület perében a Legfelsőbb Bíróságon (LB) hozott ítéletet. Mint ismert: az LB december 15-én helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) nyáron hozott döntését, s így a gárda feloszlatása mellett döntött.
jan. 12
8:32
Még olcsóbb lesz a gázolaj Szlovákiában (ProfitLine)
Szlovákia január végéig csökkenti a gázolaj forgalmi adóját, hogy segítsen a fuvarozók nehéz helyzetén - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn délután.
jan. 12
8:33
Lebukott! Megcsalta feleségét Kárász Róbert (Blikk)
Budapest — Kárász Róbert (40) elköltözött otthonról.
jan. 12
8:33
Ritka, mint a fehér pávián (Blikk)
CSANGCSOU – A „ritka, mint a fehér pávián" akár „korszerűvé teheti" a régi mondást, amely eredetileg hollóval terjedt el.
jan. 12
8:33
Megbénul Budapest (Habostorta)
A sztrájkkal egyedül a taxisok járnak jól a fővárosban
jan. 12
8:35
Lamborghinijével beparkolt egy másik autó alá (Blikk)
HOLLYWOOD – A képet látva az ember először azt gondolná, hogy a Saab sofőre mélázott el, és lépett későn a fékre, a valóság azonban egészen más.
jan. 12
8:39
Híradó, 2010. január 12. 8:00 (hirado.hu)
Híradó reggel
jan. 12
8:39
61%-os visszaesés a személyautó-eladásban + videó (ATV)
Átlagosan felére esett vissza az autópiac forgalma tavaly az előző évhez képest, de személyautókból 61%-kal adtak el kevesebbet.
jan. 12
8:41
Újra szerelmes a magyar műsorvezető! (hirado.hu)
Ada három hónapja újra boldog párkapcsolatban él - az új románcról már Timo is tud
jan. 12
8:41
Sztrájk percről percre: óriási dugók, kávézó BKV-sofőrök (ATV)
Sokan elővették az autójukat a sztrájk miatt.
jan. 12
8:42
Ferihegyen 35 ember sztrájkol - késések, járattörlések lehetségesek (Infostart)
Határozatlan idejű sztrájkot kezdett hétfőn este 8 órakor a Ferihegyi repülőtéren a Malévnál működő Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet. Az utazóknak késésekre és járattörlésekre is számítaniuk kell.
jan. 12
8:42
IFFHS: Iker Casillas a legjobb kapus Buffon és César előtt (She)
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint a Real Madrid spanyol játékosa, Iker Casillas volt a 2009-es esztendő legjobb kapusa. A második helyen az olasz Gianluigi Buffon (Juventus), a harmadikon a brazil Júlio César (Inter) végzett a kapusok rangsorában.
jan. 12
8:42
Meghalt Anna Frank bújtatója (HírTV)
Meghalt Miep Gies, egyike azoknak az embereknek, akik két éven keresztül rejtegettek több zsidó személyt – köztük volt Anna Frank is.
jan. 12
8:42
A nyersanyagszektor fogta ma vissza Ázsiát (Portfolio)
Vegyes teljesítményt mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, a nyersanyagpapírok lefelé húzzák a piacokat, miután az Alcoa tegnap a vártnál rosszabb negyedéves gyorsjelentést...
jan. 12
8:42
A vállalaltok többsége megtartotta a cafeteriát (Pénzcentrum)
A magyarországi vállalatok a megszorítások ellenére hisznek a cafetéria létjogosultságában, az idén mindössze kilenc százalékuk nem kívánja fenntartani a béren kívüli juttatások rendszerét - derül ki a Napi Gazdaság által ismertetett, a Pécsi Tudományegyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, valamint a Cafeteria Plaza által készített felmérésből....
jan. 12
8:43
Bedugult Budapest - folyamatosan frissítve! (hirado.hu)
Káoszt okozott a fővárosi közlekedésben a BKV- sztrájk; a legnagyobb fennakadás a buszközlekedésben van, a metró viszont jár; a megnövekedett autós forgalom miatt a város több útján nagy a torlódás
jan. 12
8:44
Stumpf: Nagy attrakcióra nem lehet számítani (Portfolio)
Az emberek azt várják a tavaszi parlamenti választások után, hogy a kormányzat rendbe hozza a szétzilált közigazgatást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf...
jan. 12
8:46
Rossz hír az amerikai bankoknak (Portfolio)
A költségvetési deficit csökkentése céljából plusz terhet róhat a pénzügyi szolgáltatókra, köztük a bankokra is Barack Obama kormánya Amerikában - értesült kormányzati forrásokból a Bloomberg. A...
jan. 12
8:48
H1N1: beoltott gyerekek lettek betegek itthon (Privátbankár)
A védőoltás ellenére számos gyerek betegedett meg az új típusú influenzában egy bakonyoszlopi nevelőotthonban - olvasható a keddi Népszabadságban
jan. 12
8:48
Clinton vonzza a nőket - Ellepik a hölgyek Washingtont (Kripto Akadémia)
Minden korábbinál több női nagykövet szolgál Washingtonban, a 182 akkreditált külföldi diplomáciai képviseletvezető közül 25 a gyengébb nemből kerül ki - írta a hétfői The Washington Post, amely "Hillary-hatást" emleget.
jan. 12
8:48
Igényes zene: van még remény? (Spa Trend Online)
Mikor lesz az már? címmel új CD-je jelent meg Bíró Eszternek, akit sokan a Miss Saigon címszereplőjeként, és más musicalek fellépőjeként, vagy a Budapest Klezmer Band énekesnőjeként ismertek meg. Most azonban a saját útját járja.
jan. 12
8:48
Negatív meglepetést hozott az első gyorsjelentés (2.) (Portfolio)
Több mint 5%-ot esett az Alcoa árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétett negyedik negyedéves eredményeit. Az amerikai alumíniumipari óriás az egy...
jan. 12
8:50
A sztrájk alatt belehúzott a forint! (Privátbankár)
Erősödött a forint az euróval szemben kedden reggel: az eurót röviddel nyolc óra előtt 266,65 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, szemben a hétfő reggeli 268,20 forinttal. A hétf...
jan. 12
8:50
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBBI ERŐSÖDÉS -az S&P500 már sorozatban hatodik emelkedő napját zárta tegnap, a kereskedés második felében jelentkező optimistább hangulatnak köszönhetően ...
jan. 12
8:52
Soros a tettek mezejére lépett (Portfolio)
Már korábban is sejteni lehetett, hogy a bennfentes kereskedelmi rendszer kiépítésével és csalással vádolt Raj Rajaratnam beosztottjai nem fognak a végtelenségig kitartani a Galleon mellett, a...
jan. 12
8:57
Semmitmondónak tartja az Avatárt a Vatikán (Infostart)
Semmitmondó és túlságosan szentimentális filmet forgattak - ezt rója fel a Vatikán hivatalos lapja az Avatár című film készítőinek.
jan. 12
8:57
Teherán: egyetemi tanárt ölt egy pokolgép (hirado.hu)
Egy motorra szerelt pokolgépet távirányítással hoztak működésbe, amikor Maszud Mohammadi professzor a közelébe ért
jan. 12
8:57
Az új horvát elnök eddig nem foglalkozott politikával + videó (ATV)
Az előrejelzéseknél is nagyobb győzelmet aratott Ivo Josipovic, aki a szavazatok több mint 60 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában. Ellenfele, a függetlenként induló zágrábi polgármester jobboldali támogatással is csak 39 százalékot ért el.
jan. 12
8:59
Feltérképezték a sarki csér epikus útját (hirado.hu)
A vizsgálat felfedi, vagy Afrika, vagy Brazília partjaihoz repülnek, majd S-alakú útvonalon térnek vissza az Atlanti-óceán középső szakaszára
jan. 12
9:00
Görbicz Anita teljesen meggyógyult (Blikk)
Világklasszis játékkal tért vissza a nemzetközi porondra az irányító, aki tavaly május elején sérült meg, elszakadtak a szalagjai a bal térdében. A Győri Audi ETO kézilabdázója 11 gólt lőtt vasárnap az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen 27-25-re megnyert Bajnokok Ligája-találkozón.
jan. 12
9:00
108 éve nem volt ilyen forró éjszaka (HírTV)
Tombol a hőség Ausztráliában. A déli féltekén most van nyár. A keddi adatok szerint Melbourne-ben 108 éve nem volt ilyen hőség éjszaka, mint kedden. Napnyugta után is volt, ahol 37 fokot mértek. Az átlaghőmérséklet pedig 34 Celsius körül van. A helyzetet nehezíti, hogy a nagyváros több körzetében is áramkimaradások vannak, így sem a klímaberendezések, sem a ventillátorok nem működnek. Az…
jan. 12
9:00
Sarah Palin a Fox News kommentátora lesz (Metropol)
Sarah Palin, a 2008-as elnökválasztás republikánus párti alelnökjelöltje a Fox News kommentátora lesz - közölte hétfőn a konzervatív hírtelevízió.
jan. 12
9:00
Szávay kikapott Sydney-ben (Metropol)
Szávay Ágnes kétszettes mérkőzésen vereséget szenvedett kedden Aravane Rezai-től, így nem jutott be a negyeddöntőbe a sydneyi keménypályás tenisztorna 600 ezer dollár összdíjazású női versenyében.
jan. 12
9:00
Ma jön létre a Déli Áramlat Zrt. (Portfolio)
A mai napon megalakul az MFB és Gazprom közös tulajdonában a Déli Áramlat Zrt. Az új társaság az orosz gázóriás Déli Áramlat vezetékének magyarországi szakaszáért lesz felelős, és első elnöke a...
jan. 12
9:00
Vagyonadó: a szlovák rendszámú kocsik is adóznak (Pénzcentrum)
A vagyonadó nem csak a lakóingatlanokra, hanem a nagy teljesítményű - köztük a magyar tulajdonossal rendelkező, de szlovák rendszámmal futó - személyautókra is kiterjed. Kérdés, hogy ez a rendelkezés felveti-e a kettős adóztatás lehetőségét....

Keresés