A többek közt Natalie Portman és Michelle Williams néhány emlékezetes megjelenéséért felelős Kate Youngot választotta a szórakoztatóipar legbefolyásosabb stylistjává a The Hollywood Reporter.
Már a székelyföldi románok is megtanulták, hogy március 15-e a magyar nemzet ünnepe. A törvényhozás pedig programja tervezésekor ügyelt rá, hogy március idusa különleges nap.
Komoly érvágást jelenthet a kiskocsmáknak a dohányzási tilalom és a játékgépek utáni adó jelentős emelkedése, több sörözőnek, borozónak kellett lehúzni a rolót az elmúlt hetekben - az igazán nagy csapás viszont várhatóan áprilistól jön majd. A helyzetet jól szimbolizálja, hogy van olyan kocsma is, ami néhány hónapja 38 év működés után zárt be....
Magyarország bátor, de kockázatos pénzügypolitikája kivívta a bankvilág ellenszenvét - mondta a Magyarországi Lengyelség Múzeumának és Levéltárának igazgatója.
Százhúsz éve, 1892. március 15-én született Komjádi Béla szövetségi kapitány, sportújságíró, aki lefektette a nemzeti sikersportágnak számító vízilabdázás alapjait Magyarországon.
Rosszul sikerült az elmúlt hét Boca Juniors számára, hiszen előbbi a Libertadores-kupában, majd a bajnokságban is véget ért a hosszú veretlenségi sorozata a Fluminense, majd az Independiente elleni meccsen, ám a legrangosabb dél-amerikai kupasorozat legutóbbi játéknapján javítottak a „genovaiak”. A sárga-kékek az Arsenal elleni argentin derbin ugyan hátrányba kerültek egy öngól következtében,…
Legkevesebb 12 ember meghalt és 8-at még keresnek az után, hogy a dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület egyik folyóján ütközés következtében elsüllyedt egy utasszállító hajó - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.
Nem csak Spanyolországban vagy Görögországban nőtt meg drasztikusan a fiatal munkanélküliek aránya, hanem az egész Európai Unióra jellemző a kedvezőtlen tendencia. A helyzet már a 2000-es évek eleje óta fokozatosan romlik, a válság pedig csak hab volt a tortán. A gazdasági növekedés még várat magára, így a közeljövőben várhatóan még több fiatal fog munka nélkül lézengeni.
A Budapest Airport azonnali lépésekre kényszerült annak érdekében, hogy a vállalat továbbra is működőképes maradhasson. A 2012-es üzleti terv, valamint a Malév leállása után megmaradt pénzügyi...
A budapesti Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentnél beszél majd, míg az ellenzéki pártok közül az LMP és a Demokratikus Koalíció szintén a fővárosban, az MSZP pedig Esztergomban ünnepel. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elől újabb békemenet indul majd, és…
Egyes kínai bankok esetében enyhültek a hitelezési feltételek - írja a Dow Jones a Business Heraldra hivatkozva. Az intézkedés célja a gazdaság élénkítése lehet. A Dow Jones beszámolója szerint a...
Ezen a héten is temérdek hozzászólás érkezett az atv.hu Facebook oldalán posztolt cikkeire. Olvasóink véleményéből tallóztunk, a teljesség igénye nélkül. (A stilisztikai hibákhoz – bár a két iskola összecsapott a szerkesztőségben – végül nem nyúltunk.)
Első fokon hat hónap, a végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Törvényszék szerdán egy önálló bírósági végrehajtót, mert az a szakmájának a szabályait megszegve, a hatáskörén túlterjeszkedve járt el egy békéscsabai cég ügyében.
A szívem kalapál, a kezeim görcsösen markolva ráncigálják a szabadságomat korlátozó rácsokat, verítékben úszom, egy kötél szorítja a torkomat, rémálmomban a hétköznapok szürkesége üldöz, mielőtt tág pupillákkal levegőért kapkodva felébrednék. Az üzenet egyértelmű: Menned kell!
Legkevesebb 12 ember meghalt és 8-at még keresnek az után, hogy a dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület egyik folyóján ütközés következtében elsüllyedt egy utasszállító hajó - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.
Hatalmas az érdeklődés a napokban szabadult színész bemutatójára... ...Stohl a darabban Szabó Győző oldalán játszik a Centrál Színházban. Alig lehet már jegyet kapni Stohlék áprilisi előadására a Centrál Színházba. "Minden újság címlapján ott a képem, ki fog ezek után alkalmazni? Hát keresztre kell engem feszíteni?" - hangzik el egy mondat a darabban Stohl szájából. A nézők…
Olli Rehn, az Európai Unió pénzügyi biztosa úgy gondolja, hogy Portugálinak sikerült visszanyernie a piaci szereplők bizalmát. Olli Rehn tegnap Lisszabonba látogatott, ahol Pedro Passos Coelho,...
Az amerikai tőzsdék tegnapi vegyes zárását követően ma reggel az ázsiai részvénypiacokat is az iránykeresés jellemezte. A japán tőzsde a jen gyengülésének köszönhetően felfelé mozdult, viszont a...
A külföldi piacokon a megszokott rend szerint folyik a kereskedés, a forint árfolyama azonban egyelőre nem mozdult: jelenleg is a tegnap késő délutáni/kora esti 292,5 körüli szinteken tartózkodik. ...
A világ egyik legundorítóbb fétisére derül fény a napokban. Egy férfi egy angol kocsma mosdója mögött csak arra várt, hogy aki könnyíteni akar magán, az őt vizelje le. Még búvárpipát is beszerzett, hogy tudjon levegőt venni, amíg tart az ürítés.
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt változás lép életbe több tömegközlekedési járat útvonalában, és városszerte jelentős forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra is számítani kell a fővárosban.
A sztatinok szedése csökkentheti a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, különösen a 60 év alattiak körében - idézte amerikai kutatók megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
A Chelsea hosszabbítás után 4–1-re legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 5–4-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé a sorozatban. John Terry, a londoniak csapatkapitánya szerint csapatként bizonyítottak a visszavágón.
Leminősítés távlati lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" hosszú távú államadós-besorolásának kilátását szerda este a Fitch Ratings, a magas strukturális államháztartási deficitre hivatkozva.
Az informális fegyverszünet ellenére palesztin terroristák szerdán és csütörtök hajnalban ismét rakétákkal támadták Izrael déli városait, ezért számos településen ismét oktatási szünetet rendeltek el. Az izraeli légierő rakétakilövőkre és csempészalagutakra mért válaszcsapást a Gázai-övezetben.
Az elmúlt időben Adele többször került címlapokra – celebektől szokatlan – testsúlya miatt. Bár az énekesnő azt állította teljesen elégedett önmagával, az elmúlt hónapban látványosan karcsúsodott.
Olyan napra emlékezünk, amely példaértékű mindenki számára. Related Stories Lollipop Chainsaw: új videóban szeletel a szőke csöcsi The Witcher 2: nem kell DRM, a játék a fontos A bohókás Hófehérke - Tükröm, tükröm kritika Gamer vagy? Kitüntetést érdemelsz Májusi bejelentés az Elder Scrolls MMO-val kapcsolatban?
A Chelsea hosszabbítás után 4–1-re legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 5–4-es összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé a sorozatban. Walter Mazzarri, a Napoli edzője szerint már az első pillanatoktól kezdve rosszul alakult az estéjük.
A Győri ETO-t a Videoton kiejtette a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében. Pintér Attila, a győriek vezetőedzője a visszavágó után elmondta: a középpályán egyenrangú ellenfelei voltak a fehérvári együttesnek, ám a kidolgozott helyzeteiket nem tudták értékesíteni.
Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 164. évfordulójának alkalmából a Parlament előtti Kossuth Lajos téren csütörtök reggel, ezzel megkezdődött az állami ünnepségsorozat.
Leváltották a 30 milliós Csungking (Chongqing) város pártbizottságának titkárát, Po Hszi-lajt (Bo Xilai), aki 2007 óta töltötte be e tisztséget, s érintettje a közelmúlt legnagyobb kínai belpolitikai botrányának - közölte a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.