2010. február 14. vasárnap

febr. 14
9:33
Az Egyesült Államok csökkenti csapatai létszámát Haitin (Infostart)
Csökkenti a földrengés sújtotta Haitin tartózkodó csapatai létszámát az Egyesült Államok. Douglas Fraser tábornok közölte: jelenleg mintegy 13 ezer katona vesz részt a segítségnyújtásban, de mivel javult a nemzetközi segítségnyújtás, így lehetséges az áttérés az azonnali mentési munkálatokról a hosszabb távú műveletekre.
febr. 14
9:34
Recept: Kardamomos csokitorta mascarponekrémmel (Mindmegette)
Hozzávalók: A csokitortához: 30 dkg étcsokoládé 25 dkg vaj 1/2 rúd vanília fél teáskanál őrölt fahéj 5 tojás 2 evőkanál liszt 18 dkg kristálycukor 8 kardamom A krémhez: 1 dl tejszín 10 dkg mascarpone 3 evőkanál porcukor 1/2 rúd vanília A kompóthoz: 10 dkg bébinarancs (kumquat) 2 evőkanál cukor csipetnyi gyömbér
febr. 14
9:34
A tűzoltók az árvíz elleni készülődés fontosságára figyelmeztetnek (Infostart)
Felhívást tett közzé a Magyar Tűzoltó Szövetség, amelyben az ár- és belvíz elleni felkészülésre figyelmeztet. A szervezet az ország valamennyi tűzoltóságát arra kérte, hogy az önkormányzatokkal közösen kezdjék meg az előkészületeket a tavaszi ár- és belvízvédelemre, mert a vízelvezető árkok és csatornák kitisztításával nagymértékben csökkenthetik az esetleges károkat.
febr. 14
9:35
Elégedettek a NATO vezetői a tálibellenes támadással (Infostart)
Elégedettek a NATO vezetői a Dél-Afganisztánban tegnap hajnalban kezdett nagyszabású tálibellenes offenzíva indításával. A művelet célja, hogy megtisztítsák a lázongó Hilmend tartományban Mardzsa városát és környékét.
febr. 14
9:36
Március 15-ei, hivatalos kampány-nyitója előtt dönt a Fidesz arról, kiket indít a választási listáin (Infostart)
Március 15-ei, hivatalos kampány-nyitója előtt dönt a Fidesz országos választmánya arról, kiket indít a választási listáin. Erről az ellenzéki párt politikusai számoltak be. A jelenlegi, 162 fős Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjai közül 71-en nem indulnak egyéniben az áprilisi országgyűlési választáson.
febr. 14
9:39
A vegetáriánus étrend is árt a környezetnek (hirado.hu)
Számos húspótló élelmiszer - például a szója, a csicseriborsó és a lencse - fogyasztása inkább károsítja a környezetet, mivel a tengeren túlról hozzák be Európába.
febr. 14
9:42
A hirtelen felmelegedés árhullámot okozhat! (Alternatív Energia)
Az ország valamennyi tűzoltóságát arra kéri a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöksége, hogy az önkormányzatokkal közösen kezdjék meg a felkészülést a tavaszi ár- és belvízvédelemre, mert a vízelvezető árkok és csatornák kitisztításával nagymértékben csökkenthetik az esetleges károkat.
febr. 14
9:45
Antifasiszta tüntetés: két fiatalt megvertek a szkinheadek (ATV)
A bőrfejűeknek nem tetszett a „Magyar vagyok, nem gárdista” kitűző.
febr. 14
9:48
Eddig 37 jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az OVB (Infostart)
Eddig 37 jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság az áprilisi országgyűlési választásra. Az országos lista állításának feltétele, hogy a jelölőszervezet hét területi listát állítson.
febr. 14
9:48
Télen is meggyel védekezzünk a megfázás ellen (Édenkert)
A meggy - bár mindennapi gyümölcsünk - íze és felhasználása nem nevezhető átlagosnak. Mi a helyzet a gyógyhatásával? Utánajártunk!
febr. 14
9:51
Reklámakciót terveznek a hivatásturizmus fellendítésére (ProfitLine)
Reklámakciót tervez az idén a Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája, ebben a magyar konferenciahotelek és rendezvényhelyszínek részére együttműködést és közös megjelenést biztosít a nemzetközi hivatásturizmus piacán. (MTI)
febr. 14
9:51
Autizmus - Új meghatározást kap a betegség? (WebBeteg)
A mentális kórképek és azon belül az autizmus diagnózisának módosítását kezdeményezi az Amerikai Pszichiátriai Társaság. A javaslat ellen különösen az Asperger-szindrómában élők tiltakoznak.
febr. 14
9:57
Javult a brutális helyzet a Dunántúlon (Blikk)
A gyengülő szél ellenére még mindig több út járhatatlan a Dunántúlon, és a szombat hajnalban elakadt vonatot is csak vasárnap délután sikerült kiszabadítani a hó fogságából.
febr. 14
9:57
Sorsára hagyta az ittasan elgázolt nőt (HírTV)
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt az autóst, aki vélhetőleg ittasan csaknem halálra gázolt egy nőt Kecskemét közelében, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
febr. 14
10:03
Megkezdte munkáját az új Európai Bizottság (Kripto Akadémia)
Választási visszhang Ukrajnában, szélsőséges időjárás Amerikában, megkezdte munkáját az új Európai Bizottság, támogatja az EU a bajba jutott Görögországot, az unió új katonai műveletet tervez Haitin.
febr. 14
10:03
Love Berlin - tíz rendező közös szerelmesfilmje (Spa Trend Online)
Szerelmet vallanak a német fővárosnak: tíz rendező Love Berlin - How We Met címmel forgat jövő nyáron forgat közös filmet Berlinről.
febr. 14
10:03
Változatok az ajánlás rendszerének átalakítására (Metropol)
Az ajánlás jelenlegi rendszerét az elmúlt években a leginkább érintett kisebb pártok mellett választási szakértők és szervezetek is bírálták, legutóbb az adatvédelmi biztos jelezte aggályait.
febr. 14
10:03
Visszaszámolás - hétfőn lejár a felsőoktatási jelentkezés (Adó1százalék)
Már csak két napjuk van az érdeklődőknek arra, hogy jelentkezzenek a felsőoktatási intézmények szeptemberi képzéseire, a határidő hétfőn éjfélkor lejár.
febr. 14
10:06
Tompos Kátya: "valahogy kikötnek a lány lakásán" - videó (Infostart)
A Köntörfalak aratott a 41. Magyar Filmszemlén. A film női főszereplője, Tompos Kátya az InfoRádiónak elmondta, hogy a Köntörfalak Esztijét eleinte felszínesnek látjuk, de a történet során kibontakozik a nő mély érzésű karaktere. A színésznő elárulja azt is, miként készül majdani önálló zenés estjére.
febr. 14
10:15
Elhunyt a Real Madrid legendás labdarúgója (HírTV)
Elhunyt Luis Molowny, a Real Madrid legendás labdarúgója. Molowny a '40-es-'50-es években 11 idényt töltött a Realnál, két bajnoki címet, BEK-et és Király-Kupát nyert a csapattal. A '70-es és '80-as években edzője is volt a gárdának.
febr. 14
10:15
Svájcé az első arany, bemutatkoztak a magyarok (Metropol)
A svájci Simon Ammann nyerte a vancouveri XXI. téli olimpia első aranyérmét, miután szombaton győzni tudott a síugrók normálsáncon rendezett döntőjében. A rövidpályás gyorskorcsolyázók révén bemutatkoztak a magyar versenyzők is.
febr. 14
10:15
Elfogtak egy cserbenhagyót Kecskeméten (hirado.hu)
A baleset után a férfit megtalálták a lakásán, megszondáztatták, majd vérvételre szállították.
febr. 14
10:21
WWF: a vegetáriánus életmód is árthat a környezetnek (Metropol)
Többet árthat a környezetnek a húspótló alapú vegetáriánus étrend, mint a húsfogyasztás.
febr. 14
10:21
Kigyulladt egy családi ház Budakalászon (Metropol)
Kigyulladt egy családi ház vasárnap hajnalban Budakalászon, a Damjanich utcában, az ötös skálán kiemelt, négyes fokozatú riasztás szerint vonultak a helyszínre a pomázi, szentendrei és a fővárosi tűzoltók - tájékoztatta az MTI-t Benke Donát főtörzsőrmester, a Szentendrei Tűzoltóság szóvivője.
febr. 14
10:21
Összedobták nekik az egymilliót! Ázsiában pihente ki az infarktust a magyar énekes (ATV)
Az egzotikus nyaralás a házasságuknak is jót tett.
febr. 14
10:24
Galgahéviziről jön a takarmány az állatkertbe (ProfitLine)
A Fővárosi Állat és Növénykert által a takarmánybeszerzésre kiírt nyílt közbeszerzés három részét egy galgahévízi gazda, egyet pedig egy dunaharaszti kft. nyerte el, a teljes összeg 114 millió forint - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (MTI)
febr. 14
10:27
Pénzzel helyettesítenék a kopogtatócédulákat (Privátbankár)
A parlamenti pártok annak ellenére nem változtattak az ajánlási rendszeren, hogy a szakértők több, a jelenleginél jobb megoldást is kínáltak
febr. 14
10:27
A klímaváltozás hatásait vizsgálják a Nagy-korallzátonyon (Infostart)
Hathetes expedíció keretében vizsgálja a klímaváltozás hatását a Nagy-korallzátonyra egy nemzetközi kutatócsoport.
febr. 14
10:27
Okos 3G-s Wi-Fi router HSDPA támogatással (PCWorld)
Az egyre népszerűbb mobilinternet előfizetések miatt szükség van olyan eszközökre, mint amilyen a MediaTech MT4025. A konnektorba dugható mini router a 3G-s mobilinternet megosztására is képes.
febr. 14
10:27
Kis malőrrel megkezdődött a téli olimpia (Habostorta)
Az olimpiai lángot Wayne Gretzky gyújtotta (volna) meg
febr. 14
10:33
Kettős gyilkosság mobiltelefonon (BorsOnline)
Soha sehol nem készült még egész estés játékfilm mobiltelefonnal. A Szilágyi Andor fémjelezte Előttünk az élet című alkotás tehát ebben a tekintetben világpremier.
febr. 14
10:33
A hó fogságában vergődik két fejéri falu (HírTV)
Két falu még mindig megközelíthetetlen Fejér megyében - a HavariaPress úgy tudja, Vértesboglár és Bodmér fele is járhatatlan az út. Pákozd, Gyúró, Tordas, Beloiannisz és Besnyő irányába reggelre a munkagépek járhatóvá tették az utat.
febr. 14
10:33
Mit tegyen Amerika a "lator államokkal"? (Metropol)
A lator államok elszigetelését célzó amerikai politika látványosan megbukott. A korunk fajsúlyos államaival kiépítendő új, valóban partneri viszony sokkal jobb esélyt kínál a biztonság és az emberi méltóság előmozdítására a latrok háza táján - vélekedik Nader Mousavizadeh, a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) tanácsadója.
febr. 14
10:33
Megkezdődik hétfőn a mobilcsúcs - a Nokia a szomszédból figyel (hirado.hu)
A kiállításon a készülékgyártók új operációs rendszerekkel felszerelt mobilokat mutatnak be, fényesebb és teltebb színekkel, a korábbiakhoz képest jóval nagyobb érintőkijelzőkkel.
febr. 14
10:35
Müller Attila besokallt és elmenekült a világ elől (hirado.hu)
Attila párkapcsolatának is nemrég lett vége
febr. 14
10:37
Bódi Csabi második fia egy éves! (hirado.hu)
Most több időt szentelek rá, bár kevesebb időm van, mint régebben - meséli a sztár
febr. 14
10:39
Már készülni kell az ár- és belvíz elleni védekezésre (Metropol)
Az ország valamennyi tűzoltóságát arra kéri a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöksége, hogy az önkormányzatokkal közösen kezdjék meg a felkészülést a tavaszi ár- és belvízvédelemre, mert a vízelvezető árkok és csatornák kitisztításával nagymértékben csökkenthetik az esetleges károkat.
febr. 14
10:39
Lesz euró 2011-ben? Londoni elemzők szerint nem lehetetlen + videó (ATV)
Észtország után következhetünk a sorban.
febr. 14
10:42
Dunántúlon szinte megbénult az élet a hó miatt (Infostart)
A Dunántúlon és a középső országrészben is fennakadásokat okozott a hófúvás és a jegesedés. Előzetes letartóztatásba helyezték a 22 ember megölésére készülő egyetemistát. A 16 fős magyar küldöttség részvételével megkezdődött Vancouverben a téli olimpia.
febr. 14
10:51
Nem kellettek a milliók a pénztelen Vikidálnak (Blikk)
BUDAPEST – Az énekes filléres gondokkal küzd, ami érthetetlen: egykori zenekarával, a Dinamittal milliókat kereshetett volna, de nem élt a lehetőséggel.
febr. 14
10:51
Ittas sofőröket és kerékpárosokat fogtak a rendőrök Hódmezővásárhelyen (Infostart)
Hat ittas járművezetővel, három kerékpárossal, két autóssal és egy motorossal szemben intézkedtek a rendőrök egy szombatról vasárnapra virradóra tartott razzián Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
febr. 14
10:51
A hó fogságában vergődik két fejéri falu (HírTV)
Két falu még mindig megközelíthetetlen Fejér megyében - a HavariaPress úgy tudja, Vértesboglár és Bodmér fele is járhatatlan az út. Pákozd, Gyúró, Tordas, Beloiannisz és Besnyő irányába reggelre a munkagépek járhatóvá tették az utat.
febr. 14
10:51
Hazánkban még a tinik ünnepe a Valentin-nap (Metropol)
Nem általános, hogy megünnepeljük a Valentin-napot – derül ki a GfK Hungária friss felméréséből. Bár az „ünnep” nagyon divatos, mégis inkább a tinikre jellemző, hogy komolyan foglalkozzanak vele.
febr. 14
10:51
Még van két elzárt település Fejér megyében (hirado.hu)
Bodmért és Vértesboglárt nem sikerült még kiszabadítani a hó fogságából, s több négy számjegyű út is járhatatlan, vagy helyenként egy sávon járható Fejér megyében - közölte vasárnap a rendőrség.
febr. 14
10:51
Ismét államosítanának Oroszországban (Portfolio)
Oroszország rá szeretné tenni a kezét az országból exportált összes kőolaj- és üzemanyag-szálítmányra, tudta meg a Reuters pénteken. A híradások szerint az orosz vezetékrendszert üzemeltető állami...
febr. 14
10:53
Tyimosenko megóvja az elnökválasztás eredményét (HírTV)
Továbbra sem ismeri el vereségét, és csalás miatt megóvja az egy héttel ezelőtti elnökválasztás eredményét az ukrán kormányfő. A szoros versenyben alulmaradt Julija Tyimosenko szerint az elcsalt szavazatok száma meghaladhatja az egymilliót, miközben a szerdán kihirdetett nem hivatalos végeredmény szerint Viktor Janukovics 890 ezer vokssal győzött.
febr. 14
10:53
Jó, ha idősebb a férfi és okosabb a nő (Metropol)
Genfi kutatók szerint nem a vak szerelmen, hanem a megfelelő partner kiválasztásán múlik a boldog párkapcsolat.
febr. 14
10:53
Nem biztos, hogy Izrael csapást tud mérni az iráni atomlétesítményekre (hirado.hu)
Elemzők szerint Izrael, amely feltehetően a közel-keleti térség egyetlen atomhatalma (ezt nem erősíti meg, de nem is cáfolja), fejleszti védelmi rendszereit, hogy elrettentse a majdan talán atomfegyverrel rendelkező Iránt a jövőbeli konfrontációktól.
febr. 14
10:54
Aggályos az ajánlás rendszere, mégsem lépnek (Alternatív Energia)
Az ajánlás jelenlegi rendszerét az elmúlt években a leginkább érintett kisebb pártok mellett választási szakértők és szervezetek is bírálták, legutóbb az adatvédelmi biztos jelezte aggályait. A parlamenti pártok annak ellenére nem változtattak az ajánlási rendszeren, hogy a szakértők több, a jelenleginél jobb megoldást is kínáltak.
febr. 14
10:54
Az 5 legjobb téli sport és egészségügyi hatásai (WebBeteg)
Nem tudja elképzelni magát, amint nyaktörő sebességgel száguld le a sípályán, vagy síugró testtartásban repül a magasban? Sok más téli sport is létezik, mely nagyszerű testgyakorlásnak ígérkezik anélkül, hogy vakmerőnek kéne lennie.

Keresés