A tegnapi vihar után zavartalanul folytatódik az EFOTT. A szervezők a problémás helyzetben több programot is átvariáltak, hogy biztosítsák a további kellemes szórakozást. A nehéz körülmények ellenére sikeresen lezajlott Dr. Alban, az Irie Maffia és a Tankcsapda koncertje, a Szkéné Színházban pedig Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs előadása.
„A régi sokkal nagyobb volt, de ez jobb, mert nagyobb lyuk van rajta, így nem megy tele szőrrel a szám!” - a furcsa mondat egy francia egyetemista lánytól származik, aki az álszakállairól beszél.
Még korai lenne pezsgőt bontani a valutaalapos-uniós tárgyalások megkezdődésének hírére, hiszen ki tudja, hogy mennyi idő, míg végre megállapodunk a pénzügyi védőhálóról. De egy kis büszkeség azért már eltöltheti az embert. Minden botlás ellenére ugyanis Magyarország új kormánya úgy vívta meg a nagyságrendekkel befolyásosabb Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Európai Központ Bank…
Levest, levest kellemest - e melegben nem lehet eleget! Eszperentétől függetlenül tény: a nyári forróság határozza meg a mindennapjainkat. A jó ideje tapasztalható nyaralóidő pedig kifejezetten a könnyű és gyors ételek készítéséhez ideális. Gyakran leginkább csak hűsítőkre áhítozunk.
Július 17-én ismét ránk szabadítja agresszív energiáit az amerikai-norvég Combichrist. A Rammstein előzenekaraként egyre nagyobb ismertségre szert tevő EBM csapat az Aesthetic Perfection társaságában lép fel. Az Icon Of Coil frontemberének, Andy LaPlegua mellékesnek szánt zenei projektje, a Combichrist lassan nagyobb ismertségre tesz szert a Rammstein-turnék állandó előzenekaraként, mint az Icon…
Három-hat hónapon belül ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, és ezzel megkezdődik az euróövezet felbomlása, ha nem indulnak el a szükséges reformok, a fiskális unió, a bankunió és a transzferunió kialakítása - véli Nouriel Roubini.
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A pénteken közölt amerikai munkaerő-piaci adat a Wall Street-i indexeknek is betett az európai veszteségek után. A Dow és az S&P-500 heti teljesítménye mínuszba fordult. A DJIA indexe 124 pontos eséssel ... ...
Megjelent a PIX:MAG digitális webdesign és online trend magazin első, ingyenes próbaszáma Tóth Zsuzsannának köszönhetően! A magazinban nagyon sok érdekes témát és cikket találtam. Nem ... tovább
Budapest — Farkas Pétert (43) korábban hét év fegyházra ítélték kábítószerrel való visszaélés miatt, ám ügyvédje, Pelle Andrea beadványa nyomán perújítást rendeltek el, az eljárás során akár fel is menthetik a bajnokot.
Óriási ovációval fogadták hétfőn Madridban az Európa-bajnok spanyol futballválogatottat. Az „aranygép” délután háromkor landolt Barajas repülőterén, majd néhány órára elrejtették a játékosokat, akik este héttől a már bejáratott útvonalon, nyitott autóbuszon vonultak végig a madridi belvároson. A győzelmi menet a termékenység istennőjének, Cibelesnek a szobránál ért véget este fél kilenckor, de az…
Rendkívüli ülést hívott össze a kórházszövetség a jövő hétre, és jogászokkal is egyeztetnek a kórházvezetői kinevezések miatt – írja szombaton utcára kerülő számában a Magyar Nemzet.
A wimbledoni tenisztornán főszereplő az eső is, immár tényleg megkeserítve a részvevők, a rendezők és a nézők életét. Hosszú várakozások, félbeszakadt mérkőzések, másnapra tolt találkozók sorakoznak a programban.
A korábban tervezett 1 milliárd dollár helyett csak százmilliót szeretne bevonni a tőkepiacokról a Manchester United, és az előzetesen megnevezett Szingapúr helyett a New York-i tőzsdére akarja bevezetni a részvényeit még a nyáron.
„A hiúságát mindenki hagyja otthon, az önsajnálatból sem kérünk. Amire a csapatnak szüksége van, az a siker. Mégpedig rögtön, az első perctől kezdve” – Matthias Sammer (képünkön) nem kertelt, amikor a Bayern München sportigazgatójaként és elnökségi tagjaként „bemutatkozott” a bajor klub játékosainak.
A wimbledoni tenisztorna szerdai játéknapjának voltak ugyan bőven társasági lapokba illő jelenetei, hiszen Vilmos herceg és felesége, Katalin szemlélte a meccseket a királyi páholyból, és a sportág korábbi két uralkodója, Steffi Graf és Andre Agassi igyekezett számukra csevegéssel egybekötött szakmai tájékoztatást nyújtani, a nap fontos eseményei a füvön zajlottak.
Ha a harmadik és a hatodik kiemelt játszik egy torna döntőjében, akkor a rendezők a vállukat vonogatják, hiszen menet közben elbuktak az igazán nagy esélyesek, bár kétségtelen, hogy a „maradék” sem lebecsülendő.
Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkára csütörtökön – a futball szabályalkotó testületének zürichi tanácskozása után – bejelentette, hogy a FIFA a gólvonaltechnológia bevezetése mellett döntött. Közölte azt is: a szisztémát az idén decemberben, a klubvilágbajnokságon próbálják ki, és ha beválik, akkor a jövő évi Konföderációs Kupán, majd a 2014-es vb-n is alkalmazzák.
Régen várt esélyt kapott a történelmi mélypontok föltárásán fáradozó magyar vívósport a megújulásra. Már a jelölések előrevetítették: a tisztújító közgyűlés a reneszánsz lehetőségét kínálja majd. Erre utalt, hogy az elnöki posztért a sportág olyan ismert alakjai szálltak harcba, mint Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.
"Csirkehadsereget" vetnek be az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány legelőin pusztító sáskák ellen a korábbi sikereken felbuzdulva - jelentette be a helyi kormányzat pénteken.
Siófok — Szétütök, ha valami mocskosat tapasztalok a versenyen! – jelentette ki határozottan R. Kárpáti Péter (49), a Barátok közt sztárja, akinek lánya, Rebeka (17) szombat este ringbe száll a Miss Középiskola királynői címért.
Budapest — Nemcsak önként vállaltak portaszolgálatot szabadnapos rendőrök a Vizoviczki László érdekeltségeihez tartozó szórakozóhelyeken: előfordult, hogy feletteseik oda vezényelték a járőröket – tudta meg a Blikk.
Az arcfelismerési technológia folyamatos fejlődése jó hír a rendőrség számára, viszont annál inkább aggódnak miatta a magánélet szentségének elkötelezett hívei. A dolog jogi és politikai kérdéseket is felvet.
A Google fejlesztői konferenciáján két új Nexus eszközt is bemutatott, ebből úgy tűnik, hogy a társaság számára kiemelt helyen szerepelnek a hardverfejlesztések.
A választási eljárásról szóló törvény tervezett módosításáról – amely a 2014-es voksolás kimenetelét valószínűleg jelentősen befolyásolja – leghamarabb októberben tudhatunk meg részleteket.
Egy talponállóban sem viselkednek így - ez a válasza a Médiatanácsnak arra, hogy a Klubrádió bizonyította, pályázatuk minden lapját beszámozták. A médiatanács szerint azonban nem a lapokon, hanem az oldalakon kellett volna feltüntetni a számokat, és erre hivatkozva zárták ki a Klubrádiót a 95.3-as frekvencia pályázatából. Ezt a módszert egyébként a közbeszerzési eljárásoknál már megtiltották, mert…
A 2013-as évi büdzsétervezet alapvetően egy visszafogott, szigorú, restriktív szempontokat érvényesítő pályát vázol fel, melyet igyekszik kiegészíteni bizonyos gazdasági növekedést serkentő, beruházásélénkítő lépésekkel – állapította meg az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet. Jövőre egyébként 1336 milliárd forintot költünk kamatkiadásokra.
A Microsoft spamek elleni intézkedésekért felelős programmenedzsere olyan e-mailekhez jutott hozzá, amiket a Yahoo rendszeréből, de Androidos eszközökről küldtek el.
A PredPol cég által kifejlesztett szoftver lehetővé teszi az amerikai nagyváros rendőrségének, hogy a korábbinál hatékonyabban végezze a munkáját és kiszűrje a lehetséges tetthelyeket.
Üröm — Hétszázezer forintra büntette a Tigáz Zrt. Bódy Magdit (58). A dzsessz királynője azért kapott ilyen irdatlanul súlyos büntetést, mert a szolgáltató szerint másfajta belső kerék forgott a gázórájában, mint amit tíz évvel korábban beleraktak. Az énekesnő állítja: soha egy ujjal nem nyúlt az órához.