A szakember szerint nem kizárt, hogy Bándy Kata agya „pszichológus üzemmódba” kapcsolt: abban a reményben állt szóba a halála előtt gyilkosával, hogy sikerül lebeszélnie a tervéről.
A Pa-Dö-Dő énekesnője jelenlegi kutyáját, Erzsit mindössze három hete fogadta örökbe azután, hogy az előző kedvenc, Klári elhunyt. Az új kutyus nagyon szeret Györgyi mellett utazni és nézelődni. Ám most kiderült, az útvonalat is megjegyzi.
Komoly dicséretet kaptak az augusztus 29-én kezdődő londoni paralimpiára készülő magyar sportolók Tiszeker Ágnestől, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjétől, aki kijelentette: példamutató versenyzők hozzáállása a vizsgálatokhoz, és jelentősen megkönnyítené az ellenőrök mindennapjait, ha hasonlóan pozitív tapasztalatokat szereznének az olimpikonok esetében is.
Érdekes kezdeményezésbe fogott egy budapesti művész-színésznő. A fiatal lány a nagyobb művészeti múzeumok mosdójában próbálja elhelyezni festményeit "Mentális ürítés" címszó alatt. Hasonló projekttel közel fél éve találkozhattunk amikor a lengyel Andrzej Sobiepan kiakasztotta képét a wroczlawi Nemzeti Galériában. A művet napokig nem vette észre senki, később lecsapott rá a média.
A Wi-Fi Booster megnöveli a már létező jelek hatósugarát. Related Stories 3D-s IPS-monitorok az LG-től Önműködő Kinectes szemetest az irodába! Facebook - egyre közelebb az egymilliárdhoz Letesztelték bejelentése előtt a Sony csúcsmobilját Üzletre termett a Motorola QWERTY-s droidja
Az eurózóna válságának leginkább kitett külső ország Nagy-Britannia, vagyis a krízis elmélyülése a zóna felé jelentős kereskedelmi és banki kapcsolatokkal is bíró britek számára jelenti a legnagyobb...
Pioneer Alapkezelő “A nyár nem tudott érdemben javítani a globális kockázatvállalási hajlandóságon. Az európai adósságválság újabb és újabb fordulói követik egymást, ráadásul az...
OTP Alapkezelő "A kép nem változott nagyon sokat az előző hónaphoz képest. Globálisan a gazdasági mutatók továbbra is javarészt negatív meglepetést jelentenek, még a folyamatosan csökkenő...
Az akcióhős tragédiája 4. rész - A sikerért szenvedni kell. De egyik hollywoodi színész sem bűnhődik annyit a hírnévért, mint most Sylvester Stallone. A mai részből megtudhatják, hogyan vészelte át lánya betegségét Sly.
Dialóg Alapkezelő "A korábbi években a nyári két-három hetes szabadságolásoknak meg volt az a szépsége, hogy a munkába visszaállva az ember rá tudott csodálkozni az árakra, a folyamatokra, hogy...
A londoni nyári olimpián részt vevő sportolók csak pénteken vonulnak fel, a hírességek azonban már szerdán "parádéztak" a brit fővárosban, ahol Angelina Jolie és Brad Pitt is hivatalos volt egy Muhammad Ali tiszteletére rendezett jótékonysági fogadásra.
Generali Alapkezelő "Defenzívebb irányba pozícionáljuk a portfóliót, mindez a mérséklődő kockázatvállalási hajlandóságból profitálni képes abszolút hozamú alap domináns súlya mellett csökkentett...
K&H Alapkezelő "Júliusban kétszer is többszázezres tömeg vonult a spanyol utcákra, először az újabb labdarúgó Eb-győzelmet ünnepelni, majd nem sokkal később az újabb megszorító intézkedések ellen...
Raiffeisen Alapkezelő "A pozitív kimenetelű görög választások és a spanyol bankmentő csomag sem volt képes támaszt nyújtani a kockázatos eszközök számára. Az elmúlt néhány hét részvénypiaci...
MKB Alapkezelő "A nyár dereka a kánikulával együtt menetrendszerűen meghozta az igen alacsony és csökkenő részvényforgalmakat világszerte, azonban nyugodtnak semmiképp sem volt mondható az elmúlt...
A hétvégén huszonhetedik alkalommal rendezik a Formula-1-es Magyar Nagydíjat, amelynek a legnagyobb kérdése az lesz, hogy a futam napján - június 29-én, vasárnap - a 31. születésnapját ünneplő Fernando Alonso folytatja-e sikersorozatát, megszerezve pályafutása 31. győzelmét, vagy ezúttal a többiek hátát nézi majd a Ferrari kétszeres világbajnoka, aki 34 pontos előnnyel érkezik a Hungaroringre?
Budapest Alapkezelő "Az előretekintő gazdasági indikátorok alapján a globális növekedési kilátásokat a momentumvesztés jellemzi, a tengerentúlon éppúgy, mint a már jelenleg is a recesszióban...
Az elmúlt hónapban tovább romlottak a világgazdasági kilátások, köszönhetően a már jelenleg is recesszióban lévő európai- mellett az amerikai és kínai lassulásnak, aggodalmakból pedig ezúttal sem...
ING Alapkezelő "Alapvetően jól szerepeltek a tőzsdék az elmúlt időszakban. A brazil és a spanyol (rendre -5% és -2%) kivételével emelkedtek vagy stagnálta az indexek. Amerikában nem volt jelentős...
Csütörtök hajnalig tartó újabb nagy eső zuhogott Pekingre az éjszaka; a kínai fővárost a belső-mongóliai Baotouval összekötő vasútvonalon a vonatok körülbelül tizenkétezer utassal kényszerültek várakozásra – jelentette a kínai média.
Mitt Romney, az amerikai republikánusok elnökjelölti posztjának várományosa bírálta a londoni olimpiai játékok megszervezését, a biztonság és a munkafeltételek „zavarba ejtő” történeteit emlegetve.
Ha lehet biztosra mondani egy londoni magyar olimpiai bajnoki címet, akkor az Vajda Attiláé. Az 1000 méteres távon címvédő kenusból nem pusztán sugárzik, de süt az önbizalom.
Az év végére lezárulhatnak a nyomozások a 2006-os rendőri túlkapások ügyében - írja a Magyar Hírlap. Rabok készíthetik a bakancsokat - olvasható a Népszabadságban.
A többi ámokfutóval ellentétben a coloradói filmszínházbeli mészárlás elkövetője nem egy közösségi portálon harangozta be, hogy mire készül, hanem egy telerajzolt jegyzetfüzetben, amelyet egy pszichiáternek küldött el – közölte szerdán rendőrségi forrásra hivatkozva a Fox News.
Egy versenyt már a férfi kézilabdatorna rajtja előtt megnyert a magyar csapat: a statisztika szerint Császár Gáborék a legmagasabbak a 12 nemzeti válogatott közül.
Az interkulturális coaching segítségével az idegen kultúrájú országban munkát vállalók könnyebben értik meg a helyi kulturális viszonyokat, hamarabb alkalmazkodnak hozzá, így hatékonyabb munkát tudnak végezni, mint azon társaik, akik kulturális sokkhatásként élik meg a külföldi munkavállalást.
Az idei jelentkezők csaknem háromnegyede, 110 617 főből 79 861 fiatal kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben. A kormány által preferált területeken összesen 23 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat, míg az elnéptelenedéstől féltett jogi képzésben 2600-an, a gazdaságtudományi képzési területen mintegy 13 ezren tanulhatnak szeptembertől - hangzott el az…
Számos, helyi rádiós pályázattal kapcsolatos határozatot fogadott el szerdán a Médiatanács; két frekvencián döntöttek a nyertesről és két sugárzás megindításához szükséges hatósági szerződés megkötéséről határoztak, tíz médiaszolgáltató pedig ideiglenes szerződést köthetett, köztük a Klubrádió is - közölte a Médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel.
Összesen 10 teherautót és 500 rohamsisakot kap térítésmentesen a honvédség a német hadseregtől; az eszközöket a németországi Feldkirchenben ma veszi át Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A China BBCA Group Co. együttműködési szándéka változatlan Szolnokkal és a település ipari parkjával azzal kapcsolatban, hogy egy évi 60 ezer tonna gyártókapacitású citromsavgyárat létesítsen a városban - közölte sajtóközleményben Szolnok önkormányzata.
A második helyen kiemelt Sam Querrey és a harmadikként rangsorolt Leonardo Mayer egyaránt két szettben győzött a 2. fordulóban a Los Angeles-i ATP-tornán.
Az Eassos Recovery a Lomtárból eltávolított elemeket is visszahozza. Related Stories Önműködő Kinectes szemetest az irodába! Facebook - egyre közelebb az egymilliárdhoz Letesztelték bejelentése előtt a Sony csúcsmobilját Üzletre termett a Motorola QWERTY-s droidja A legjobb IPS monitorok