Az egyházügyi törvénynek a regisztrációról rendelkező részét és a Jobbik megerősödését kifogásolta Magyarországgal kapcsolatban az amerikai külügyminisztérium hétfőn közzétett, 2011-re vonatkozó vallásszabadság-jelentése. A dokumentumban ugyanakkor megállapítják, hogy a magyar törvények és intézkedések védelmezik a vallásszabadságot.
A szíriai felkelők keddre virradóra rakétagránátokkal támadták a hadbíróság épületét Aleppóban, Szíria második legnagyobb városában, egyes értesülések szerint a kormányhadsereggel vívott küzdelem már a légi felderítés központjának közelében zajlik. Közben újabb magas rangú szíriai diplomata fordított hátat a kormánynak.
Spanyolország nem mutatja be Brüsszelnek a megszabott keddi határidőre a 2013-ra és 2014-re vonatkozó költségvetését - írta az El País című spanyol napilap keddi számában.
Másodszor is édesapjának köszönheti az életét a szergényi Mező Norbert: ő élesztette ugyanis újra a fiát, miután a focipályán belecsapott a villám. A fiatalember nyakán ment be, két lábán távozott az istennyila.
Augusztus 2-án lesz a premierje a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Békeffy-Szenes-Fényes Szerencsés flótás című műből készült adaptációnak. A produkcióban, melyben a Katona József Színház, a HOPPart Társulat, a TÁP Színház és a Budapest Bár tagjai is szerepelnek, Németh Juci a Dizőzt alakítja. Az énekesnőt a produkció előkészületeiről kérdeztük.
Ez az autó minden bizonnyal vonzza a tekinteteket Londonban: a Német Olimpiai Szövetség (DOSB) és a Német Nemzeti Paralimpiai Bizottság (DBS) partnereként az Audi egy német nemzeti színekre fényezett Audi A1 e-tron modellt adott át az olimpiai csapatnak.
Két pályázat érkezett be a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére a beadási határidőig - közölte a Fővárosi Önkormányzat hétfőn az MTI érdeklődésére. A két pályázó: Nagy József világhírű koreográfus-táncművész-rendező és Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója.
Van itt ötlet a hamis vonatjeggyel utazó fiatalok sztorijától a chicagói emigránsokig, nevelőintézeti gyerekektől az európai himnusz szerzője utáni hajszáig, van scifi is, amelyben a hős ismeri a jövőt, és van a Toldi játékfilmes megvalósításáig.
Idén egyszerűen nem volt jobb Lewis Hamiltonnál senki a Hungaroringen. A 2008-as világbajnok mindhárom napon a legjobbnak bizonyult, és 2007, 2009 után harmadszor is győzni tudott a Magyar Nagydíjon. A dobogó másik két fokára a Lotus pilótái állhattak fel: Kimi Räikkönen és Romain Grosjean sorrendben. A 27. alkalommal megrendezett magyar futam legnagyobb vesztese Michael Schumacher volt. Az…
2007. óta az első komolyabb ráncfelvarrást eszközölte az AOL. Related Stories XPERIA márkajelzésű tablettel készül a Sony SandForce tuning érkezett Fény derült a dropboxos spam rejtélyére Mégsem kerül mostanában piacra a Nexus Q Játssz otthonról, hogy a Hungaroringen egy Nissan 370Z-t vezethess
11 kW tartós (ECE R85 szerinti homologizáció) és 35 kW névleges teljesítményének köszönhetően jó erőben van, és nagyfokú motorozási élményt garantál a „C evolution”. Végsebességét 120 km/h-ban korlátozza a vezérlőelektronika, nem jelent gondot ütemesen haladni vele autópályán vagy országúton előzni – akár két személlyel sem. Hasonlóképpen könnyen el tud indulni utasaival meredek emelkedőn. 0-60…
A Barátok közt sztárja nagyon büszke lányára, a tizenhét éves Rebekára, akit a hétvégén Soltvadkert szépévé választottak. R. Kárpárti Péter nem félti gyermekét a siker árnyoldalaitól.
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire, amelyen a szeptemberben induló képzésekre azok is bejuthatnak, akiket egyetlen megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek - olvasható a Felvi.hu-n.
Kizárta a svájci olimpiai csapat az alpesi ország labdarúgó-válogatottjának egyik tagját, mert a játékos rasszista hangvételű bejegyzést írt a Twitter közösségi portálra órákkal azután, hogy a svájci nemzeti tizenegy kikapott Dél-Koreától.
Valóban mentőt hívtak Tóth Gabihoz a fellépése előtt, de az énekesnő szerint az erről szóló hírnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Úgy érzi, a kacsa miatt karrierje is veszélybe került.
Bár a hazai deviza csaknem egy éves csúcsra erősödött éjjel az euróval szemben, a következő napok eseményei akár vissza is lökhetik az árfolyamot. Ma fontos makroadatok, holnap pedig a kétnapos Fed-ülés vége lesznek azok, amik alapjaiban befolyásolhatják a nemzetközi piacok hangulatát.
Kis híján halálra szurkálta P. Nikolaszt H. André. Az áldozat barátai állítják: a támadásról a 16 éves Mercédesz tehet, aki megbabonázta a férfiakat, majd egymás ellen uszította őket.
A hazai állattenyésztés évek óta támogatásra szorul. Augusztus 1-től 40 milliárd forintra lehet pályázni. Idén azonban jelentős károk állítják kihívás elé a magyar mezőgazdaságot.
Meglehetősen megoszlottak a vélemények arról, hogy a londoni olimpia eseményei elviszik, vagy a nagyon izgalmas idei világbajnoki küzdelmei inkább növelik majd a múlt hétvégén 27. alkalommal megrendezett F1-es Magyar Nagydíj nézőszámát.
A testület vagy elfogadja a szaktárca magyarázatait, vagy ha további kockázatokat azonosítanak, akkor újabb dokumentációkat kérnek be, és korrekciókat javasolnak.
Jelentős mértékben csökkenő EBITDA-ról számolt be a MOL irányítása alatt álló horvát INA olajvállalat a tegnap publikált második negyedéves gyorsjelentésében. A számokat az upstream visszaesése húzza...
Első ránézésre Magyarország megdöbbentően sokat költ gyógyszerekre a nemrégiben megjelent, 2010-es állapotokat tükröző OECD-adatok szerint, a részletesebb statisztikák viszont már árnyalják a képet....
Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azon nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos; az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége, miután javaslatát pozitívan fogadta a kormányfő - írja a keddi Magyar Nemzet.
Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogi szakértő szerint tisztázásra vár, milyen felelősség terheli a magyar állam különböző szerveit azért, mert a háborús bűnök elkövetésével vádolt kassai gettóparancsnok, Csatáry László gond nélkül hazatelepült Kanadából, és tizenöt éven át háborítatlanul élt Budapesten - olvasható a keddi Népszabadságban.
A párosbeli kiesés után egyesben javított Czink Melinda a washingtoni nemzetközi teniszversenyen: a magyar játékos két játszmában legyőzte az orosz Anna Csakvetadzét a Citi Open 1. fordulójában.
Olyan kompetenciákat várnak el a munkáltatók az Y generációtól, amelyekkel nem rendelkeznek. Mi az oka ennek? Elsősorban az, hogy a mai fiatalság egészen másképp szerzi ismeretanyagait és tanul, mint a korábbi nemzedék. Emiatt más úton válnak sikeressé is. A munkáltatók ezért nem gondolkodhatnak a régi sémákban, a munkafolyamatokat az új generációhoz kell igazítaniuk, az oktatásban pedig…
Egy kínai labdarúgócsapat szeretné edzőnek szerződtetni Diego Armando Maradonát – szellőztette meg az argentin sajtó, amelyet a Hszinhua hírügynökség idéz kedden.
Medvey Leilával, a Budapest Bank Zrt. szervezetfejlesztési és képzési vezetőjével a kiváló tehetséggondozó programjaikon túl arról beszélgettünk, hogy a vállalati kultúra szellemében mire bátorítják munkavállalóikat, és mi áll CSR törekvéseik sikere mögött. Arra is kíváncsiak voltunk: miként érik el, hogy sok száz dolgozójuk évente több ezer órányi önkéntes munkát végezzen a környezet megóvásáért.
Hosszú Katinka az ötödik helyen bejutott a 200 méteres vegyes úszás döntőjébe, Verrasztó Evelyn a kilencedik időt úszta, s ezzel lemaradt a fináléról. De könnyen elképzelhető, hogy végül kedd este mégis Verrasztó úszik majd Hosszú helyett.
Még egy esélyt kapnak, akiket nem vettek fel a felsőoktatásba, vagy eddig nem jelentkeztek. A pótfelvételin csak egy helyre lehet jelentkezni, a képzések pedig önköltségesek.
Második meccsén is vereséget szenvedett Kemény Dénes csapata, a következő négy meccsből hármat nyerni kell a továbbjutáshoz. Közben a 4x200-as gyorsváltó bejutott a döntőbe, Gyurta Dániel pedig legjobb idővel elődöntős 200 méter mellen és Hosszú és Jakabos is továbbjutott. Csoknyai László a cselgáncsozóknál bejutott a nyolcaddöntőbe, de ott kikapott világbajnok riválisától. A Hirling-Varga duó…
Faragó Tamás, a női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint fantasztikus tartás volt Merész András csapatában, és legközelebb már minden bizonnyal le is győzzük a rendkívül nagyképűen játszó amerikaiakat. A magyar csapat játékosai is úgy vélték, első meccsnek elfogadható volt a hétfői, amelyen 14–13-ra kaptunk ki az Egyesült Államoktól.
Férfi kézilabda-válogatottunk több esetben is váratlan győzelemmel vagy bravúros pontszerzéssel kezdte az utóbbi tíz évben a világversenyeket, viszont a torna második felére rendre kimerült, és legfeljebb nyolcadikként végzett. London előtt csak háromszor veszített a de kétszer összeszedte magát a folytatásra, éppen akkor, legnagyobb volt tét: az olimpiai kvalifikációs világbajnokságokon. Mint…
Spanyolország nem mutatja be Brüsszelnek a megszabott határidőre a 2013-ra és 2014-re vonatkozó költségvetését - írta az El País című spanyol napilap. Madrid ugyanakkor jelezte, hogy a késlekedésnek nincs jelentősége, a költségvetés napokon belül Brüsszelben lesz.
A Soft4Boost Update Checker értesít minket, ha valamelyik alkalmazásunkból újabb verzió érhető el. Related Stories SandForce tuning érkezett Fény derült a dropboxos spam rejtélyére Mégsem kerül mostanában piacra a Nexus Q Játssz otthonról, hogy a Hungaroringen egy Nissan 370Z-t vezethess Hogyan telepítsünk folyadékhűtést?